A TALÁLT »KINCS«
A TALÁLT »KINCS«
Felemás még az az ütött-kopott, ringyes-rongyos gúnya is, mely testét födi. A nadrága alja csaknem térdig van feltűrve s mégis a sarkát veri – olyan hosszú; talán valami óriásé lehetett, aki megszánta a szegény rongyszedő gyereket s nekiadta nyövött ruháját. Nem különben jutott a kaputrokhoz is, mely nemcsak a fogait mutogatja, hanem a fiú testét is, akkora lyuk van éppen a háta közepén. Hja, a lim-lommal teli zsák kikoptatja még a legfájinabb posztót is; pedig ez is az volt újkorában, ha ugyan volt valaha olyan idő, mikor ez a kaput új volt. Legfölebb csak akkor lehetett, mikor az a minden formájából kivetkőzött s a mellé dugott tollal annál rikítóbb furcsaságú kalap került ki valami őskori gyárból! De ez őt mind nem háborítja. Türelmesen piszkálja végig naphosszant a város utcáinak szemetét s újságpapirost, ócska papucsot, lyukas harisnyát, meg isten tudja mit nem szedeget össze. Ez az ő kenyérkeresete. És valamiként a vak tyúkról ismeretes, hogy szorgalmasan kapirgálva, néha jó szemet talál, azonképpen talált ő is egy igazgyöngyöt a szemét között. Egy gyönyörű paprikajancsit, igazi »kincset«. Nézegeti bámuló szemekkel a csodát. Vajon hogy került ez a szemétre?… S elgondolkozik azokon a boldog gyermekeken, akik sohasem éheznek, sohasem fáznak, s akiknek drága pénzen vesznek ilyféle játékszereket, hogy mulassanak. Mennyit tudna mondani ez a paprikajancsi, ha beszélni tudna ahelyett, hogy sipítson, mikor a derekát megnyomják!… Nézi, nézi, azután beledobja a zsákba. Nem neki való az. Majd odaadja valakinek egy darab kenyérért. Azt legalább meg lehet enni!
