23. sz., június 4. BUDAPEST, JÚNIUS 4-ÉN

Teljes szövegű keresés

23. sz., június 4.
BUDAPEST, JÚNIUS 4-ÉN
Az országgyűlés eloszlatása óta nem hall az ember egyébről, mint képviselői beszámoló- és programbeszédekről. A választási mozgalmak országszerte megkezdődtek, s ha nincs annyi érdekeltség s oly nagy lelkesedés kötve hozzájok, mint annakelőtte, az egyedül abban leli magyarázatát, mert a küzdelem kimenetelét már előre tudjuk. A szabadelvű párt diadala olyan bizonyos, mint hogy kétszer kettő négy. A szélsőbal nagy mohósággal kezdte meg a korteskedést, apostolai járnak-kelnek és bolondítják az »oh, nép«-et, de most aligha csinál egy bolond százat, mert a nép kezdi lassankint belátni, hogy hiú és hasztalan dolog elérhetetlen ábrándok után kapkodni, mikor a valódi élet tevékenységre és egyetértő munkálkodásra szükségli összes erőnket. Kossuth népszerű neve volt eddig a szélsőbali zászló, mely alá az emlékeit kegyeletesen őrző magyar népet úgyszólván önkénytelenül vonzotta szíve. Nem volt csoda; Kossuthot szeretni annyi, mint a hazát szeretni, – az ő neve a hazáéval van összeforrva, de ma már Kossuth is elhidegült e párttól, mely kortesfogásnak használja fel nevét, s immár, fájdalom, ama pontra is eljutottunk, ahol nem szabad többé tetteinkkel játszani, ahol nem szabad csupán a »szív« után indulni, hanem »ész« szerint. A szív jó tanácsadó lehet, de csak annak, kinek sok a veszteni valója. Nekünk már nem szabad vesztenünk semmit, nehogy lassankint a viszonyok egyesülve saját hebehurgyaságunkkal, kirántsák alólunk végképp a gyékényt, s ott legyünk, ahol az egyszeri szegényember, kinél »megszűnt a dög«. Olyan ellenzék, mint a mi szélsőbalunk, mely mindent fel akar fenekestül forgatni, legfeljebb nagy államokban járja meg (de ott is káros), hogy az ilyen eszmevihar talán megtisztítja a levegőt, de nálunk, kis, gyenge, romlás szélén álló országocskában (mert valljuk meg négyszemközt az igazat) azt a szolgálatot teszi, mintha egy szekér elé, melynek sebesen kell haladnia, kátyúkat vágnának.
A Sennyey-pártról a múlt számban szólottunk, s csak még azt tesszük az ott mondottakhoz, hogy amennyire értesüléseink tudni engedik, oly jelentéktelen kisebbségben fog maradni a jövő országgyűlésen is, mint eddig. Még a papok is, kikre a párt legjobban számított, a szabadelvű párthoz sorakoznak országszerte.
A szabadelvű pártnak és kormányának különben e héten nagy diadala volt. Tisza Kálmán tartotta beszámoló beszédét Debrecenben, mely leírhatatlan lelkesedéssel fogadtatott. Nincs rá eset, hogy valaha miniszter Magyarországon olyan kitüntetésekben és oly általános bizalomban részesült volna, mint Tisza Kálmán. E bizalom és a miniszteri széken is megtartott népszerűség kiváló fontossága abban rejlik, mert jelzi a meghamisítatlan közvéleményt, jelzi a nemzet örömét afölött, hogy Tisza a kormány tagja; de nagy fontosságú főleg azért, mert a kormány olyan erőt meríthet e bizalomból, aminő erőre csak szüksége van, hogy ezer bajunkkal megküzdve ismét talpra állítson.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem