11. sz., január 15. A FŐKAPITÁNY HATALMASKODÁSA
11. sz., január 15.
A FŐKAPITÁNY HATALMASKODÁSA
A FŐKAPITÁNY HATALMASKODÁSA
A kapitányság fölfogása a farsangi mulatságok körül éles kritika tárgyát képezi néhány nap óta. Az árvíznek sajnos, városunk társas életére is nyomasztó utóhatása maradt, úgyhogy neszét sem hallottuk még, hogy akár a jótékony nőegyletek, akár egyéb társulatok szokásos báljaikat az idén megtartani akarnák.
Mi ezt, a szegedi lakosság mostani kedélyállapotát tekintve, természetesnek találjuk, – ámbár megjegyezzük, hogy a királyi biztos 3-4 hét előtt ez irányban interjúvoltatván, a polgármester és többek jelenlétében oda nyilatkozott, hogy szerinte nem lehetnek elvi tekintetek aziránt, hogy bálak tartassanak az idén is, – sőt a szegedi nép bizalma az új rend és állapotok iránt csak növekednék, ha a társas élet ezirányban is visszamenne a régi kerékvágásba.
Különös azonban, hogy főispánunk másnap véletlenül épp a föntebb említett interjúvoló úrral társalogván a jégpályán, többi között fölkérte ezt, hogy hasson közre, hogy az idén nyilvános bálak ne legyenek, állítván, mintha ez lenne a királybiztos kívánsága is.
No, de akármint áll is e tekintetben a dolog, elég az hozzá, hogy, mint már föntebb is említettük, nyilvános bálak iránt különben sem volt se kedv, se kezdeményezés tapasztalható, s nincs is.
S e körülménynek volt következtetése aztán, hogy a közönség kisebb, bizalmas jellegű összejövetelben keresett kárpótlást, amint egy kis társaság már az ősztől fogva jour-fixet tartott minden pénteken a »Hétválasztó« vendéglő éttermében, mely azonban táncra szűknek mutatkozván, múlt pénteken a »Hungária« vendéglő emeleti éttermében tartotta meg vacsoráját.
Másnap azonban a főkapitány bírság terhe alatt megtiltotta a vendéglősnek, hogy éttermét jövőre ilyen célra átengedje.
Nem tudjuk, hogy mivel indokolta a főkapitány ezen muszka-szagú intézkedését, de nem is vagyunk arra kíváncsiak, nemcsak mert tudtunkra az megföllebbeztetvén, ennek eredménye kétségtelen, – hanem mert minden elfogulatlan ember előtt világos, hogy itt a főkapitány kicsinyes apprehenziók eszköze volt, részint a kaszinóbeli viták, részint a meghívások alkalmából.
És nincs is elvi tekintet, mi a főkapitány eljárását szépíthetné, mert föltéve, hogy nyilvános bálak tartása az idén nem volna is városunk helyzetéhez illő, ki fogja Magyarországon a személyes szabadságot annyira korlátolni merni, hogy egy kisebb bizalmas társaság a járókelőktől félre, egy tisztességes vendéglő udvari helyiségében vacsorálhasson, s ha tetszik neki, táncolhasson is egy órát, vagy kettőt?
Hisz ezt nemcsak nálunk, hanem másutt is teszik, hacsak a a szomszédok nem panaszkodnak a zaj miatt, még ha nem jour-fixet tart is a mulató társaság, – és biztos értesülésünk szerint az itt említett társaság a főkapitány tilalma dacára ezentúl is meg fogja tartani még a fellebbezvény elintézése előtt is szokott összejöveteleit, s táncolni is fog, ha kedve tartja, mert mosollyal nézi a főkapitány hivatalos túlkapását, aki már régóta komikussá tette a szegedi rendőrségi viszonyokat, mert ahol tesz valamit, a föllebbezvények után ítélve, túlkapásaival számtalan baklövéseket csinál, s a feleknek kárt okoz, – másrészt ahol kellene valamit tenni, isten tudja, mi indokból, szemet hunyva tűri a bordélyok táncát és orgiáit s a részegek kurjongatását.
Ily körülmények között nem vagyunk tisztában, hogy népszerűség-hajhászat lebegett a főkapitány előtt, avagy azt hitte, hogy tán a királybiztos meg fogja dicsérni azért, hogy baklövését eggyel tetézte ismét.
Cactus.
Teljesen méltányoljuk tisztelt barátunk fentebbi beküldött cikkét. Hanem hát persze szegény Taschlernek nincs egyéb dolga, csak a jour-fixeket betiltani. Jól megy minden, rend jó lábon, közbátorság megingathatatlan, és semmi sem hiányzik már egyéb a rendőri igazságszolgáltatás tökéletességéből csak az, hogy »jour fixek« ne legyenek.
Valami kicsinyes apprehenzió volt tán oka a főkapitány úr e jogtalan hatalmaskodásának? Meglehet. De valószínűbb, hogy ő nagyszabású dolgokat vélt elkövetni, mert lehet-e valami hatalmasabb, mint egy úri társaságot szétrebbenteni? Oh, nagy élvezet ez egy főkapitányi kebelnek, mely a Bach-szisztém alatt is melegen dobogott már.
Bús gerlice madár nem örül úgy a párjának, mint Tasehler úr e fiók-verébnek, melyet kalapja alul kieresztett. Mert, hogy a Taschler úr fejéből származott volna e nagy gondolat, nem hihető. Az ő fejéből semmi sem származik. Az ő feje arra való, hogy mások gondolkozzanak vele.
Mert Taschler úr gyenge öreg ember, aki szeretne alázatos is lenni, szeretne büszke is lenni, de meg hatalmas is – kapkod hát ide-oda, hol a hatalmi kegy, hol a népszerűség után… Ő egy örökös összeesküvő. Összeesküvő a nép ellen, a hatalom ellen és önmaga ellen. S mind a három ellen egyszerre.
Nem is lehet az öregurat komolyan venni.
De mivel a főkapitányi hivatal nem juxcsinálásra való, hát beszéljünk legújabb stiklijéről mégis komolyan.
Mik voltak azok a jour fixek? Egy mintegy negyven tagból álló magántársaság vacsorái. Összejöttek, vacsoráltak, nők, férfiak vegyesen, vacsora után társas-játék folyt, s mikor már arra is ráuntak, a gyújtó muzsikaszó mellett, megeredt egy kis csárdás is befejezésnek.
A főkapitány azzal indokolta a tánc betiltását, hogy nyilvános bálakat nem szándéka engedélyezni az idén, s mert már be is tiltott egy ilyet, ha A-t mondott, B-t is kell mondania.
De hát nyilvános bál volt-e ez? Joga volt-e Taschlernek ez igénytelen vacsorákat, amelyeknek tagjai Szeged legtisztesebb társadalmi elemeiből állanak, e jogcímen tiltani be?
Ő, aki alatt halomra föl van forgatva rend és bátorság, nem talál magának egyéb tennivalót, mint a jour-fixeket betiltani?
Azt mondja, mert nyilvános helyen tartatnak e vacsorák, tehát nyilvánosak. Ez éppen olyan okoskodás, mint ha egy hölgyre, aki hotelben lakik, azt mondaná, hogy az nyilvános személy.
Engedje meg ön, főkapitány úr, hogy megmagyarázzuk, mi a nyilvános bál. A nyilvános bál olyan bál, melyet előlegesen be kell jelenteni a kapitányságnál, s mely mint a nyilvános társadalmi élet lüktetése, a nyilvánosság közegei: a sajtó által is tárgyalható. A nyilvános bál belépti jegyek miatt tartatik, s rendezni szokták. Kizárólagos célja a tánc s nem a vacsora.
Ha tehát ön e vacsorákat nyilvános bálaknak nézte, miért nem büntette meg a rendezőséget (ami nincs is), mert az a bált be nem jelentette. Hiszen meghívó önnek is ment, tudomása volt hát.
Nem kutatjuk az okot. Egyet azonban még Taschler úrnak megmondunk, hogy tanulja meg, miként kell intézkednie olyankor, ha nincs tisztában a részletekkel, egy általános elv mellett. Ő tudniillik hallott valamit harangozni, hallotta, hogy a nagy gyász idején tiltja a külső illem a világ iránt, hogy itt mulassunk.
Igaz, mi is említettük azt, s e tekintetben a fönnebbi cikkel szemben is megtartjuk álláspontunkat.
Úgy van, Szeged gyászol, s nyilvánosan csak gyászruhában mutatkozhatik, de ki hordana egy egész évig gyászruhát odahaza is? Ezt már nem parancsolhatja a külső illem, mert az már a belső élet falai közt van.
Ha tehát Taschler úrnak nincs érzéke a finomabb distinkció iránt, rendelkezéseinél tartsa mindig szem előtt, hogy valamely általános intézkedés milyen intencióból meríti létalapját, s akkor nem fog nagy tévedésekbe eshetni.
A nyilvános bálak eltiltása nem azon indokkal jogos, hogy a publikum egy része jogaiban korlátoltassék, hanem egyedül azon indokból, mert e bálak híre hírlapokba kerülhet, s visszatetszést szül az ország előtt.
E szempontból kellett volna megítélnie Taschler úrnak e jour-fixeket. És ez az egyedül helyes szempont.
Végül még megjegyezzük, hogy – mint biztos forrásból halljuk – a legközelebbi pénteki társasvacsora mindamellett meg fog tartatni, mert a társaság néhány tagja megapellálta a főkapitányi rendeletet, s reméli, hogy kedvező határozatot kap, ellenesetben csakis a vacsorázásra szorítkoznának a pénteki jour-fixek,mint azelőtt a »Hétválasztóban«.
De máris tovább terjeszkedtünk megjegyzéseinkkel, mint kellett volna e jelentéktelen tárgyban, melyben legjobb lett volna afölötti csodálkozásunkat kifejezni, hogy éppen Taschler úr legyen ilyen nagy ellensége a táncnak.
Az a Taschler úr, aki arról híres, hogy mindig táncolt, s hogy mindig a mások füttye szerint táncolt.
Mikszáth Kálmán.
