A fogadtatás
A fogadtatás
Vasárnap korán reggel ünnepi színt öltött a város. A nép ünneplő köntösében hullámzott az utcákon, a házakon pedig zászlók lobogtak.
Már déli fél tizenkettőre nagy néptömeg várta a vendégeket az indóházban s a polgármesterrel élén az egész komité, s annak elnöke. Vörös-fehér-kék kokárdák tarkállottak a felöltőkön; számosan voltak jelen a hölgyek közül szinte ! francia kokárdákkal. Az Alsóvárosi Népkör testületileg jelent meg, magával hozva a piros Kállay-féle zászlót is melyről, fájdalom, most gyászfátyol csügg alá.
A vonat megérkezvén, addig is, míg a szónokló polgármester a tolongó nagy néptömegen keresztül azon kupéig bírt a komitéval vergődni, hol vendégeink kiszálltak !, egy a nép közül föltalálva magát, meleg szavakban röviden üdvözölte, amik látszólag meghatották a kiszálló vendégeket. Ezalatt odaért a komité is, s a polgármester szokott egyszerű, s éppen emiatt meglepően szép modorában üdvözölte őket városunk falai közt a ! Szeged »népe« nevében.
E beszédre Laurençon válaszolt hosszabban és érzékenyen, úgy, hogy szinte érteni látszottak azt a körülállók. – Beszédében, melyet aztán Pázmándy tolmácsolt, Franciaország rokonszenvét festve élénken, Szeged jövőjébeni bizalmát hangoztatta.
A város, amerre a hosszú kocsisorból álló menet elvonult, mindenütt föl volt lobogózva a magyar trikolórral és francia zászlókkal. Megdöbbentő hatást tettek vendégeinkre útjokban a ledőlt házak, romok. S Szeged e sírkövei is föl voltak lobogózva. – Egyhelyütt fiatal paraszt suhanc állt föl egy csonkán meredező házfalra s onnan lobogtatta a zászlót, míg csak elhaladt a menet, mely pedig úgyszólván lépve ment, hogy az utcán összesereglett lakosság üdvözölhesse és színről színre láthassa vendégeit. Az ablakokból, az utcáról virágcsokrokat hajigáltak a kocsikba. S e virágcsokrok magukon viselték a paraszt ízlés nyomait. Egy bazsalikom, egy georgina, s egy rezeda. Ezért voltak e virágcsokrok becsesek a franciák előtt.
A tolongás az indóházban oly óriási volt (s ez hibája a rendezésnek), hogy egy-két ember elbukva jóformán elgázoltatott. Midőn a menet a város épebb részeihez ért, ott ismét sűrűsödtek a folyamatosan éljenző tömegek, mígnem az Iskola utcában ember ember hátán állott. – A franciák meghatva köszöngettek jobbra-balra, különösen a hölgyeknek igen részrehajlón, ami már benne van a franciáknak a vériben.
Vendégeink a Hungáriába szálltak, hol két csoportra oszolva az egyik rész, nevezetesen Laurençon, a pesti francia konzul és Munkácsy, a királyi biztoshoz mentek dezsönére, míg ellenben Gouzien, Rops, Pyat, Pázmándy Dénes, Pállik Béla és a két Káldy a rendező bizottság társaságában ebédeltek. Az ebéd egészen magánjellegű volt. Csupán egyetlen tósztot hallottunk Jámbor Páltól a franciák egészségre, s melyre Gouzien válaszolt, áthatva válaszában a lelkes fogadtatástól kijelenté, hogy ha Franciaország mégegyszer nagyobb lenne is, mint aminő, mégis büszke lehetne a magyar nemzet rokonszenvére, mely íme, oly fényesen nyilvánul.
