Selyem. Bibor. Bársony.
Selyem. Bibor. Bársony.
A ruha anyaga az előkelőknél selyem, bibor és bársony volt, melyet drága vadbőrökkel, nyuszttal, nyesttel, hermelinnel sat. szegélyeztek és béleltek. Az egész Árpádkorszak alatt a byzanczi s aztán a keleti áruk foglalták el az első helyet s ezek közé tartoztak a sziciliai mód készítmények is, a minő például Szent László zágrábi palástja kék selyemből, míg Szent István palástja, mint általában a byzanczi selyem, szederjesbe menő vörös, sapkája cseresznyeszinű s erszénye vörös selyemből készült s byzanczi eredetüek; a koronázási palást pannonhalmi másolata fátyolszerü byssus vagyis bibor. Keleti eredetű a középkorban ismert tabirruha (bolgár: tabaryn, olasz: tabarro), melyet «tabarda» néven már egy 1317-ki oklevélben megtalálunk s nyilván abból a sziriai selyem-szövetből készült, melyet a XIII. századbeli német költők «tabronit» néven emlegetnek. A XI. század vége felé terjedt el a bársonynak azon neme, melyet samitnak, examitumnak, középkori magyar nyelven isztamitnak neveztek. Erről már Bors ispán nejének többször idézett 1231-ki oklevelében van említés, nevezetesen unokahugára hagy egy ilyen bársonynyal szegélyezett subaféle felöltőt (pellicium de examito forratum.) Bezter fia Demeter nejének végrendeletében aranyos bársonyról (purpur aureum), bibor és bársony kárpitról (cortina de bisso, purpurea) olvasunk. Aranynyal átszőtt selyemfoszlányok III. Béla nejének sirjában voltak.*
Czobor B. Magyarorsz. tört. emlékei az. ezredéves orsz. kiáll. 3. füz. 51 s köv. ll. 55, 59. l. – Weisz H. Kostümkunde. Mittelalter, 529, 545–546. – Schultz A. Das hőfische Leben zur Zeit der Minnesinger, I. 332–351. – «Omnes vestes suas… videlicet Tabardam cum vario volutam.» 1317. Anj. Okl. I. 417. – Schlägli szój. 1248. sz. exametus = istanith, Beszt. szój. scamith. – Mon. Strig. I. 280. Haz. Okl. VIII. 122.
