IV.
IV.
Az altdorfi pártfogók. Rem «Omnia» czímű verse. Utazás. Donaver pártfogása. Nevelőség a Stäntzing családnál. A Zsoltár-fordítás terve. A Zsoltár jelentősége a prot. cultusban. Molnár magyar verselési kisérlete. Nyilatkozata a versnemekről. A Lobwasser-féle német Zsoltár-fordítás. Franczia dallamok. Molnár Zsoltár-fordításának méltatása. Stäntzing bizonyítványa. Molnár Catechismusa. A Zsoltár ajánlása.
PRÁGAI útja anyagi és erkölcsi eredményeivel Molnár meg lehetett elégedve. Ha a prágai viszonyokat ismerte, a kincstár üressége miatt a király ajándékának nagysága felől különben sem lehettek vérmes reményei. Ez volt a véleménye barátainak is, a kik szerint Rudolf, ha nem oly bőkezűleg is, mint kellett volna, de mégis tisztességesen megfizetett fáradságáért.* E siker nagyra emelte őt pártfogói előtt is, különösen mikor meghallották, hogy nem megvetendő ajánlatokkal komoly kisérletet is tettek áttéritésére, de ő annak rendületlenül ellene állott. Helyzetét úgy fogták föl, hogy most módja lett volna szerencséjét megalapítani, ha az igazhitüeket romlással fenyegető «dögvészes levegő vagy forgó szél» – czélzás a térítési kisérletre – útjába nem állott volna.* Most még serényebben buzgólkodtak, hogy valami állást kerítsenek számára. Ezek között jó példával most is Rem György járt elől, ő járt közbe érdekében Volckamer György iskola-felügyelőnél,* hogy az altdorfi iskolánál valami alkalmazáshoz jusson; ő írt egy Omnia czímű, idyllnek nevezett latin költeményt számára, melyet Molnár saját verse kiséretében Wackernek ajánlott, hogy háláját kimutassa iránta a leereszkedő barátságért, melylyel Prágában tartózkodása alatt kitüntette, vagy, hogy jó indulatát még jobban meghódítsa.* Rittershausen pedig nagyon jó bizonyítványt adott az Altdorfban eltöltött két évről, dicséretekkel halmozva el.* Valószínű, hogy ő ajánlotta nevelőnek is Fleischbachba egy nemes emberhez, a hol azonban csak két hétig volt maradása.*
Levelezés. 1605 febr. 7. Miskolczi Pásztor István levele.
U. o.
U. o. 1605 jan. 29. és febr. 2.
E költemény eredeti kézirata Molnár gyűjteményében. Ugyanazon évben Rem a maga költségén ki is nyomatta «Eidyllion Remi OMNIA inscriptum ad dn. Alb. Molnar, Pannonem» czímen. Amberg, 1605. 4-r. Ma egy példányát sem ismerjük. Másodszor Molnár adta «Lusus poetici» (1614) cz. versgyűjteményében. Az ide vonatkozó levelezést l. a M.-Okmánytárban.
M.-Okmánytár, III. 1605 febr. 15.
Napló. 1605 márcz. 9.
Az altdorfi két esztendő után ismét a vándorlás ideje következett. E két év alatt eléggé megmutatta, hogy, ha az életfentartás gondjától csak rövid időre is megszabadul, komoly munkásságra képes s kitartó szorgalommal tud a magára vállalt munkán éjjel-nappal dolgozni.
Mostani útjában, melynek alkalmazáskeresés volt a czélja, megfordult Regensburgban és Augsburgban is. Itt a könyvtárat nézte meg s a könyvtárnok egy görög nyelvű Corvin-codexet is mutatott neki; Regensburgban Rem ismerősének Donaver lelkésznek vendége volt, a ki most Remtől átvette a pártfogolás gondját is és serényen működött, hogy valamiképen segítsen rajta.
Előbb egy báró fiához akarta ajánlani, de erre még egy hónapig kellett volna várni, a mikor a bárónak valami birtokvásárlási ügye eldől, mert addig nem akarta fiát egyetemre küldeni.
– De nem mindennap, vagy akkor nem akadsz ilyenre magad és tieid számára – mondta neki Donaver.
– Melyik vallásfelekezethez tartozik? – kérdezte.
– Az evangelikushoz, – - felelte Donaver.
– Tán a kálvinistához?
– Sőt a legnagyobb mértékben, – monda, – de nem tudom, mit tartozik az a kor és tanulásra nézve zsenge gyermekekre? A grammatika elemeire s nem a theologusok vetélkedésére s a veszekedő felekezetek mesterkedéseire tanítja azokat.
– De Altdorfból jő, a hol mindnyájan olyanok.
– A milyeneknek – válaszolt sértődve Donaver többnyire azok vádolják, a kik sem a dolgot, sem a személyeket nem ismerik.
Míg így folyt a beszélgetés, látogatók jöttek s Donaver távozott, mielőtt rábeszélhette volna a bárót, hogy Molnárt nevelőnek fogadja föl.*
Levelezés. Donaver levele, melyben az egész párbeszédet leirja, keltezés nélkül (1605 ápr.).
De azért ezután sem vette le gondját róla s a Regensburgból útra kelt vándornak csakhamar levél ment utána, hogy egy engelsbergi nemes ember két fia mellé nevelőt keres s ez állást azonnal elfoglalhatja. Stäntzing Sebaldnak hívták e nemest, a kinek protestáns vallása miatt Steyer-országból menekülnie kellett s így telepedett le a bátorságosabb Engelsbergben. Nagyobb fiai voltak, a kiket Lavingenben, vagy Straszburgban kivánt taníttatni.*
Levelezés. 1605 ápr. 18.
Molnár a levél vétele után azonnal beköszöntött a családhoz, a hol csakugyan tárt karokkal fogadták. A család feje s a nevelő jellemre nézve nagyon hasonlítottak egymáshoz.* Itt a család körében töltött másfél hónap után, abban egyeztek meg, hogy Lavingen helyett Altdorfba mennek tanulni, hol Molnár már ismerte a tanárokat és tanrendszert. Úgy is lett, a gyermekek Rittershausen tanítványai lettek s ellátást egy tanárnál, Mauritius Györgynél nyertek.*
Levelezés. 1605 jul. 22.
Napló. 1606 jan.
Molnárnak tanítványai mellett, a kik olyan jól tanultak, hogy inkább fékezésre, mint buzdításra volt szükségük,* elég üres ideje maradt irodalmi foglalkozásokra.
Levelezés. 1605 nov. 2.
Ismét fölelevenült tehát lelkében a Zsoltár és Biblia kiadásának terve.
A protestáns cultusnak a nemzeti nyelvű egyházi ének egyik leglényegesebb alkatrésze, legfőbb vonzereje az egyházi beszéd mellett ebben rejlett s hódításait is javarészben ennek köszönhette. Luther énekei körútat tettek a világon* s midőn Baselben a zsoltárokat német nyelven kezdték énekelni, sokan a meghatottságtól örömkönnyekre fakadtak.* Az éneklés nagy fontosságára nézve Lutherrel Kálvin is egy nézeten volt, csakhogy ő kizárólag a Dávid zsoltárai mellett foglalt állást, melynél szerinte nincsenek jobb énekek s e miatt a cultusban más énekeknek helyt sem akart adni.* Az ő tekintélye fogadtatta el, sőt részben az hozta létre Marot Kelemen, a jeles franczia költő s Béza (Bčze) Tivadar franczia zsoltárfordításait,* melyeket régi egyházi énekek, népdalok és Bourgeois dallamai szerint énekeltek,* később pedig (1565) a világhírű zeneszerző Goudimel Kolozs, Palestrina egykori tanára zenésített s alkalmazott négy szólamú karénekre.* Közkedveltsége voltaképen ezután kezdődik; egymásután fordítják németre,* latinra,* cseh, holland* stb. nyelvre s e szerint kezdték énekelni templomokban és az egyetemek énekkaraiban. Molnár már svájczi útja alatt hallotta ez énekeket, heidelbergi tanulókorában maga is énekelte a templomban németül, s a Kázmér-collegiumban latin fordítás szerint. Bárhová ment, mindenütt e franczia dallamu énekeket hallotta. Így ébredt föl benne a vágy, hogy azzal megajándékozza nemzetét. A zsoltárokat ugyan már ekkor magyarul is énekelték, leginkább a Sztárai Mihály fordítása szerint,* sőt ő is énekelte,* de élénken érezte, hogy menynyire hátrább állanak ezek nemcsak dallam, hanem verselés tekintetében is akár a franczia eredetinél, akár a különböző fordításoknál. Miként később írja, bántotta őt az, hogy e magyar zsoltár-énekek közül némelyek «igen paraszt versekben vadnak foglalván, noha még az szent léleknek is kedves az versek szép egyező volta»* s azok verselése alig különbözött a historiás énekekétől, a melyekben tíz vers is egymás után mind egy igében megy ki, a honnan számtalan bennük a sok vala, vala, vala, kin az idegen nemzetek, a kik ezt látják, nem győznek eleget nevetni.»* így érlelődött meg benne az elhatározás azoknak újból lefordítására.
Douen, O. Clement Marót et le Psautier huguenot. Paris, 1878. l. 272.
U. o. l. 273.
U. o. 278.
Marót Kelemen előbb (1541,) 30, később még 20 zsoltárt fordított le; a többi százat Béza fordította (1550–2.).
Douen nagy munkájában bőven fejtegeti, hogy a zsoltárok melódiájának nem Goudimel volt szerzője (I. 667.), s külön fejezetet szentel a melódiák szerzőinek és forrásainak kimutatására. U. o. 600–735.
Les Pseaumes mis en rime francoise par Clement Marot et Theodore de Beza, mis en musique ŕ quatre parties par Claude Goudimel. H. n. 1565. Kis 8-adr.
MELISSUS és LOBWASSER AMBRUS.
SPETHE ANDRÁS, a kit MOLNÁR műve ajánlásában például választott.
ALSTED héber verses fordítását is megpróbálta. Lásd MOLNÁR, Levelezés,
1608. apr. 22.
1608. apr. 22.
Psalt. Ung. Előszó: «Mert látom, hogy főemberek által az Soltárnak nagy része meg vagyon fordítva, cseh, német és tulajdon nótákra, kik közöl az én tetszésem szerint legszebbek az SZEGEDI GERGELYé és SZTáRAI MIHÁLYé.
Napló. 1598. jan. I. Cecini in lecto Psalmos Ungarice, Latine, Germanice.
U. o.
U. o.
Molnár a verstan elméletét alaposan értette s gyakorlatilag is állandóan foglalkozott a versírással. Már debreczeni tanuló korában magyar verseket írt s külföldi tartózkodása alatt sem hagyott föl vele: midőn egy ízben honfitársai áskálódtak ellene, egy költeményt írt* az irigység mardosásáról; nem sokkal azután doktorrá avatott barátainak latin versekkel kedveskedett, melyet azok ki is nyomattak s ezek a latin versformák könnyed kezeléséről tanuskodnak.* így nem minden előképzettség nélkül fogott a fordításhoz. Már altdorfi tartózkodása alatt megkezdte azt, sőt néhányat mutatványul ki is nyomatott belőle,* de a szótár irása, prágai utazása miatt munkáját félbe kellett szakítani. A Stäntzing-gyermekek mellett a tanítástól elég üres ideje maradván, egészen újból fogott ismét hozzá a fordításhoz.
Napló, 1599. jan. 1.
MOLNÁR levélgyűjteményében maradt fenn Onnan közöltem czímét adalékul SZABó-HELLEBRANT, Régi magyar könyvtár III. kötete 1. részéhez az Iro-dalomtört. Közl. 1896 évi folyamában. Másodszor a «Lusus poetici» (1614) versgyűjtemény 71–75. lapjain jelent meg.
Csak így érthetjük PISCATOR JÁNOSnak a Szótárra (1604) irt üdvözlő verse köv. helyét:
Nuper enim clarum specimen tu sponte dedisti,
Lobwasseri oden dum canis Ungarice,
Quam prelum Hutteri pulchris formisque notisque
Lobwasseri oden dum canis Ungarice,
Quam prelum Hutteri pulchris formisque notisque
Perscite expressit.
36. A «PSALTERIDM UNGARICUM» CZÍMLAPJA.*
A «Psalterium Ungaricum» (1607), a»Szent Biblia» (1608), a «Postilla Scultetica» (1617), a «Discursus de summa bonot (1630) czímlapjainak hasonmásait a m. kir. tud. egyetemi könyvtár példányairól vétettük.
Még előbb azonban körülnézett a magyar irodalomban s mestert keresett, a kit a magyar verselésben például választhasson. Helyes érzékét mutatja, hogy e közben figyelmét épen Balassy költeményei ragadták meg, melyekről ő is észrevette, hogy e korszak legjobb költői termékei s miután a «paraszt» versekről megemlékezett, ezekre czélozva, örömmel utána tette ezt is:
«Hála Istennek ez egynéhány esztendőkben az mi embereink is ékesb verseket szoktak írni» s idéz is néhány példát «egy vers nemének megjobított módjaira». A mint írja: «Az első és köz mód ez:
Láss hozzám Úr Isten kegyelmes szemeiddel,
Nyomoruságimban vigasztalj szent lelkeddel,
Sok boszuságimat hogy elszenvedhessem jó lelki békességgel.
Nyomoruságimban vigasztalj szent lelkeddel,
Sok boszuságimat hogy elszenvedhessem jó lelki békességgel.
Második azon nótán ímez:
Csuda álhatatlan
Lám ez világ dolgában;
Mint kerek forogván
Inkább minden órában,
Változik különböz,
Számtalan sok bút hoz
Minden szempillantásban.
Lám ez világ dolgában;
Mint kerek forogván
Inkább minden órában,
Változik különböz,
Számtalan sok bút hoz
Minden szempillantásban.
Harmadik azon nótára legszebb:
Bocsásd meg Istenem, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok förtelmességét
Töröld és rútságát,
Minden álnokságát:
Könnyebics lelkem terhét.*
Sok hitetlenségét, undok förtelmességét
Töröld és rútságát,
Minden álnokságát:
Könnyebics lelkem terhét.*
Psalt. Ung. Előszó. V. ö. SZILÁDY ÁRON, Gyarmati Balassa Bálint költeményei, 283. l.
A szöveg fordításához alapul a Lobwasser német fordítását vette,* vagyis – a mint ő kifejezi – ennek vezető sinórját követte,* mivel németül jobban tudott, mint francziául,* de különösen a versformák végett a franczia eredeti is előtte volt* s a hol ezt nem értette, Dubois Kelemen, a franczia lelkész szolgált neki útbaigazítással.*
Psalt. Ung. Ajánlás.
U. o. (Az 1594. lipcsei kiadás szerint.)
Napló, 1596. aug. 15.
Világosan következik ez a Psalt. Vng. alább idézett helyéből: «Annakokáért meggondolhatja minden» stb. és a Duboys segítségéből is. A legújabb időben is vita volt erről egy prot. egyházi lapban.
Psalt. Ung. Ajánlás.
A Marot-Béza-féle zsoltár százharminczféle dallam szerint ment, s csaknem ugyanannyiféle versnemben, s így elhihetjük Molnárnak, hogy fordítás közben sok nehézséggel kellett küzdenie, ha a tartalomhoz és formához egyaránt hű akart maradni. «Annakokáért meggondolhatja minden – írja maga annak Ajánlásában – minemő nagy munkával kellett ennekem ez hosszú magyar igéket az franczia apró igékből álló versekre formálnom, holott egy syllabával sem tehettem többet hozzá, sem a sensustul nem kellett eltávoznom. Mert nagyobb gondom volt az fondamentombéli igaz értelemnek fordítására, hogy nem az verseknek ékesgetésére».*
U. o.
1606 márcziusban fogott Molnár a fordításhoz – vagy a mint ő nevezi – «magyar zubonköntöskébe öltöztetéséhez», s szeptemberben már készen volt az egészszel. Ha tekintetbe veszszük, hogy azzal csak szabad óráiban foglalkozhatott, valamint azt, hogy időközben több mint három hónapig a fordítást abba hagyta, el kell ismernünk, hogy ügyes verselő volt, a ki a változatos versformákat meglepő könnyüséggel kezelte, s valamint azt is, hogy a ráfordított időhöz képest nagyon sikeresen oldotta meg feladatát.
Nyelve magyarosság, erő és tisztaság tekintetében a Balassyéval is kiállja az összehasonlítást: bámulatra méltó körülmény, ha meggondoljuk, hogy ekkor már tizenöt évet töltött idegenben, távol hazájától.
Költészeti szempontból tekintve, a zsoltárok fordítása nem mind egyformán sikerült, de van köztük több olyan – különösen a 33, 42, 50, 86, 90. zsoltár – mely valóban szépnek mondható s költői tehetségre vall.* A birálatnál az is figyelembe veendő, hogy az alapul vett Lobwasser-féle fordítás több darabja messze mögötte marad a francziának s itt is a Marot és Béza zsoltárai költői szempontból nagyon különböző értéküek.*
Egy zsoltárt theologiai szempontból RÉVÉSZ IMRE tárgyalt tüzetesen a Prot. Egyházi és Isk Figyelmezőben (1877–78.) versről versre összevetve MOLNÁR fordítását az eredetivel.
DOUEN id. műve.
Alig hogy elkészült Molnár fordításával, helyzetében ujabb fordulat állott be.
Stäntzing megigérte neki, hogy Altdorf után Heidelbergbe fogja őt fiaival együtt küldeni. Időközben azonban a terv a családi körülmények miatt változást szenvedett: leányának hozományt kellett adni, maga is megnősült s e miatt tett nagyobb kiadásai következtében igéretét nem teljesíthette. Molnár, a ki főleg a biblia kiadása, de más okok miatt is Heidelbergbe vágyott, ekkor haza vitte tanítványait szüleihez s másfél évi tanítás után búcsut vett tőlük s elment Heidelbergbe. Stäntzing bizonyítványában említi, hogy nem szivesen vált meg tőle, Rittershausen pedig ajánlólevelében áradozóan magasztalja erkölcsét és érdemeit, a kire soha sem volt panasz s a ki a tudományszeretete miatt száműzött lett s Németországban él, nem hogy hazáját feledje, hanem hogy tudományt és tapasztalatot gyűjtsön, melylyel később reászoruló hazájának tehetsége szerint szolgáljon és használjon.*
M. Okmánytár m. 1606. nov. 1.
Heidelbergben egy ideig a Tököli Miklós vendége volt, később a Frigyes által alapított Sapientić-collegiumban, mely 60—80 nagyobb tanulót fogadott be, a tanítók asztalánál nyert ellátást.*
HAUTZ, Gesch. d. Universitäts Heidelberg I. 438. E felvétel kivételes volt, mert a Collegium szabályai szerint a tagok csak Pfalzból valók lehettek.
Most végre a heidelbergi egyetem könyvtárából kivehette az Asztalos rendeletére ott letett magyar bibliát s hozzá foghatott annak tanulmányozásához. De még előbb a zsoltár kiadásának gondjától akart megszabadulni. Heidelbergben, Frankfurtban hasztalan kinálta a kiadóknak. Itt is Dubois buzgókodott érdekében, ő ajánlotta Paltheniusnak, a ki kezdetben hajlandónak is mutatkozott, azután (1607) Herbornban Corvinus (Raabe) Kristófnak* a ki végre vállalkozott kinyomatására. Mint Molnár mondja, e kiadást Corvinus is nagy áldozatnak tekintette s inkább csak Istennek tett fogadásból vállalta el, a miért a pusztító pestis közepette életben maradt.*
Napló, Akad. kiadás, 16. l.
Molnár HOLLÓS KRISTÓF-nak nevezi.
37. CORVINUS KRISTÓF NÉVALÁIRÁSA.*
Corvinis Kristóf levele 1607 márcz. 19-én kelt. Olvasása: Christophorus Cor-vinus». (Eredetije u. o. 154. sz.)
Molnár művét, melyhez egy Catechismus fordítást is csatolt, IV. Frigyes pfalzi választófejedelemnek s Móricz hesseni tartománygrófnak ajánlotta. Az előbbinek hálából, a miért az ő akadémiáján «öt esztendőnél többig volt jótéteménynyel élő tanítvány» és mert Németország volt «tanuságának csendes partja», a hol életének csaknem felét töltötte el; Móricznak, mivel már Prágában hallotta, hogy az ilyen ajánlást szivesen fogadja és azért is, mivel Tököli Miklós azt beszélte neki, hogy őt Dillenburgban magyarul szólni hallotta.
A nyomtatás befejezése után útra kelt, hogy személyesen átadja művét a két fejedelemnek.
Mindkettő szívesen fogadta és megajándékozta. Ekkor találkozott először Hessen tudománypártoló fejedelmével, itt kezdődik a fejedelmi pártfogás, mely irodalmi munkásságának új irányt ad.
