VIII. | Magyar Történeti Életrajzok

VIII.

Szerelmi költészete. – Az ellenszenv az ily versek iránt. – A kedvezőtlen idő. – Szerelmi énekeinek száma. – Csak szűkebb körben ismerték. – Védelme. – Irodalmunk története mellőzi még az ismerteket is. – Költeményei és élete. – Jelentőségök. – A Vásárhelyi daloskönyv. – Balassa-iskola. – Rimay költő. viszonya Balassához. – A lírai élet. – Rimay jellemzése e szempontból. – Balassa témáinak ismétlése. – A szerelmi és vallásos ének rokonsága. – Rimay oktató iránya. – Balassa kifejezéseinek, nyelvének, verselésének utánzása. – Rimay olvasottsága. – Ovidius s mások hatása. – Eredmények. – A tudós és költő tipusa.

Rimay ú. n. szerelmi énekköltészetét már előbb is, de aztán házasságával végleg lezártnak gondolhatjuk. Világos, hogy már 1608 óta ily énekekkel nem igen foglalkozott. Nemcsak nagyobbnak gondolt diplomácziai pályája, hanem az a meggyőzödés is félbehagyatta vele a költés e nemét, hogy ez őt az emberek lenézésének tenné ki. A mely okból tehát nem adta ki mestere szerelmi költeményeit, ugyanazon okból nem adta ki magáéit s hagyta abba a szerelmi énekek írását.

Irodalmunk története számos idézettel és minden korból megállapította, hogy az ú. n. hivatalos és kivált egyházi világ nálunk sem tűrte sem a szerelmi, sem általában a vidám lírát vagy azt az egész főleg népies irodalmat, melynek főczélja a mulattatás, gyönyörködtetés volt, minők a színjátékok, néphistóriák, zene, táncz s más hasonlók. Elkezdve Szent Gellérten, mindegyre nyomait leljük, hogy ezeket elsősorban az egyház, de mások is elítélték, mint az ördög incselkedéseit. Ezek, a különben gyér adatok, egy üldözés visszhangjai, sőt a magyar természetből világos, hogy e költészet megbecsüléséhez egy egész világnézetváltozásra volt szükség. Gondoljuk csak el pl., hogy Csokonait a hivatalos világ még a XVIII. század végén sem tartotta annyira, mint egy közepes gimnáziumi tanárt.

E tekintetben tehát a protestantizmussal (XVI. század) még rosszabbra változott a helyzet, a szigor nagyobb lett, mert világnézlete is szigorubb, melyet pár száz éven át még inkább ilyenné tesz a szenvedések, a csapások, az üldözések, a végítéletet sejtető idők nagysága s az egész országot sujtó hatalma. A főtekintet az egyházra, a mennyországra irányult s a bűnbánó egyházi ének mellett legföllebb a hazafiui vitézi vagy inkább vallásos vitézi ének talált kegyelmet.

Így történt, hogy Rimay, a ki mint szerelmi énekköltő volt ifjuságában ismert, kitől még 1609-ben Budáról is szerelmi éneket kért Dóczy István, nemcsak a Balassa énekeit tette félre, hanem a maga szerelmi énekeit is és nem gondolt többé velök valami sokat. Az is igaz, hogy oly korban élt, mely a vallásos harczok és viták miatt, ha lehet, a szerelmi énekköltészetre még kedvezőtlenebb volt, mint talán bármely előző kor.

Szerelmes énekeinek száma a Radvánszky-codexben 10 s a sajókazaiban 17, összesen 27. Közülök a Radvánszky-codex 10 éneke ismeretes lett már akkor, midőn Deák Farkas szerencsés keze 1874-ben Radványon a Balassa versei fontos kéziratát megtalálta. Ezek t. i. 10 más énekkel együtt a Radvánszky-codex II. részében vannak, de akkor érthetetlenül igen kevés figyelmet ébresztettek s ki sem adták őket. A sajókazai codex azonban nem 17, hanem legalább 20 darabbal mutatja többnek Rimay szerelmi tárgyu énekeit, mert elől egy és utóbb is egy levél a kéziratból ki van tépve. Ha fölvesszük, hogy az első levelen egy s a másik kitépetten pedig kettő állt, mert ő maga mondja, hogy 4 énekecskét ír és csak kettő van ott, akkor öszszesen 30-ra megy e nemű versei száma, melyekről tudunk. Ez körülbelől mindaz, a mit írhatott, mivel egészben megfelel énekei számarányának. Hiszen azt látjuk, hogy éppen nem volt nagyon termékeny költő s általában szűk érzelmi és szemléleti körben mozog, a mely körülmény természetes gátat vetett termékenységének már ifju korában. Utóbb teljesen a vallásos-oktató irány foglalja el, a mely különben egész életén, ifjuságától kezdve, végig kíséri és szerelmi énekeinek is egyik uralkodó vonása. Már most szerelmi énekeinek jórésze ifjukori mű, különben Balassa nem szólna róla, mint versenytársáról s ha ekkor nem írt sokat, a vallásos-oktató irány még kevesebb költeményre hangolta a dolog természete szerint.

57. RIMAY ÉNEKE BALASSA JÁNOS SOLYMOCSKÁJÁRÓL.*

Rimay éneke Balassa János solymocskájáról (117. l. ) a néh. báró Radvánszky Béla sajókazai könyvtárában levő eredetiről, báró Radvánszky Kálmán úr szíves engedélyéből. Olv.:

Balasa Janos eneke szolymoczkaiarull.
Az en solimoczkam Paloitan Vagion
Siuiben szerelmem neo igen nagion
Belole Ikraia foli igen lagion
Kit draga kenetu˙ll magamnak tartom
Gondolkodwán erte nem tudok s-mind alok
Ha eszemben iut cziak nem meg halok
Serelmiert paloitara gialog balagok
Mint eesz nelkwl swkős iaro bolondok
Mikor hoza megiek elmoszoliodik
Elomben iőwen eö fel soztozik
Occulariat mutatia* semem tistitatik
Ragiado szerelme siuemben ferkezik.
O en solymoczkam ha kőzelben laknal
Kekkeo˙ kapun hozam be yarhatnal
Sok jotis nalam giakran talalhatnal
Meg tőltenem begiedet kit az vtan latnal.
Az en kezemre tegedet wennelek
Szep nioszoliamra mellem fektetnelek.
Kariaimmal giakran teged olelnelek
vegre mint az Niul altalis sőknelek
Noha kezemen vagion apertura
Meli femeimet genetbwl tistitia
de ha Solymoczkamnak ram fordul az fara
Mindgiart femeimnek meg iwn sep vilaga.

* A rövidítési jel azt mutatja, hogy mutatva(n) -t akart írni.

58. RIMAY TERVEZETT BALASSA-KIADÁSÁNAK ELSŐ LAPJA.*

Rimay tervezett Balassa-kiadásának első lapja (118. l.) ugyanonnan. Olv.:

Ad calcem operis Julia ipsius, est addita, cuius | formć venust[a]te, moru[m] item sua[vi]t[a]te et ingenij | plurimo decore illect[us], eam multiplice svasionu[m] | genere, in metuum amoris ardorem amplecten- | um sollicitat, nunc preces, nunc minas, lau- | des blandimenta, nunc exempla, tam foeto | et sagaci ingenio Vbiq[ue] deprormendo, ut nec | Cathuli Lćsbia, nec Tibuli Neera, nec Prophe[r]ti[i] Cint[hia]

Rimay szerelmi énekei, életében és halála után is, csak szűkebb körben voltak ismertek, nem úgy, mint Balassáéi, melyek kéziratban elterjedtek az ország nyugati végétől a székelyföldig s hatásukkal megtermékenyítették az elméket. Ennek bizonyítéka az, hogy a ma ismert 27 szerelmi énekből egyet sem találunk meg semmiféle későbbi kézirati énekgyűjteményben.* Ő maga is a többieknél jobban elhanyagolta őket, mert ú. n. argumentumokkal nem látta el, legtöbbjét nem is simította ki annyira, mint egyéb énekeit s hogy ebben a Balassa szerelmi verseit elítélő kor balvéleménye hatott rá, már említettük. Sőt világos, hogy midőn ő Balassának nemcsak zsoltáros és hazafias, hanem szerelmi költeményeit is összeírta, kiadásra előkészítette s a már tárgyalt védelmet írta róluk és általában a szerelmi költésről; akkor saját e nemű énekei védelmére is gondolt és valószínű, hogyha amazokat kiadhatja, még pedig sikerrel, akkor az övéivel is többet gondolt volna. Így maradtak ezek ránk legnagyobb részt fogalmazás, vagy nem végső kidolgozás alakjában; mint részben egy kedvevesztett munka félretett emlékei.

Baros alább említendő gondos értekezésében azt állítja, hogy a Vásárhelyi daloskönyvben «alapos a gyanu», hogy R.-tól is vannak énekek. Ezt az állítást alapítja közös nevekre, némely más közös vonásokra, pl, hogy barátja számára Rimay verset ír, hasonlók a külalakok, vannak egyenlő gondolatok, azonos sok tekintetben a nyelv- és szókincs, minők a «rövid nap», a szeretőnek «jó egészség» kívánása, a szeretők vágyakozása, hogy egymás kezét foghassák s egy ily versben a «Jankó» név előfordulása stb. Legkülönösebben pedig a cv. ének versfejeiben előforduló «Paxitámé» névből azt következteti, hogy R. ezt a verset valószínüleg egy Paxi nevű ismerősének kértére írta. Meg kell jegyezni, hogy e nagyon lenge bizonyítékokat Baros is csak conjecturáknak tartja, igen helyesen s így mi is csak fölemlítjük őket. Csupán az utolsóra jegyezzük meg, hogy mikor valaki más számára szerelmes verset írt, nem az illető férfi nevét, hanem az illető kedvesének leánynevét tette a versfőkbe s így Paxitámé = Paxita (ha nincs elferdítve) leánynév s talán azonos a görög Pasithea névvel vagy talán az Iréné latin hangzásával a Pax szótól. Így Dóczy is midőn verset kér tőle, nem a maga, hanem «Magdolna» névre kéri, hiszen ez volt a kedveskedés módja. Ha pedig a férfi nevére szólt a vers, akkor a tartalom ahhoz alkalmazkodott. Hiszen ez mind természetes s ezért a Baros következtetése ebben éppen nem valószinű.

E szerelmi énekeket régebben, nem levén kiadva, az irodalomtörténet, noha tudott létezésökről, legföllebb érintette. A mióta megjelentek, három nagyobb értekezésben méltányolta őket b. Radvánszky Béla, Baros Gyula és dr. Váczy János, melyek után nem igen marad róluk új elmondani való, legföllebb az, hogy a kik írtak rólok, lelkességből s más könnyen érthető okokból érdemeiket túlozták, a mi irodalmunkban nem szokatlan. Túlozták pedig azért, mert szerzőjök a ritkábban előforduló szerelmi énekírás terén műltödött.*

Radvánszkytól: Balassa és R. barátsága. CXIX. 39–63. l. Rimay J. szerelmes versei. Budap. Szemle, 1904. CXVIII. 373–82. l. Mindkettő különlenyomatban is. – Baros: R. J. szerelmi lyrája, U. o. 1906. CXXVII. 187. l. Külön lenyomatban is. Váczy: Egyet. phil. Közl. 1905. IX. 7. (Ez R. egész munkásságáról szól.)

Egyet azonban el lehet fogadni s ez az, hogy e költeményei egyrésze valóban a Rimay saját életével kapcsoltnak látszik, noha a bennök előforduló Lidia (kétszer), Ilona és Éva nevekről nem tudunk semmi közelebbit. Azt a benyomást nyerjük belőlök, hogy egyszer fiatal korában, utóbb Erdélyben szerelmes volt s hogy késöbbi nejéhez, mint leányhoz, írt pár költeményt. (Maga lelke vigasztalásánk négy énekecske.) Egyet Balassa Jánosnak írt, mely elég zavaros, a 27-ik számú nem szerelmi ének, pár tisztán témaszerű, elmélkedés-szabású munka, mint az Ovidius után írt két ének, melyek egyikében Venus kicsapongásra, Diana szűzies életre int, a mi, a mint még lesz róla szó, kedvelt tárgya volt. Nehányban felötlő a kigondoltság, háromban pedig oly rút, sőt kettőben éppen piszkos czélzás van, minő nála máshol is előfordul, úgy hogy nyilván öregesebb szabadnyelvüségre kell gondolnunk.

Legfőbb jelentősége az, hogy egyrészről Balassa nagyon sokat tartott róla, másrészről az egyetlen ismert költői név, mely önállóbb jelentőségre jutott a Balassa-féle költői iskolában, a mesterrel részben egyidőben és rögtön utána. Mert hiszen, mint említettük föntebb, már Balassa életében egy «versszerző» iskoláról beszélhetünk, melynek tagjai «a magyar nyelvben való versszerzésben egymással vetekedtek«. Maga az egész Vásárhelyi daloskönyv is csak úgy tekinthető, mint oly énekgyüjtemény, melyet a Balassa és követöinek költeményeiből válogatott össze a kötet másolója. Az egyébaránt a XVII. század legtöbb énekéről is elmondható, a mint elmondható a XVII. század ismert lírai költöiről, hogy Balassa a mesterök.

59. A VÁSÁRHELYI DALOSKÖNYV EGY LAPJA.*

A Vásárhelyi Daloskönyv egy éneke (121. l.) az Erdélyi Nemz. Múzeum gyüjteményéből őrzött eredeti kéziratból készült, (két lapról összeállítva) dr. Veress Endre úr szíves közvetítésével. Olv.:

Ettől a Balassa-iskolától abban az időben csak Szenczi Mollár maradt független, mert ő Lobwasser zsoltárainak versalakjai alapján dolgozott. De híres bevezetésében ő is kiemeli azt a rendkívüli hatást, melyet Balassa a költői formák terén fölidézett s a nélkül, hogy egyébként Balassát megnevezné vagy talán tudta volna, hogy kitől idéz, a példákat mind az ő énekeiből veszi, melyek tehát kéziratban hozzá is eljutottak.

De másfelől senki közelebb Balassához nem állt, mint Rimay. Ő teljesen felolvad mesterében és ő mesterében teljesen föltalálható mindennemű költeményeivel, de ennek lírai tapasztalatai, érzelmei, találékonysága és az abban a korban oly meglepő őszinteség nélkül, mely rendszerint érezteti az élettapasztalatok közvetetlenségét, a lírában ezt az egyikfő tényezőt. Rimay mindenképen nagyon csendes, igen tanult, sokat olvasott, némi diplomácziai tapasztalatokat szerzett, igen alkalmazkodni tudó, szemlélődő természet volt. Éppen nem voltak nagy indulatai, végzetes hajlamai, tüze, bátorsága, elragadtatása, nagy elhatározásai, nagy maga elszánásai, elmerültsége, áldozatra készsége, a mely vonások mesterét, a nélkül, hogy őt most közelebbről jellemezni akarnók, kiemelik és oly alkalmassá tették, hogy oly sokféleképen érezzen, tüzesen felinduljon s ezeknek akkoriban nálunk korszakot alkotó módon a lírában hangot adjon.

Ahhoz, hogy valaki lírikus legyen, még a hozzá való tehetség sem elég. Ahhoz még kiváló élet is kell. Ezt a nekik való életet az igazi lírikusok legtöbbször végre is hajtják, oly tervszerüen, hogy azt kell gondolnunk, hogy a lírikus tehetség maga arra való életet teremt magának. Egyidőben egyetlen, az egyént egész lényében eltöltő érzelem teszi a lirikus kedélyt s ennek hangot adni bírása vagy az alakító képesség, az előbbivel együtt, adja a jeles költeményt. Minden egyéb csak madrigalköltészet s olykor bármily kedves is, mégis csak elmejáték.

Az utóbbi módon áll elő aztán a mozaik-vers, melynek módszere egy fölvett téma s ennek gyakran szellemes, gyakran tömött gondolatokkal való illusztrálása, melyek sokszor oly nagy számuak, hogy több valódi költeményre is elegek lennének. Nézze meg valaki például erre, hogy most csakis a Rimay szerelmes verseinél maradjunk, Rimay 10-ik énekét.

Ilyen körülmények közt esik meg, hogy maga a téma is általvettnek tűnik fel. Pl. Rimay tárgyait majd mind meglelni Balassánál. Gyakran a tárgy feldolgozása a részletekben is közel áll példányához, mint azt a szerelmi énekekre Baros derekasan kimutatta. Ilyenek, midőn Cupidónak szemrehányást tesz, hogy cserben hagyta s most ő is kilép seregéből; midőn Venus öt feddi, hogy nem akar neki szolgálni; midőn azt mondja, hogy folyvást csak kedvesével foglalkozik elméje; midőn kedvesét halmozódó képekben rajzolja; midőn arról a vágyáról szól, hogy szeretne kedvesével szemben lenni, kezét fogni; midőn azt mondja, hogy a szerető ember lelke nem magáé, hanem kedvesében él, vagy hogy a szerető kedves távol van s érte epekedik sat. Ez utóbbi kiváltkép kedvencz tárgy Balassa óta azzal együtt, hogy a férfi megvetett szerelme miatt bánkódik. Ebből ered, hogy a Balassa-iskola énekköltői túlnyomóan elegikusok, a szerelmi verset úgy kezelik, mint az istenes éneket. Mindkettő epedés, könyörgés: emez bűnbocsánatért, amaz meghallgattatásért. Elég volna kicserélni a neveket és pár apróbb részletet s egyikből meg volna alkotható a másik, illetőleg a szerelmi énekből vallásos lenne és megfordítva.

A témáknak ez, az átvétele, vagy a kigondoltság okozza, hogy Rimaynál nemcsak túlteng az okoskodás (Pl. 1, 7, 8, 9, 12, 15, 20-ik ének), hanem hogy verse zavaros, homályos, mi egyébként olykor talán azért is van, mert, mint mondók, e versei nincsenek mind teljesen kidolgozva, átsimítva.

60. SZENCZI MOLNÁR PSALTERIUMÁNAK CZIMLAPJA.*

Szenczi Molnár Psalteriuma czímlapjának hasonmása (123. l.) a budapesti egyetemi könyvtár példányáról vétetett.

De Rimay a kifejezésekben is nagyon Balassára emlékeztet. Baros ezek közösségét tárgyalva, igen helyesen emeli ki, hogy mindkettőnek közös forrásaik voltak s aztán találón ezt mondja: «A különbség kettőjök közt abban áll, hogy míg Balassa hatalmas egyénisége maga kutatta fel és hozta napfényre költészete drága ékességeit: Rimay már készen kapta mesterénél.»

Hasonlón járt el a versformákban is. Egyetlen, nemcsak újfajta verssort, hanem új versszakot sem használ. Énekeiből 10 Balassa-versszakú, 3 háromsorú alexandrin-sorokban van írva, 11 négyes alexandrin sorú csoportrímmel. Csak egyetlen éneke van, melynek versszaka Balassánál nincs meg (A lengyel kir. táncza nótájára), a többit mint természetest vette át, a nélkül, hogy pl. Szenczi Molnár újításairól egyelőre tudomást szerzett volna, a mint később mások s ő is tette.

Azonban nemcsak Balassa volt rá hatással, hanem némileg mindazok, kiket olvasott. Ha A paráznaságról szóló dolgozatát megtekintjük, olvasottsága egyenesen meglep. E szerint, feltéve, hogy e dolgozata teljesen eredeti és nem más, már megírt s e tárgyról szóló értekezések kivonata, akkor Homeros, Aristoteles, Seneca, Claudianus, Prudentius, Ovidius, Pamphilius, Astrolabius, Virgilius, Gualterius, Boethius, Pithagoras, Demosthenes, Valerius Maximus, Cecilius Firmianus, Terentius, Fulgentius, Albertus Magnus, Lactantius, Aulus Gellius és több régi egy-házi író műveit legalább részben ismerte, továbbá elsősorban természetesen ismerte alaposan a bibliát, meg Béza zsoltárait sat. Ezek közül kivált Ovidius, mint Baros kimutatta, világosan hatott rá; de említi maga Rimay is még Johannes Secundust s biztosan ó is olvasta Marullust és Angerianust, mint mestere. Bizonyára az akkori magyar költészet s részben talán népköltészet közös költői kifejezései és nyelvkincse is hatott rá, mik alól akarva sem szabadulhat a költő.

Mindezekből foly, hogy a tisztán didaktikus költésen kívül nem igen vitte előre a korabeli költést s a didaktikusban is főleg fordításaival tett volna szolgálatot, ha kidolgozza és közreadja őket. De az irodalomban nemcsak azok figyelmünkre méltók, a kik lényegesen újat adnak, hanem a kik valamely mester vagy iskola hagyományait ápolják és terjesztik. Ilyen volt Rimay. Ő, a komoly tudós, az államférfi, a fejedelmi udvarok kedvelt s megbízható alakja, gyönyört lel a költészetben. Míveli, megérti magas rendeltetését, fölemelkedik a magyar szép beszéd öntudatos mívelésének magaslatára, átlátja ennek nemzeti és művelődési fontosságát. Felismeri a szerelmi költészetben rejlő kincset; ebben a nemzeti nyelv és irodalom legjobb fejlesztő eszközét, minden másnál nagyobb gazdagítóját látja. Okos és komoly védelmére kél és nem titkolja, hogy maga is irogat ilyeket. Összeegyeztethetőnek találja politikai szereplésével, ő, a ki mint kora bírája kíván fellépni s mint ilyen, egy krónikás tankölteményt igér, a ki tudja, hogy nem éppen a költők azok, kiket politikai küldetésre alkalmaznak s mégis megmarad a költés mellett. Mindez már magában jelentős irodalmi alakká teszi őt egy ily szegény irodalomban, minta miénk, ki ha nem is dalolt új hangszereken, sem új húrokon, de a régieket elég jól kezelte. Még inkább kiemeli őt azonban az a körülmény, hogy ő egy szabatosan meghatározható költői alak, egy jellem, egy írói egyéniség, a legjobban körülírható a közvetetlen Balassa utáni időből, kinek teljes, határozott öntudata van, a ki tudja, mit és miért tesz.

61. MARULLUS KÖLTEMÉNYEINEK CZIMLAPJA.*

Marullus költeményei czímlapjának (125. l.) czinkografikus hasonmását az eredetiről id. Weinwurm Antal műintézete készítette.

Van még egy más is, a mi kiemelendő s ez a tudós és költő egy személyben. Ez némileg typussá teszi őt s ezzel hatott utódaira. Az eszmény Balassa képében a katona és költő; Rimay képében a tudós és költő. Köztudat lett, hogy költőnek nem elég a biblia és zsoltárok ismerete. Még fontosabb a klasszikus költők olvasása, a görög és római mithológia tudása. Csak úgy hemzsegnek utána szerelmi és másfajta költészetünkben kivált a római mithológiai nevek és vonatkozások, gyakran még oly rejtettek is, hogy nem is éppen könnyű utánok járni. Ez átment még a néphez is, egész a kurucz-költészetig és ezért nem egy naiv versben találunk gyakran furcsa tudálékos vonatkozásokat, elferdített mithológiai neveket s gyakran nagyon is rejtett képeket, czélzásokat a görög-római mithológiára.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem