20. sz., január 25. KERESD AZ ASSZONYT?
20. sz., január 25.
KERESD AZ ASSZONYT?
KERESD AZ ASSZONYT?
A pokolbeli sátánnál csak a Tisza Kálmán rosszabb, Tisza Kálmánnál csak még egy rosszabb van, az asszony.
Magyarország nyomorának előidézésében e kettőnek jut nagy szerepe.
Hiába szórjuk a frázisok mennyköveit a kormányok ellen mi, akik a közélet megfigyelői vagyunk; az ezerszeresen megátkozott közösügy, a könnyelmű és bűnös kormányférfiak csak félig okai azon szomorú állapotnak, melyben a szegény ország vergődik kínosan.
Tagadhatatlan, hogy a magyar kormányok cselekedetei mindig olyanokra fordultak, hogy az ország anyagilag szenvedett miattuk; félig tudatlanság, félig lelkiismeretlenség és meggondolatlanság volt e cselekedetek szülő anyja de a legtöbbet ártott önmagának önmaga a nemzet.
Szatíra az, hogy egy gróf Szapáry Gyula, aki semmihez sem ért a világon, vezeti pénzügyeinket, s egy Kemény Gábor a kereskedelmi miniszterünk, aki az »egyszeregy«-en kívül egyebet ugyancsak nem tud a kereskedelemügyről de hát »amilyen a vármegye, olyan a vicispánja«; a legbűnösebbek, a legkönnyelműbbek mi magunk vagyunk, s ülne bár a miniszteri székeken a földkerekség legnagyobb karaktere és lángelméje, az sem segíthetett volna rajtunk, az sem gátolhatta volna meg, hogy anyagilag folyton alá ne süllyedjünk.
Mindennap hírét vesszük száz meg száz alakban egy-egy új családi tragédiának; majd ennek licitálják el a birtokait, majd ismét egy másik ismerősünk pusztul el, egy harmadik elvál nejétől, mert nem képes födözni a nagy háztartást, s az asszony »nem élhet meg« a fény nélkül, és így tovább-tovább; a végzet mindennap kisorsol egy-két tekintélyes nevet a »megbukottak« közé.
S az így támadt űr évről évre nagyobb. A fényűzés Molochja mohó étvággyal fogyasztja az embereket. Csak nemrég járta be a lapokat a szegény Mosch esete, s ma már egy hirhedt vörhenyes szépségről suttognak a fővárosi körök, ki összes vagyonát pénzzé tette, hogy gavallérja becsületbeli tartozását kiegyenlítse.
Hová fog ez vezetni?
Azok, akik pusztulnak, többnyire derék magyar emberek, kiket a születés a jobb társadalmi körökbe helyezett, s kik ott szellemi tulajdonaiknál fogva is megállták helyüket.
Más államokban, például Angliában az egyes családok pusztulása csak olyan, mint a fogzás; egy fog kiesik s új nő helyébe a csorba nem látszik meg sehol.
Nálunk végzetes szerencsétlenség a középosztály pusztulása, mert nyomába haszonleső idegenek lépnek, akikben nincs öröm.
A magyar faj pusztul társadalmilag, s a kór sokkal komolyabb, mintsem azzal ne volna kötelessége a sajtónak a legtöbb helyen foglalkoznia; nemzeti létünk oszlopait, a középosztályt emészti az ölő féreg.
Az arisztokrácia néhány év óta bizonyos tapintattal viseli magát. Sopánkodik rajta, mért hagyja el a főúri osztály a fővárost, pedig azt az arisztokrácia helyesen teszi. Ha Budapesten él, okvetlenül fényűzést kell kifejtenie, ami rengeteg pénzbe kerül, minélfogva visszavonul falura.
Sőt ha a fővárosban marad is egyes mágnás család [!], nem fejt ki egy idő óta nagyobb fényt.
Az arisztokrata nők akkor brillíroznak mindössze teljes fényben, ha főúri szalonban vannak; de az utcákon s a nyilvános helyeken való fényűzést elegáns körökben »nyárspolgári ízléstelenségnek« tartják. S mondhatjuk, hogy az arisztokrata nő, ki maga foltozza a kis gróf ruhácskáit, ma nem tartozik a ritkaságok közé; de maholnap a kissé kiválóbb polgári körökben fog az ilyesmi a ritkaságok közé tartozni.
S ezzel elértünk oda, ahol el kell ismernünk annak a mondásnak az igazságát, mely akkor szokott fölmerülni, midőn valamely család társadalmi bukása jő szóba, hogy »keresd az asszonyt«.
Nem speciális női fényűzésről van itt szó, bár már maga az is sok férfit tett tönkre, ehelyen azonban inkább társadalmi betegségnek állítjuk e bajt, s azt találjuk, hogy a nagyzás, a szertelen költekezésnek, a jövővel való nem törődés s a bölcs előrelátás hiányának oka sok részben a nők fölületes neveltetésében rejlik.
A fölületes világnézet a nőről elterjed, mint a ragály, az egész családra, s míg az anyák a serdülő nemzedék lelkébe nem oltják a kötelességek komolyságának tudatát, addig hasztalan minden intés, minden vezércikk és mindenféle kormány…
A magyar faj pusztulni fog mindig nagyobb-nagyobb mértékben.
