16. sz., január 21. A NÉPZAVARGÁSOK II.
16. sz., január 21.
A NÉPZAVARGÁSOK II.
A NÉPZAVARGÁSOK II.
De ha Tisza Kálmán ravaszsága ki bírta aknázni a népzavargások sajnálatos incidensét is arra, hogy egy lépéssel ismét közeledjék tervéhez, a sajtószabadság megszorításához, ami uralmát egy időre megállapíthatja [!], voltak a népzavargásoknak következményei is.
Végh elfogatása egyenesen az okból történt. Az általános fölzúdulás lehetetlenné tette a frakkos banda további oltalmazását. Föl kellett adni az urakat a nyílt zendüléssel szemben, s miként egy színdarabban kicsinálva következnek a jelenetek, úgy rántották elő Végh elfogatását.
Semmi kétség, hogy most már bűnhődni fog a frakkos banda, s Tisza Kálmán éppen úgy fölsült most »úri pártfeleivel«, mint ahogy nemrégen fölsült Zichy Viktor barátjával, kit szintén meg akart tartani az államtitkári széken, s mint ahogy föl fog sülni Várady Gábor barátjával is, ki ismét a mameluk-padokba szándékozik ülni.
Nagyon értjük, hogy a miniszterelnök úr dühös most, mert hiszen őt magát is közelről érdeklik ezek a kisbirtokosok-féle dolgok. Testvére, Tisza László is benne van a zavarosban.
Dühe azonban, mely most fenyegetően fordul a sajtó felé, mint amely közvetlen oka volt a fölháborodás előidézésének, hihetőleg lecsillapodik, ha egy kissé gondolkozni kezd.
Láthatta Tisza Kálmán úr, hogy mi az a sajtó Magyarországon, s aki ahhoz nyúlni mer, álljon bármily magasan, meg fogja égetni a kezét. Rossz számítás lenne tehát tőle, ha azt hinné, hogy a sajtó elhallgattatásával saját hatalma szakadozó fonalát nyújthatja. Elszámítaná magát. Mert a közvélemény pressziója alatt, mihelyt Tisza ez új merényletbe komolyan belekezdene, fölfordulna miniszteri széke, s roncsai fölött még erőteljesebben állana ott a szabad sajtó.
Nem, Tisza Kálmán nem lesz annyira ügyetlen, hogy a sajtónak ilyen nagy diadalt szerezzen – a saját rovására.
Tisza Kálmán más, egészen más tanulságot kell, hogy merített légyen a legközelebbi eseményekből. Kell, hogy megálljon egy percig és gondolkozzék. Mit hall odakünn? Zúg a nép.
Mit lát odabenn saját környezetében? Látja a messzenyúló rothadás jeleit körülötte. Minden nap új meg új bűnökről esik le a lepel. Látja, hogy egy bűnbarlangban van, s anélkül jutott ide, hogy akarta volna. A múlt kormányok hibái szülték-e vajon e nagymérvű korrupciót, s örökbe hagyták a következőknek, vagy pedig a Tisza-éra hibái – nem tudni. Annyi bizonyos, hogy a fekély Tisza Kálmán kormányzásának idejében fakadt ki, s a történelem arra a lapra fogja följegyezni – melyről mi balgák, egykor úgy ábrándoztunk, hogy Magyarország fénykora lesz ráírva.
Tisza Kálmán Bécsben volt akkor, midőn Budapest utcáin a nép fölháborodása kitört, mint a közelgő orkán előszele, Bécsben volt, mikor végigrobogott a Hatvani-utcán a katonaság, hogy a polgárok esetleges akciójának ellenálljon, ott volt, mikor az ágyúk kidugták fejüket a citadellán, de a híreket megvitte a drót oda is, s lehetetlen, hogy el ne sápadt volna, s lehetetlen, hogy föl ne kiáltott volna magában, mint valamikor Wenckheim báró Debrecenben, hogy »ki hitte volna ezt«?
Bizony, ki hitte volna?
S még hihetetlenebb dolgok is lehetségesek, tisztelt miniszterelnök úr! Azért hát jó lesz nem hozzányúlni a sajtószabadsághoz, s jó lesz egy kicsit megrántani azt a gyeplőt, és megkötni a kereket, mert mi tűrés-tagadás, nagy lejtőre tetszett jutni. Mert míg ön a népet tartotta féken az ön mamelukjaival, azalatt az ön mamelukjai alatt lyukadt ki a talaj.
S amint azok egyenként potyognak le az erkölcstelenség posványába, az ön széke kezd ingadozni, s mintha ön lenne a hétfejű sárkány, mihelyt egy-egy fejét levágják, a nép mindég annyival lesz erősebb, amennyivel ön gyengébb, s annyival mindég erkölcsösebb, amennyivel az ön környezete erkölcstelenebb.
Igen, bátran ki merjük mondani, hogy Tisza Kálmán nem fogja merni megszorítani a sajtószabadságot. Ha eddig nem merte, még kevésbé lesz bátorsága ahhoz ezután.
Sokkal ügyesebb, tapasztaltabb ember, mintsem ezt be ne lássa.
De ha mégis elragadná az erőszakoskodás azon szenvedélye, mely minden tettét karakterizálja, mert hiába, a pille is szeret gyertya lángjába röpülni, hol megperzselődik, ha, mondom, önkényes hajlamai mégis erre a térre vinnék a miniszterelnököt, akkor bukása bevégzett tény.
