55. sz., március 7. A »MÁSIK SZOBOR«
55. sz., március 7.
A »MÁSIK SZOBOR«
A »MÁSIK SZOBOR«
Derék képviselőjét ős Szeged városának láttuk már különböző alakokban, a zöld asztalnál, a néptribuni hordón, a királyi biztosi előszobában, a bakon stb. Én magam is szerencsés voltam őt számtalan különböző attitűdökben bemutatni, de arra még sem gondoltam soha, hogy ő egyszersmind műítész is és jeles hazai szobrász.
Pedig ő az. A szürke karbonári kalap alatt nagy művészi ideák forrnak. A megtisztult ízlés és a költészet tündérkagylójában született nagy gondolatok lóbálódznak az arisztokrata-demokrata agyvelejében, s azokból ő ki-kieregetné ha egyet kettőt Szeged jámbor lakói közé, akik, valahányszor megszólal, mindig elcsodálkoznak vala ekként sóhajtva: Ez már még is túlságos nagy bölcsesség egyetlen egy embertől.«
Bakay Nándor úr legújabban Szeged veszedelmének megörökítéséről és Szeged hálakifejezéséről értekezik a tegnapi »Szegedi Hiradó«-ban március 2-ről (mért nem várta már be április elsejét ) kelt cikkében.
Bakay – úgymond, – fölveti ez eszmét, s megbeszélés tárgyává kívánja azt tenni a sajtó terén.
S ezzel kapcsolatosan egy indítványt is tesz, mely sem több, sem kevesebb, minthogy a gyásznap emlékére egy emlékszobor állíttassék föl a főtéren, s melyre aztán hálábul föl lehetne vésetni azok neveit is, akik legtöbbet adakoztak az árvízkárosultaknak.
Ez lenne Szegeden a »másik« szobor. Mert egy már van, a Dugonicsé, aki – mint a hagyomány meséli – kevés híja, hogy lovon nem ül ott a reáliskola előtt.
Még pedig akként kombinálta azt ki Bakay, hogy hadd álljon az oszlop szürke márvány talapzaton és legyen az fekete és ketté törve. Valamint legyen rávésve a pusztulás napja, éve és ténye. (Hogy érti ő ezt a tényfölvésetést?) Mikoron pedig fölépül a város, a főnix madarat kell a fekete tört szobor tetejébe tenni… Hadd röpködjön ott kevélyen.
Bizony sok álmatlan éjszakát tölthetett az I. kerület érdemes követe, míg azt ilyen szépen összekomponálta, ahogy leírja. Pedig bizony hasznosabbra is fordíthatta volna idejét, t. i. alvásra. (Mert ő akkor leghasznosabb, ha alszik.)
Nagyon bolondos gondolat az!
Először azért, mert egyáltalában nincs szokásban nagy katasztrófákat szobrokkal ünnepelni meg, diadalnak hirdetői a szobrok, hogy dagasszák az utódok szívét, vagy nagy emberek alakjának megörökítői, hogy az emlékezet sokszor találkozzék velük, s példáikról tettekre gyulladjon a szív: nagy szerencsétlenségeket kápolnák, templomok jeleznek, az alázat, az emberi gyengeség, a szív hajlékai, és nem kevély, egekbe nyúló oszlopai az emberi erőnek.
Már ebből a szempontból is monstrum a Bakay indítványa, de még ezenkívül is mennyire ízléstelen!
Egy költséges szobor, szürke és fekete márványból, amelyre rá vannak vésve hálából az egyes adakozók nevei, akik persze annyi fölösleges pénzt adtak össze, hogy nem bírták hova tenni a szegediek, hanem ráköltötték egy őket dicsőítő monumentumra.
Nehezen hiszem, hogy valakit ez az intenció vezetett volna az adakozásra; de különben is az összes adakozók nevét úgysem lehetne fölvésni, már pedig legalább és előttem éppen olyan érdem az, ha a szegény Szabolcs megyei parasztasszony odaadta a maga keserves ötven krajcárját, mint a Magyar Általános Biztosító Társaságé, mely ezrekkel adózott az árvízsújtottaknak. A szegény ember fillére egy lapra kell hogy írva legyen a főúr aranyaival.
Azért hát minek az a sok üres beszéd, hagyjon Bakay békét az ilyen dolgoknak, s ne igyekezzék minduntalan brillírozni elmeficamjaival!
A szegény emberek pedig főzzenek vízzel: örökítsék meg a gyászt sokkal meghatóbban és kevesebb költséggel, s fejezzék ki hálájukat az adakozóknak írásban. A szívekben úgy is ott van: az egyik is, a másik is.
Ha azonban mégis megcsökönyösödnék a közvélemény, s erőnek erejével szoborral akarná Szeged veszedelmét megörökíteni, akkor, isten neki, hozzájárulok én is a tisztelt képviselő úr indítványához, de lényeges módosítással.
Ugyanis magát, Bakay Nándort kell életnagyságban kifaragtatni fehér carrarai márványból. S fekete nagy betűkkel ráírni:
»Szeged veszedelme.«
S bizony-bizony, elég találó lesz az így is…
