15. sz., január 20. A NÉPZAVARGÁSOK
15. sz., január 20.
A NÉPZAVARGÁSOK
A NÉPZAVARGÁSOK
Budapest is kezd már nagyváros lenni. Akár egy Párizs. Fölpezsdül benne a vér, a szíve sebesebben kezd dobogni. Nem az a lassú, gondolatszegény város, ami Prága vagy Berlin, hanem az érzelmek városa, mellyel a napi sajtó játszik kénye-kedve szerint.
Savoyai Eugen mondta egykor, hogy a magyar nemzetben nincs forradalmi anyag, s valóban nincs, még ma sincs.
A magyar elem lobbanékony is, mindenekfölött szeret a maga esze szerint járni, s emiatt ritkán van egy véleményen, sőt az ezerfelé ágazik el. Kis dolgokban nincs tehát egyetértés s ha véletlenül van is, nem alterálják a kis dolgok. Nálunk a forradalmat csak nagy injúriák szülhetik. S ez okból igen ritkák a zavargások.
Nem is volt 1861 óta ily nagyobb mérvű utcai demonstráció.
S ily szomorú kimenetelű még talán nem is volt.
Csakhogy milyen különbség az idő között! Akkor az alkotmány volt veszélyeztetve, s a demonstráció közjogi sérelmekből meríté alapját, most pedig egy magyar köznemes, az ellenzék volt vezére kormányoz Budán, s a demonstráció egy sajnálatos incidensből keletkezett egy kaszt ellen, a mágnások ellen.
Álljunk meg itt és gondolkozzunk kissé, tegyük kezünket a nemzet ütőerére, s pillantsunk vissza a legközelebbi múltakba.
Hányszor vétettek már kormányok nagyobbakat, mint a Nemzeti Kaszinó. S mégis tűrte a nép. Szurony között kísértette Tisza a ceglédi deputációt. Kassai toasztot mondott a király, s egyszer sem nyilvánult a fölháborodás tényekben, de valahányszor a mágnás-kaszinó tesz valamit, mindig borzasztó hullámokat ver föl egyik-másik stiklije, legyen az bármily jelentéktelen. Emlékezzünk csak vissza a Nikó Lina ügyre, amikor ezernyi tömegekben tódult a nép demonstrálni a Népszínházba, s lázas izgatottságban tartották a fővárost a tömeges párbajok.
Mi egyéb az a hirtelen föllobbanó gyűlölet, mint az, hogy a nép érzi, miszerint van egy kaszt, mely összetart, mely bele nem olvad a nemzet-testbe, s mégis uralkodik a nemzet fölött, egy kaszt, mely büntetlenül tesz mindent, mely mikor ősi javait eltékozolta, zsíros hivatalokban és nagyszabású gsäftekkel szipolyozza a nemzetet. Egy kaszt, mely minden kormányt támogat, s melyet minden kormány támogat.
E népzavargásokban, melyek annyi gyűlölettel fordultak az úgynevezett »kaszinó« felé, a demokratikus törekvéseket lehetetlen észre nem venni, melyek mindinkább nagyobb tért hódítanak a magyar nép szívében.
De térjünk át ezen odiózus ügy processzusára – s illetve genezisére. Kisülnek a kisbirtokosok intézetének árnyékában gazdálkodó úri kompánia kriminális viselt dolgai. Tarnóczy Gusztáv igazmondása pattantja. A frakkos bandát legelőbb Tisza Kálmán veszi pártfogásába, majd egyre világosabb lesz az elkövetett sikkasztási láncolat. Végh Ignácot nem tudják elfogni. A közvélemény csakhamar meggyőződik róla, hogy nem akarják. Mégpedig azért nem akarják elfogni, hogy rá ne vallhasson az »urak«-ra.
Ily nagy mértékű korrupcióban támad egy lap, mely kíméletlenül ostorozza a bűnösöket, mind nagyobb-nagyobb fényt derít a rablóbarlang hőseire, kiknek egy része Kaszinó-tag is.
S ekkor ebből a Kaszinóból előáll egy ügyes, kipróbált lövő, kinek semmi köze ehhez az ügyhöz, ki egy betűvel sem volt érintve és meglövi a hírlapírót, – amiért az igazat mondott.
Hát nem vérlázító igazságszolgáltatás ez? Hát lehet-e még mélyebben süllyedni a társadalomnak, mely eleget eltűr?
Hiszen gróf Zichy Viktort sem azért golyózták ki, mert nem viselte magát a becsülethez méltólag, hanem azért, mert nem lőtte le Asbóthot.
Ismerjük a kaszinóbeli urak gondolkozását.
Néhány éve csak, hogy grófot kirekesztettek a Főrendiházból és a Kaszinóból.
Ekkor azt kérdezte e sorok írója egy kaszinó tagtól, miért rekesztették ki F[orgách] Sándor grófot?
– Hát tudja – így szólt a kaszinói tag –, F. 48-ban muszkavezető volt, mégpedig nemhogy aláírta az okmányt, hanem tényleg is vezette a muszkákat…
– Tehát ezért?
– Oh dehogy! Hanem ebben a minőségben egy csata után egy honvédtiszt holttestét a lábaival rúgta meg…
– Tehát ezért?
– Oh dehogy! Egy babonás orosz tiszt, nem tűrhetvén a holttestben [!] történt e bántalmazást, arculütötte F. grófot. S ő ennek dacára sem kért az orosz tiszttől elégtételt. Emiatt rekesztették ki.
E jellemző eset eléggé illusztrálja a kaszinói gondolkozást. Hazafiatlan az és erkölcstelen. S nem csoda, hogy mindannyiszor fölháborodást okoz, valahányszor kicsap a société medréből s a polgári életbe nyúlik be. Mert mulassanak a méltsás urak en famille, amint akarnak. Hanem a mi cirkulusainkat ne bántsák, mert a sarkukra talál tapodni a canaille.
Az előadottakból ítélve, az a kérdés, indokolt volt-e az utcai tüntetés vagy sem.
Indokolt volt, mert a rend legfőbb őre, a kormányelnök támogatta a frakkos bandát Tarnóczy leleplezésével szemben, mert a rendőrség támogatta Véghet és kompániáját az igazságszolgáltatással szemben, s mert a Kaszinó még a közvéleményt is el akarta hallgattatni pisztollyal.
Ily körülmények közt kitől várt volna orvoslást a nagyközönség? Kormány, rendőrség a gazemberek részén látszott lenni, s az elhagyatottság fölháborító érzete mintegy ösztönözte arra, hogy önmaga vegyen elégtételt.
De mégsem vett. A nép mérsékelt, higgadt maradt, mindössze is tüntetett, hogy fülébe zúgja bizonyos köröknek akaratát.
S valószínűleg le is csendesült volna az első tüntetés után minden, mert elég volt abból annyi, ha Tisza Kálmánéknak eközben egy ötletük nem támad.
Az az ötletük, hogy itt az idő Tisza Kálmán régi tervét, a sajtószabadság megszorítását kivinni.
Agent provocateuröket állítottak föl, s a rendőrség tovább inszcenírozta a tüntetést. Folytatódott a hajsza, omlott a vér, s Tisza Kálmán úr célt ért.
Ma már ott áll, hogy egész könnyedén megbarátkoztathatja pártját és a koronát is a sajtószabadság megszorításának eszméjével.
Hozzá is fogott. A lapok, még a félhivatalosak is, máris nyíltan beszélik, hogy most sajtópöröket indíttat a kormány, s ezek kimenetelétől teszi függővé a sajtóra vonatkozó rendszabályok hozatalát.
Igen! Meg fog történni. El fog némulni az igazság végképpen, s még betűk alakjában sem fogja merni mutatni többé magát. A gazság pedig fölemelt fővel, a becsület fehér ruhájában fog járni ezentúl.
Így akarja ezt Magyarország miniszterelnöke: Tisza Kálmán.
