46. sz., november 13. SZEMLE

Teljes szövegű keresés

46. sz., november 13.
SZEMLE
A megyék új rendezéséről szóló törvényjavaslat nagyobb forrongást idézett elő a szabadelvű párt kebelében, mint minőt várni lehetett. Meg kell vallanunk, hogy az előidézett hatás kedvezőtlen. Mindenütt aggodalom nyilvánul a megyei önkormányzat ellen irányzott javaslat felett. Még a leghiggadtabb politikus is, aki különben belátja, hogy mai alakjában a felelős minisztérium mellett meg nem állhat a mai megye s hogy annak önkormányzatát meg kell nyirbálni, sem bír kibontakozni némi előítéletes elfogultságtól, melybe ama meseszerű, velünk született szeretet ejti, melyet a megye iránt érezünk, mintha nem is egy korhadt intézményről volna szó, mely ázsiai közigazgatási állapotunk legfőbb oka, hanem oly érzékenységgel gondolunk a megye megmaradt intézményeinek eltörlésére, mintha az édesapját temetné mindenikünk. Ezen érzelmektől nem mentek még Tisza legragaszkodóbb párthívei sem. Nagy küzdelembe fog kerülni tehát ezen törvény keresztülvitele Tiszának, dacára annak, hogy oly óriási többséggel rendelkezik a jelen pillanatban. Félni lehet, hogy e többség leolvad. Rebesgetik, miszerint a pártban sok a titkos Sennyeista, kik most ki fognak válni s a Sennyei-párt elveit meggyökeresítik a közvéleményben is.
Tagadhatatlan, hogy az új megyetörvény az önkormányzatot minimumra szállítja le, elannyira, hogy az új megyében a főispán mindenhatósága mellett a közgyűlésnek is csak beszélési joga lesz, de amannak akarata nélkül nem határozhat semmit; tagadhatatlan, hogy ez intézkedés egy nyolc századév viharait kiállott intézményt, melynek ha voltak rossz, de voltak ám jó oldalai is – dönt sírba; mindamellett meg vagyok győződve arról, hogy a szabadelvű párt hazafias dolgot cselekszik, ha Tisza Kálmántól ezen törvény tárgyalásánál sem vonja meg a bizalmat, hanem annak megszavazása által alkalmat nyújt neki tovább is megtarthatni állását, melytől annyi sokat várunk. Hogy többet ne is említsek, csak az annyira fontos bankkérdés megoldását, mely máris tárgyalás alatt van, s mely oly nagy mértékben képezi életföltételünket, hogy mögötte még a megyék eltörlése is csak másodrangú kérdéssé apad le.
Ám ha a bankkérdést sem oldja Tisza jól meg, akkor mi leszünk az elsők, akik azt mondjuk: Tisza Kálmán nem tudott megfelelni a nemzet várakozásának; forduljon hát a nemzet másfelé.
 

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem