35. sz., augusztus 28. SZEMLE
35. sz., augusztus 28.
SZEMLE
SZEMLE
A jövő héten összeül az országgyűlés. A megválasztott képviselők már szállinkóznak Budapestre, s a szabadelvű kör helyiségei esténkint kezdenek népesedni. Mire e soraink napvilágot látnak, addig az első értekezlet is meg fog tartatni, melynek tárgya a korelnök és korjegyzők kijelölése lesz. Korelnök, mint legöregebb tagja a képviselőháznak, Zsedényi Ede lesz. Az elnöki tiszt betöltésénél szó volt Bittó Istvánról és Perczel Béláról is, kivált azért, mert Ghiczy Kálmán vonakodott eleinte az elnökséget elvállalni, mivel a vitákban részt akar venni. Jelenleg azonban megnyugodott a terhes tiszt elvállalásában, s a képviselőház szerencsés lesz az ő erélyes és tapintatos vezetése alatt működni. Az országgyűlés augusztus 31-én nyittatik meg; őfelsége augusztus 30-án érkezik evégből Pestre s személyesen olvassa fel a trónbeszédet; de már szeptember 3-án ismét a brucki táborba utazik, hol a főhercegekkel együtt egész szeptember 7-ig fog tartózkodni.
*
Most pedig még egy szomorú tényt kell regisztrálnom: a magyar gabonakereskedelem hanyatlását. A legközelebbi bécsi nemzetközi gabonavásár nem sikerült. Vérmes kedélyű emberek ebből azt következtetik, hogy azért nem sikerült, mert a gabonakereskedelem piaca még mindig Budapest. Csakhogy nem oda Buda! A nehány nap előtt tartott budapesti gabonavásár sem sikerült ám. A külföldi kereskedők azt mondták az árakra: »drága«, és szétfutottak, hogy szükségleteiket Amerikában, Oroszországban, [Romániában] olcsóbb pénzen szerezzék be.
Mi ebből a tanulság?
Az, hogy a külföldi vevő ma már nem szorul többé Magyarországra s gabonaszükségleteit más államok olcsóbb áron képesek előállítani, mint mi.
Odajutottunk tehát, hogy magyar ember már alig kaphatja meg terményeiért azon árt, melybe terményeinek kiállítása kerül, annyit meg már egyáltalán nem kap, hogy megélhessen mellette.
A viszonyokkal ismeretlen olvasó azt kérdhetné, hogy miért adhatja olcsóbban gabonáját Oroszország, [Románia], Amerika? Ennek egyszerű oka, mert ez államokban először nem olyan nagy a földadó, nem olyan magas a munkabér, s másodszor ezen államok jól rendezett vasutaik segélyével távol országokba hordhatják olcsón termett gabonájukat.
Mindenki jól tudja, hogy Magyarország fő jövedelemforrása gabonakereskedelme volt; megdöbbenve kell hát vennünk ezen szomorú fordulatot, mely azzal fenyeget, hogy a »saját zsírunkba kell fúlnunk«, amelyen túl nem adhatunk.
Azonban van egy segítség, milyenhez a kultúra magasabb fokán álló nemzetek ily esetben folyamodnak, s ez korántsem a gabonaár lejjebb szállítása, mert az tönkretehetne, hanem a gabonának más iparcikk alakjábani leendő felhasználása. Soraim a nép számára lévén írva, szükség, hogy fentebbi kitételemet megmagyarázzam.
Ha a magyar gabona, gyapjú s más nyers termény nem kell Európának magas ára miatt, ne szoruljon Magyarország arra, hogy mégis – bár veszteséggel – kénytelen legyen azt elpazarolni, hanem teremtsen magának ipart, dolgozza fel azt, amit termel, s amin nyers állapotban nyereséggel túl nem adhat, a saját gyáraiban, s adja el a külföldnek mint iparcikket, mint lisztet, szeszt, posztót stb.
Igen, ezt kell tennie Magyarországnak; iparűző állammá kell válnia minden áron. Ezt a fentebbiek után belátja mindenki.
És ha iparűző ország akarunk lenni, a legelső teendő felbontani azon szerencsétlen gazdasági szövetséget, mely Ausztria nyers termelő gyarmatává alacsonyít le, fel kell állítani a külön vámsorompókat, s nemzeti politikát űzni az anyagi téren is.
