37. sz., szeptember 11. SZEMLE

Teljes szövegű keresés

37. sz., szeptember 11.
SZEMLE
A képviselőház teljesen megalakult. Az elnökök, jegyzők megválasztattak, sőt a különféle bizottságok is meg vannak már alakítva. Nagyon valószínű, hogy volt sok duzzogás is a ház megalakulásánál, mert hát hiába, gyarló emberek vagyunk, s többen, mint amennyi betöltendő hely. No, de nem illik dehonesztáláson kezdeni az új korszakot, melynek a ház iménti megalakításával éppen a legelején állunk. Most már tehát következik a munka, amellyel az eddigi kormányok mind úgy jártak, mint az egyszeri francia király, kinek reggeli öltözködéskor annyi mellényt rakott fel asztalára komornyikja, hogy egész estig nem bírt felöltözködni abbeli határozatlanságában, hogy melyikhez nyúljon előbb, melyiket vegye magára a sok közül.
Valóban annyi a teendő, hogy szinte bajos eltalálni, hogy hol kellene kezdeni, ha az ország minden ízében mutatkozó nyomor és vagyoni hanyatlás folytonosan ujjal nem mutatna a legsürgősebb feladatra, amit már oly sokszor hangoztattunk nemcsak mi, hanem az egész sajtó, s fogunk ezentúl is, amíg csak szükség lesz rá, ti. az államháztartás rendezése.
Nem elég itt pusztán a takarékosság (67-ben még elég lett volna,) itt új tőkéket kell teremteni, egyszerűsíteni kell a minisztériumok gépezetét, jobban értékesíteni az állami javadalmakat és a vasutakat, a földadó igazságos felosztása által meg kell könnyíteni a nép terheit. Fel kell állítani az önálló nemzeti bankot, életbe kell léptetni az önálló magyar vámterületet, és végül – amit mindenki belát, de senki kimondani nem mer – le kell szállítani a hadsereg létszámát s ezáltal takarítani meg milliókat.
Ez irányban várjuk a kormány kezdeményezését. Csak ez segíthet rajtunk. Ha ezt követi a kormány, akkor nem lesz szükséges az adóemelés. E nélkül pedig kölcsönkérés és adóemelés nem fog bennünket fenntartani, hanem mindennap közelebb-közelebb tol a haldokló nemzetek sorsához.
[.....]

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem