SAROKBA SZORÍTVA
SAROKBA SZORÍTVA
Higgyük, az emberiesség érdekében, hogy ezt az elkényszeredett képű sihedert csak az ínség vitte rá, hogy a máséból iparkodjék kielégíteni szükségletét. Hogy hogy nem – a nyomor éppúgy furfangossá tesz, mint a gonoszság – megtudott egy lakást, melynek a gazdája ekkor és ekkor nem szokott otthon lenni. Létrát támasztani az ablakhoz, áttörni a csekély akadályt, kevés fáradságába került. Hamarosan fel is forgatott mindent. A pohárszéket kiürítette, az ékszeres ládából megszedte magát – midőn baljóslatú mormolás üti meg zúgó füleit. A bűnös öntudat szívdobogása még hevesebbé válik. Az ablak felé akar rohanni, hogy az előbbi biztos úton ismét elmeneküljön, de egy hatalmas lökés földre teríti. A szoba tulajdonosának izmos szentbernhárdija, Cato, állta útját. A gazda ma véletlen otthon hagyta kedves ebét. A jámbor, csendes természetű állat lefeküdt kuckójába s nyugodt szunnyadásban várt gazdája hazaérkeztére. A zajra, melyet a betörő okozott, fölrezzent. »Idegen szagot érzek«, gondolá magában, de természetes jámborsága nem késztette heves, ugató támadásra, mint egy közönséges komondort, mely bőszül nekiront minden idegennek. Úgy kell lenni, hogy az ember-mentésre nevelt szentbernhárdi ebek kiváló észtehetséggel bírnak összes fajrokonaik fölött. Cato is azonnal belelátott a különös idegen gonosz szándékába. Nem harapom meg, gondolá, mert nem szokásom. De innen ugyan ki nem viszi a gazdám holmiját, arról felelek! Egy ilyen fickóval csak elbírok! S azzal szelíden, hogy valamijét meg ne üsse, oldalba lökte a tolvajt. S amint ez a nemvárt ütéstől és az ijedtségtől elesett, Cato, hatalmasan megfeszített lábaival elibe áll a maga egész rettenetességében… S a tolvajnak éreznie kell, hogy legkisebb mozdulatával is magára bőszíti az óriást. Kérleli rebegő szóval: »Kis kutya… nem bántalak«, fütyöl neki, halkan, hogy az ablakon keresztül meg ne hallják. Mind hasztalan. Cato rendületlen nyugalommal áll a sarokba szorított gonosztevő előtt, s úgy fog ott állani, mozdulatlanul, hajthatatlanul, amíg csak gazdája haza nem jön. Mert ő hű és megvesztegethetetlen. Hiszen azért kutya!
