47. sz., február 23. SZEGED, FEBR. 22.
47. sz., február 23.
SZEGED, FEBR. 22.
SZEGED, FEBR. 22.
Amint mindjárt gyanítottuk, költségvetési vita nem folyik oly simán és hullámtalanul, amint azt a kormány óhajtaná. Megindult a hosszú szónoklatok áramlata, s dacára a közmondásnak, hogy »sok beszédnek sok az alja«, hallottunk oly véleményeket és higgadt szavakat, amelyek mélyen gondolkozóba ejthetik a nemzetet s megmozdíthatják a Tisza Kálmán lelkiismeretét ha van neki.
Különben vegyesen váltakoznak a szónoklatok, ki-ki a maga pártállásából látja a dolgokat, panaszos biztatás, kárhoztatás, védelem, bírálat és szépítés egymás mellett. Eddig még nem volt erősebb poénje a vitának.
Pártunk részéről még eddig alig történt fölszólalás; szónokaink bevárják, míg a mamelukok kibeszélik magukat, hogy junctim a kormány-gazdálkodással az ő érveiket is tönkre tehessék, a kapacitások e várakozó helyzete a kormányt hasonló taktikára csábítá. Új tagjait állítja oda előre a csatatűzbe ami arra is jó, hogy hirtelenesen oda értetődjék ódium dolgában, ahol a régi kormánytagok állanak.
Eddig Szapáry beszélt, s amit eddig elmulasztott a vita előtt, most mondott valami expozé-félét. Az rá a véleményünk, hogy »ki erejénél többet mer nevetségessé válik«.
A másik vadonatúj miniszter is e napokban fog szólani, miután már az egész világot tele boldogította programokkal, a képviselőház is kap belőlük egy kis ízelítőt.
Vajon mit fog mondani?
Valószínűleg azt, amit a pénzügyminiszter. A pénzügyminiszter pedig adófölemeléssel biztatott. Egyéb módot nem tud az állami bevételek szaporítására. (No, de ennyit ugyan mindenki tud.)
Pedig az egyenes adók: föld-, ház- és keresetadók emelésének lehetetlenségét be nem látni annyit tesz, mint észre nem venni a kocsisnak, mikor a szekeret húzó ló lerogy útközben. Be is ismerte ezen lehetetlenséget Szapáry úr, s ezen beismerése igen érdekes, mert valóságos magaviseleti bizonyítvány a kormánynak.
Szapáry úr azonban csak az egyenes adók emelésének lehetetlenségét ismerte be, a közvetett adókét még nem. Itt még lehetséges a srófolás.
Excellenciás szemeit, ha jól gyanítjuk (mert ő egy szóval sem mondta), a fogyasztási cikkekre vetette tehát, s azokat fogja erősebben megadóztatni. Csakhogy ezzel meg a kereskedelemügyi miniszternek csinál kárt. (De ezt talán nem tudja.)
Sőt, minden jel oda mutat, hogy azt sem tudja, miszerint a Tiszáék által Ausztriával kötött gazdasági kiegyezés elvette tőlünk a jogot, hogy közvetett adóinkat, az ő beleegyezésük nélkül emelhessük.
Azonban ha mindezt sikerülne is kieszközölnie, s ha az általa számított 12 millió be is jönne évenkint a tervbe vett indirekt adókból, még akkor is 16 millió állandó deficittel találkoznék a nemzet ő excellenciája költségvetésében minden áldott esztendőben.
Hát ezzel a 16 millióval mit akar tenni? Ezt szerettük volna tőle hallani.
De erről ő nem szólott. Hallgatott szerényen és önérzetesen.
Ha azonban szólott volna is, szava bizonyosan ez lett volna, hogy e tizenhat milliócskát kölcsönök útján fogja toldani, foldani. Mert hát a mi pénzügyminisztereink nem tudnak egyebet, mint kölcsönöket kötni, s ezáltal folyton szaprítani az államadósságokat, ahelyett hogy tisztáznák.
