22. sz. május 29. BUDAPEST, MÁJUS 28-ÁN
22. sz. május 29.
BUDAPEST, MÁJUS 28-ÁN
BUDAPEST, MÁJUS 28-ÁN
Az 1872–75-iki országgyűlésnek vége. Most már csak úgy emlékezünk meg róla, mint az elmúlt esőről, mely sokkal kevesebb hasznot hozott, mint amennyit megvártunk volna. Szomorú három év volt ez az előbbi. – Mint az öncsinálta hálóban vergődő pók, úgy kapkodott és fulladozott a nemzet, nem bírva sehol részt találni, ahonnan kimenekülhessen a szabad levegőre. Hasonlítottunk a hektikus emberhez, ki napról napra fogy, sorvad, és tudja, hogy minden óra közelebb viszi a sírhoz, anélkül, hogy képes volna magán segíteni.
A trónbeszéd hangján is elömlik az uralkodó sajnálkozó érzelme, mellyel a múlt országgyűlésre vet egy pillantást. Csak nagyon kevés ment teljesedésbe azon ígéretekből, mik a megnyitó trónbeszédben mondattak. Ki volt annak az oka? Az uralkodó? Ő mindent megtett, amit kívántunk. Talán a kormányok? A kormányok éjjel-nappal dolgoztak. Jobbnál jobb hazafiak váltogatták egymást a miniszteri piros székeken – és mégis nem emelkedés, hanem hanyatlás mindenfelé. Önkénytelen rá kell jönnünk, hogy a körülmények, a pártállások és a nagy pénzügyi katasztrófa tette tönkre ama reményeket, mik csak csalogató fénye voltak az 1872–5-iki országgyűlésnek.
Különben ezen reményeket alapos okunk van egész nagyságunkban fenntartani, átvive a jövőre, – mert ha igaz azon latin közmondás, hogy »finis coronat opus« (a munkát a vége koronázza meg), akkor a múlt országgyűlésre nem lehet panaszunk, mivel a vége bizony elég jó volt; – nemcsak azért, hogy a Wenckheim-kormány óta lázas rohamossággal haladt a munka, a nemzet újjáépítésének nagy munkája, hanem mert oly nagy és tömör párt alakult a szabadelvű elemekből, mely lehetővé teszi ama óhajtás teljesülését, melyet Tisza Kálmán fejezett ki a margitszigeti búcsúestélyen tartott toasztjában, »hogy adja isten, miszerint a szabadelvű párt és kormánya annyi hasznos dolgot alkothasson a jövő országgyűlésen – hogy legyen azután Sennyey-nek mit konzerválni.«
És ezzel a kis mondattal jobban lesújtotta a Sennyey-pártot, mint a leghosszabb és legszebben kidolgozott beszéddel: mert olyan államban, ahol még majdnem minden intézmény rossz, nincs értelme az olyan pártnak, mely arra szövetkezik, hogy »a fennálló intézményeket fenntartsa«.
