III.
III.
Murány capitulatiója.
Széchy Mária e dicstelen szereplésével zárul be a nagy összeesküvés egyik felvonása. A mi ezután következett, abban neki közvetve is csekély rész jutott. Nehéz betegség gyötörte. E mellett otthon bizalmatlanság támadt iránta. Pozsonyi időzésének valódi czéljait nem sejté ugyan senki, mert az udvar titokban tartott mindent, sőt az összeesküvési acták összes eredeti példányait visszaszolgáltata kezeihez. De azzal az ösztönszerűséggel, mely a nép szavát isten szavává teszi, kezdtek reá gyanakodni, midőn híre ment, hogy a király harminczezer forint kegydíjat utalványozott neki. Az árulás bérének mondották ez összeget s egy ideig kerülték a murányiakkal való érintkezést.
Nagy Ferencz mesterkedései azonban hamar eloszlatták a keringő híreket s Murány lassankint újra szerepelni kezdett a mozgalomban. De csak Murány s kevésbé Széchy Mária. Egy egész esztendőn át bajlódott nehéz testi szenvedéseivel, melyek őt önmagával tehetetlenné, környezete rabjává tették.* Immár teljesen Nagy Ferencz hatalma alá került, ki ez időben szokta azzal biztatni, ne féljen semmit, úgy fogja tartani, mint egy királynét, csak engedje őt cselekedni s ne avatkozzék semmibe. A beteg asszony nem tehetett ellent s nagyon igazaknak látszanak ama szavai, hogy «ezekben az állapotokban – a pozsonyi feladást követő eseményekre czéloz – én kit tudtam, kit nem; hanem ha akkor tudtam meg, mikor már meglettek». Jöttek-mentek az emberek Murányba, de a vár beteg úrnője gyakran csak akkor tudta meg, ki járt oda fenn, «mikor immár elment».* Épen úgy a levelezés is csak látszólag folyt az ő neve alatt. Nagy Ferencz dictálta neki a leveleket vagy kész fogalmazványt tett eléje, melyet a gyönge asszony sokszor olvasatlanúl aláírt. Különben is tömegesen voltak Nagynál a nádorné keze irásával és pecsétével ellátott blanquetták – albák –, melyeket üzleti czélokból vett magához, hogy a sürgősebb pénzbeli és gazdasági ügyeket távolléte idején is végezhesse úrnője nevéen. Ez «albák»-ra azután azt írhatta, a mit akart. Írt is sok mindent; izgatott, fondorkodott árulása után is a végre magát és úrnőjét egyaránt örvénybe sodorta.*
Pozsonyban való súlyos betegségéből sokáig nem gyógyult ki s legfölebb időnkint érezte magát könnyebben. 1670 aug. 26-án írja Rottalnak: «Elég arestomom az én két esztendőtől való súlyos nyavalyám». A levél Nádasdy-levéltár. – 1669 márcz. végén betegen érkezett Pozsonyból Lipcsébe. Márcz. 31-én írja onnan Nagy Ferencz. «Igen súlyos betegségbe esvén e napokban asszonyom ő nagysága, sem leveleket sem egyéb dolgokat ő nga eleibe mostanában nem vihetni». A levél Baan Sándorhoz van intézve. O. L. A kamarához intézett levelek 1660–69-ki csomó. 1669 nov. 12-én Mária ezt írja Nagynak: «A Kd levelére, hogy eddig választ nem adhattam, bocsánatot várok. Minemű nyomorultul voltam, a kit a körülöttem való nép is megtud mondani, nem hogy irhattam volna, de még csak nem is gondolhattam az én terhes nyavalyám miatt.» Ugyan e levélben írja: «Nem tudom, az én istenem ilyen nyomorultul is meddig tart a világon. Emberi mód szerint itélvén, sokszor úgy vagyok, félórát sem remélhetem, hogy éljek». A levél O. L. Limbus XX.
Murányi vallomása.
Második pozsonyi vallomásában írja Mária: «Hogy szegény uram halálától folyvást a felül megírt dolgokban valamiben részes voltam és valamit cselekedtem, azt mind Bory Mihály és Nagy Ferencz uram javallásából cselekedtem, valamit valahová írtam, ő Kmek iratták velem. Készen hozták a leveleket előmbe, úgy kellett subscribálnom». Ez csak részben igaz; Nagyhoz intézett levelei 1667/8-ból azt mutatják, hogy ekkor még nem vált tehetetlen eszközzé s hogy csak 1669-től kezdve közeledik az igazsághoz önvédelme.
1670 tavaszán indúlt meg az ország különböző pontjain a fegyveres mozgalom, melyről egy ideig csak kósza hírek érkeztek Murányba. A nagy vihar eleinte kimélni látszott az özvegy nádornét, ki még július 14-dikén elég vidám kedélyhangulattal nézett a jövő elé s ráért megköszönni Szegedy egri püspöknek a küldött cseresznyét, mint a mely Murányban, e «kősziklás helyen» akkor tájt ujság volt.
Pedig már lett volna oka az aggodalomra, észrevehette volna a nagy zivatar előhirnökeit, mert a szendrei jószágot, mint Zrínyi Péter tulajdonát, a fiscus már zár alá vette.* Ez volt az első, ámbár nem nagyon érzékeny csapás, mely az özvegyet sujtotta. Csakhamar rohamos sietséggel következtek a sokkal fájdalmasabbak.
A kamara jul. 11-én Széchy Mária jul. 9-ki levelére felelve, még azzal biztatta, hogy mihelyt kiderűl, hogy Szendrő az övé s nem Zrínyié, vissza fogja kapni. Orsz. Lev. N. R. A. 1652. 45.
Még a tavaszszal, 1670 ápril 30-án kiadta a király a rendeletet,* hogy Murányba német helyőrséget kell vetni. A végrehajtást azonban akkorra halasztották, mikor a német hadsereg megszállja a felvidéki vármegyéket. A mint ez megtörtént, lecsapott az első bomba Murányba. Széchy Mária királyi parancsot vett, mely megtiltotta neki az összeesküvőkkel való további érintkezést s kötelességévé tette Nagy Ferencz és a várban levő többi rebellisek kiszolgáltatását. E parancsot július 25-én kapta s e naptól kezdve eltűnt a nyugalom Murányból.*
Közös hadügymin. Expedit 1670. 464. lap.
A részleteket HAJNIK Imre már idézett műv: Széchy Mária utolsó életévei.
A német hadak közeledtére a compromittáltak közül többen Murányban kerestek menedéket. Ott húzta meg magát Nagy Ferencz, sőt nejét és gyermekeit is oda hozta. Széchy Mária lelkesen védelmére kelt ugyan jószágigazgatójának, midőn Spork a király nevében kiszolgáltatását követelte, de közel állt a gyanú, hogy az irásbeli védelem nem lesz elegendő. A fegyveres ellenállásra kezdtek tehát gondolni. Széchy Mária lelki tanácsadója, pater Cziráky elé terjesztette a kérdést, szabad-e önvédelmet gyakorolnia, ha a király csapatai megtámadnák Murányt s erőszakosan meg akarnák a várat szállani? Minthogy ekkor még Nagy Ferencz harczias kedvben volt, kebelbarátja a pater az önvédelmet törvényesnek és szükségesnek nyilvánította.
Széchy Mária késznek látszott fegyveresen megvédeni tulajdonát, ősei örökségét s ha húsz évvel fiatalabb, ha testi erejét és lelki bátorságát meg nem töri az idő, kétségkívül ép oly hősiesen megtartotta volna Murányt, mint a következő évtizedben Zrínyi Ilona Munkácsot. Az ellenállás nem is mutatkozott reménytelennek. A vár védművei jó karban voltak, a sánczokon negyvenkét ágyú állt, az éléskamrák készletei hosszú időre kielégítették a szükségletet. Az ellenállás sikerének előfeltételei nem hiányoztak tehát. Csak katona nem volt elég, de e bajon könnyen segíthettek. A nádorné többi váraiban és jószágain volt ember, kit Murányban lehetett rendelni. Különben is az elégületlenek egy része szívesen eljött volna a biztonságot igérő várba, hol a még mindig befolyásos nádorné ćgise alatt mindenesetre több kilátásuk nyilt a menekülésre, mint a védtelen vidéken, mely mindinkább meghódolt az előnyomuló német hadaknak.
Murány vára védelméhez nem hiányzottak a szükséges előföltételek. De hiányzott egy, az elszánt harczias szellem, a kitartó bátorság. Lanyhán, erélytelenűl folytak az előkészületek; összesen valami százötven főnyi helyőrséget tudtak szerezni, az ágyuk szolgálatára egyetlen egy német tüzér állt s másféle hiányok is mutatkoztak. A legnagyobb baj azonban az volt, hogy a murányi Vensuból immár vén asszony lett s léha, ingadozó környezete, mely csak fenyegetőzni, lármázni tudott, de férfiasan cselekedni nem, a döntő perczben elvesztette fejét.
Augusztus 6-án G. de Counwald-Cucolsky vezetése* alatt hatvan német lovaskatona érkezett Murányaljába. Counwald Kászonyi Márton prépost kíséretében fölment a várhegyre s felszólította a nádornét, bocsássa be a német csapatot a várba. Az öreg asszony vonakodott e kivánságot teljesíteni, mely személyét és vagyonát az idegen katonák brutalis durvaságának tette volna ki. Kászonyi nyersen, kihivólag bánt Máriával, ki a várkapuhoz vitette magát, hogy kéréseivel rávegye a király küldötteit, álljanak el szándékuktól, különben fegyveres ellenállással fognak találkozni. Három napig folytak az alkudozások. Mária futárokat küldött mindenfelé, Bécsbe a királyhoz és Lobkovicz herczeg főminiszterhez, Spork tábornokhoz és Rottal grófhoz megható folyamodványokban esedezve, hogy öreg napjaira mentsék meg a sok kellemetlenségtől, melyet az idegen őrség befogadása hozna reá. Hivatkozott érdemeire, esküdözve fogadott hűséget, késznek nyilatkozott mindenféle reversalist és kezeslevelet aláírni, sőt Murányt megfelelő jószágért átengedni; utalt a vár stratégiai jelentéktelen voltára s rimánkodva kérte a királyt, engedje meg, hogy életét, mely talán már csak napokra, órákra terjed, a német őrségtől háborítlanul, nyugodtan és megszokott kényelemben fejezhesse be. Elpanaszolta Counwald és Kászonyi kiméletlen föllépését és önérzetesen hozzá tette, hogy ha megtámadnák s ő jogos önvédelemben ellenállana, ezt a király ne tekintse a köteles hűség megszegésének, melynek gondolata is távol áll tőle.*
Terjedelmes franczia jelentése a vár megvételéről Montecuccoli grófhoz aug. 30-án kelt Murányalján. Eredetije Közös hadügyminiszterium levéltára. Bécs. 1670. 7 1/2-ra.
A nagyterjedelmű okmány a m. tud. Akadémia Történelmi bizottsága iratai közt a Lobkowitz-levéltárból másolva. Meg van az Orsz. és a Nádasdy-levéltárban is. Kivonatosan közli HAJNIK J. idézett művében.
De ekkor szó sem lehetett többé a komoly önvédelemről. Széchy Mária ki volt szolgáltatva ellenségeinek. Az udvar, mely már aug. 2-án* elrendelte, hogy az özvegy nádornét fogságra vessék, nem vette számba kéréseit. Még mielőtt e rendelet Bécsből leérkezett, eldőlt Murány s a benne levők sorsa. Counwald hasztalan sürgette ugyan az őrség befogadását s erőszak alkalmazására kis csapatával nem gondolhatott. Embereit, minthogy Murányalja már török hódoltság volt, egy majorban a hódoltságra vezető országút közelében helyezte el s értesíté Sporkot, hogy a nádorné vonakodik a királyi parancsnak engedelmeskedni. Spork tehát Károly lotharingiai herczeget, a később híressé vált hadvezért további négyszáz lovassal küldötte Murány alá.
Közös hadügyminiszterium Levéltára 1670. Expedit 464–65. lap.
Károly herczeg 9-én reggel érkezett a várhoz s nyomban felküldte Counwaldot és Kászonyit, hogy a nádornéval békésen végezzenek. De a hosszas alkudozások nem vezettek eredményre. Ismét komoly, végzetes pillanat állt be Széchy Mária életében, mely döntött későbbi sorsa felett. Egy ideig elég bátran viselte magát s Nagy Ferenczczel azt a categoricus választ adatta a herczeg megbizottainak, hogy a míg futárja Bécsből vissza nem tér, Murány kapuit nem nyitja meg a németeknek.
E válaszra a herczeg elrendelte az ellenségeskedések megkezdését. Százötven dragonyost – e csapat akkor afféle lovas-gyalogság volt, mely lovon járt, de rendesen gyalog harczolt – leszállíttatott a lóról s Counwald vezetése alatt megindította őket a vár ellen. A mint a sereg kétszáz lépésnyire közeledett a falakhoz, a herczeg Counwaldot egy trombitás kiséretében előre küldötte, hogy magyar, német, latin és tót nyelven kiáltsa ki a sánczokon levőknek, hogy mindenki, nemes és paraszt, ha leteszi a fegyvert s a várból önként eltávozik, bántatlanul elmehet, de a ki fegyvert fog, az lázadóként fog bünhődni.
A herczeg ez elszánt föllépésének lesujtó hatása lett a várban levő csekély őrségre. Széchy Mária elvesztette minden bátorságát s újra a kapuhoz küldte Nagy Ferenczet, hogy ajálja föl az önkényes meghódolást. Károly herczeg nem akarta élére állítani a dolgot. Hogy vérontás nélkül czélt érjen, beleegyezett a capitulationalis tárgyalásokba, melyek másnap, augusztus 10-én formalis megegyzésre* vezettek. A lotharingiai herczeg és Széchy Mária által aláírt egyezmény teljesen biztosította az özvegy személyes szabadságát, vagyona sértetlenségét, összes magánjogait Murányra és más jószágaira, valamint a tisztességes bánásmódot, mely őt előkelő neve és állása folytán megillette. A capitulatio egyenrangú felek közt köttetett s ha megtartatik, Máriának nyugodalmas, békés életet nyújtott volna.
Eredetije a Nádasdy-levéltárban, honnan közzé tette KÁROLY János: Okl. a Nádasdy-levéltárból.
Károly herczeg a katona őszinteségével, minden hátsó gondolat nélkül írta alá az egyezséget, sőt megtartásáról becsületszavával is biztosította a nádornét, mikor látogatást tett nála. De a herczeg nem maradt Murányban, Bécsben pedig egészen máskép fogták fel a dolgot. Nem nyilvánították ugyan formálisan érvénytelennek az egyezményt, de azt állítva, hogy Károly herczeg a szerződés aláirásakor még nem sejtette, hogy a nádorné egyik «Hauptrebellin» volt,* tényleg semmibe sem vették a kötést s a szerencsétlen asszonyt egyszerűen pártütőnek, hadi fogolynak tekintették s ennek megfelelő elbánásban részesítették.
A bécsi minisztertanács véleményét, melyet a király jóvá hagyott közli RACKY: Acta Conjurationis stb. 365.
A mint Murány kapui megnyiltak s a százötven főnyi német őrség bevonult, a zaklatások egész özöne zúdult Máriára. Kotulinsky Móricz György lett a vár parancsnoka. A durva, önző katona azzal kezdte tevékenységét hogy elkergette a cselédséget s kifosztotta a nádornét, elszedve tőle mindent, a mit a várban talált. Noha az elfogatási parancs még nem érkezett kezeihez, sőt aug. 16-án a király Sporkot utasította, nyugtassa meg Máriát, mert személyét illetőleg nem lesz bántódása, Kotulinsky kezdettől fogva a legnagyobb kiméletlenséget tanusította a nádorné iránt, a mint pedig az elfogatási parancsot megkapta, azt nyomban végre hajtotta. Néhány nap mulva jelentette is a bécsi hadi tanácsnak, hogy a nádornét fogságra vetette.*
A király levele és Kotulinsky jelentése kivonatilag. Közös hadügyi Lev. Bécs. Expedit 1670.
Az özvegy asszony kínos helyzetén könnyítendő, kérelmeivel újra a királyt, a lotharingiai herczeget, Rottal grófot ostromolta s mindenünnen kapott némi biztatást. A herczeg írt Kotulinskynak, Rottal elküldötte hozzá Volkra grófot, hogy állítólag szánalmas állapotát enyhítse, tényleg azonban csak azért, hogy újabb vallomásra bírja s az összeesküvésre vonatkozó iratokat átvegye tőle.* Még mikor Volkra gróf Murányban időzött, a fogoly nádorné azt írta Rottalnak, «Lázárnál Lázárabb vagyok sok keserves ártatlan mortificatiók miatt, a kiket másokért kellett szenvednem». Pár nap mulva könyörgött neki «az isten irgalmasságáért kérem Kdet édes gróf uram, segélyjen ki e reménytelen és nem érdemlettem áristomból». Utóbb panaszkodik, hogy minden cselédjét elűzték s azt a tíz gyalogot, kiket megtartott s kik nem a várban, hanem a faluban laktak s akkor jöttek fel, mikor szüksége volt rájok, Kotulinsky nem bocsátja hozzá. Ismételve kérte tehát Rottalt, «találjon zabolát az itt való commandans»-nak. Személyesen találkozni óhajtott Rottallal; utóbb azt sürgette, hogy Murányból Lipcsére költözhessék át.* De csak annyit tudott kieszközölni, hogy októberben végre megszüntették a letartóztatást s Kotulinsky helyére Windischgrätz bárót tették várparancsnoknak, ki mint «discretus és politikus» ember az özvegyet enyhébb, udvariasb bánásmódban részesíté.*
Hogy ez s nem a nádorné bajainak orvoslása volt Volkra küldetésének czélja, mutatja Rottal levele Lobkovitz herczeghez – Lőcse 1670 aug. 20. – mely szerint Volkra azért utazott Murányba a nádornéhoz, hogy «dieselbe zur Extradirung der etwa noch verborgenen Schriften und mehreren mündlichen Bekenntniss zu persuadiren». Volkra jelentésében szintén ezt mondja főczéljának s csak annyit említ, hogy beszélt Kotulinskyval, ki az erőszakoskodás vádja ellen Heister báróhoz intézett levélben védte magát. Az iratok a m. tud. Akad. Tört bizottságának másolatai közt.
Sajátkezű levelei Rottalhoz. Nádasdy-levéltár.
Felterjesztése okt. 31-én a hadi tanácshoz. Nádasdy-levéltár.
Fogságának megszüntetése tényleg nem jelentett semmit. Rab maradt továbbra is s a legnagyobb csapás csak ezután következett reá. Ha voltak jobb emberei, pártfogói, ezek törekvéseit ellensúlyozták az események. Ellenségei szintén nem pihentek s egykori jóbarátai közül önérdekből vagy azért, hogy elhárítsák magukról a gyanut, mintha a mozgalomban részt vettek volna, többen ellene dolgoztak. Ezek közé tartozott Pálffy Tamás kanczellár és Zichy István kamaraelnök.* Az elfogott összeesküvők vallomásai szintén nagyon terhelők voltak reá s a Nádasdy az egész mozgalomért Széchy Máriát okolta.*
Széchy Mária ismételve vádolja főleg Zichyt, hogy Bécsben ellene áskálódik. 1670-ben Zichy és a nádorné már rossz viszonyban éltek.
Nádasdy fogságából 1670 nov. 14-én írja Draskovich grófnak: Omnium horum Wesselényiana palatinissa motrix est. – Egyetemi könyvtár gyűjteményei.
Mindez terméketlenné tette jó barátai igyekezetét, hogy könnyítsenek sorsán. Bajai közepett az ilyen barátainak száma is nagyon megapadt s Mária sejteni kezdte, mi vár reá. Lehetőleg enyhíteni igyekezett a csapást, mely fenyegette. Mihelyt a szigorúbb őrizet alól kiszabadult, hű emberei egyikére, Csathó Mihály várkapitányra, ki azon kevesek közé tartozott, kik teljesen távol maradva az összeesküvéstől, nem kerültek börtönbe, hova egy időre még Gyöngyösi István is jutott, bízta ingóságai nagy részét. Csathó lakására Beszterczebányára szállította s ott őrizte őket egy álló esztendeig. Ezenkívül több sürgős adóssági ügyet rendezett s javai egy részét tényleg is kezökbe adta egyes alapítványoknak, melyeknek tartozott, de oly föltétellel, hogy ha «a mostani változó idők», melyekben a fiscus minden más jószágokat elfoglal, elmulnak, élethossziglan való haszonélvezetre visszabocsássák neki az illető javakat.* Sietnie kellett. November 7-dikén kelt a királyi rendelet, hogy Széchy Mária, az infamis rebellio bűnrészese összes javai lefoglalandók. Nem sokára végre is hajtották a rendeletet, melyet sokféle apró bosszantás, akadékoskodás előzött meg.
Így adta a kassai jezsuita kollégiumnak Jolsva városait. A collegium rectora nov. 17-én nyilatkozatot állított ki, melyben biztosítja, hogy mihelyt bajai megszünnek, Jolsvát ismét kezéhez bocsátja. Az okmány Orsz. Lev. N. R. A. 680. 10.
Mária helyzete egyre tűrhetetlenebbé vált. Egymás után írja a leveleket, hogy irásbeli kezesség vagy jóbarátai jótállása mellett bocsássák Pozsonyba vagy Bécsbe; állítsák biróság elé «ha mivel vádoltatom, menthessem ártatlan ügyemet».* Előbb azonban át kellett esnie a jószágok formalis lefoglalásának kellemetlenségein. «Sem élek, sem halok ezekben a keserves kínnal való tusakodásaimban» írja a lefoglalást megelőző időben. Maga a zár alá helyezés deczember 13-án a következő napokon ment végbe.* A nádorné teljes megadással és köteles engedelmességgel hajolt meg az eljáró bizottság előtt, mely iránta szintén elég figyelemmel volt s meghagyta nála valami kétszáz forintra menő készpénzét. Ellenben őseinek, férjének egész öröksége, saját szerzeményei, az óriási jószágok mind a fiscus telhetetlen torkába kerültek.
Rottalnak 1670 nov. 19. Nádasdy-levéltár.
A lefoglalásról fölvett terjedelmes jegyzőkönyv Orsz. L. N. R. A. 1760. I.
Odaveszett mindene s atyái fényes várában megtűrt, kegyelempénzre* szorúlt szegény asszony lett, kit a kamara által kinevezett új tiszti kar és szolgaszemélyzet semmibe sem vett, kinek személyes szabadsága sok csorbát szenvedett s kivel mint hűtlenségbe esett személylyel régi jó emberei is tartózkodva, félve érintkeztek. Ismételve sürgette, hogy Murányból bocsásák el, hogy biróság elé állítsák. Végre 1671 januárjában teljesűlt ez óhaja s a pozsonyi kamara a murányi jószágkezelőknek meghagyta, hogy az özvegy nádorné és kisérete számára gondoskodjanak a pozsonyi úthoz szükséges lovakról, kocsikról, élemli szerről és pénzbeli költségről.*
Ellátására részint készpénzben, részint élelmi szerben a murányi és lipcsei jószágokból rendeltek bizonyos deputatumot. Így a lipcsei jószágból hetenkint füszerszámra és olvasztott fagygyura kapott:
Egy hétre olvasztott faggyut lib. 70
Egy hétre faolajat 1/2
Malozsa szőlőt 1 1/2
Borsot 2
Tengeri szőlőt 1/2
Fahajat uncia 4
Kapolit 1
Szekfüvet uncia 4
Szerecsendió virágot 4
Nádmézet 1
Minden hétre ennyit. Utóbb kérelmére a kamara megengedte, hogy ezt ne természetben adják, hanem hetenkint 24 forintot kapjon helyette. Orsz. L. A kamarához intézett levelek 1670–79. B. csomag.
A kamara rendelete 1671 jan. 30-án kelt Pozsonyban. Orsz. L. Kam. int. lev. 1670–79. B. csomag.
Megindúltak az útazási előkészületek.* Összesen négy szekér, a hozzá való előfogat s három hónapi költség készpénzben kellett az útra. A murányi tiszttartó a vett parancs értelmében készségesen megadott mindent, ellenben a lipcsei tiszttartó, ki nem kapott közvetlen utasítást, kevéssé viselte magát előzékenyen a jószág egykori úrnője iránt.
A kamara rendeletét Sramkó György murányi tiszttartó küldte meg Kuraczyna Mihály lipcsei számvevőnek: Mit irjon Camerć Prćfectus úr ő nga ezen inclusát küldtem Kdnek. Asszonyunk ő nga meg akar indulni pénteken innét Muranból Pozsony felé. Kd úgy alkalmaztassa magát, hogy Kd elegendő úti költséget provideáljon ő ngnak. E mellett vontató marhát három vagy négy szekér elében úgy hogy ő ngnak sem az úti költségben, sem a vontató marhában valami fogyatkozás ne legyen. Úgy vagyon, hogy innét murányi jószágból leszen marha a szekerekben, a ki egész Pozsonyig menne, de hogy könnyebben által mehessen Privigye felé Kd csak vontató marhát készítsen. Ezek után ajálom Kdot. Datum in Arce Murán die 8. febr. 1671. Kdnek jó akarója Sramkó György. 1671. febr. 16. B.-Bányáról Borsiczky István lipcsei tiszttartó írja a kamarának: Palatinusné asszonyom költséget kivánván tőlem a lipcsei jószágból pozsonyi útra, mivel nem volt comissiom nem adtam, igen neheztel reám, a mely szerint 76 frtot akartam adni fűszerszmára ő ngának tegnap kassai commissarius uraimék limitacziója szerint, azt sem akarta ő nga elvenni fenyegetvén, hogy panaszt teszen. Élést is rendeltem volt ő ngának kását, lencsét, egy néhány szapuval zabot útra, egynéhány szapuval brinczát, vajat, tyúkot, ludat, borjút, nyulat, madarat. Azt sem vette el ő nga. Az előtt 24 frtot vett fel ő nga fűszerszámra. Ezzel 100 frtot tett volna. Új esztendőtől fogvást teszen alkalmasint, ő nga kevesli. Úgy veszem eszembe, jól expediálta ő ngát a murányi tiszttartó. Azért nem szükölködik semmibűl. Erre a murányi tiszttartó levelére (kit én in extenso küldtem el a mélt. kamrának) nem akarván pénzt adni, abban igen neheztel az asszony reám. U. i. Az asszonynak ő ngának vontató marhabul lipcsei jószágbul semmi fogyatkozása nem volt. Orsz. Lev. Kam. int. Lev. 1670–79. B. csomag.
Pénteken 1671 február 13-kán távozott Széchy Mária Murányból. Reménynyel, bizalommal indúlt a nagy útra; biztosnak hitte a király kegyelmét. Még a tél hava takarta a magas ormokat. Mikor a távozó egy búcsúpillantást vetett élete színhelyére, a büszke várlakra és festői vidékére, eszébe sem jutott a lesújtó gondolat, hogy utoljára látja e tájat s nem fog többé oda visszakerűlni soha.
