109. sz., május 12. AZ ÚJ KÉPVISELŐ
109. sz., május 12.
AZ ÚJ KÉPVISELŐ
AZ ÚJ KÉPVISELŐ
Sennyey Pál báró tegnap megválasztatott Pozsonyban, s ismét elfoglalja székét a képviselők közt. Az egykori pártvezér ott fog ülni párt nélkül, egyedül…
Hogy mi vitte rá Sennyeyt a visszavonulásra a parlamentből, azt tudni lehet, a fúzió az egyesült ellenzék független szabadelvű részével nem ment a fejébe, nem tartotta parlamentáris alapnak, nem tartotta elég erős indoknak egy párt létjogosultságára az egyetlen jelszót, mely nem állott többől és kevesebből, mint: Tisza Kálmánt megbuktatni. Elment, mert történtek dolgok a háta mögött pártja részéről, amikért ott kellett hagynia, úgy hitte, a pártot. S mert pártja nem volt, ott hagyta a parlamentet is.
De most visszatért párt nélkül – s most már nemcsak azt nem értjük, miért tért vissza, de már azt sem, miért távozott.
Vajon mit szagul a finom orrú diplomata, mi cselekvésre készül a jelen viszonyok között, milyen átalakulásra vár, számít… mert egy Sennyey Pálról nem lehet föltenni, múltját, szereplését tekintve, hogy asszonyokhoz méltó szeszélyek vezessék egyes föllépéseiben.
A pozsonyi első választó kerület bizalma Sennyey Pálnak az egyénnek szólt, s bizonyára minden magyar szívesen látja e nagy szabású államférfiút a képviselői padokon, – de egyet ki kell mondanunk s ez az: hogy soha még vezér-államférfiú nehezebb helyzetben nem lépte át az országház küszöbét, mint azt Sennyey fogja tenni.
Mert Sennyeytől nem azt várja az ország, mit fog tenni, hanem: mint fogja ott magát viselni?
Tisza felé gravitál-e (nem, ez lehetetlen!) vagy régi pártja felé integet majd, avagy megmarad pártonkívülinek?
De milyen kivételes a Sennyey pártonkívülisége! Mert ha Bittó, Lónyai, vagy bárki más, pártonkívülinek mondja magát, ez alatt nem keres új programot, új eszméket és új törekvéseket senki, nagyon jól tudja mindenki, hogy a magatartás egyedül Tisza Kálmánnak szól.
De vajon kinek szól a Sennyey magatartása?
Tisza Kálmánnak rossz napjai vannak egy idő óta abban a tekintetben, hogy a saját volt pártja, vagy a régi Deák-párt volt hívei a vidékről, a pótválasztásoknál rendesen ellenzékieknek jönnek. Csak a legközelebbi napokban két embert nyert az egyesült ellenzék: Beniczky Gyula- és Tolnay Gáborban, de semmi sem ejtheti olyan gondolkozóba, mint az, hogy Sennyey ismét ráadta fejét belépni a parlamenti harcok sorompójába, mert ennek oka van, kell, hogy oka legyen. S ez az ok éppen, mert kipuhatolhatatlan, mert messzefekvő, ónsúllyal nehezedik a közhangulatra a szabadelvű párt köreiben a Csengeryék s több efféle nem föltétlen mamelukok közt.
Ha az ember mélyebben gondolkozik mindazon körülményekről, előzményekről, melyek Sennyey Pál visszalépésével, s újból megválasztásával összefüggésben vannak, lehetetlen szembe nem ötleni, hogy Sennyey Pál visszatérése és a Bánhídy Béla »Lloyd-beli stratégiai mozdulat«-a közt is némi összefüggés van.
Bánhídy eljárása, mely éles kritikával találkozott mindazok részéről, kik a politikai morálra adnak valamit, Sennyey ilyetén visszatérése által most utólag ha nem is nyer jelentőséget, e sikertelensége miatti nevetségességéből sokat veszít.
A szfinx magyarázata végre is, tartunk tőle, az lesz, hogy Bánhídy semmi egyéb, mint a Sennyey karikatúrája, miniatűr kiadásban.
Mert még van Sennyeynek nyitja, mert a karikatúrárul ráösmerünk az igazi alakra. De e vélemény kimondása még korán van.
Egyelőre tegyük magunkat várakozó állásba. Hátha nagy dolgok vannak a Sennyey tarsolyában.
