II. JANKOVICH MIKLÓS
II. JANKOVICH MIKLÓS
Zsedényi piperkőcnek tartotta.
Itt Szegeden azonban cinikusnak hiszik, s praesentes concludunt.
Jankovich Miklós nem törődik a divattal, mindenben a maga ízlését és eszét követi.
Az előbbiből következtetést lehet vonni az utóbbira.
*
A minden alatt nem értem a politikát is, mert ezt egészen ráhagyja nagyságos Tisza Kálmán úrra, aki gondolkozik helyette, s ő hűségesen alkalmazkodik parancsaihoz, küldenék bár kályhafűtőnek Gesztre, vagy pedig a »legyőzhetetlen szádfal« kormánybiztosának Szegedre.
Egyik rokona, »Jankovich László« azért vesztette el egykor adminisztrátori székét, mert midőn Fráter Pál hajdani követ berlini útjáról referálva, többi közt így folytatá óriás pátosszal, majdnem éneklő hangon:
»…És láttam őkirályi felségét fejedelmi díszornátusban…«
Meg nem állhatta, hogy főispáni székéből mérgesen fölpattanva, gúnyosan közbe ne kiáltson:
– Volt-e bagó a szájában?
Szemet szemért. Jankovich Miklós éppen azért lett kormánybiztos, mert mindig bagó van a szájában.
Tisza Kálmán kiismerte és belátta, hogy szalon-szerepekre nem alkalmas, – megtette hát a »kubikosok királyának«.
*
Elementuma a víz. Még mielőtt »az ország vadmérnöke« lett volna, mindig nagy előszeretettel adta a »vizi«t.
Azért is lett vízi kormánybiztos.
S annyira irigykedik minden más élőlényre, amelyik a vizet lakja, hogy odahaza vadasi parkjának halastavában még a békákat is kilövöldözte szalonpisztollyal.
S ez az ő egyetlen sikerült vállalata.
*
Fiatal korában Józsa Gyurinak készült, vendégeket fogdosott, azokat holtra részegítette, hecceket inscenirozott, bundát borotvált, kocsikerekeket szedetett ki, egyszóval prototípje volt a fenegyerekeknek.
Képtelen lévén minden komolyabb foglalkozásra, szolgabíróvá választatta meg magát a dunapataji járásban.
Azonban még ez is terhes és komoly foglalkozásnak látszott előtte, s bekívánkozék a parlamentbe.
Be is jutott, de itt az általános dologtalanságban csoda történt rajta, megutálta a tétlenséget. S egy szép reggelen elhatározta magát, hogy ő szakember lesz.
S azóta ő szakember.
Valahányszor árvíz borítja az ország valamely részét, azon mindig Jankovich Miklósnak kell segíteni.
Igaz, hogy még eddig egyszer sem segített. A kormány rá is jött arra, hogy itt is, ott is hibákat követett el.
De azért mégis mindig őt nevezi ki a vízvédelem élére, mert úgy okoskodik, hogy minél több helytelenséget követ el Jankovich Miklós, annál több helytelenséget bír majd a jövőben kikerülni.
S abban a kormánynak tökéletesen igaza van.
*
Legnagyobb hőstette az, mikor 1876-ban a haragvó Duna folyamon át, melynek fölkorbácsolt szilaj hullámai óriás jégtáblákat paskoltak egymáshoz, egy mérnök társaságában, törékeny lélekvesztőn, Dunaföldvártól Patajig evezett. Itt összetört a csónak, és nem lehetett menekülni semerre.
A jégtáblák egymástól nagyobb távolságban úsztak, hogysem tábláról-táblára ugrálni lehetett volna, s körös-körül egy nagy tenger volt Pataj környéke.
Jankovich Miklósnál mintegy huszonötezer forint volt a kormány pénzéből, hirtelen elhatározással kivette zsebéből, átadta a mérnöknek, maga pedig lehányván összes ruháit, meztelenül a vízbe ugrott (csípős tavaszi nap volt), s átúszván az ártért, sebes vágtatva beszaladt Patajra.
A jó patajiak azt hitték, megbolondult a nagyságos úr, mikor ruha nélkül látták végigszaladni a falun, egyenesen a jegyző házához, hol parasztasszonyokkal azonnal dörzsöltetni kezdte magát, mígnem bekövetkezett az izzadás.
Ezzel ruhát kérve, azon módon, egészségesen visszasietett a halálnak ott hagyott társát megszabadítani. Nemrég e tette miatt királyi elismerésben is részesült.
S volt benne mameluk létére is annyi malícia, hogy az elismerés közzététele után megkérdezze Tisza Kálmánt:
– Kegyelmes uram, nem mondanád meg kérlek, kell-e ezért, és kinek kell fizetni?
*
Mióta Szegeden van, igen jól viseli magát. Akik egyszer beszéltek vele, azok azt mondják, nagy demokrata, akikkel gyakoribb érintkezésben van, azok szörnyű arisztokratának deklarálják, akik azonban tökéletesen ismerik, szentül meg vannak győződve, hogy Jankovich Miklóst lehetetlen kiismerni.
Különben szereti mindenki, mert egyforma goromba mindenkivel. De gorombaságában van valami szeretetreméltó.
Munkakedve törhetetlen, ront, javít, sose pihen. S nem egyszer sóhajt föl Nagy Sándorral, már t. i. azzal a nagyobbikkal: »ha kormánybiztos nem volnék, az "örök zsidó" szerettem volna lenni.«
Nem hízeleg senkinek, a politikában nem nagyképűsködik, s ritkán antichambrírozik a királyi biztos előszobájában.
Ha be-bevetődik is referálni, hideg, kimért és száraz.
Talán érzi, hogy Tisza Lajos éppen úgy tesz vele, mint a szép Nathalie fejedelemnő, mikor a Skuptsina tagjait fogadja.
T.i. Tisza Lajos – vagyis akarom mondani a szép barna fejedelemnő, – kifüstölteti ilyenkor a szobákat.
*
Jankovich Miklós mindig hajnalban kél, mert tudja, aki korán kél, aranyat lel.
De azt is tudja, hogy ha aranyat akar találni, valakinek még korábban kell fölkelnie, hogy azt az ő számára elveszítse.
S éppen ez az ő diplomáciája.
Megválasztása a helyes időnek, kizsákmányolása a körülményeknek, eszközöket tudni teremteni a cél elérésre – s az eszközökben is külön-külön célt érni el.
Csernátony-féle életfilozófia!
Pedig Jankovich Miklós csak annyiban hasonlít Csernátonyhoz, hogy egy bűnbe, a bankócsinálásba keveredtek, de azzal a különbséggel, hogy míg Csernátony Lajos (a Tisza jobb keze) valóságos ötforintosokat rajzolt, addig Jankovich még csak a »jancsibankó«-ig jutott.
*
A »jancsibankó« pedig semmi egyéb, mint írásbeli utalvány a kubikosok számára, amelynek alapján ezek enni-inni valót kapnak a csárdában.
S ilyen kubikosok között foly le Jankovich élete egy idő óta. Nyáron a Baktó-szilléri töltést építette nagy kedvvel, – most meg a körtöltésnek feküdt neki.
Hogy bírja a közbizalmat, s milyen tekintélyt vívott ki akaraterélye és szívóssága, mutatja azon körülmény, hogy most, midőn Kende Kanut eljátszván gyermekjátékait, leköszönt a »világ legnehezebb hivataláról« a percsórai kormánybiztosságról, a szegediek úgy szeretnék kikombinálni a dolgot, hogy az ország vadmérnöke lenne a legjobb percsórai kormánybiztos, míg az ő félben hagyott dolgát idehaza majd elvégezné a »város vadmérnöke«, Pillich Kálmán.
Az még tréfából sem bírna lenni Pallaviciniékkel szemben engedékeny.
Emez pedig még tréfából sem engedné, hogy valaki ne legyen engedelmes.
*
Józsa Gyuriskodó korában egy vendéget csípett meg Jankovich, valami német utazó tudóst, akit sehogy sem akart elbocsátani néhány napig. A tudós úr rettenetes mély alvó volt.
Egyszer midőn legédesebben szunnyadozék vala, puha párnákkal bélelt kocsiba helyezte, s sebes vágtatva vitte a harmadik német faluig, hol cókmókjával egyetemben gondosan kiemelve a hintóból, egy bokor tövébe fektette szelíden és otthagyta.
És ezt a történetkét jól tudja Tisza Kálmán.
S ezért van az, hogy csakis a szavazásokra sürgönyözi föl, s nem meri otthon tartani e szeszélyes, excentrikus mamelukját, hanem különféle expedíciókkal szórakoztatja.
Mert ha Jankovich gondolkozni kezdene, amilyen állhatlan, szépen összepakolná összes »szabadelvű« nézeteit s odafektetné valami németnek a hasára – melegítő-zacskónak.
De Tisza Kálmán nyugodt lehet, Jankovich Miklóson sohasem esik meg az a csoda, hogy ő gondolkozzék.
