TISZA KÁLMÁN
TISZA KÁLMÁN
Nem mindennapi ember, s még kevésbé az ama szerep, melyet több mint egy évtized óta visz. A nemzet történelme ezen idő alatt elválhatlanul össze van kapcsolva nevével: a nagy közjogi harcok parlamenti vitáiban kifejtett erő és szívósság népszerűbbé tették őt Deák Ferencnél is.
A népszerűségnek nálunk Magyarországon és talán mindenütt a világon három fokozata van.
a) A közügyek intézésére befolyással bíró elemek helyeslése.
b) Az asszonyok és a gyermekek rokonszenve.
c) A népköltészet dicsőítése. (Ez utósó fázison a népszerűség már mintegy imádattá magasodik.)
Ritka dolog, hogy valaki általánosan bírja mind a hármat, s Tiszára éppen nem mondható, de mindenesetre feljebb emelkedett Deák Ferencnél a népszerűségben, ha viszont lejjebb állott is Kossuthnál.
Vele az asszonyok és gyermekek rokonszenveztek.
Tisza Kálmán puszta neve is épp olyan szépen csengett ezelőtt nehány évvel Magyarországon, mint valami ismerős népdal biztató refrénje: míg most úgy szól, mint a lélekharang tompa kongása.
*
Ha már úgysem írunk tudományos értekezést, maradjunk meg a népszerűség fentebb felállított elmélete mellett, mert nem is olyan nagyon bolond az, amilyennek látszik.
Ha képviselőválasztások idején ismeretlen vidékre vetődöl, t. olvasó, és ott meg akarod tudni, nem azt, hogy a két előtted merőben ismeretlen képviselőjelölt közül melyik nyer több szavazatot, hanem melyik a különb, derekabb ember, kérdezd meg a nőket és gyermekeket az utcákon, és akinek nevét azok fogják hangoztatni, mérget vehetsz rá, hogy ő az érdemesebb.
A nők és a gyermekek az egyedüli nem befolyásolt elem, ezek szívében a maga tisztaságában, meg nem nyesve, meg nem gyomlálva jelentkezik s nő meg a rokon- vagy ellenszenv, az igaz külső tények legközvetlenebb fotográfiája gyanánt, melyet az önérdek egyetlen lehelete sem tesz halványabbá, sötétebbé
Az is csodálatos, hogy amint valaki az első grádusból a másodikba lép, az elsőben veszít, a harmadikban nyer, de ha a harmadikba jutott, ha a népkötészet veszi szárnyára hírét, nevét, s a másodikat azért megtartja, de az elsővel szakítania kell amiből az a tanúság, hogy általános, mindent egybefoglaló népszerűség nincs, s hogy nálunk a politikai jogok gyakorlói olyanok, mint az együgyű ifjú, aki hévvel rajongva keresi ideálját s ha megtalálta elfut előle.
*
Tiszával a mondottak szerint a nők is szimpatíroztak, már t. i. azok, akik személyesen nem ösmerték, mert Tisza csak egy fokkal szebb, mint az ördög, idomtalan, kiaszott, mint egy csontváz, melyen úgy lóg minden ruhadarab, mintha Móricz Palit küldözgetné a szabójához, maga helyett mértéket venni (mert nem akarom azt mondani, hogy ennek a ruháit viseli); a két összegörnyedt váll közt egy császárkörte alakú fő szégyenkezik, mely az Odry Mefisztójának mintájára látszik készültnek, de nem egészen sikerülten, mert sok hasonlatosság van benne a denevérből is.
E körte-arcról jut eszembe az a bonmot:
Az első emberpárt egy alma tette szerencsétlenné:
Minket mindnyájunkat pedig egy körte.
Kiegészítésül e személyleírásához, meg kell jegyeznem, hogy a lábai közül az egyik olyan, mintha Apponyi Alberttől lenne kölcsönözve, minélfogva jóval hosszabb lévén a másiknál, bicegve húzza maga után.
Ez a láb nem lehetetlen valaha még a konzervatívek közé viszi, ha nem messzebb.
*
Különben Tiszának rút külseje a legkisebb és legmenthetőbb hibája, mióta Solymosi így definiálta a szép elméletét: mindaz, ami szép, két egyenlő részre osztható, s mindaz, ami két egyenlő részre osztható, szép.
Hozom fel pedig ezen szofizmát (hogy Tiszáról a Tisza stílusában szóljak) annak bebizonyítása tekintetéből, miszerint nem zárattathatik ki a lehetősége azon ténykörülménynek sem, hogy egy ellenkező vélelem is érvényesülve, válandhatik meggyengítőjévé az előbbinek.
Mert hát Tisza Kálmán annyira két egyenlő részre osztható, hogy szinte bámulatra ragad a szimmetria. Az egyik fele Nagy Gyuri, a másik Csengery Antal; a két rész összetétele képez egy szerves, és Solymosi szerint szép egészet.
De félre a tréfával; még ha be bírnók is bizonyítani, hogy szép, maga kételkednék benne, mint ahogy például Baldácsi nem hinné, ha valaki azzal akarná megdöbbenteni: Uram, ön csúnya ember.
Tisza higgadt fő, és jól tudja, hogy a nők rokonszenve a körülmények műve volt.
Csak egy vetélytársa lehetett Ghyczy.
Az öregúrról pedig már akkor is el volt terjedve a rágalom, hogy a possumus elé szereti odatenni a non-t.
Aztán még akkor nem tűnt volt fel a láthatáron Verhovay.
*
Minden szépen folyt. Tiszát a népszerűség környezte, a galandféreghosszú beszédek nagy szenzációt okoztak mindenütt, az emberek el voltak fogulva, mint kedvenceik iránt rendesen. Akik olvasták, nem igen értették, akik pedig nem olvasták, azoknak úgysem volt szükséges érteni, mi van bennök, s minthogy Magyarországon a legtöbb az olyan ember, aki semmit sem olvas, s aki valamit olvas is, úgy tartja jónak, ha nem érti, mert született szónok lévén mindenki, az olyan dolgot, amit maga is megért, maga is elmondhatja, ennélfogva Tisza beszédei nagyon alkalmasak voltak megteremteni számára a nimbuszt.
Csak miután lehullt a varázs, vette észre ámulva a közönség, hogy e beszédek logikája olyan volt, mint a kínai játékdobozok: először van egy nagy doboz, abban egy kisebb, abban ismét egy kisebb, míg végre az utósó dobozban nincsen semmi.
De már akkor, amidőn észrevette, Tisza miniszteri székben ült.
S azóta ismét a dobozpolitika járja: csakhogy most a kis dobozból szedegeti ki az egyre nagyobbodókat; hogy mi lesz a legutolsóban, az istent kivéve senki, talán még Szathmáry Gyurka sem tudja.
*
Teleki László halálától a mai napig befutott útja görbén kanyarog, éppúgy, mint a Tisza, melyre büszkén hivatkozott, hogy nevét viseli; de míg e nemzeti folyam itt támad, itt hal el, addig Tisza Kálmán észrevehető gyorsasággal vágja magának az árkot Bécs felé.
Nyílást, árkot váj: s verem lehet belőle.
Régi táborának hívei, ha visszatekintenek e tizenhétéves múltra, s összehasonlítják a határozati párt vezérférfiát, a mai kormány bécsi járszalagon vezetett elnökével, méltán elkeseredhetnek, ez óriási mélységet látván a kettő között, melyet nem képes elsimítani az a teória, hogy a politika az exigentiák tudománya, mert Magyarország helyzetére alig bírtak valami befolyással azóta az európai politikai események; úgyszólván stagnáció állott be egész a mai napig, hacsak Ausztria erkölcsi és anyagi gyengülését nem vesszük változásnak, mi azonban csak a határozati vezérférfiú politikájának malmára játszik.
Nem volt tehát az eseményekből indokolható oka felhagyni álláspontjával, melyet kivált az ellenzett közjogi alku megkötése után elfoglalt, nem volt szükség eldobnia a bihari pontokat, feladni a közgazdasági kiegyezés általa hangoztatott vezérelveit.
Ki áll meg már, ha ő is elbukott?
Egy ember, akinek negyvenkétezer hold földje van, mivel vesztegethető még meg? egy ember, akit egy egész ország szeretete övez körül, mit kívánhat még? Annak már csak egy vágya lehet: a holta után emelendő szobor.
És bizonyára nem is vesztegette meg Tisza Kálmánt senki, de nem is lehetett volna, mert ha semmi jót nem hagynék is rajta, még akkor sem vonhatnám kétségbe becsületességét.
Vagy hát komédia lett volna mindaz, amit az ellenzékeskedéssel űzött? A mesterségesen kiaknázott népszerűséget használta volna emeltyűnek a piros székbe?
E föltevés legalább is nem valószínű, mert Tisza Kálmán bár európai műveltséggel nem bír, s tudományos képzettségének hiányai szembetűnően rínak ki, lángésznek pedig éppen nem mondható, mindamellett olyan kiváló tulajdonokat és annyi rutint egyesít magában, fogyatkozásait oly ügyességgel tudja eltakarni, egy hiú hölgy sem különben, s ez teszi kétségtelenné, hogy ő Deákpárti padokból még sokkal könnyebben lehetett volna miniszter.
Jellemébe kell markolnunk, hogy ráakadjunk a rugókra, melyek fatális sorsát előkészíték.
*
Heves véralkat, makacsság, szigor, gőg, bizonyos oligarchikus uralomvágy és szertelen nagyravágyás a jellemének alapvonásai.
Tagadhatlanul mind nemzeties vonások, melyek a geszti nagy úr lelkületét az elnyomatás ifjúságába eső éveinek befolyása alatt, a hatalommal ellentétes, tehát magyaros ellenzéki irányba idomították; ehhez járult még azon pietás, mely nagybátyját gróf Teleki Lászlót környezé. Rugalmas lelke összes erejével szegődék tehát az ő pártjához, s egy ideig annak halála után, összes ambicióját a vezérszerep elfoglalása és betöltése képezte.
Ghyczyvel kellett azt megosztania. A szelíd öregúr önkéntelen nagysága folytonos küzdelemre sarkallta, mely nemes vetélkedésnek Ghyczy Kálmán szerénysége éppen nem vetett véget, hanem inkább szította Tiszában az önbecsérzetet túlszárnyalni azt, akinek éppen azért volt oly nehéz kiragadni kezéből a vezérség másik felét, mert éppenséggel nem látszott hozzá ragaszkodni.
Amint aztán Ghyczyt Bittó felbiztatta:
Jer kicsikém
Velem falun
Egy fordulóra
Velem falun
Egy fordulóra
Tiszának nagy része volt benne, hogy az öregúr nem adott kosarat Bittónak, hanem elment egy fordulóra, s csak a hiú kísérlet után tért vissza jeligéjéhez a non possumus-hoz.
Tisza nagyon jól tudta, hogy Ghyczynek megárt a miniszterség, s örökké megbocsáthatlan bűne lesz, hogy ilyen úton kívánt tőle megszabadulni, mert akkor még, minden körülmény mutatja, nem számíthatott arra, hogy Ghyczy örvénybe taszításával a fúziónak épít hidat.
Tisza most magára maradt, vezére egy nagy parlamenti pártnak, legnépszerűbb embere az egész országnak, kivel a Deák halála után meglazult kormánypárti elemek is kacérkodni kezdenek. Nem volt már semmi elérni valója többé, csak a még meg nem ízlelt hatalom: nem talált már semmi elfoglalni valót, sem a nemzet szeretetében, sem a polgári nagyságban, neki pedig jelleméből kifolyólag minden áron foglalni, küzdeni kellett; egy ideig tehát küzdött még önmaga ellen és azután elfoglalta Wenckheim alatt a belügyminiszteri széket.
*
Soha még államférfiúnak nem volt nehezebb helyzete, mint neki. Fent a bizalmatlankodó korona, mely még mindig a régi tigrist látja, körülötte egy oldalon volt pártja, mely régi elveit félti, a másik oldalon a Deákpártból beolvadt elemek, kik gyanúsan nézik örökükben az idegent.
Tisza bámulatos bravúrral diadalmaskodék ez ellentétes tényezők között, de anélkül, hogy akár az egyiket, akár a másikat legyőzte volna, simán siklott el közöttük ide s tova mint a kígyó.
Lehet-e csodálni, ha az emberfeletti feladat betöltése kizökkentette a régi nyomból? Míg annyi mindenfélének összeegyeztetésén dolgozott, szükségképpen meg kellett hasonlania önmagával.
A nagy majoritás most már megvan; a Deákpárti és balközépi elemek összeverődtek egy testté, egy lélekké, a korona bizalma sem hiányzik, mely támogassa, csak éppen maga Tisza Kálmán nincs többé sehol.
Ahelyett van egy ember a miniszterelnöki széken, akiről nem tudjuk kicsoda, mit akar, hova indult, és hova ér.
És ő maga sem tudja.
És hiába kérdi akár Csernátonytól, akár Nagy Gyuritól, akár Csengerytől: azok sem tudják.
Tisza sorsa igazi tragédia, a nagyravágyás tragédiája. Ő nemes szándékkal lépett a politikai pályára s mint erkölcsi halott fogja elhagyni.
Túlbecsülte erejét s kevésre a bécsi befolyást, mellyel megmérkőzni nem tudott. Nem tudta, hogy ez ügyes kerítőnő mennyire igyekezni fog eltávolítani szívét a nemzetétől s a nemzetét őtőle. Azt hitte, ellen fog tudni állani; de csakhamar belátta, nem lehet, s nem volt elég ereje eltaszítani magától.
Ez a botlás. Itt kezdődik a bűn
A meredek lejtőn most már csak lefelé haladhat
Vagy azt kell megcsalnia, aki csábjaival behálózta, vagy minket.
És minket könnyebb.
Mert az óriási többség, mely lassankint mameluk-haddá nőtte ki magát, egy ideig saját hátával fedezi az érdekes viszonyt.
*
Nem volnánk igazságosak, ha be nem ösmernők, hogy Tiszából még a szemérem ki nem halt; összes magatartásán meglátszik, mennyire restelli helyzetét, s ha nem biztatná a grófi korona fénye, vagy mert az ördög nem alszik az Andrássy külügyminszteri széke, talán még találna utat és módot a visszatérésre
Ami annál is könnyebb lenne, mert még eddig nemigen ment messze, amennyiben még igen keveset tett.
Kétségkívül legfontosabb bevégzett intézkedése az, hogy a kucsébereket szigorúan eltiltá a házalástól, amiért azok természetesen még nagyobb mértékben házalnak és lutriznak.
Ebből pedig az következik:
Hogy az akció reakciót szül.
S hogy még ennek a legfontosabb intézkedésenek sem maradna nyoma, ha visszalépne.
*
Azt mondja egyébiránt Grotius Hugó, hogy egy igazi államférfiút csak holta után lehet megítélni; s ez esetben én egész tisztelettel visszavonom minden eddigi állításomat, s minthogy magam a logika semmiféle megnyújtásával nem bírom Tiszát védelmezni, de még ha bírnám, sem illenék ellenzéki hírlapíró létemre: beveszem ide a Beöthy Aldzsi adomáját:
Tisza alatt olyan sikamlós volt az út, a bihari pontok alapján, hogy mikor egyet előre lépett, mindég kettőt csúszott hátra.
Ilyen körülmények között diplomata létére úgy kellett tennie, hogy megfordult s arra megy, ahova nem akar jutni, s oda jut, ahova akar.
Ilyen leleményes a védelemben csak egy mameluk lehet.
*
Olyan sokszor fordult elő már e könyvben a mameluk szó, hogy okvetlenül meg kell magyaráznom, kik azok a mamelukok, s ezt sohasem tehetném alkalomszerűbben, mint Tisza Kálmánnál, ki ha nem is teremtője a mamelukoknak, de mindenesetre tökéletesítője.
A mamelukok mindenben olyanok, mint a patkányok.
S hogy a patkányok milyenek, azt egyszerűen kiírom a kíváncsi olvasónak egy természetrajzból szórul szóra:
A patkány (mus rattus, die Ratte) az őrlők rendjéből, színe felül feketés, alul hamvas szürke, nagy farka s hüvelyke helyett körme van az első lábán. Ezen szemtelen dühös állat mindenki előtt ismeretes nagy ehetőségéről. Élelme kedveért az emberekkel egy födél alatt örömest tartózkodik, s annyira tenyésztő, hogy télen-nyáron egyre fiadzik. Ahol elszaporodik, sok károkat tesz mindenben, megeszi mindazt, amivel az emberek élnek, ha ennivalója nincs, éles cincogásáért felette alkalmatlan. Megeszi a ló elől a zabot, a szarvasmarháktól a takarmányt, az asztalról a kenyeret. A bort is szereti és ha egyszer megízlelte, kész kirágni a hordót is érte. Mindaddig, míg ennivalót talál a háztájékon csak irtószerrel lehet onnan kipusztítani, mert igen ragaszkodó.
Ilyen patkányokkal kormányozza Tisza az állam hajóját.
*
Van azonban a patkányoknak még egy tulajdonságuk, amit nem említ a mi természetrajzunk, melyből föntebb idéztünk, de amelyet Tisza bizonyosan ismer, s ez az, hogy a süllyedő hajóról korán el szoktak menekülni.
S az ő hajója, bár még nem süllyedő s dagadt vitorlával úszik az északi szélben, nagyon furcsa hajó, melynek előbb-utóbb rossz vége lesz.
Elnézést kérek a t. c. publikumtól, hogy ismét Solymosit kell idéznem, valamint bocsánatot kérek magától e derék férfiútól is, ki Tiszának mint minden nálánál különb színésznek nagy hódolója lévén, bizonyára akaratlanul termeli elméjében a legvelősebb argumentumokat politikája ellen.
Solymosi ugyanis azt tartja az építkezés elméletében: ha az ember úgy építi meg a hajót, hogy nem hagy rajta nyílást, ajtót: ha mégis ki akar jönni belőle, ezt szükségképpen a kéményen keresztül kell tennie.
Énnekem semmi okom nincs kételkedni, hogy ez valóban így van és csak azt jegyzem meg, vajon Tisza gondolt-e arra, hogyha a kéményen keresztül kell kijönnie a magasba, szükségképpen be is kell magát kormoznia?
Hát arra gondolt-e, hogy a hajó lyukat is kaphat, alulról.
Alant már úgyis nagyon háborognak a hullámok.
*
Azonfelül a mameluk elemek is kezdenek elégedetlenek lenni titokban; már leghívebb testőre, Csernátony is unja a sok védelmezni valót, a Palásthy elméjének palástja nem lévén elég eltakarni a Tisza-politika lólábait.
Thaisz Elek fogdmeg-nek sem éjjele sem nappala ebben az édes alkotmányos aerában. Amikor nem kell kocsiszinekben, pincékben rejtőzködnie, vagy kapuk alatt ólálkodnia a Tisza által előre megálmodott népzavargásokra, ő magának vannak rettenetes víziói; borzadva látja, mint fogatja el egymásután az egész országot, míg végre csak magok maradnak: ő és a kegyelmes úr. Márpedig egy jóravaló kártyakompániához, még a preferanz-hoz is legalább három ember szükséges.
Móric Pál türelmetlen a bankdirektroság utáni várakozásban.
Hegedüs Sándor-, a kétezer vezércikk szerzőjének belefájult feje azon üresség nézésébe, mely a kereskedelmi minisztérium államtitkári székéről mosolyog rá hol csalogatón biztatólag, hol gúnyosan, mintha mondaná caveant consuli!
Csak Csengeri van megelégedve, s amint ott könyököl a Deák Ferenc székében, úgy veszi ki magát, mint egy megtestesült himnusz.
*
Ha Szász Károly csász. kir. poéta valamikor meg fogja énekelni a Tisza-epochát, s ha mint várni lehet képekkel illusztrálandja hőskölteményét, a következő főbb mozzanatokat ajánljuk tárgyakul:
Miletics elfogatása,
Verhovay elfogatása,
A hadsereg és az államrendőrség mozgósíttatik egy kövekkel dobálózó suszterinas elfogatására.
A ceglédi deputáció díszkísérete.
Tisza Kálmán őexcellenciája az osztrák miniszterelnök előszobájában.
És végül:
Tisza Kálmán a parlamentben, midőn önérzetes szavakkal s felemelt fejjel felel arra az interpellációra, melyet előtte való nap rendelt meg Somssich Palinál.
*
A furfangot, ravaszságot és komédiát Tisza honosította meg a különben is fogékony országházi talajon: az ő találmánya volt a humoros agyonbeszélési taktika, mely ellen az akkori kormánypárt a cloture-t akarta behozni. (Milyen idők! sóhajtja a visszaemlékezés édes gyönyörétől reszketve Simonyi Ernő.) Ehhez hasonló eszközökkel aratja babérjait ma is mint a miniszter.
Ha nagyon lehangolta pártját, amiért gyáván viselte magát vagy Bécsben, vagy a külgyi áramlatokkal szemben, előveszi Polyt Mihályt, s úgy megmossa fejét a tisztelt ház érdemes arculatja előtt, hogy még a Ragályi Ferdinánd szíve is megesik a szegény rácok sorsán, s végigfut a padokon a fejbólintással kísért suttogás: De iszen Tisza Kálmán mégiscsak bátor ember.
S ő valóban az is a nálánál gyengébbekkel szemben, s annyira irtja, pusztítja őket, hogy végre is kénytelenek lesznek nálánál erősebbekké lenni.
*
Kálvinista emberrel lévén dolgunk, Tisza Kálmán fatális sorsát a predesztinációnak tulajdonítjuk. Ami megtörtént, meg volt írva, s ami történni fog, az is meg van írva. Ahogy lesz, úgy lesz. Ne okoskodjunk a jövő felett és mondjuk ki határozottan, hogy Tiszában csalódtunk, s azon nemzeties irányban, melyet kultivált, tökéletesen lejárta magát. Egy szó fejezi ma ki legjobban és legrövidebben azt, amit mondani akarunk róla, hogy:
Fuit.
Azt, aki volt, szívünkből sajnáljuk, azt, aki van, nem fogja sajnálni senki, ha már nem lesz.
Legfeljebb a hordárok siratják meg éspedig méltán. Alatta emelkedett jelentékennyé a hatáskörük.
