75. sz., április 1. A PAPÍRKOSÁRBÓL
75. sz., április 1.
A PAPÍRKOSÁRBÓL
A PAPÍRKOSÁRBÓL
Tudósok, újságírók és kapacitások argumentumokkal spékelt, körmönfont periódusokba szedett szavánál lehet-e valami unalmasabb? Tesz-e még az hatást valakire?
Én nem hiszem, hogy tesz. S valahányszor egy úgynevezett »nagyszebeni talentum« a következtetések hosszú láncolatán keresztül bebizonyít valamit, olyan az előttem, mint aki kunsztokat mutogat a kártyáival, s mindig az a legelső gondolatom: rajtakapni, hogy hol paklizott.
Ha valaha arra a sorsra jutnék (vagy ha Tisza Lajos jutna arra a sorsra), hogy Tisza Lajos érdemeit nekem kellene fölsorolnom és méltatnom, mindjárt a legelejin azt a gyengeségét konstatálnám, hogy az újságokra is hallgatott.
Veszedelmes gyöngeség egy státusférfiúban, aki abba bele nem hal, az megérdemli, hogy halhatatlan legyen.
Valóban, Tisza Lajosra nem lehet ráfogni, hogy a jogos kívánságokat nem hallgatja meg, bárhonnan jönnek is. Van benne alkotmányos érzék: tiszteli a közvéleményt, nem azért talán, hogy meghajtsa magát előtte, hanem hogy melegedhessék a fényénél. Csendes, alkotmányos ember, hiszen még az újságokra is hallgat. Sőt talán neki magának is van egy újsága.
Igaz, hogy Tisza Lajos, ha minden kívánságot meghallgat is, nem teljesítheti egy vagy más okból mindenikét, s neki is úgy megvan a maga papírkosara, mint nekünk, amibe azokat a kéziratokat szoktuk dobni, az örök halál torkába, melyeket egy vagy más okból nem lehet kinyomatni.
Mindig mélázva állok meg a kosár előtt. E papírrongyok némán is olyan ékesszólók! Az igazi közvélemény ez, de kócosan, meztelenül, didergő tagokkal, meg nem fésülve.
Mennyi eltemetett panasz a kosár fenekén!
Vegyünk ki egyet a legtetejiről. Egy ma érkezett levél az, a könyöradományokra vonatkozik.
Apró, gömbölyű, bizonytalan betűk, ortográfia és minden helyes szókötés nélkül. Naivság az egész, és mégis a kunyhók gondolkozásmódjának tüköre az, mert onnan jön, mert rajta van a közvetlenség melege.
Úgy nyúlok a levélhez, mintha valami hullát emelnék ki a sötét sírból, mert a sír éje a kosár – és mégis miért ne lehetne föltámadása e naivságnak. – Hiszen a királyi biztos szereti a közvéleményt. Hát lássa meg egyszer igazi alakjában. Neki érdekes lesz az – s a közönségnek is.
Íme a papírkosárból kivett levél szóról-szóra:
Szeged, március 30.
Tekintetes Szerkesztő úr!
Szegedi Napló 72 sz…ba. Mi lesz a könyöradományokkal? Egészen a szánkból vette ki és hogy milyen kínosan várjuk azt, ó bár ne adták volna, már arra is fakadtunk, vagy adják vissza küldőinek ha tőlünk sajnálják vagy nekünk nem merik átadni.
Nagyon sokan vagyunk, akinek nincs háza se semmi ingatlanja mié váratják hát ezeket a víz elvit mindenünket it maradtunk sokan azon reménybe, hogy abból a nagyszerű könyöradományból még is csak megkezdhetjük üzletünket vagy hitelrevergődünk ha ezen néhány forintot úgy amint kikapjuk hitelt nyújtónknak adjuk.
De a várakozás kínos, kínos mert ha soká tart nem csak koldus bottal mehetünk kenyeret keresni, hanem becsület vesztettek is leszünk, mert aki fizetni nem tud azt úgy nevezik.
Tekintetes uram, kihez kell ezért fordulni? mi nem tudjuk de talán nem is mernénk fel szólani érte de még nevünket se merjük tudatni, mert az illen emberek félnek mindentől mindaddig még a kétségbe esés örvényének a szélén nem áll akor aztán tudhatja a világ a nevünket is, esmerheti Személünket is nem fogja akkor sok hasznát venni többé se város se álam pedig fizettünk ám anyi adót némel részünk hogy akinek két háza volt se fizetett többet.
Tisztelet a királyi biztos úrnak minden eljárása megörökíteni való és meg is lesz örökítve csak a segélypénzt adja ki hamar.
Kérjük e sorokat ha önrevaló nézve nem veszéles becses lapjába tenni de csak úgy ha nem veszéles önre mi mi miattunk nem szabad önnek kelletmetlenséget szenvedni szükségünk van olan emberekre, mint Tekintetes E. L. úr.
Több hű olvasója lapjának őszinte tisztelői majd a neveinket is meg tudja később ön egyedül.
Íme a papírkosár levele. A meg nem hamisított közvéleményből egy igazi hang, mely bizonyosan a pusztában vesz, mert hiszen olyan igénytelen, hogy ki lehetne nevetni, ha nem volna olyan fájó.
Még közölni is úgy lehetett, hogy hosszú feneket kanyarítottunk neki.
Régen is érte olyan nagy kitüntetés a papírkosarat, hogy abból valami napvilágot lásson.
De nem is a közvélemény végett… hanem, valljuk meg őszintén inkább példálózásból tettük.
A királyi biztosnak is van egy papírkosara, amibe belehányja az olyan tanácsokat, melyeket nem akar teljesíteni.
Hátha egyszer ő is azt tenné, hogy elmerengve e papírkosár tartalma előtt, melybe sokszor beletemetkezik a közvélemény is, találna abban egyetmást, amit érdemes lenne napfényre hozni?
Hátha…
