III.
III.
Molnár Altdorfban. Rittershausen Konrád. A magyar szótárirodalom. Molnár Latin-magyar szótára. Módszere. Forrásai. Molnár atyjának halála. Molnár Gergely latin nyelvtana, A magyar-latin szótár. Hutter Illyés könyvnyomtató. Üdvözlő versek a szótárra. Az irói tiszteletdíjak. A dedikálás. II. Rudolf császár. Molnár ajánlólevelei Megérkezése Prágába. Prága irodalmi körei. Bachaćek, Carolides, Weston Erzsébet, Wacker Máté. Kepler Jánós. Molnár II. Rudolf császárnál. Bürgi Jost. A prágai magyarok. Kisérlet Molnár áttérítésére. Rudolf ajándéka. Visszatérés Altdorfba.
A KÉTSZERES csalódástól elkeseredve hagyta oda Amberget s a téli utazás veszélyessége daczára útra kelt Altdorf felé. Itt már volt egy ismerőse, a «lyceum tündöklő csillaga», Rittershausen Konrád, a római jog tanára s azonkívül híres nyelvtudós, a kit hasonlításokban gyönyörködő kortársai a század Scćvolájának neveztek el s azt is állították róla, hogy a görög nyelvet irásban és szóban, prózában és versben oly könnyedséggel s folyamatossággal kezelte, hogy a klasszikus irók és költők bármelyikével kiállotta az összehasonlítást. Bámulatos tevékenységű író, a ki számos görög író művét adta ki latin fordítással s jegyzetekkel, görög-latin szótárt szerkesztett, a zsoltárokat s több bibliai könyvet héberből latin versekbe fordított stb.*
FREHER O., Theatrum virorum eruditione clarorum. Nürnb. 1688. 994–996.
28. RITTERSHAUSEN KONRÁD.*
Rittershausen Konrád, Rem György, Gentilis Scipio arczképeit Freher, «Theatrum virorum eruditione clarorum (Nürnb. 1688)» cz. művéből vettük.
Míg tudományossága által csodálatra ragadta kortársait, barátságos és bizalomkeltő modorával lebilincselte azokat, a kik vele érintkeztek. Senki előtt sem zárkózott el s ismerősei feljegyezték róla, hogy leggyűlöletesebbnek azt tartotta, ha valaki megközelíthetetlennek mutatta magát s mikor kedve vagy ideje nem volt, nem fogadta el azokat, a kik vele beszélni szerettek volna.*
U. o. 996.
Altdorfba érkezve, Molnár először is hozzá kopogtatott be ajánlóleveleivel. A nemes szivű tudós megszánta a sorsüldözött ifjút s az egyetem deákszállásán azonnal lakást rendelt számára. Hogy pénzhez jusson, másoltatott vele, majd később az egyetem felügyelőinél közbenjárva érdekében, lakáson kívül ellátást és pénzsegélyt eszközölt ki részére; nürnbergi ismerőseinél pedig pénzt gyűjtött, a miből régi adósságait kifizethesse.*
MOLNáR, Dictionarium Lat. Vng. 1604. 21. Sic alter (Rittershausen) Noribergć una cum prćstanti et humanissimo viro domino Hieronymo Cölero, apud nobiliss. et amplissimos d. d. d. d. scholarchas dn. Martinum Hallerum, Paulum Colerum, Georgium Volckhamerum et Ioan. Iacobum Bśmerum, pro me animose feliciterque intercedendo impetravit mihi prćter solutionem ćris alieni, in quo eram, tantum beneficium et victum gratuitum, ut abdicata pćdagogia molestiore, huic operi soli potuerim vacare.
Megszabadulva e szerint a megélhetés gondjától, irodalmi terve kiviteléhez fogott, mely keletkezésére nézve csaknem egyidejű volt a bibliakiadás tervével s a melyet, habár az nem foglalkoztatta is annyira, mégis hamarabb megvalósíthatott. Ez volt egy latin-magyar szótár írásának terve. Még heidelbergi tanuló korában, midőn Sárospatakra hivták lectornak, egyik tanárjának, a kivel bizalmasan közölni szokta belső aggodalmait, megvallotta, hogy fél ez állás terhétől, mivel a magyar ifjúság alkalmas könyvek hijjával van, s még egy közönséges szótár sincs számára.
Tanárja azt felelte rá: «Tehát az egész haza iránt érdemet szerezhetnél, ha ilyesmit irnál».
Molnárunknak e nyilatkozat – mint maga megvallja* rendkívül jól esett. Midőn tehát saját hibája, vagy a nélkül, hogy arról lemondott volna, elesett ez állástól, ezután már csak valami nyugalmas állapotra várt, hogy egész idejét ennek szentelhesse. Ehhez jutott most hozzá Altdorfban.
MOLNáR, Dictionarium Latino Vng. (1604.) 20–21.
Nyugodt s gondtalan helyzetében, Rittershausentől is bátorítva, 1603. július elején hozzá is fogott az íráshoz.
Egy ily szótárra valóban nagy szükség volt. Az eddig kiadott szótárak, melyek egyéb nyelvek mellett a magyart is magukban foglalták, vagy már rendszerüknél fogva voltak, a mennyiben tárgyi és fogalmi csoportok szerint sorolták föl a szavakat, iskolai czélokra alkalmatlanok és egyébként is nehezen kezelhetők,* vagy kevés példányban voltak elterjedve,* vagy nagyon sok nyelvet öleltek fel s e miatt drágák és szintén nehezen használhatók voltak.* Ezek mellett nagyon élénken érezhető szükség volt egy kisebb terjedelmű s egyszerű betűrendes szótárra, miként azt a gyakorlati észjárású Molnár felismerte: olyanra, mint a Dasypodius szótára, a kit e művéért a strassburgi szellemes Sturm szerint nagyobb dicsőség illett meg, mint a minőt ócsárló birálói valaha szerezhetnek.*
MURMELIUS, SZIKSZAI FABRICIUS BALáZS, PESTI GáBOR szótárai. A két elsőt Molnár név szerint említi. MURMELIUS mellett PESTI GÁBOR művére czéloznak következő sorai: «Excusa quidem fuit Cracovias JOHANNIS MURMELII Nomenclatura trilinguis, ut et alia qućdam Viennas cum loquendi formulis sex linguis; sed in utraque editione literis Polonicis ét Germanicis voces Vngaricć erant impressć. Dict. Lat. Vng. 1604. 18. HEYDEN SEBALD művét s a Dicta Catonis-t is itt említi.
VERANTIUS, MEGISERIOS. Ezeket Molnár nem ismerte.
CALEPINUS (tizenegy nyelvű) szótárát Molnár is említi. Dict. Lat. Vng. 17.
Dict. Lat. Vng. 27.
29. ALTDORF.*
Altdorf képe az esztergomi egyházmegyei könyvtár metszetgyűjteményéből való. Ez önálló metszet felirata: «Abbildung der State und löblichen Nürnbergischen Universitćt Altdorff. Zufinden bey David Funcken in Nürnberg.» Képünkön B. a «Hortus medicorum»-ot, C. a Collegiumot tünteti föl.
Ezt a latin-német szótárt* vette tehát alapul, a mely már Kassán nevelő korában annyira megtetszett neki, a melynél jobbat azóta sem látott, pedig az egyetemeken tizennégy év alatt a frankfurti könyvvásárokon elég sok szótár megfordult a kezén.*
Dictionarium Latino Germanicum et Germanico Latinum. 4-ik kiad. Strassburg, 1565.
Dict. Lat. Vng. 22.
Ezt azután összehasonlította más szótárakkal, így több latin-franczia szótárral s azokból is vett át szavakat.* E munkájában ismét Rittershausen volt nagy segítségére, a ki könyvtárát rendelkezésére bocsátotta s kieszközölte, hogy az egyetem könyvtárát is szabadon használhassa s a kétes és nehéz latin szólásokat is megmagyarázta neki.* Azonkívül felvette szótárába azon szavakat, melyeket strassburgi tanuló korában az iskolában kellett lejegyezgetnie,* a Clusius-Beythe-féle latin-magyar növénytani szótárt stb.* Nagy hasznára volt Calepinus magyar tolmácsa is, a kinek mint említi, nevét nem tudhatta meg.* Figyelme arra is kiterjedt, hogy a magyar tanulók a latin szavakat rendesen magyar hangsúly szerint ejtik ki, ezért megjelölte azok hangsúlyát, továbbá a főnevek nemét, a beszédrészek nevét, úgy a mint Dasypodiuson kívül egy franczia szótárban látta.* A ritkán előforduló városnevek helyett másokat s főleg olyanokat vett föl, melyekben megfordult, vagy hosszasabban tartózkodott;* ezeknek nevezetességeit is megemlíti: Strassburgnak magas tornyú ékes templomát, kinek Európában nincsen mássa, Zürichnek szép tavát, stb.* A hol a latin szóra megfelelő magyar kifejezést nem talál, vagy olyan nem volt, körülirással s meghatározással segített magán.* Különösen nagy nehézséget adtak a tudományos műszavak s a tudományok nevei s az ilyenekre két- vagy háromféle fordítást, helyesebben magyarázatot is ad.* Általában igen szivesen magyaráz,* világosító példákat is gyakran idéz a magyar nyelvből* s olykor a magyar és idegen-szokások között való különbségre is figyelmeztet.*
Említi STEPHANUS-t, BASILIUS-t, FRISIUS-t, CHYTRAEUS-t. U. o. 22.
U. o. 21.
«Fundamenta operis in Argentinensi lycćo posui, in quo alumnus eius reipublicć ultra triennium vixi. Conscripsi autem et opus absolvi in illustri academia Altorfina. U. o. 10.
Levelezés, 1603. jun. 2.
In versione juvit me interpres, qui Calepino Vngarica inseruit, cuius nomen ego adhuc resciscere non potui. Diction. Lat. Vng. 24. Tudvalevőleg SáNDOR ISTVáN s újabban SZILY KáLMáN SZáNTó (ARATOR) ISTVáN tudós jezsuitát és rend társait tartja szerzőjének. L. SZILY: «Ki volt Calepinus magyar tolmácsa?» Budapest, 1886. 16.
U. o.
Dict. Lat. Vng. 20.
Azonkívül némelyiknél a maga életkörülményeit is fölemlíti, Így Altorfnál: «Holot ez Dictionariomot írta Albertus Molnár, 1603. esztendőben»; Strassburgnál (Argentina et Argentoratum): «Holot (az akadémiában) én is, ki ezt magyarol írom, negyedfél esztendeig laktam iffiab koromban». Egy későbbi kiadásba Szenczet is beiktatta.
Pl. Plantanimalia, Proletarii stb. Ez utóbbi köv. meghatározással: «Római szegény nép volt, ki az várost egyébképen nem segéthette, hanem czak gyermek szüléssel szaporította, hadba sem kueldetoet, hanem czak nagy szükség idein. Stratagema: Hadi okos fortély. Hadi tisztesztesseges (így) alnokság.»
Pl. Logica: Akármi dolognac igazán meg eszmellésére, és jó rendel kimondására tanito tudomány, avagy Igazat az hamistol megválasztó tudománynac módgya. Vagy Mesterséggel vetekedoe tudomány.
L. különösen a theol. vonatkozású szavakat.
Syncrisis: Két kueloemboezoeć dolognac Oeszvevetése, ut Vert viszen veretlent. Te túl 's én innen, te hagyiczad, 's én uetoem. Prosopopoeja: Személy szerzés. Mikor néma dolgocnac beszéllést tulajdonitunc, ut: Sir az Szegletbe az Igazság, Rikolt az utzákon az Hamisság: ezt Koennyves szemmel nézik az város falai. – Prosonomasia: Hozzá nevezés. Midoen így szólunk: «Ne meg a Sarló, ahol a Tarló».
Pl. Stimulus: Oesztoeny, kivel egyebuet az rest Oekoer oldalát gyakdossác: De Magyar Országban az Oekroet nem stimulussal szurdallyác, hanem Ostorral suytogattyác.
Az irodalmi munkásság ezen első éve, melyet gondtalan helyzete s egy régi irodalmi tervének teljesedése miatt a boldog évek közé számított volna, nem volt zavartalan, bánat és csalódás nélkül. Midőn szótárán javában dolgozott, Sideriustól levelet kapott, melyben szemrehányást tesz neki, a miért nem tér haza;* majd egy másik levél érkezett Taksonyitól, mely atyja halálhírét hozta meg. Levert hangulatát, melyet e gyászhír okozott, a szótára előszavában atyja emlékének szentelt kegyeletes sorokban örökítette meg.* Ez a levél még más szomorú híreket is foglalt magában. Ez hozta meg a választ arra a levelére is, melyet Asztalosnak a biblia kiadása felől írt s ez a válasz szintén kedvezőtlen volt: Hagyjon fel most e gondolattal, – írja neki Taksonyi az Asztalos megbízásából, – elegendő pénzforrás nélkül, a mi most Asztalosnak sincs, nem kell sietni a kiadással. Nem azt jelenti ez, – teszi utána mintegy mentségül, – mintha megbánta volna igéretét, vagy a költséget sajnálná, hanem azt, hogy most oly szomorú idők járnak, hogy attól is lehet félni, hogy az idő és munka kárba veszne. Hadd maradjon azért a biblia is Heidelbergben. Hasonló okból nem fogadta el «Molnár Gergely latin nyelvtanának»* ajánlását sem, melyet Molnár újra ki akart adni: félt, hogy megsérti Nádasdy Ferencz grófot, a kinek az előbbi kiadások ajánlva voltak.* S ha kiadja, ne szóljon előszavában a biblia kiadás tervéről, s az Asztalostól igért összegről, mert az is megeshetnék, hogy e miatt a városból kirekesztenék vagy talán Magyarországból is vagy legalább Pozsonymegyéből kitiltanák.
Napló, 1603 máj. 23. Attulerunt Altorfium Siderii maledicas literas.
Levelezés, 1603 aug. 12. (Uj naptár sz.) A magyar-latin szótárban (13. lap) sajtóhibából áll 1604.
MOLNáR GERGELY művének e kiadásából egy példányt sem ismerünk. (SZABÓ-HELLEBRANT: RMK. 1014. sz.) Molnár Naplójában nem írja, hogy kinyomatta, de a hozzá írt levelek többször említik. Hogy csakugyan megjelent, abból is gyanítjuk, hogy RITTERSHAUSEN üdvözlő-verset is írt hozzá, mely fenmaradt Molnár iratai között s BOD (Magyar Athenas, 180.) és HORáNYI (Memoria Hung. II. 656.) is kiadták. Talán (hibásan) erre van czélzás pasor üdvözlő-versének e szavaiban is: «Linguć patria? compendia tradit». Dict. Lat. Vng. 32.
«Quod attinet ad editionem Grammaticć Molnaris popularis nostri doctissimi Latinć, eam hactenus probaturum dominum patronum scito, quatenus pristinć dedicationi strenui comitis Francisci Nadasdi nomine celebratć non officiet, quia nempe omnia propemodum exemplaria, diversis in locis Ungarić, Germanić, Viennćque id ipsum intenderunt, ne quid maculge tanti viri inureretur: censet idem iam qnoque facien-dum esse.» Levelezés, 1603 aug. 12. Az itt említett kiadások szintén mind elvesztek s az első kolozsvári 1556-iki kiadásnak is csak emléke maradt fenn. Gróf Nádasdy Ferencz, vasvármegyei főispán és kir. főlovászmester 1555–1603 között élt, s 1568-ban már neki ajánlotta egy bécsi könyvnyomtató PESTY GáBOR szótárának egy kiadását. A Grammatika elveszett (legalább is három) kiadásának nyomtatási idejét körülbelül ez év és 1603 közé tehetjük. A legrégibb kiadás, melynek példányai fennmaradtak: az 1613-iki debreczeni kiadás.
Volt egy biztató szó is a hosszú levélben: A latin-magyar szótárt és megfordítva, ha elvégzed, nem csekély szolgálatot teszesz az irodalomnak, mely hogy mindenkinek és neked is javadra szolgáljon, kérem az Istent fia által.»*
Molnár fenmaradt levelei között ez Taksonyinak utolsó levele s ugy látszik, ezzel meg is szűnt köztük a levélváltás. Később Asztalos vagy unokaöcscse Szíjgyártó Lukács útján hall Molnár némi hírt róla. 1608 márcz. 6-án Asztalos azt írja neki: «Petrus Taxoni jókai predicator it nálunk házzasult meg, bizonyára jámbor nemből való leánt vet el, de nem becsülli meg, nem él ol tisztességessen vele, az mint predicatorhoz illendő volna.» Szíjgyártó pedig ezt írja (1609 jan. 24-én): «Taxonius ecclesiam, quć est in Joka, regit, cum duabus filiabus et uxore, habens corporis fila firmiter constituta». Erről a passzusról írta IPOLYI ARNOLD: «Nem olvashatom jól Szenczi Coriarius Lukács kiadatlan levele ezen helyét: Uxore senis Oressoris, vagy Tonsoris vagy Professoris filia!» (Veresmarti megtérése hist. Bev. Budapest, 1875. I. 235.)
E biztatásból is erőt merítve, csak annál serényebben látott a szótár szerkesztéséhez s öt hónap alatt elkészülve az első részszel, menten hozzáfogott a második, magyar-latin rész irásához.
E szótárhoz, mely nálunk az első kisérlet volt, az első rész forrásain kívül számos magyar művet is használt, melyeket részint Magyarországból kapott és vitt ki magával, részint Frankfurtban és Nürnbergben vásárolt az ószerárúsoknál.* Ezenkívül a szavak egy részét emlékezetből írta össze. «Kétségkívül csodálkoztok – mondja a magyar és erdélyi tanulóifjúsághoz intézett előszóban – hogy épen én készítettem nektek magyar-latin szótárt, a kit Magyarországon kevesen ismernek, a ki sok éven át a hazától távol voltam s nagyrészt Németországban nevekedtem. De megszűntök csudálkozni, ha okaimat megértitek. Abban a családban születtem (távol legyen a mondottól az irigység), a melyben a régi magyar nyelv romlatlanul maradt. Ősöm az erdélyi székelyek nemzetéből származott, a kik azzal dicsekesznek, hogy náluk a magyar nyelv tisztább, vajjon azért-e, mivel először, vagy utoljára jöttek ki Scithiából, azt nem tudom, csak tudom, hogy dicsekesznek.»*
Quorum (t. i. magyar könyveknek) etiam in Germania nunquam mihi defuit copia. Nam prćter allatos ex Vngaria, Francofurti, et hie Noribergć in foris scrutariis (quod miremini) libros repperi et emi Vngaricos. Dict. Lat. Vng.
Dict. Vng. Lat. 13.
Míg a szótár első részének szerkesztése öt hónapig tartott, addig e második részszel egy hó alatt elkészült, úgy hogy a következő év január havában már az egész munka teljesen kész kéziratát mutathatta meg a nürnbergi könyvnyomtatóknak.*
U. o. 12.
Ezek között csakhamar kapott rá kiadót is a jeles tudós és könyvnyomtató Hutter Illyés személyében. A kor egyik legnagyobb orientalistája volt ez, a ki egy ideig Lipcsében a keleti nyelvek tanára s Ágost szász választófejedelem héber nyelvmestere volt, később pedig egy könyvnyomdát alapított s azzal előbb Hamburgban, majd Nürnbergben telepedett le. Híres volt héber nyelvű kiadványairól s hat és tizenkét nyelvű bibliáiról, melyeknek nemcsak nyomtatója, hanem szerkesztője is ő volt, valamint egy felfedezéséről, egy új nyelvtanulási módszerről, mely szerint három-négy év alatt csekélyebb fáradsággal több nyelvet meg lehetett tanulni, mint az előtt tíz, húsz vagy több év alatt.*
HUTTER életrajzát s műveinek jegyzékét l. WILL: Nürnbergisches Gelehrten-Lexikon (Nürnberg u. Altdorf, 1756) II. 213–220. Haláláról itt csak annyi áll, hogy 1602 után halt el, de ez sokkal később történt. Életrajzához érdekes adatokat tartalmaz Molnár levelezése. Lásd kül. 1604 apr. 26., máj. 2 (Pasor levele Hutterhez, júl. 6., júl. 30.)
Ez vállalkozott a kiadásra s már februárban hozzá is kezdett a nyomtatáshoz. Molnár Nürnbergbe tette át lakását, Hutterhez költözött, hogy a javítást jobban végezhesse s a nyomtatásra is állandóan felügyelhessen, nála lakott azon hat hónap alatt, míg a mű nyomtatása tartott.
Midőn a szótári rész kikerült a sajtó alól s csak az ajánlás és előszó hiányzott még belőle, hogy a könyvpiaczon is megjelenjék, Molnár elvitte vagy elküldte tanáraihoz, s azon tudósokhoz, a kikkel ismeretségben állott s fölkérte őket üdvözlővers, úgynevezett «epigramma» írására. Rendes irodalmi szokás volt ez s egy kis doktori értekezés sem jelenhetett meg a nélkül, hogy három-négy ily vers ne magasztalná a művet és szerzőjét. E verseket rendesen latinul írták, de találunk héber, görög stb. nyelven írottakat is. Különösen kezdő irók fontosnak tartották, hogy minél több és minél tekintélyesebb neveket függeszthessenek műveik elé. Néha bizonyos jótállás volt ez, melyet elismert tekintély egy kezdő iróért a közönség előtt vállalt, máskor viszonzás fejébe ment, de legtöbbször egyszerű udvariassági tény volt, melyet ritkán tagadtak meg attól, a ki ezért hozzájok fordult.
Molnárnak, a ki barátai műveihez szinte írt ilyeneket,* hét tanár- és tudós-ismerőse kedveskedett ily üdvözlő verssel.* Rittershausen épen görögül akart írni, de az elkezdett verset elvesztette s a helyett gördülékeny latin versekben magasztalta a Molnár hazaszeretetét, melynek e mű a bizonysága; Girschner szerint: «Ha szeretsz latin vagy franczia nyelven beszélni, mért ne szeretnél pannoniai nyelven is? Pasor azt fejtegeti, hogy a szótár mennyire szükséges tudósoknak, tudatlanoknak egyaránt, úgy hogy, ha Calepinus élne, szinte rászorulna lexikonára.
Pl. l. BÖSZÖRMÉNYI PÉTER, SZILVÁSI MáRTON disputatiói mellett.
Az alább említetteken kívül még Piscator János és Höltzlin Jeremiás. Mindezeknek eredeti kézirata fenmaradt Molnár iratai között.
Jellemző, hogy Molnár lassanként mennyire felköltötte az érdeklődést a magyar nemzet és nyelv iránt oly tudósokban is, a kik helyzetüknél és szakjuknál fogva ezekről tudomást is alig vettek volna.
Rumel Konrád orvosdoktor előbb is kérte, hogy írja le neki a biblia első fejezetét magyarul,* most pedig, midőn szótára nyomtatás alatt van, mint a pannoniai nyelv megtartóját üdvözli, ki dicsőséget hoz a hazára, melynek földjét lovon, füvét aranyos féken s vizét nyergen vette nemzete s egyszersmind dicsőséget saját nevére …* Rem szerint a Hunyadi, Attila, Béla, László, István, Géza hősi tetteiért szükséges lenne megtanulni e nyelvet, Keckermann pedig a magyar nyelv eredetének süppedékes talajára is rálépett s szerinte igen sok magyar szó héber eredetű s nincs oly nyelv Európában, mely közelebb állana az Isten és angyalok nyelvéhez, mint a magyar, melynek neve már a bibliában is előfordul,* – a mely állítását azután Rem sietett kétségbe vonni.*
Levelezés, 1603 jún. 2
Ez üdvözlő vers befejezése:
Ergo tuum nomen nunquam leve crede feretur,
Dum maneant himlo, föld, quoque frugiferens,
Dum vigeant zabola, few, viz atque nyereg.
Isten ember & egh, Kyrali pap & ige.
Dum maneant himlo, föld, quoque frugiferens,
Dum vigeant zabola, few, viz atque nyereg.
Isten ember & egh, Kyrali pap & ige.
(Dict. Lat. Vng. 1604. 31. l.)
Quos ante sanctus autor dixit Hagriim,
Dein pauciore syllaba Psaltes Hagrim,
Chaldćus hos diserte vertit Hungaros;
Quin usque nunc Iudća gens vos Hungaros
Appellat Hagriim, simulque Hagar solum
Id nominant, Alberte, quod te protulit,
Idem docebit nomen arcis Agrić.
Dein pauciore syllaba Psaltes Hagrim,
Chaldćus hos diserte vertit Hungaros;
Quin usque nunc Iudća gens vos Hungaros
Appellat Hagriim, simulque Hagar solum
Id nominant, Alberte, quod te protulit,
Idem docebit nomen arcis Agrić.
(U. o. 29.)
«Unum me suspensum habet, Hungaros ne recte Agarenos dixerimus et paraphrasten Chaldćum fali potuisse, qui Agarenos in Arabia, Aegypto, Africa et posteris temporibus in Hispania potius, quam Pannonia quaesiisset, atque invenisset rectius verius. Vestram gentera omnibus modis Sarmaticum vel Scythicam potius arbitror. Sed litem non moveo et transigam cum Keckermano, ubi Ariam Montanum, Sanctum Pagninum, Justinianum Genuensem et dominum hospitem tuum, clarissimum Hutterum in illius sententia esse compertam habuero. (Levelezés, 1604 aug. 13.)
30. RUMEL KONRÁD NÉVALÁÍRÁSA.*
Rumel Konrád levele 1602 jun. 2. Olvasása: «T(ui) studios(us) | Joannes Chunrad(us) Rh(u)m(e)l(ius)». (Eredetije u. o. 81. sz.)
Az így most már teljesen készen levő munkáért Molnár kiadójától 12–25 tiszteletpéldányra számíthatott. Ekkor még az irók rendszerint nem kaptak műveikért tiszteletdíjat. Luther, Melanchton díj nélkül irták műveiket, Erasraus és Hutten élesen visszautasították a vádat, hogy a könyvkiadók műveikért megfizetik őket. Kivételesen ugyan arra is találunk példát, rendesen olyankor, a mikor a kiadó adja a megbizást, hogy a szerző előre egyességre lép avval a honorárium dolgában. Így egy frankfurti kiadó szerződés szerint minden nyomtatott példány után egy krajczárt fizetett az irónak, egy másiktól csak nagy nehezen lehetett kierőszakolni, hogy ívenként egy fél tallért adjon. Meglepő nagy díjat kötött ki magának egy theologus, a ki egy nagyobb művéért 500 forintot fizettetett magának, de ez annyira hallatlan eset volt, hogy azt e miatt erősen meg is támadták, hogy simoniát űz, pénzért eladja a szentlélek adományát.*
KAPP, I. 315–16.
31. REM GYÖRGY.
Az irói tiszteletdíjat pótolta némileg a könyvajánlás (dedica-tio), mely e korban s egész a XVIII. századig feltűnő nagy mértékben divatozott.* Rendesen fejedelmeket, főurakat, vagy nagyon gazdag embereket választottak ki e czélra, a kikről föltehették, hogy ez hiúságuknak hízeleg s kellőkép honorálják a megtiszteltetest, Erasmus kiváló gonddal választotta meg patronusait s figyelme még magyar emberekre is kiterjedt s egy művét Thurzó Jánosnak ajánlotta. Gazdagabb városok tanácsa is gyakran jutott ily kitűntetéshez, úgy hogy az ajánlásokról rendes jegyzéket kellett vezetni.
U. o. 322.
A dedikálás sokszor csupán tiszteletből, de legtöbb esetben jutalom reményében történt, a mi ritkán is maradt el, bár nagyon változó volt. Egy iró száz dukátot, egy másik aranyozott és aranynyal megtöltött serleget, egy harmadik gabonát és bort, Erasmus Thurzótól egy hermelinbőr-süveget kapott.* Az egyes városok tanácsa nagy óvatossággal járt el a jutalom utalványozásában s különbséget tettek oly művek között, a melyek a város dicsőségére szolgáltak s olyanok közt, melyek tisztán haszonlesésből készültek. A svájczi szövetség történetének irója Zürichtől s Berntől 200–200 tallért s a többitől is nagy összegeket kapott, míg egy másik jelentéktelen irót csak két tallérral fizettek ki, s némelyiknek azt is tudtára adták, hogy máskor ne merészeljen hasonló ajánlásokkal alkalmatlankodni.*
NISARD, Etudes sur la renaissance. Paris, 1855. 111.
KAPP, I. 318., 320.
A királyok és fejedelmek is így jártak el, de nálok sokszor a miniszterek vagy a körükben élő tudósok hangulata döntött az ajánlás elfogadása vagy a tiszteletdíj nagysága fölött.* Hogy őket leggyakrabban keresték föl ily ajánlásokkal, azt ezek után természetesnek találjuk. És sokszor fejedelmileg is jutalmazták meg az írót. Ferdinánd magyar király egy irót, a ki görögből latinra fordított művét ajánlotta neki, a görög nyelv egyetemi tanárává nevezett ki.* A tudományszerető és tudóspártoló Rudolf császárnak és magyar királynak is bőven kijutott az ajánlásból s oly műveket, melyek iránt érdeklődött, valóban bőkezűen jutalmazott. Keplernek például 100 tallért utalványozott Optica czímű műve ajánlásáért.*
KAPP, I. 318.
KAPP, I. 317.
KEPLERI opera. Ed. Frisch, VIII. 765. Cćsar prćter omnem meam spem ob dedicationem libri (Opticae) nuncupavit 100 thaleros. Sed et hi et alii 400 floreni ex superiore anno sunt apud qućstorem.»
Molnár is Rudolfot választotta műve patronusának. Az ügyesen szerkesztett és lendületes ajánlólevélben, mely egy mythologiai képpel, Minerva és Mars születésének elbeszélésével kezdődik, először magasztalja a németek feltalálói ügyességét, melynek szerinte, nyilvánvaló czélzással Rudolf kedvteléseire, az óra is egyik ékesen szóló bizonysága s azután rátér arra, miért ajánlotta a császárnak e művet. Mert míg Európa minden részének tudósai képviselve vannak e téren, addig Magyarországból, melynek koronáját pedig harminczkét év óta viseli, az egy Zsámbokin kívül senki sem gondolt erre.*
Tehát nem ismerte többek között a BERGER, JESSZENSZKY műveit.
Nem felejtkezett el ajánlásában a császár mindenható tanácsosairól sem. Tudta, hogy azok útján juthat csak a császár elé s megemlítette, hogy a főhivatalnokok és gyermekeik is hasznosan élhetnek művével, ha az alattvaló nép beszédét ismerni akarják. Most még hátra volt, hogy művét személyesen vigye el Prágába a császárhoz, mert csak így remélhetett onnan eredményt.
És ez volt a dolog legnehezebb része. II. Rudolf császárt négy évvel azelőtt búskomorság lepte meg s azóta meghasonlott kedélylyel, azon képzelődéstől gyötörtetve, hogy egy szerzetes tőre alatt vérzik el: félrevonult a világtól.
Mindenkiben, még testvérében is ellenséget látott, mindenkire gyanakodott s e miatt kerülte az embereket. Ha olykor a hradšini várpalota kertjének fedett sétányain sétált, vagy egykori kedvencz lovait ablaka elé vezettette: mindössze ennyivel árulta el, hogy még némi gyönyörűsége telik a világban. Máskülönben magába zárkózott, elhanyagolta a misét, csak nagy ritkán ment el a tanácsülésekre, még ritkábban fogadott el valakit kihallgatásra: ezek helyett inkább az alkhimiára és asztrologiára fordította minden idejét.* Hogyan lehetne aranyat csinálni s ez által a császári kincstár gyakran előforduló pénzzavarán örökre segítem, vagy a planéták állásából a jövőt, halála módját és idejét megtudni; mit jelent egy üstökös vagy új csillag feltűnése, mi változást idéz elő a politikai viszonyokban egy nem várt napfogyatkozás: ezek voltak azok a dolgok, melyek a császár érdeklődését éveken át lekötötték.*
GINDELY, Rudolf II. u. seine Zeit. 1600–1612. I. 44 kk. – Rudolfnak és korának hű jellemzését l. e korszak legalaposabb ismerőjének, KáROLYI ÁRPÁD-nak «A korponai gyűlés 1605-ben» (Budapest, 1896.) és «A 22. artikulus» (Budapesti Szemle, 1889.) cz. tanulmányaiban.
Joannis Kepleri astronomi Opera omnia. Ed. Frisch. (Frankf. 1858–71.) VIII. 962.
32. II. RUDOLF CSÁSZÁR.*
II. Rudolf római német császár és magyar király arczképe az ambrasi gyűjteményben őrzött egykorú kép reproductiója.
A császárnak e csillagászati kedvteléseinél, melyekbe mind inkább elmélyedt, e század legnagyobb csillagásza, Kepler János volt segítségére. 1601 óta ő volt a császári mathematikus s a fent előadott kérdésekre rendesen neki kellett a horoskop segélyével megfelelni.*
Lásd u. o. 733.
33. KEPLER JÁNOS.*
Kepler János arczképét Kepler összes műveinek Frisch-féle kiadásában (VIII. köt. Frankfurt 1870) közölt kőnyomat után adjuk.
Mint ilyennek nagy befolyása volt a császárra, a ki bizalmával teljes mértékben megajándékozta. E miatt nagy összeköttetése volt az udvari személyzettel és a tanácsosokkal is, a kikkel folytonosan érintkezett s a kik gyakran ő általa vitték keresztül szándékukat.*
U. o. 962, 938.
A fent előadottakból következik, hogy Rudolf nem azon uralkodók közé tartozott, a kik az ügyek legnagyobb részét maguk intézik el s annak a ki ügye gyors elintézését óhajtotta, a befolyásos tanácsosoknál kellett kopogtatni, mivel ezek jóindulatától függött rendesen ügyének sikere.*
GINDELY, II. 35, 70.
Molnár is csak ily úton remélhette, hogy czélt ér ajánlásával s ajánlólevelekkel bőven ellátva érkezett Prágába.*
Levelezés, 1604 szept. 8.
Már említettük, hogy a tudományos körökkel ismerős és levelező Rittershausennek mennyire kegyében állott Molnár.* Rajta kívül pedig még számos jóakarója és pártfogója volt. Ilyen volt többek között Rem* György, egy előkelő származású* nürnbergi tanácsos és jogdoktor, költő és tudós, a ki Európa minden részének tudósaival levelezett s voltak ismerősei Prágában úgy, mint Parisban, Angolországban, mint Magyarországon s egy életirója szerint kevés tudóssal érintkezhetett s nem sokáig tanulhatott az, a ki Remet nem ismerte, vagy legalább nevét nem hallotta.* Ez Molnár iránt kiváló vonzódást érzett, attól kezdve, midőn megismerte. Buzdította, jóakaró tanácsokat adott neki. Mikor műve elkészült, sürgette, hogy siessen a prágai úttal, mert a tél közelget; sürgette a szomszédjában lakó könyvkötőt is, a kinek Molnár hat példányt bekötés végett adott, felajánlotta neki az útiköltséget, majd megadja, ha visszajön;* ilyen volt Gentilis Scipio,* Rumel János Konrád, koszorús költő, a kihez útközben tért be Neumarkba stb.*
Lásd 106. l.
Önéletrajza töredékében, mely még kiadatlan s a melyet a stuttgarti királyi könyvtár egy kéziratgyűjteményéből használtunk, családja nevét állandóan Rhem-nek írja. De ő maga soha sem használja nevében a h-t, ezért hagytuk el mi is. V. ö. TOEPKE, Matrikel d. Univ. Heidelberg, III. 1. 392.
Önéletrajzában többet felsorol ősei közül, kik nagyobb városi, katonai vagy papi hivatalt is viseltek.
FREHER, Theatrum 1042.
Levelezés, 1604 szept. 8.
Levelezés, 1604 márcz. 29.
Napló, 1604. szept. 13.
34. GENTILIS SCIPIO.
Ezek ajánlása vezette be Molnárt Prága tudós és befolyásos köreibe. Ezeknek voltak tagjai Bachaček Márton, a Károly-kollégium rektora, hírneves számtan-tudós, a ki egyébként magyarokkal, többek között Ambrosiussal is levelezett s Honter egy művét is kiadta;* carls-bergi Carolides György,* költő és Prága város tanácsjegyzője; Weston Erzsébet a híres költőnő, a «tizedik Múzsa», vagy «negyedik Gráczia», kinek szülei a vallási üldözések miatt menekültek ide Angliából. Egy bámulatos tehetséggel megáldott nő, a ki német, cseh, olasz és franczia nyelven beszélt s a latin nyelvet is annyira elsajátította, hogy már tizenhat éves korában sikerült költeményeket írt s a legnehezebb versmértékek kezelésében is meglepő könnyedségre tett szert. A kor elsőrendű kritikusaival s tudósaival levelezett, 1601-ben pedig költőtársa Melissus Heidelbergből koszorúval és üdvözlő versekkel is megtisztelte;* wackhenfelsi lovag Wackher Máté császári tanácsos, a prágai udvar legbefolyásosabb embereinek egyike, a tudósok nagy pártfogója, kinek szintén volt egycsodagyermeke, egy költőnő, a latin nyelven kívül a görög és héber nyelv ismerője, a zene és számtan nagy kedvelője, a korán elhunyt Ilona;* és végül Kepler János, az udvari mathematikus, a legnagyobb csillagászok egyike.
Ambrosiusnak hozzá intézett érdekes levelét, Molnár Levelezése 1595 decz. 9 JUNGMANN, História lit. cesky. (Prag, 1849.) SZABÓ-HELLEBRAND: Régi Magyar Könyvtár. 861.
Levelezés, 1604 aug. 16.
Életrajzát egy becses és kimerítő monográfiában LATKóCZY MIHÁLY írta meg A humanizmus egy elfeledett nőalakja czímen az eperjesi kir. kath. főgymn. 1890/91. értesítőjében.
STRUVIUS, Acta litteraria ex manuscr. eruta. Fasc, VI. (Jena, 1709.) 71. Wackher Ilona Mária ekkor kilencz éves lehetett. 1607-ben halt el tizenkét éves korában.
Molnár Prágába megérkezve (1604. szept. 25.) a város mindezen kitünőségeivel megismerkedett. Különben sem járt volna sok nehézséggel, hogy iró az irókat, tudós a tudósokat fölkeresse. Az ilyen tisztelgés, mely mintegy hódolat számba ment, e korban egész természetesnek tűnt föl s ez esetben hízelgett volna is, mint annak bizonysága, hogy hírnevök Nürnberg határáig is eljutott: de Molnárnak ezenkívül is volt, a mivel beköszöntsön. Bachačekhez Rittershausen ajánlotta,* Carolidesnek levelet kellett átadni Grutertől s azonfelül mindkettőnél bocsánatot kelle kérni a Rittershausen nevében a hosszas hallgatásért,* Weston Erzsébettől, a bájos és alig huszonkét éves fiatal asszonytól, a ki egy év óta Leo János udvari ágensnek volt neje, meg kellett kérdeni, hogy megkapta-é azt a költeményt, melyet Rumel az elmúlt tavaszszal küldött neki egy levél kiséretében s tévedés kikerülése végett meg is mutatni, hogy az volt-é s újabb levelet is adni át a Rittershausen üdvözletével, a ki a távolból hírneve után ismerte.* Szintén a Rumel költeményével kopogtatott be Wackherhez, «a császári felség belső tanácsosához» s azonkívül Rumelnek tizenkét prófétáról írott művét is át kellett adni neki.*
Levelezés, 1604 okt. 28.
U. o.
Levelezés, 1604 okt. 28. és okt. 23.
U. o. 1604 okt. 23.
A mindenkivel ismerős Rumelnek Keplerhez volt leghosszabb izenete. Meg kellett tőle kérdeni, hogy emlékszik-e még arra, a mikor Tübingában a Rumel doktori felavatásán volt s a felavatást követő doktori lakomán örök barátságot igért neki. Ő abban a hitben volt, hogy már rég elveszett. Mert, nem tudja honnan, de egyszer az a hír jutott a fülébe, hogy Gráczból Stájerországba távozva, a barátságtalan Dunában a halak eledele lett. Nagyon fájlalta a tehetséges költő és mathematikus elhunytát, sőt meg is könnyezte. Most, midőn hallja, hogy él: újra éled. Azonkívül megbízta Molnárt, hogy figyelmeztesse arra, hogy az egyszer elkezdett szeretetben tartson ki, a melyben ő is örökké megmarad.*
Levelezés, 1604 okt. 23.
A MARBURGI EGYETEM REKTORÁNAK BIZONYITVÁNYA MOLNÁR BEIRATKOZÁSÁRÓL. 1607. JUN. 18.
(Eredetije a M. Tud. Akadémia birtokában.)*
A marburgi egyetem rektorának Molnár beiratkozását tanúsító bizonyítványát a m. tud. Akadémia könyvtárában lévő eredetiről reprodukáltattuk. Ez okmány a Molnár levélgyűjteményében, az úgynevezett «Album»-ban a 159. számot foglalja el. A pecsét körirata; SIGILLVM ACADEMIĆ MARPVRG(ensis).
MOLNÁR ALBERT LEVELE REMHEZ. 1610. SZEPT. 18.
(Eredetije a göttingai kir. könyvtárban.)*
MOLNÁR ALBERT LEVELE REMHEZ. 1610. SZEPT. 18. (Eredetije a göttingai kir. könyvtárban.) Molnár Remhez küldött levele itt jelenik meg először. Eredetije a göttingai kir. egyet. könyvtár levélgyűjteményében van.
35. WESTON ERZSÉBET JOHANNA.*
Weston Erzsébet Johanna arczképét az eperjesi kath. gymnasium 1890/0-ik évi értesítőjében közölt kép után adjuk, mely Pelzel Márton «Abbildungen Böhmischer und Mährischer Gelehrten» (Prága 1777) cz. művében megjelent képről reprodukáltatott.
A fogadásra és vendégszeretetre nem lehetett Molnárnak panasza. Wackher, Keplernek e nagy pártfogója, a kinek nagy érdeme volt abban, hogy az udvari mathematikus állását ő nyerte el,* ebédre hívta meg magához,* s bizonyára Weston és Carolides is szivesen látták, de legszivesebben a Kepler családja. Bár ekkor mind ő maga, mind felesége – a különben is gyenge szervezetű és beteges nő, mindketten betegeskedtek, de azért nem engedték, hogy egy hitsorsos és derék tudós iránt való vendégszeretetben rajtok más túl tegyen: hozzájok kellé Molnárnak költözni, náluk lakott és étkezett: így akarták viszonozni azt a vendégszeretetet, melyet Gráczból kiűzetésekor Magyarországon talált,* a mit nagy örömmel adott a Rumel tudtára.* Innen azután Bachaček is elhívta magához, s így idejét kettejük között kellé megosztani.*
Kepleri Opera omnia VIII. 962.
MOLNáR, Lusus poet. (Hanau, 1614.) 3. l.
Kepleri op. omnia VIII. 701. V. ö. GüNTHER, Kepler. Galilei (Berlin, 1896.) 10. Természettud. Közl. 1872. 85. CZóGLER, A fizika története. 1882. I. 146.
Levelezés, 1604 okt. 23.
U. o. okt. 28.
Ennyi és ily pártfogók mellett a királyi udvarba is sikerült bejutnia: alig egy héttel azután, hogy Prágába jött, a császárnak is bemutatta művét, a ki azt szivesen fogadta,* s ötven forintot utalt ki, melyet a császár questora fizetett ki.* Ekkor fordult meg a császár csillagászati termében, vagy mint ő nevezi «mathematicához való szerszámosházában» is, a hová bizonyára Kepler vezette be s ott beszédbe elegyedett Móricz hesseni tartománygróf csillagászaival. Közöttük volt Bürgi Jost is, Móricz atyjának egykori udvari órása,* a ki Kepler számára csillagászati műszereket készített, egyébként is alaposan képzett ember, a kinek a nevét a tizedes törtek és logarithmusokra vonatkozó felfedezései tartották fent:* mikor ezeknek említette, hogy ajánlása nem volt a császár előtt «kedvetlen», biztatták, hogy ha egy új könyvet ír, kisértse meg az ő fejedelmükkel is, az szintén szivesen szokta fogadni az ilyen ajánlásokat.* Szótárát is nagy örömmel fogadták s csakhamar elfogytak a példányok, melyeket magával hozott s írnia kellett Altdorfba, hogy még hat példányt küldjenek utána;* Himmelreich Tibor a magyar kanczellária titkára* s az ott élő magyarok: Topos Bálint,* és Szentmarjai mind a hárman aranynyal fizettek érte; egy példánynyal kirándult Libochovitzba is, Báthori Zsigmondhoz, a volt erdélyi fejedelemhez, a ki szintén megajándékozta.* Itt tartózkodása alatt több tanácsossal és kamarással, a kikkel találkozott, elbeszélgetett a magyarországi eseményekről, a kik figyelmeztették a támadásra, mely a magyar protestánsok ellen megindult s mely csak kezdete egy még fokozottabb mértékű támadó föllépésnek; ez ijesztésekkel egyszersmind figyelmeztetni akarták, hogy nem lesz tanácsos sokáig protestánsnak maradni. Molnár ezzel szemben az ellenmozgalomra utalt, melyről ekkor már hírek kerengtek Prágában, különösen az ott élő magyarok között s a melyről tudhatott Kepler is, a ki a magyar eseményeket folytonosan figyelemmel kisérte.* Unverzagt Farkas, a bécsi udvari kamara elnöke szép szerével át is akarta téríteni s egy ajánló levelet adott neki, a bécsi akadémia cancellárjához, hogy az egyetemen valami alkalmazást adjanak neki, a mi természetesen csak vallásváltoztatás mellett lett volna lehetséges, s biztatta, hogy a császártól kapott ötven forintot fordítsa útiköltségre.* Molnár bármint szeretett volna is Bécsbe menni, – nem azért ugyan, hogy az egyetemen alkalmazást nyerjen s még kevésbbé azért, hogy ott «Krisztusban való igaz hitét próbára tegye», hanem, hogy onnan hazájába is ellátogasson: de a folyton érkező háborús hírek miatt nem mert útra kelni, attól félve, hogy nem mehet majd vissza, hogy többi irodalmi terveit is megvalósítsa.* Hetvennégy napi prágai időzés után tehát ismét Altdorfba tért vissza.*
MOLNáR, Psalt. Ung. (1607.) 9.
Napló, 1604 nov. 19.
Egy ízben egy tőle készített glóbusszal kedveskedett Móricz tartomány-gróf Miksának is. KEPLERI op. omnia. II. 770.
KEPLERI op. omn. v. 587. II. 80 439, 834. v. 639.
Psalterium Ung (1607.) 9.
Levelezés, 1604 okt. 19.
V. ö. Levelezés. 1604. aug. 16.
Napló, 1604. nov. 19. Itt ugyan keresztnév nincs, de hogy T. Bálint lehetett, onnan következtetjük, mivel ez kapott 1605 deczember 10-én Mihály és György rokonaival II. Rudolftól czímereslevelet. NAGY IVáN, Magy. csal. XI. 180, 247.
Napló. U. o.
Erre nézve bizonyságul szolgál Magyar Tört. Életr. 1897. KEPLER egy levele, melyben a következőket írja: «Haydones hic metuo, ut meo dicterio rectissime habituri fuerint, si primo quoque tempore essent oppressi. Nam Cćsar in ipsos se parat et dissentiunt invicem. Et Boczkayum cum pecunia deseruit autoritas, ut ferunt, et capitaneos suos ipse interficit. Etiam de Walachić waywoda Radullo narrabatur, quod arcem ipsius occuparit 4 milliaribus a Waradino Petzumque liberavit …» Levelezés, 1605 febr. 13.
MOLNáR, Postilla Scult. (Opp. 1617.) Levelezés, 1604 okt. 28. és 1605 febr. 7.
Post. Scult. Ajánlás.
Napló, 1604 szept. 14.–nov. 26.
