85. sz., április 13. SZLÁVY BÚCSÚZÁSA
85. sz., április 13.
SZLÁVY BÚCSÚZÁSA
SZLÁVY BÚCSÚZÁSA
Régen estek a magyar országgyűlésen érzékeny jelenetek. Ilyesmi nagy ritkaság mostanában. Mainapság heves küzdelmek járják mindétig, és a legkisebb, úgy mint a legnagyobb dolognál élesen állnak szemben egymással a pártok. A Tisza-kormány esztendőn át sem hoz be egyetlen javaslatot, vagy csak egyetlen tételt is, melyben habozás nélkül, általánosan meg lehetne nyugodni, és így örökös a harc, soha nincs egyetértés.
Hát egyszer megint értünk ilyent. Szlávy Józsefnek közös pénzügyminiszterré történt kineveztetése és illetőleg a Ház elnöki tisztéről való távozása alkalmából a kormánypárt, egyesült ellenzék, függetlenségi és nemzetiségi párt szónokai egyaránt kifejezést adtak a Szlávy távozása fölötti sajnálkozásnak, s egyként elfogadták, hogy Szlávy Józsefnek a Ház és haza szolgálatában szerzett érdemei a Ház jegyzőkönyvében hazafiúi elismeréssel megörökíttessenek.
Szlávy József mint az országgyűlés elnöke, mint az ország legelső választott tisztviselője, bizonnyal megérdemelte emez általános elismerést, mert elnöksége alatt a képviselőház tanácskozásaiban változatlan méltányosság uralkodott. S helyesen mondta Apponyi Albert gróf, hogy Szlávy József egyrészt fönn tudta tartani, inkább, mint bárki előtte, azt a tekintélyt, mely a parlamenti méltóság őre, de másrészt össze tudta ezt egyeztetni azzal a jóakarattal és szívélyességgel az egyes képviselők iránt, mely a kollegiális szellemet a parlamentben ébreszti, mely a vitatkozások elmérgesedését sokszor sikeresen megelőzi, s mely a tisztelet mellett kivívja és biztosítja magának kiolthatatlanul szívünkben a szeretetet is.
De nemcsak az elismerés szavai hangzottak akkor, mikor az országgyűlés elnökétől így búcsút vett. – Az általános helyesléssel megszavazott jegyzőkönyvi elismerésnek van egy, ha nem is leírt, de elmondott és jogosult zármondata. Hogy a közös pénzügyminiszteri hivatalba távozó képviselőházi elnök új állásában, a korona tanácsában is lelkes támasza lesz annak az iránynak, melyet közgazdaságunk fölvirágoztatása és sok sebből vérző pénzügyeink orvoslása, egyszóval hazánk érdekei követelnek.
Ha Szlávy József e zármondatot is beváltja új hatáskörében, ha ott Bécsben, ahol annyi magyar embert szédítettek már meg, híven megőrzi hazája igaz szeretetét és föláldozással, szükség esetén most elfoglalandó állása föláldozásával is fogja nemzetét szolgálni, akkor a búcsúzkodáskor elmondott érzékeny és elismerő szavak visszhangra találnak az országban is. Ellenkező esetben az országgyűlésben inszcenírozott érzékeny jelenet semmi egyebet nem jelentene, mint azt, hogy a Ház volt elnökét a király akarata másfelé szólítván, a megüresedett elnöki tisztet újra be kell tölteni.
Ez a konzekvenciája természetesen úgy is megvan Szlávy József távozásának. S az máris bizonyos, hogy az új elnök választásában korántsem fog a Szlávy távozásakor nyilvánult egyértelműség ismétlődni. Az elnökjelölt legkevésbé alkalmas ily egyetértésre. Péchy Tamást, mert Tisza Kálmán így akarja, kétség kívül meg fogja ugyan választani a többség Szlávy József helyére, de azzal már eleve tisztában vagyunk mindnyájan, hogy annak idején, mely nem tudjuk, mikor fog elérkezni, Péchy Tamást sokkal könnyebb szívvel búcsúztatja el a képviselőház elnöki tisztétől.
Mert a megválasztásával ugyan nem nyerünk semmit. Kivéve azt az egyet, hogy megszűnik közlekedési miniszter lenni. Nem szabad e nyereséget kicsinyelni. Hiszen ez is csak valami. Főképp, ha Péchy Tamás utódjának megválasztásában szerencsésebb lenne a miniszterelnök, mint Szlávy József utódjának kijelölésében.
