53. sz., március 2. SZEGED, MÁRCIUS 1.
53. sz., március 2.
SZEGED, MÁRCIUS 1.
SZEGED, MÁRCIUS 1.
Az egészséges embernek száz apró baja van, de mihelyt komolyan beteg, elfelejti a kisebb vagy kevésbé égető szükségeit, s csak attól az egy nagy bajtól kíván szabadulni.
Ezen a helyen a politikával szoktunk foglalkozni, meg szoktuk vitatni országos bajainkat, megtámadni a bizalmunkat nem bíró kormányt és föltárni hibáit s mulasztásait.
Mindezekről ma nem lehet szó. A politikai események egyelőre jelentőségüket vesztik, az egész országgal közös panaszaink elnémulnak azon veszéllyel szemben, mely szeretett szülővárosunkat fenyegeti. Nem kérdezzük, hány szavazattöbbséggel fogadtatott el a költségvetési előirányzat, hanem hány hüvelykkel áradt a Tisza. Nem bánjuk, bukik-e, marad-e Tisza és Andrássy, hanem állhatnak-e a töltéseink. Nem nézzük a gabonaneműek és tőzsdék árfolyamát, hanem a Maros vízmércéjéről szóló tudósításokat.
Minden gondolatunkat, minden tevékenységünket a városunk védelmére kell fordítanunk, mert akkor, de csakis akkor van alapos reményünk a nagy veszélytől való menekvésre.
A főkapitányság által a vízvéd-bizottság nevében közzétett fölhívás városunk polgárai előtt egész nyíltsággal és minden túlzás nélkül föltárja a helyzetet. A hatóságnak nem szabad palástolni a veszélyt, mert minden polgárnak tudnia kell, hogy mire legyen elkészülve és mennyiben van szüksége az egésznek az egyes polgár közreműködésére. De rémíteni sem szabad. Mert a rémület szüli a kétségbeesést, a fejvesztést, a fatalizmust. A fölhívás eltalálta a helyes középút hangját, és nem kétkedünk, hogy az egész polgárság kipróbált áldozatkészsége követni fogja a hatóság szózatát.
Nagy a veszély, de nagy az erőnk is. Hatalmasak az elemek, de az emberi kitartó akarat legfényesebb diadala azok lebilincselése. És mi nem állunk védtelenül szembe az ellenséggel, mely holnap ismét barátunk lesz, kinek hátán gazdagon megrakott hajóink hozzák és viszik a kincseket.
A városi Tisza-parton húzott körtöltés hatalmas védbástyánk, melyre nemhiába költöttünk százezreket. Azzal kapcsolatban erősen áll a szegedpercsórai társulati töltés, mely 1876-ban kiállta a vízpróbát és ma is részben Váradi Ignác mérnök úr ismert erélyes és önfeláldozó fölügyelete alatt van, részben Novák József városi főügyészünk és Szekerke József polgártársunk gondjaira van bízva. Jobb kezekbe nem is lehetne. Bízhatunk, hogy sem veszély, sem nélkülözések nem tántorítják el az elvállalt kötelesség teljesítésétől, és mint a hős katonák a csatában eleshetnek, de nem hagyják el a rájuk bízott pontot.
De ha bekövetkezik a legrosszabb is, amitől a gondviselés óvjon meg bennünket, ha szakad a percsórai töltés, vagy ha áthágják koronáit a tomboló hullámok, még akkor is áll városunk második védvonala, melynek 30 lábra való fölemelését a Szillér-baktói részében elrendelte tegnap a vízvéd-bizottság.
Hol van a nép, mely földmunkában vetekedhetnék a mienkkel? Nincs. Hazánkban, sőt még annak határain túl is keresett a szegedi »kubikos«. E nép győzni fog az elemek elleni tusájában, és ha elvenné a vad Tisza árja földjét is, meg fogja menteni legalább házát, tűzhelyét és családját az árvíz irtóztató pusztításai elől.
Bizonyos tehát a védmunka sikere, ha mindenki teljesíti kötelességét, ki-ki őtet illető hatáskörében.
A hatóság élén álló férfiak a hazának és városnak kipróbált hű fiai.
A polgárság és a nép munkaképes és nagyszámú.
Itt tehát csak tevékenység, éberség és jó vezetés kell, és meg lesz mentve Szeged városa.
