A korona.
A korona.
A pecséteken királyaink keskeny abroncsu liliomos koronával vannak ábrázolva s a koronáról két felől ékkövekben végződő lánczocskák csüngenek le, miként a szent koronáról. Az ilyen lánczocskák Európaszerte hozzátartoztak a fejedelmi föveg kellékeihöz, maga a szokás Byzanczból ered s onnan ép úgy elterjedt a latin-germán népeknél, mint az oroszoknál. Nálunk a XII. században – úgy látszik – nemcsak királyaink koronája, hanem a legelőkelőbbek fövege is el volt látva lecsüngő lánczocskával; Janus ispán (talán a II. István korabeli Uros fia Janus nádor) XII. századbeli arany gyürüjén ugyanis a rajz kezdetlegessége mellett is egész jól kivehető a fövegről lecsüngő láncz, sőt épen a rajz kezdetleges volta bizonyítja, hogy milyen nagy súlyt fektettek arra, hogy a láncz el ne maradjon a fövegről. A III. Béla és neje sirjában lelt ezüst pántos nyilt korona liliom helyett négy kereszttel van ellátva (VI., 4–5.), míg a liliomos koronára az a Margit-szigeten a zárda-templom oltáránál levő női sirban lelt ékköves ezüst korona hozható föl, mely alighanem Szent Margité volt. Bár ez későbbi eredetü az itt tárgyalt időszaknál, II. Géza király pecsétje bizonyítja, hogy a liliomos koronát már a III. Béla előtti időszakban is használták királyaink.*
Janus ispán gyűrüjét l. 24. t. 30. sz. a. (Arch. Ért. XIII. 1893. 432.) – Sz. Margit koronáját l. 24. t. 33. sz. a. II. Géza pecsétjét 22. t. 1. sz. a (rekonstruálva V. t. B. 6.)
Ezek a koronák a rendes, hogy úgy fejezzük ki magunkat, mindennapi használatra készültek. Ellenben a szent koronát csupán koronázáskor s talán egyéb rendkivüli ünnepélyességek alkalmával tették föl királyaink. Mindenesetre feltünő, hogy a pecséteken s érmeken a középkorban soha nem fordulnak elő királyaink a szent koronával, bár valószinü, hogy a Szilveszter-féle felső koronát (VI., 1.) már a XI. század vége felé összefoglalták a Dukas féle alsó koronával (VI., 2.).
A mi a szent korona két részét illeti, tudvalevő, hogy az alsót Dukas Mihály (1071–1078) s fia és uralkodó társa Konstantinus Porphyrogenitus (1074–1078) küldte I. Géza királynak, míg a felső, általános felfogás szerint, az a korona, melyet 1000-ben II. Szilveszter pápa adott Szent Istvánnak. Egyik kiváló történetírónk azonban arra támaszkodva, hogy Aba király legyőzetésekor (1044) a korona III. Henrik császár kezébe került, ő pedig Rómába küldte a pápának, kétségbe vonja, hogy a felső korona azonos volna a Szilveszter-féle koronával. Annyi bizonyos, hogy ez a korona 1074/1075-ben még Rómában volt s ez teszi érthetővé, hogy a XI. század derekán két koronát is kaptak Byzanczból királyaink. Egyik a XII. (IX.) Konstantinus Monomachus császár (1042–1054) s Zoe (1028–52) és Theodora (1042–56) császárnők arczképével ellátott s a M. N. Múzeumban őrzött zománczos arany korona, melyet Nyitra-Ivánkán a szántóföldben leltek; ezt bizonyára I. Endre király (1047–60) szerezte Konstantinápolyból s 1047–52 között került Magyarországba. Csakhamar azonban elveszett, akár az Endre és Béla (1060), akár a Salamon és a herczegek (1074) közti harczok alatt. Szükséges volt tehát más korona után nézni s I. Géza, miután VII. Gergely pápa az 1074–1075 közti levél- és követség váltások alatt a Szilveszter-féle koronát nem küldte vissza, újat kapott Dukas Mihály császártól. Valószinü azonban, hogy a Szilveszter-féle korona is nemsokára ezután visszakerült, a pápa visszaküldte már Szent Lászlónak s ekkor aztán a régi és új koronát egyesítették. Mert a Dukas-féle díszes korona megszerzése után csakis az teszi érthetővé, hogy a kissé barbár módra két koronából állítottak össze egyet, hogy a felső koronának királyaink és a nemzet szemében volt valami jelentősége. Az a jelentősége, hogy Szent Istváné volt. Bizonyos ugyanis, hogy kora valamivel régibb, mint Dukas M. koronájáé, nyugoton készült és nem Konstantinápolyban, mert bár a zománczművészet rajza byzanczi, a föliratok latin nyelvüek s aranya is tisztább, sárgább s nem halványszinü, a minőt Konstantinápolyban használtak; technikája és zománczművészete kezdetlegesebb, mint a Dukas-féle koronáé, mely a byzanczi ötvöstechnika teljes kifejlődését tanusítja.*
A magyar korona ujabb leirásai Hampel Józseftől Vasárnapi Ujság 1880. 20. sz., Pulszky Károlytól Archaeologia Értesítő. XIV. 1880. 189. Ipolyi Arnoldtól: A magyar sz. korona 1886. A Szilveszter-féle koronát l. 138. l., Pulszky Ferencztől Magyarorsz. Archaeol. II. k. 151–153. l.; Czobor Bélától A magyar koronázási jelvények. Budapest, 1896. 3–7., szines mása megjelent az ugyancsak Czobor Béla által szerkesztett Magyarország történeti emlékei az ezredéves országos kiállitáson cz. munka I. füzetében (II-III. tábla, 16. lapon). – VII. Gergely ide vonatkozó sorait l. 93. jegyzetben. Erre támaszkodva állitja Pauler Gy. (A magy. nemz. tört. I. 542. s köv. l.), hogy Sz. István koronájának többé semmi nyoma. V. ö. Kondakov. Byzant. Zellenmails. 242. – Bock F. Die Ungarische Königskrone. 1896. és Arch. Ért. XVI. 1896. 439.
A koronán kivül az arany alma és a liliomos királyi pálcza tartozik a rendes királyi jelvények közé.
