79. sz., április 6. FALK MIKSA ÚR ÉS A 140 EZER FORINT
79. sz., április 6.
FALK MIKSA ÚR ÉS A 140 EZER FORINT
FALK MIKSA ÚR ÉS A 140 EZER FORINT
Falk Miksa képviselő úr, és a Pester Lloyd érdemes szerkesztője, a szegedi katasztrófa alkalmából azon jelentékeny összegen kívül, melyet a könyöradományokhoz beszolgáltatott, még száznegyvenezer forintot gyűjtött.
Ez összeget Falk úr jónak látta külön választani, részint mint olyat, melyet Szeged javára, de szorosabban meghatározott cél nélkül küldtek be lapjának olvasói, részint mint olyat, melynek hovafordítása őrá rá lett bízva a küldők által. Az persze itt is kiköttetett, hogy szegedi célra.
Falk úrnak s lapjának kétségkívül nagy köszönettel tartozik Szeged városa, mert a legpénzesebb olvasó közönség derekasan kitett magáért, s a nagy német lap előljárt mindenütt a részvét ébresztésben.
Ezen fönnmaradt mintegy száznegyvenezer forintra nézve azonban Falk úr olyan alakban kezdi előtérbe hozni ez összeg fölötti szorosabb rendelkezési jogát, hogy nem tarthatjuk tapintatosnak, s legalább is »modorosság«-nak kell neveznünk magaviseletét.
Falk úr nagyon jól tudhatja, hogy Szegedre a király maga helyett biztost küldött, s ezt az országgyűlés, melynek Falk úr is tagja, látta el hatáskörrel! A biztosé a föladat kitanulmányozni a város bajait, s azokon a rendelkezésére álló eszközökhöz képest segíteni. Őneki kell tudnia, hol legégetőbb a szükség, s hova kell fordítani minden garast.
De Falk úr jobban akarja ezt tudni, s anélkül, hogy látná, hol a legmélyebb seb, csak úgy ab invisis akarja fölragasztatni a test valamely részére a száznegyvenezer forintnyi tapaszt. Persze csak azért, hogy lássa a világ, hogy azt egy Falk Miksa teheti.
Igaz, hogy teheti: de ne tegye ez egyszer, hiszen elég alkalma nyílhat egyebütt is tömjénezni a saját hiúságának, ha éppen kedve tartja.
Ha király, ország megbízik Tisza Lajosban, csak éppen elvtársa, Falk Miksa nem bízna meg benne? S mert ezt nem is tételezzük föl, engedje meg, ha csakis egy kis rossz helyen applikált hiúságot látunk a fölötti habozásában, hogy ez összeget vagy adja át föltétlenül akár a királyi biztos, akár a városi hatóság rendelkezésére, vagy pedig a velük közösen megállapított célra.
Falk úr habozik: ő, mint értesültünk, ki akarja azt osztani kamatnélküli kölcsönnek az építkezők közt olyformán, hogy egy bizonyos idő leteltével az visszafizettessék a városi pénztárba, s a város tulajdona legyen.
Ez azonban nagyon inpraktikus terv s a viszonyok félreismerésén alapszik.
Mert vagy biztosíték nélkül adja ki a pénzt Falk úr, vagy biztosítékkal.
Ha biztosíték nélkül vagy nem teljes biztosítékkal adja, akkor boldog boldogtalan vesz belőle, s egy egész kiosztó hivatalt kell fölállítani – hanem az is igaz, hogy a város bottal ütheti aztán a nyomát ennek az ajándéktőkének.
Ha pedig biztosítékkal adja – akkor legalább is fölösleges dolgot cselekszik, mert félni lehet, hogy az állam által nyújtott kölcsön sem vétetik teljesen igénybe – mivel a biztosítéknyújtás igen nehéz dolog a kuszált telekkönyvi viszonyok mellett.
Még két három célt emleget Falk úr, – de mind ilyen természetű.
Mi azt hisszük, hogy legjobb lesz, ha Falk úr bokros teendői mellett nem tépelődik e dologgal, – hanem átadja az egész tőkét a királyi biztosnak, ki azt, mint hiteles forrásból tudjuk, egy állandó színház alaptőkéjére szeretné fordítani.
Így tesz Szegednek legtöbb hasznot – s a város háláján kívül, melyet az sohasem vonhat meg a »Pester Lloyd« érdemes szerkesztőjétől, emléke össze lesz itt kötve egy monumentális közművelődési épülettel – s mely mindenkinek a háza.
