86. sz., április 14. TISZA LAJOS, DÁNI, MARSOVSZKI

Teljes szövegű keresés

86. sz., április 14.
TISZA LAJOS, DÁNI, MARSOVSZKI
Bizony nagyon véletlenül kerül össze ez a három név, mely sok tekintetben nem összeillő, de a nap hírei között e három név emelkedik ki, amely minket kiválóan érdekel. Nem bevégzett tényekről fogok írni most, hanem csupán kombinációkról. De hogy ezek a kombinációk fönnállanak, az tény, kezeskedik erről azon előkelő és közvetlen forrás, amelyből merítettük.
Ma választották meg Péchy Tamás közlekedésügyi miniszter urat képviselőházi elnöknek, mert hát nálunk olyan penziófélének kezdik tekinteni az ország első méltóságát, ami lejárt minisztereknek való. Bizony gyenge ember volt a jó Péchy Tamás a közlekedésügyi székben, s gyenge lesz az elnöki csengettyű mellett is, bizonyára kevesebbet fog használni e helyen is, mint amennyit a piros széken ártott.
A közlekedésügyi miniszteri szék tehát megüresedett.
A lapok hírei részint Károlyi Sándor grófot, volt szegedi képviselőjelöltet, részint Ivánka Imrét hozzák kombinációba. E dologból csak annyi igaz, hogy Zichy József vonakodó válasza után csakugyan fölszólították Károlyit, de az sem mutatkozott hajlandónak a Tisza-kabinetben tárcát vállalni. Ivánka Imrét Tisza Kálmán nem akarja komolyan, aminthogy igaza is van, – Ivánka nem az az ember, aki fölfrissítené a kabinetet, sőt ellenkezőleg. Ivánka Imre az az ember, aki el tudta magát koptatni, anélkül, hogy szerepelt volna.
Híreink szerint a közlekedésügyi tárca nem töltetik be, hanem ideiglenesen Trefort fogja vezetni mindaddig, míg Tisza Lajos elvégezvén királyi biztosi teendőit, régi tárcáját átveheti. Csak örülnénk, ha ez igaz lenne, bár kétségesnek látszik a hiteles forrás dacára is, mert példátlan eset lenne, hogy két testvér legyen egy kabinetben. Gyakorlatilag véve azonban semmi sérelmes és imparlamentális nincs a dologban, tekintve azt, hogy némelykor egy személy kezel két, vagy némelykor több tárcát.
De meg inkább tíz Tisza, mint egy Trefort.
Valóban föllázító dolog, hogy ez a Trefort kipusztíthatatlan. Egy ember, akit mindenki gyűlöl, akire becsületbevágó vádakat szórnak szemtől-szembe, hogy egy ilyen ember Magyarországon folyvást miniszter, – s új meg új kitüntető bizalomban részesíti Tisza Kálmán. Egy Tisza Kálmán, akitől három dolgot nem lehet elvitatni, hogy okos, becsületes és hogy magyar. De ha okos, valóban kényesebb lehetne a kollegáira.
Ha Tisza Lajos lesz a közlekedésügyi miniszter, Szeged mentve van, – éppen azért sietek regisztrálni a fönnebbi örömhírt, mert a közlekedésügyi minisztériumok ekkoráig, ha nem mondom is (pedig csak udvariasságból nem mondom), hogy rossz akarattal viseltettek Szeged irányában és sohasem a mi érdekeinket tekintették a Tisza-szabályozási kérdéseknél, annyi mindenesetre áll, hogy meglehetősen tájékozatlanok valának, s az igazi alföldi érdekeket magánérdekek hálója kuszálta össze. Szeged romjainak szomorú története ez.
S még ha a magánérdekek nem léteztek volna is, Szegeddel szemben bizonyos intrikák szerepeltek a minisztérium kebelében legtöbbször. Hol Herrich, hol Hieronymi kerekedett fölül. S ez egy örökös herce-hurca volt, mely vetélkedés (anélkül, hogy jellemezném egyesek intencióit) csak ártalmas lehetett az ügynek.
S e vetélkedés még mai napig is megvan, amiből meglátszik, hogy a nézetek a szörnyű katasztrófa után sem mentek bizonyos salaktól, s a vetélkedési áramlatok hullámzásának még most is ki van téve Szeged életérdeke, a vízvédelem.
E napokban ugyan a vízépítészeti osztály Kende Kanut helyére Dáni Ferenc volt főispánt véleményezte percsórai kormánybiztosnak, mire azonban az osztályfőnök Marsovszki külön véleményt adott be – Dáni ellen.
Ha tán azt hozta volna föl Marsovszki úr, hogy a percsórai kérdés megoldására, mely főleg a Pallavicini uradalom és Szeged közötti gordiuszi csomó kibonyolításán alapszik, Dáni Ferenc, mint szegedi polgár, nem elég független s a békés kiegyenlítést megnehezítő ellenszenvvel fog fogadtatni az uradalom részéről, még érteni tudnánk ellenzését, – de amennyiben külön votuma, valamely régi sérelemnek soha el nem tűnő árnya; bizony-bizony elszomorító ránk nézve, ha nem is speciálisan e kérdésben, – hanem tekintve Szeged egész jövőjét, melynek keretéhez mozaikszerűen minden apró részlet nagy tényezőnek járul.
Dáni Ferenc érti a percsórai kérdést, és egyénisége alkalmassá teszi az ily közvetítő szerepre, mert van benne igazságszeretet s rábeszélő tehetség. Ezzel bírta magát annyi ideig fönntartani a főispáni széken, dacára azon nyomásoknak, melyek fölváltva fölülről és alulról egyaránt nehezültek rá. Szeged bízik Dániban mindazon kérdésekben, melyek helyi érdekűek, s az uradalomnak sem lehetne kifogása.
Ez az ügy most fekszik az államtitkár asztalán. Nem hisszük ugyan, hogy Dáni a jelenlegi kormánytól megbízatást elvállaljon, mert bár nem nyilvánította lojalitási szempontokból mint főispán soha, már régen megcsömörlött Tisza Kálmán politikájától, s azért viselte erőszakkal nyakában hagyott hivatalát az utolsó évben oly föltűnően kedvetlenül, – de ha Dánit mégis sorompóba vinné a város érdekeiért föl-föllángoló munkakedve – bizony jobb választást a kormány alig tehetne.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem