22. sz. május 29. BUDAPEST, MÁJUS 28-ÁN

Teljes szövegű keresés

22. sz. május 29.
BUDAPEST, MÁJUS 28-ÁN
Az 1872–75-iki országgyűlésnek vége. Most már csak úgy emlékezünk meg róla, mint az elmúlt esőről, mely sokkal kevesebb hasznot hozott, mint amennyit megvártunk volna. Szomorú három év volt ez az előbbi. – Mint az öncsinálta hálóban vergődő pók, úgy kapkodott és fulladozott a nemzet, nem bírva sehol részt találni, ahonnan kimenekülhessen a szabad levegőre. Hasonlítottunk a hektikus emberhez, ki napról napra fogy, sorvad, és tudja, hogy minden óra közelebb viszi a sírhoz, anélkül, hogy képes volna magán segíteni.
A trónbeszéd hangján is elömlik az uralkodó sajnálkozó érzelme, mellyel a múlt országgyűlésre vet egy pillantást. Csak nagyon kevés ment teljesedésbe azon ígéretekből, mik a megnyitó trónbeszédben mondattak. Ki volt annak az oka? Az uralkodó? Ő mindent megtett, amit kívántunk. Talán a kormányok? A kormányok éjjel-nappal dolgoztak. Jobbnál jobb hazafiak váltogatták egymást a miniszteri piros székeken – és mégis nem emelkedés, hanem hanyatlás mindenfelé. Önkénytelen rá kell jönnünk, hogy a körülmények, a pártállások és a nagy pénzügyi katasztrófa tette tönkre ama reményeket, mik csak csalogató fénye voltak az 1872–5-iki országgyűlésnek.
Különben ezen reményeket alapos okunk van egész nagyságunkban fenntartani, átvive a jövőre, – mert ha igaz azon latin közmondás, hogy »finis coronat opus« (a munkát a vége koronázza meg), akkor a múlt országgyűlésre nem lehet panaszunk, mivel a vége bizony elég jó volt; – nemcsak azért, hogy a Wenckheim-kormány óta lázas rohamossággal haladt a munka, a nemzet újjáépítésének nagy munkája, hanem mert oly nagy és tömör párt alakult a szabadelvű elemekből, mely lehetővé teszi ama óhajtás teljesülését, melyet Tisza Kálmán fejezett ki a margitszigeti búcsúestélyen tartott toasztjában, »hogy adja isten, miszerint a szabadelvű párt és kormánya annyi hasznos dolgot alkothasson a jövő országgyűlésen – hogy legyen azután Sennyey-nek mit konzerválni.«
És ezzel a kis mondattal jobban lesújtotta a Sennyey-pártot, mint a leghosszabb és legszebben kidolgozott beszéddel: mert olyan államban, ahol még majdnem minden intézmény rossz, nincs értelme az olyan pártnak, mely arra szövetkezik, hogy »a fennálló intézményeket fenntartsa«.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem