87. sz., április 12. A MI MINISZTERÜNK

Teljes szövegű keresés

87. sz., április 12.
A MI MINISZTERÜNK
Vajon ki mást érthetnénk alatta, mint Szeged egy jóakaróját: Trefort Ágostont. Azt a jeles vallás- és közoktatási minisztert, aki, úgy látszik, több, mint Szeged ellensége. Az ellenségek, mióta a harmadik egyetem eszméjét fölvetették, azzal húzzák ellenünk a sakkot, hogy midőn még a kolozsvári egyetem sincsen kellőképpen fölszerelve és benépesítve, a jelen viszonyok között egyáltalában nincs szükség az országban harmadik univerzitásra. Akik ezt mondják, beszélhetnek így talán saját, ha nem is helyes meggyőződésük szerint, talán mellékes érdekből vagy tekintetből. De Trefort Ágoston tovább ment. A harmadik egyetem fölállításának gondolata valósággal tőle ered, azzal az abszurd ideával együtt, melyet forszíroz, – hogy legyen az új egyetem székhelye Pozsony, a Kraxelhuberek háládatlan és magyartalan fajának városa. Ez pedig nem egyéb, mint harcba szállás a magyar nemzetiség s ez esetben egyúttal Szeged érdekeivel.
Mélyére nézve a dolognak, Trefort Ágoston pozsonyi egyeteme és a vallási alap kezelése között némi okozati összefüggést is lehet tán fölfedezni. Azért jut eszünkbe most is Trefortnak a szegedi egyetem iránti magatartása, mikor a vallási alap kezelésének kérdése van napirenden.
Bizony csak furcsa kérdés ez, hogy több, mint hatvan millió forint értékre rúgó alapítványok mikénti kezelése felől évek óta hiába tesznek kérdést a magyar országgyűlésen, ennél nehezebb talány már alig képzelhető. Főképp, mikor nagy általánosságban és némely részletekben köztudomás szerint valóban forognak fönn fontos okok a gazdálkodó titkainak kutatására.
Oly jelentés után, mint minőt a vallási alapítványok kezelése felől egy, éppen a kezelő miniszter által összealkotott kilences bizottság terjesztett föl a Trefort által okozott pár évi késedelemmel a legfőbb kegyúri jogokat gyakorló királyi fölséghez, oly jelentés után, melyből, ha egyéb nem, a képzelhető legkönnyelműbb sáfárkodás minden bizonnyal kitűnik, sokkal messzebb terjedő intézkedéseket volt oka és joga várni az országnak, mint azt, hogy ez ügyet a vallás és közoktatási minisztérium tárgyalásakor az ellenzék szónokai csak szóba hozzák, eredmény nélkül, ahogy máskor is történt.
Mindenki azt várta, hogy e sokat megbeszélt, de most már a tarthatatlanságig megérett kérdést gyökeresen oldja-e meg az országgyűlés és bevonja a vallási alapítványok nagy értékeinek kezelését is a parlamenti felelősség és ellenőrzés alá, ahova az jog, igazság és írott törvények szerint is tartozik.
De vessenek bár szemére Trefort Ágostonnak országszerte akármit is, Tiszáék birodalmát ez nem ingatja meg. S az lesz belőle, ami lett már annyiszor, hogy Trefort Ágoston tovább fogja kezelni tetszése szerint, felelősség nélkül azt a tömérdek vagyont; melynek bőséges jövedelmei sokfelé, sokaknak teremnek gyümölcsöket, csak éppen rendelésüknek megfelelőleg nem.
És mit is beszél a közvélemény arról, hogy a vallás- és közoktatási tárca az alapítványok kezelése nélkül is elég gondot és dolgot ad egy embernek. Dehogy ad. Trefort ellátja a tárcája ügyeit, kezeli a 60 milliónyi értékeket és amellett Péchy Tamás képviselőházi elnökké lett megválasztatása után – üres óráiban még közlekedési miniszter is lesz, amint az most kilátásba van helyezve.
Nem kell jellemezni, minő végtelen könnyelműség így elbánni ily fontos állással, amilyen a közlekedési miniszterség. Hiszen láttuk, hogy Péchy Tamás csupán a közlekedési tárcával járó kötelességeknek sem tudott megfelelni, mert nem értett hatásköre betöltéséhez. Ha vajon többet ért-e hozzá Trefort Ágoston, fölösleges dolog biz’ azt bírálgatni. De lenne bár elég csak úgy mellékesen foglalkozni a közlekedési miniszterséggel s lenne bár ez állásra Trefort Ágoston a legalkalmasabb ember, mi szegediek, kik oly sokat várunk e minisztérium jóakaratától, mi éppen nem örülnénk Trefort kinevezésének, mert kereken szólva, ellenségünknek tartjuk őt. S nemcsak a magunk rosszakarójának, hanem az egész Alföldének is, melynek pedig életérdekei függnek attól, hogy Péchy Tamás új bársonyszékébe hivatása magaslatán levő, képes és jóra kész férfiú üljön, ne pedig oly ember, aki (közlekedési és vízszabályozási ügyeinket illetőleg) még tán Péchy Tamásnak is törpe epigonja lenne.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem