56. sz., március 6. SZEGED, MÁRCIUS 5.
56. sz., március 6.
SZEGED, MÁRCIUS 5.
SZEGED, MÁRCIUS 5.
A veszedelem, mely megfenyegetett bennünket (mert isten mentsen meg, hogy ránk tegye kezét), komoly gondolkozásra hív; ez már talán a harmadik intő szó, amely elmosódik, mint a repedt hangcsőbe belehelt kiáltás. A balszerencse végre is megunja annyiszor ránk kiáltani a jóakaratú »vigyázzatok« szót; a pusztulás démona maga alá gyűr anélkül, hogy elugorhatnánk előle; a szeszélyes folyam kitör, »tabula rasát«, csinál, s csak a könyvek fogják beszélni a jövendő századoknak: hol feküdt Szeged valamikor.
Azt tartja a néphit itt a Tisza tájon, hogy amely családnak jegenyefája és pávamadara van, okvetlenül elpusztul. Gyönyörű tropus, mely odamutat a költséges luxus eltörlésére, mert a jegenyefa a parkot föltételezi, a páva madár pedig a költséges főúri háztartást. Milyen költőileg kombinálta azt ki a nép!…
De hát nincsen-e Szegednek is egy ilyen jegenyefája és páva madara a Tiszában; nem-e lesz kénytelen vagyonilag elpusztulni e nagyjövőjű város lassan-lassan? A Tisza folyam mint a hitrege molochja, mindenét megeszi, s mikor már semmije sem marad, megeszi magát a várost is mindenestül.
Pénzügyileg megrongálva bizakodhat-e önerejében Szeged s hagyhatja-e magát az idei veszély után is ily kétséges bizonytalanságban még tovább?
Már pusztán a veszély eshetősége kiszámíthatlan károkat okoz a városnak s fejlődésének. Nem elég, hogy pénztára folyton üresebb lesz, a házak és földek értéke is csökken, s a kereskedelem és ipar emelkedésének e főtényezői, a természetszerű terjeszkedés helyett összébb zsugorodnak. Idegen megtelepedése, e szükséges fölkeverése új elemekkel a kereskedelmi városoknak, eddig is jelentéktelen volt, ezután még annyi sem lesz, sőt még tanintézeteink látogatottsága is csökken, s végre is az leszünk (dacára mindazon attributumoknak, melyekkel bírunk nagy város alkotására), ami századok előtt valánk: egy veszedelmes fekvésű nagy falu.
A töltések, védgátak, melyeket emelünk, a pillanatnyi veszély elodázásának ideiglenes és sok pénzbe kerülő eszközei. A vízveszélytől örökre megmenteni Szegedet gondolni sem merünk, mert milliókat igényel a Tisza megzabolázása, s milliók nem telnek ki tőlünk, mert az ezereket ideiglenes védelemre hajigáltuk el. Ennek két oka van.
Először a saját élhetetlenségünk és könnyelműségünk, a »vis inertiae«, melyet megtörni nehéz; az élhetetlenség, mely nem bírja fölhasználni és fölkeresni a kínálkozó tényezőket, s a könnyelműség, mely a buzgalom tüzét, mihelyt a vész elmúlik, nyomban eloltja.
Másodszor oka a kormány, mely bűnös telhetetlenségében tartományokat megy hódítani a nemzet pénzén, s itthon lomhán nézi fél Magyarországnak évről-évre megújuló halálvergődését.
Csupán egy mód van Szegedet megmenteni s átadni hivatásának, ha a tiszaszabályozás és Szeged vízvédelmi ügyét a kormány, az ország teszi magáévá az állam pénzén.
Szeged az országhoz fordul, s az országtól kéri megmentését, mert joga van a megmentéshez, s az államnak kötelességei vannak saját maga irányában.
De hát mikor a szegény Szegednek még szószólói sincsenek! Nincs egyetlen férfiú sem, ki befolyásánál fogva hatalmas odafönt, s ki szívénél fogva hozzánk van kötve.
S mi nem is igyekeztünk soha szorosabb kötelékkel hozzánk fűzni egy ilyet.
Sőt inkább az az elv látszott Szeged polgárságát vezetni minden olyan esetben, midőn alkalma volt magát nagy befolyásos államférfiúkkal képviseltetni, s ezáltal összeköttetésbe lépni a hatalommal, hogy képviselője »helybeli« ember legyen, s abból a fészekből kerüljön ki, mely e város lakosságának zömét teszi.
Nem tagadom, hogy ez az elv tiszteletreméltó, s megfelel a demokrácia követelményeinek; de rossz politikára mutat.
Az olyan városnak, melynek szüksége van, hogy a hatalmat maga részére megnyerje, nem szabad ignorálni azt az utat, mely a hatalomhoz vezet.
Különös politika az, ha valaki szívre ható panasza elmondását erőnek erejével hebegő emberre bízza. S ha valaki gyenge embert keres az erősek meghódítására.
Mert mondják ugyan, hogy a kapanyél is elsül ha az isten akarja.
Mondják de még sohasem láttam elsülni.
