45. sz., november 6. SZEMLE

Teljes szövegű keresés

45. sz., november 6.
SZEMLE
Az országgyűlés új ülésszaka megnyílt, mégpedig eléggé biztatólag. A kormány nem tölté hasztalanul szünnapjait, dolgozott, fáradott szüntelenül, s előkészíté a sok munkát, hogy az összeült országgyűlésnek ugyancsak lesz elég dolgozni valója. Számos törvényjavaslat nyújtatott be mindjárt az első ülésen és még számos van munka alatt, bevégzéséhez közel. Oly nagy csomót képeznek e javaslatok, hogy egyelőre alig szerezhetünk magunknak áttekintést, s hogy szinte félni kezdünk, miszerint ennyi nagyfontosságú törvény ily rövid idő alatt alkotva, lehetetlen, hogy jó lehessen. Az előbbi kormányok is sokszor fejtettek ki ily lázas tevékenységet, de eredményében ugyancsak kevés hasznát vettük, mert alig van egyetlen törvényünk, mely a gyakorlat próbáin keresztülment s helyeselhető volna.
Igaz, hogy azóta sokat tanultunk, számos szomorú tapasztalat államférfiúi bölcsességünket megérlelhette, minélfogva nincs okunk előre bizalmatlankodni a Tisza-minisztérium által benyújtott törvényjavaslatokban. Az, hogy csoportosan nyújtattak be a kormány dolgozatai, csak azt bizonyítja, miszerint az időt munkálkodással töltötték. Hogy aztán a munka megfelel-e a nemzet várakozásának, az még más kérdés, amihez később hozzá fogunk szólni.
Ezúttal csak röviden szorítkozunk a javaslatok- és fő alapelveinek felsorolására. Némelyiknek – például az adókezelésről szólónak – főelveit ismerik a »M. Népl.« olvasói a Széll Kálmán programbeszédjéből. A közigazgatási javaslatok, melyeknek egyikét, mennyire csekély térünk engedi, lapunkban már alább ismertetünk, azt veszik célul, hogy az államérdek is biztosíttassék s a megyei autonómia is amennyire lehet, fenntartassék.
A cél jó – majd meglássuk, mennyi érhető el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem