Pestről Szegedig
Pestről Szegedig
Francia vendégeink elfogadván a szegedi polgárság meghívását, a rendes reggeli személyvonattal indultak útnak. Laurençon országgyűlési képviselő, Gouizen és Rops urakhoz csatlakoztak Grandemont lovag budapesti francia konzul, Munkácsy Mihályon és Puas Charles francia hírlapírón kivül Pázmándy Dénes vezetése alatt Káldy és Pállik Béla urak, a fővárosi Arrogante ünnepély rendező bizottságának tagjai.
A fővárosi indóháznál Blasevics vasúti főfelügyelő úr fogadá a küldöttséget, amelynek elegáns szalonkocsit bocsátott rendelkezésére s személyesen intézkedett, hogy utazásuk lehetőleg kényelmes és kellemes legyen.
A küldöttség, dacára annak hogy már nyolc nap óta éjjel-nappal az utazás és az ünnepélyek fáradalmának volt alávetve, a legjobb hangulatban volt s az alföldi vidéket figyelemmel szemlélte. Kecskeméten a küldöttség fogadtatásban részesült. Nagy számú közönség várta az indóháznál, közte Kiss Miklós főispán, Kiss Mihály polgármester a teljes városi tanáccsal. Kiss Miklós főispán a következő francia nyelven elmondott beszéddel fogadá a küldöttséget.
“Kecskemét városa boldog és büszke, hogy üdvözölheti a nagy francia nemzet fiait, kik képviseletében megjelentek a magyar nemzet hálás rokonszenvének kifejezésére rendezett ünnepélyen. Szeged város, melynek látogatására indultak, alig pusztult el a Tisza árja által, mikor a franciák már siettek Magyarország iránti, mélyen érzett rokonszenvüknek kifejezést adni, megadóztatták hazájuk művészetét és szellemét, hogy a katasztrófa által okozott nyomor enyhítéséhez járulhassanak.
És most, midőn e szerencsétlen magyar várost meglátogatják, ismételve kifejezést adnak azon rokonszenvnek, mellyel nemzetük , a magyar nemzet iránt viseltetik.
Nemcsak Szeged város, melyért oly sokat tettek, egész Magyarország örök hálára van kötelezve a nagy nemzet iránt, s e nemzet fiainak méltó büszkeséggel nevezhetik önök magukat. Éljen Franciaország!”
Ezen szavak után a közönség lelkes éljenzései közt Kecskemét szép hölgyei díszes virágcsokrot nyújtottak a vendégeknek, míg a hölgyek egyike (sajnálatunkra neve ismeretlen előttünk) rövid, de talpraesett francia beszédben üdvözölte őket.
Laurençon francia parlamenti tag a főispán beszédére a következőket válaszolá: »Valóban szívünk mélyében meg vagyunk hatva a rokonszenvnek azon jelei által, amelyekkel elhalmoztatunk a magyar nemzet részéről. Ezen váratlan fogadtatás is, mellyel Kecskemét város megtisztel, mély hálára kötelez mindnyájunkat. Főispán azon háláról beszél, melyet egész Magyarország érez Franciaország iránt, nem fogjuk elmulasztani hazatértünkkel ezen érzelmeik tolmácsául szolgálni. De őszinte ragaszkodásuk és barátságuk kifejezéséért inkább mi tartozunk hálával önöknek.
Meglátogatjuk azon szerencsétlen várost, melyet a Tisza elpusztított. Mi csak akkor leszünk boldogok, ha azt ismét romjaiból felépülve látandjuk. Kecskemét város boldogabb sorsú, mert az most is virágzik. Nem kívánhatunk tehát egyebet, mint hogy engedje a gondviselés haladni és fejlődni ezentúl is.«
A közönség éljenez, a vonatvezető megfújja sípját, a mozdony fütyül és a vonat elindul Szeged felé.
Szatymazon a vendégeket a rendező bizottság által kiküldött Szabados János tanácsnok és Eisenstädter Lukács urak fogadták.
