245. sz. október 30. RENDŐREINK
245. sz. október 30.
RENDŐREINK
RENDŐREINK
…Légy erős múzsám, mert férfiakat énekelnek, rettentő hősöket, nagy sisakokkal, vagy pediglen kék sapkákkal, oldalukon szörnyű fegyver, gyíkleső fekete tokban, vállukon nehéz kacagány petróleum foltokkal, lábukon leventés csizma, melynek a talpa, hogy ott ne maradjon a sárban, madzaggal van odakötve a fejéhez.
E szörnyű alakok alatt megdobban a föld, amint szilajan el-el robognak, a zúgó szélvész megáll… az ég villáma megszelidül, tolvajok, gyilkosok rémülten futnak...
Phoebus napszekerén amint tova hajtat az égen, magát attilájuk gombjának fényén gyönyörködve nézi, s Achilles imádottja, a kék szemű Athéné szerelmesen kacsingat utánuk… s lágy fuvola hangon suttogja:
»Oh ti dicső, nyalka szegedi rendőrök!«
S Athéné kisasszony őnagyságának csakugyan jó gusztusa van. A nyalka fiúk csakugyan nyalka fiúk, s annyiban valóban ők is hasonlítanak az istenekhez, hogy sehol sem láthatók.
Nekem magamnak azonban van egy ismerősöm, aki azt mondja, hogy ő már látott eleven szegedi rendőrt.
Hanem az az egy is részeg volt. Aztán az az ismerősöm sem egészen szavahihető ember.
Jókai Mór valamelyik regényében azt mondja, hogy ez az a város, amelyben nincs rendőrség, de van rend a »polgárok közt«.
Nemrég, amikor világhírű írónk itt Szegeden időzött, s ellopták a vasútnál a plédjét, szemrehányást tettem neki azért a kifejezéséért, mire aztán úgy igazította azt ki:
Hja öcsém! Az én úgy értettem, hogy itt csak a rendőrök lopnak.
…Csodálatos dolgok történnek egy idő óta. Olasz brigantik vadásznak az emberekre esténkint a legnépesebb utcákon, gödrök támadnak a trotoárokon, két rendőrről úgy lopták le egy éjjel az inget a Keméndy bácsi kapujában, hogy a dolmány rajtuk maradt, egy rendőrrel meg pláne az esett meg, hogy amint a tolvajt a városházára cipelné, útközben elálmosodék, s ezt fölhasználván az illető tolvaj, hirtelen átöltözött a rendőr ruháiba s ő vitte be tolvaj gyanánt a rendőrt. A szegény ártatlan most is ott sínylődik a börtön fenekén! S ez még hagyján! De a szennyfoltot ki mossa le a rendőr névről, mely ily véletlenül tapadt arra?
E kaotikus zürzavar közt valóban nehéz konstatálni, hogy vannak-e hát Szegeden rendőrök, vagy nincsenek?
Minden azt mutatja, hogy nincsenek, mert ha rendőrök volnának, észrevennék a járdákon támadó lyukakat és betömetné a magisztrátus. És ha rendőrök volnának az olasz brigantik nem mernének esténként a főutcákon az emberekre lövöldözni. Napnál világosabb tehát, hogy nincsenek, nem lehetnek rendőrök.
És mégis, ha rendőrök nem lennének, ki lopta volna el a posta-csomagot?
E jelentéktelen stikli szörnyű üdvös dolog volt, mert azon megnyugtató tapasztalatra vezetett bennünket, hogy mégis kell rendőröknek létezni.
Emellett szól még az a körülmény is, hogy létezésöknek csakugyan nyoma van a városi költségvetésben is.
Félre tehát hamleti tűnődés! Bizton kimondom: csakugyan vannak rendőrök!
De hát hol vannak?
Néhány vézna vánszorgó, uniformisba öltözött rongyos ember tűnik föl imitt-amott sunyi ábrázattal, nagy ijedten suhanva el a sikátorokban. Ugy néznek ki, mint a szomorú alakú manchai lovag, Don Quixotte. Szegény emberek! Az egyik minden lépten-nyomon megáll köhögni, nyolcvan év terhe alatt roskadozik, a másik alig bírja húzni a lábait, még a szavakat is szaggatottan, elhalóan ejti ki. Kék mondur van az embereken, azt lehetne hinni, hogy valamely aggastyán-egylet tagjai. A halál ott ólálkodik a hátuk mögött, el is küldte már előre a vizitkártyáját a »tehetetlenséget«.
De ha megkérdezed valamelyiktől
Ej hó; micsoda kend, százesztendő öregapám?
Az agg apó kivicsorítja ilyenkor fogait, vagyis inkább szájának azon vidékét, hol régenten a fogai voltak elültetve s azt rebegi.
Én városi rendőr vagyok!
Csodálkozva mereszted a szemeidet és persze nem jut eszedbe azon gaukléria, hogy mindennek Taschler főkapitány az oka.
Amilyen zseniális ember, csak őtőle telhetett ki az az idea, hogy a szegedi nyalka rendőröket öreg tehetetlen fickókká öltöztette át, miszerint ilyen álarcban könnyebben teljesíthessék rendőri teendőiket.
De a fickók is talpraesett pompás gyerekek! Fölületes néző valóban azt hinné róluk, hogy tehetetlen elagottak, s az ördög sem gondolná, hogy megannyi tűzrőlpattant szálas legény, mindegyik egy-egy Lecoq, ki még csírájában megszagolja a tolvajt s röptében lövi meg a rosszakaratot.
