VII.
VII.
Rimay otthon. – Törekvése. – Ügye Forgách Zsigmonddal. – Ügyeinek folytatása Tribellel. – Házassága elmarad. – Működése egyháza ügyében. – Molnár Albert látogatása. – Erdélyi útja 1615-ben. – Tervek Bethlen ellen. – Balassa Zsigmond föllépte. – Rimayt meg akarja nyerni. – Erről Rimay vallomása. – Rimay vonakodása s Balassa kudarcza és fogsága. – Nősülése. – Költeményei nejéhez. – Gyermekei.
Rimay kiszabadulván a fogságnak nevezhető budai helyzetből, első feladata volt, hogy saját ügyeit rendezze, hogy nősülését előkészítse és egyháza dolgaiban részt vegyen.
Egy kis független nyugalom volt az, a mire most vágyott. Alsó-Sztregován egyelőre egészen egy templom s vele összekötve háza építésének szentelte magát, hogy a mint írja, a hely közelsége még inkább csalogatván, annál buzgóbb legyen Isten Iránti kötelességei lerovásában.* Másik vágya az volt, hogy Alsó-Sztregován kívül szerezzen valami «bátorságosabb helyen» holmi birtokocskát, mert ez a török hódoltsághoz nagyon közel feküdt s állandón fenyegetett hely volt.
Államiratai. 76. l. U. o. a Nógrád- vagy Gömörmegyében levő ev. ecclesia papjainak ír, hogy mivel háza még nem kész és bizonyos mennyiségű deszkára van szüksége, elküldi asztalosát, hogy ott szerezze be az ők segítségökkel s hogy annál gyorsabban járjon el, e segítségre kéri őket. (Az id. helyen Luteranensium helyett Lateranensium áll, de helyesen amúgy olvasandó.)
Ezt az utóbbit, Illésházy halála után, főképen Forgách Zsigmond által vélte elérhetőnek. Ugyanis neki követsége miatt egy pénzösszeget is igértek, melyet egyelőre nem kapott meg. Ő most Forgách útján Szakálban (Nógrádm.) akart addig is egy kis birtokrészhez zálogban jutni; de sietteti pénzét, mert a mit vett, ki akarná fizetni. Másrészről pedig Forgách-csal a következő ügye volt. Forgách első neje, Losonczy Anna, az egykori Ungnádné, a még azelőtti Sulyokné volt. Ennek nagybátyja, Losonczy László, bizonyos kelecséni (Tót-Kelecsén, Nógrádm.) birtokrészt elzálogosított a Madáchoknak s ebből egy részt (három jobbágyot és egy pusztát) Rimay bírt a Madách-rokonság révén. Most ezt Forgách végrehajtással vissza akarta venni s míg Madách Péter el bírta igazítni ellentmondással a dolgát, addig őt elmarasztalták, mint zálogban bírt jószágrésznek visszaadásában. Ámde noha ő, mint írja, perelhetne, mégsem teszi, hanem Forgách jóságára bízza ügyét, hogy zaklatni nem fogják. Forgách egyelőre nem is zaklatta, sőt levelet is igért neki, hogy a jószágrészt mindaddig nála hagyja, a míg kielégíttetik. Azonban ezt három év alatt sem érte meg és addig ugyan használta ezt a részt, de mivel látja, hogy Forgách többé nála hagyni nem akarja, lemond róla, csak kéri, hogy mint igérte, elégítse is ki, úgy sem volt belőle több két frt hasznánál, mert mindössze csak 16 kilányi (32 pozsonyi mérő) gabonát kapott róla s széna egyszerre csak 12 kilányi termett rajta.*
Államiratai. 77., 78. l. Ezt lehet kivenni a hiányos iratból.
Ennek az ügyének további folytatását nincs módunkban figyelemmel kísérni. Hasonlóan töredékes az, a mit leendő apósának, Tribel Gáspárnak és Tót-Lipcse várának ügyében írhatunk. E vár; mint láttuk, Tribel Gáspárnak volt kezén zálogjogilag, de sokan áhítoztak rá. Tribel elbetegesedvén, dolgait rendben tartani nem bírta s neje pedig, mint idegen, nem értett hozzá eléggé. Ez ügyekben, mint ekkor még leendő vő, Rimay is járt Tót-Lipcsén és ismerjük egy fogalmazványát Miessko Györgyhöz, melyben felkéri őt, hogy az asszonyt nehéz gondjaiban segítse, mert fiaiban nem bízik eléggé, veje pedig még nincs. Tót-Lipcse ezután még csak egyszer jön elő irataiban, t. i. a lipcseiek gabonát kértek tőle, de ö a szárazság, rossz termés s a drágaság miatt, mások példájára hivatkozva, megtagadja, nehogy maga és övéi megszoruljanak.*
U. o. 74., 76. l.
51. LIPCSE VÁRA.*
(Tót-)Lipcse várát (105. l.) helyszíni felvétel után Mirkovszky rajzolta
Ezekről sem tudunk többet. Bármi okból, de a tervezett házasság elmaradt s Tribelék ügyei többet Rimay életében az eddig ismert adatok szerint nem fordulnak elő.
Egyháza gondozásáról is ebből az időből van még pár adatunk. Van t. i. egy bizonyítványa, mely szerint Schwegler Jánost, a kit ő maga tett a palánkai egyház élére s ott két évig általános kedveltségre működött, de most ez a hely r. kath. vallású patronus kezére kerülvén, el kell távoznia, tehát ajánlja minden evangelikusnak mint pártfogásra érdemest. Egy másik iratában megköszöni Tornarius Eliasnak, hogy oly jeles papot ajánlt neki, mint Mihály, ki valószínüleg ugyanaz a Zolnai Mihály (Michael Solnensis), kinek két év mulva hasonló elismerő bizonyítványt ad, midőn szülőföldéhez és apai örökéhez közelebb akarván jutni, eltávozik Alsó-Sztregováról.*
U. o. 74., 75. l. A Schweglernek adott bizonyítvány az evang. ecclezsiát «ecclesia Plachtinensis»-nek mondja, de Plachtina vagy hasonló falu nem található. Talán a Palánka szó van elrontva.
Ne hagyjuk említés nélkül, hogy 1615 január 1-én Szenczi Molnár Albert ment hozzá. Molnár október 27-én odahagyván a komáromi lelkészi állást; egy hosszabb körút után, deczember 19-én, visszatért Komáromba, de már 21-én végleg fölkerekedett, hogy északi Magyarországon át Bethlen Gáborhoz menjen Erdélybe, Fogarasba. Ebben az útjában Szécsenről január 1-én Szinyei Kristóf alkapitány, kinek vendége volt, két katonával elkísértette Rimayhoz, a kinél január 1-seje estéjén és 2-ikán délelőttig időzött. Molnár erről naplójába ezt jegyezte be: Szigyei (igy!) Kristóf «két katonával kísértetött kiskarácson estin Esztergoára, Rimay Jánoshoz. Itt ez tudós nemes embernél az új szerint kezdem el örömmel ez következendő 1615. esztendőt».
Molnár szűkszavú naplója semmit sem szól arról, hogy mit beszélgettek együtt; de bizonyára megfordult és nem egyszer, annak a neve, ki mindkettőjükre hatással volt, értjük a mestert, Balassát, kinek Molnár emléket emelt verselési újításai miatt a Zsoltár-ok első kiadásában (1607), melyben maga mint pár száz évre kiható verselés-újító mutatkozott be, az újítás teljes öntudatával. De ezenkívül is számos rokonvonás jellemezte e két férfiut. Mindkettő tudós volt, mindketten ismerték a római klasszikusokat, mindketten sóvárogtak a vallás-szabadság, mint akkor a szellemi szabadságok legfőbbike után, e mellett Rimay is nemcsak költő, nemcsak vallásos költő, hanem éppen zsoltárátdolgozó is volt, kire Molnár zsoltárai hatást is tettek. Lehetett tehát beszédtárgyuk elég, még ha sokáig maradtak is fent. Molnár, mint láttuk, másnap már tovább ment Daróczon, Osgyán át Rimaszombatra.*
Sz. Molnár A. Naplója stb. Kiadta Dézsi Lajos 65–66. l. – Dézsi L. Sz. Molnár Albert 197. l. Molnár amott Esztergoát ír Rimay lakóhelyéül, de ezalatt nem Alsó- vagy Felső-Esztergály (Nógrádm.), hanem Esztergoa-Sztregova értendő. Itt a napokat az új naptár szerint adjuk. A napló általában a régi naptárt használja.
52. SZENCZI MOLNÁR ALBERT.*
Szenczi Molnár Albert arczképét (107. l.) Cserna Károly rajzolta a Kálvini «Instituti» Sz. Molnár-féle fordításának (1624) czímlapján a jobb sarokban levő arczkép felhasználásával.
E találkozásnak mindenesetre része volt abban, hogy a viszonyaival elégedetlen Rimay 1615 folyamán maga is járt Erdélyben. Valószínű, hogy összefüggésben állt ez a vallásszabadság kérdésével is, hiszen akkoriban semmi sem volt természetesebb, mint a felsővidéki protestánsoknak emiatti erdélyi útja. De világos az is, hogy szolgálatát felajánlotta Bethlennek, a kit különben is Bocskay környezetéből ismert, azonban bármi okból, nem fogadták el, vagy valami olyast ajánltak, a mit ő nem akart elfogadni. Az bizonyos, hogy Illésházy halála után magát háttérbe szorítva érezte s az volt véleménye erről másoknak is, a kik őt ismerték. Hiszen éppen erre alapította Balassa Zsigmond is tervét, midőn őt meg akarta nyerni a maga regényes vállalatának.
Ugyanis ebben az időben életének egyik fontos eseménye az, hogy Balassa Zsigmond, visszaemlékezvén egyrészről a Rimayaknak a Balassák iránt tanusított odaadására, másrészről arra, hogy Rimaynknak gyakorlata van a törökökkel való tárgyalásban: tehát bele kívánta vonni Rimayt az erdélyi fejedelemség elnyerésére kovácsolt kalandos terveibe, mint különben is bizonyára elégedetlen embert.
Tudjuk, hogy Bethlen Gábor ellen, ki 1613 október 21-ike óta volt fejedelem, 1615 vége felé újra sokat áskálódtak a portán. Két jelölt is fellépett ellene. Egyik a már egyszer megbukott Homonnay György főispán, kit Bethlennek 1616-ban fegyverrel kellett leverni, a másik Balassa Zsigmond, a kit Skender és Ali basa támogattak. Mindkettő a támogatás fejében a töröknek igérte az annyit követelt Lippa és Jenő várakat, úgy hogy Bethlen e törekvések és főleg Homonnay fellépése, tehát, a mi jellemző, magyarok miatt, Lippát utóbb csakugyan kénytelen volt a töröknek átadni, még pedig az április 17-iki (1616) fejérvári országgyűlés beleegyezésével.
De térjünk vissza Balassához. Ő, a gazdag, tanult, de könynyen hívő főúr, belement a két basa által ajánlott tervbe. Elkezdett híveket toborzani, összeesküvésfélét tervezni s e közben 1616 október 15-én Kékkőre hivatta Rimay Jánost is és felszólította, hogy álljon hozzá, noha Rimay, ki egyet-mást hallott Balassa terveiről, már hosszabb idő óta és éppen ezek miatt, a vele való érintkezést megszakította. Ennek pedig előzménye az volt, hogy ők 1615-ben találkoztak már egyszer Nagy-Károlyban, midőn Rimay Erdélybe ment, hogy Bethlennek szolgálatát felajánlja, de sikert nem érve, visszatért. Ugyanakkor Balassa Zsigmond is egy fegyveres kísérettel Erdélybe készült, még pedig Bethlen kétszeri hivására, azonban ezt Rimay elöl eltitkolta. De Rimay, úgy látszik, ezekről s még némi más terveiről értesült.
53. HOMONNAI GYÖRGY PECSÉTJE.*
Homonnai György pecsétje (109. l.) a bécsi állami levéltár eredeti példányáról. Körirata: GEORGIVS DRVGET DE HOMONNA COMES COMITATVS VNG.
Most, ezen az október 15-iki találkozáson, Balassa már nem titkolózott. Elmondta, hogy csakugyan járt és hosszasabban időzött Erdélyben, de Bethlen igéreteiben csalódott. Sikerült neki, mint dicsekedve mondta, ott Memhet aga s utóbb Skender basa útján elhárítni azt, hogy a török császár a zsitvatoroki béke megszegésével dúló hadat indítson Magyarország ellen azért, mert a német császár segélyt küldött a néhai Báthory Gábor fejedelemnek s Erdélyt pusztíttatta. Azonban ő meggyőzte a törököt, hogy ez a segélyhad nem pusztító szándékkal jött. Elmondta, hogy a Bethlennel elégedetlen török nagyvezér nevében Skender felajánlta neki az erdélyi fejedelemséget, de ő nem fogadta el. Majd midőn hazatért Kékköre, Skender újra írt neki Szegedről, most pedig Ali basa a császár nevében elküldte a pártolás feltételeit is, melyek lényege, hogy ő a török barátjának barátja s ellenségének ellensége lesz, hogy évi 40.000 arany adót fizet és Jenőt meg Lippát átadja a töröknek.
– Mint tetszenek e föltételek? – kérdi most Rimay tőle.
Balassa legsúlyosabbnak találta az elsőt, mert neki felesége révén* sok lengyel rokona, sógora van, a németekkel számos összeköttetése, a kik mind keresztyének s végre itt vannak a magyarok is. Már most hogy legyen ő mindezeknek ellensége a török kedvéért?
Feleséges Zborowski Sámuel lengyel hg. leánya, Erzsébet volt 1595 óta.
– Jól gondolkodik Nagyságod – felelé Rimay – s ezen gondolatban maradjon meg ezután is. De kérdem Nagyságodtól, hogy mint tetszik a második? (t. i. a 40.000 arany adó.)
Ezt Balassa a három közül legkönnyebbnek mondta. Ámde, folytatá Rimay, Erdély ezt az adót, mint ő Kovacsóczi Farkastól és Kendi Jánostól hallotta, könnyen megfizette régi boldog idejében, mert csak a törököktől beszedett vámhasznon felüli bevételek feléből vagy harmadából kitelt ez az adó; ámde az utóbbi romlások után az ország beleegyezése nélkül ezt megigérni nagyon sok. E mellett Bocskay kieszközölt 25 évi adómentességet Erdélynek, sőt a két oláh vajdaság adóját is nyolcz évre Erdélynek adatta; annál kevésbbé volna méltányos most, ennyi pusztulás után, 40.000 aranyat igérni. Végre Jenőt és Lippát sem lehetne a rendek beleegyezte nélkül átadni; hiszen éppen maga Balassa is megvetőleg nyilatkozott Bethlenről, midőn híre járt, hogy átadta őket, pedig mint utóbb kisült, nem volt igaz.
– Ez az átadás úgyis csak színleges, erről Ali biztosítja őt.
– De hátha a török majd meghazudtolja Alit – felelte Rimay – s ö majd gyűlölet és megvetés tárgya lesz? Egyszóval ő azt tanácsolja, hogy «ilyen simpliciter» a feltételeket ne fogadja el.
Ekkor Balassa azzal állott elő, hogy Homonnay György kész őket elfogadni. Ám tegye, – viszonzá Rimay – azonban ő Balassának még sem ajánlja.
Ámde, folytatá Balassa, őt Budáról egy keresztyén is ösztönzi erre, mert ha ő nem fogadja el, akadhat olyan, a ki miatt Erdély elvész. Ugyanis a török nagytanács elvégezte, hogy ha Erdély ezután is hűtlen lesz, pusztává teszi egészen, holott ő, mint fejedelem, virágzóvá tehetné.
54. BETHLEN GÁBOR ÉRME.*
Bethlen Gábor érme (111. l.) a Magy. Nemz. Múzeum érem- és régiségtárának eredeti példányáról. Körirata: GABRIEL D(ei) G(ratia) REGNORVM HVNGARIĆ | TRANSYL(vaniaeque) PRINCEPS.
– Erdély megmaradásáról és gyarapodásáról méltó gondolkodni, – felelé Rimay – közölje tehát Nagyságod olyanokkal, a kik ezt elősegíthetik, de elhamarkodva ne cselekedjék.
Ezt Balassa megigérvén, végre rátért arra, hogy mivel Rimaynak nincs semmi előhaladása, ha a fejedelemség sikerül, engedje, hogy szerencséjének őt is részesévé tegye.
– Én az én sorsommal oly contentus (elégedett) vagyok, – mondta erre szerényen Rimay – hogy ahhoz csak keveset kívánnék Istentől, hozzá szoktatván magamat a csendes és kis értéken megelégedett élethez, afféle dologban azért nem az én promotiómat (előhaladás), hanem a közönséges haszonnak való szolgálatot igyekezem inkább tekintenem. Minek okáért ebben is a Nagyságod állapotjában, ha oly bizonyos és méltó okot kezdhetek látnom, a kiknek subveniálhatok, (a mikben segíthetek) örömest szolgálok a közönséges haszonnak s minthogy ez a dolog nagyobb gondolkodással való tanácsot és consideratiót requirál magában, (megfontolást igényel) ím házamhoz megyek és ruminálván (meghányván-vetvén) ezeket magamban, ha mi jót találhatok elmémmel hozzájuk, opiniómat declaralom (véleményemet kijelentem) Nagyságodnak.
Ez tehát látszólag csak kitérő válasz volt, de valósággal a megtagadást jelentette, annál inkább, mert azt hitte, hogy megszilárdította Balassát abban, hogy a török feltételeit ne fogadja el.
Hazatérvén Rimay, 13 nappal később (október 28-án) elküldte neki Balassa a prágai pontokat s a török követnek a császár előtt az erdélyi dolgokról tartott beszéde másolatát, melyek közül az elsőt Rimay már két nappal azelőtt más úton megkapta s ő is el akarta Balassának küldeni. Ezekkel kapcsolatban most már a következőket izente Balassának: Ne tárgyaljon senkivel titokban, mert íme ismert a dolog s íme a török nyiltan állítja, hogy vannak magyarok, a kik készek a Bocskayéhoz hasonló forradalomra, tehát ne tegye magát gyanussá. Ne bízzék a törökben, mert ez csak ki akarja használni. Ez a szokása és magánosoknak tett igéreteit nem tartja meg. Hiszen Bocskayt is kijátszodja, ha lehetett volna. Elküldi neki, hogy lássa be ezt, azokat a jegyzékeket, melyekben felsorolta a török azokat a valaha meghódított helyeket, melyekhez igényt tartott a béke ellenére, miután a béke meg volt kötve; mennyivel inkább ki fogná tehát játszani Balassát, kinek az az ereje a törökkel szembe nincsen. Mindezeknél fogva, azóta mindjobban megfontolva, minden titkos tárgyalás megszüntetését ajánlja; ő maga pedig pörei miatt és mert «barátai házasság állapotjában való szerencsékre is invitálják», egyáltalán nem vesz részt a dologban, bölcsebb elmékre bízza.
Erre Balassa Rákóczi Andrástól azt izente, hogy megnyugszik s többet nem tárgyalt Rimayval, viszont Rimay mindezt titoknak tekintvén, senkivel sem közölte.
55. RIMAY CONFESSIÓJA A BALASSA-ÖSSZEESKÜVÉS TUNUVALLOMÁSI JEGYZŐKÖNYVÉBEN.*
Rimay confessiója a Balassa-összeesküvés tanuvallomási jegyzőkönyvéből (113. l. ) az Országos Levéltárban őrzött eredeti okmányból. Olv.:
Vtolliara, engemettis kezdé azon | obtestalni, hogi nem levén allapatomnak semmi promotioia, | ha Isten io modott mutatt dolgaban, | s-vgyan be kelletik | menni, allapatianak promouealasaboll engedgyem magamatis | szerencheiben particepsnek lenni. Arra aztt feleltem, | hogy en az en sorsommall oly contentus vagyok, hog˙ ŕ hoz cziak keuesett keúanék I[ste]ntull hozza szoktatuan ma- | gamatt az czendes, es kis erteken megh elegedett életthez, | effele dologban azertt nem az en promotiomatt, hanem az | keözeönseges haszonnak valo szolgalatott igiekezem inkab | tekintene[m], minek okaertt ebennis az N[agys]agod allapatiaban |
Azonban Erzsébet napjára (november 19) lakodalomra levén meghíva Kékkő várába, elment. Ott másnap ebéd előtt Balassa maga mindent elmondott Fáncsy Ferencznek. Ekkor neki is megmondta Rimay, hogy ő tudott róla, de titoknak tartotta, soha senkinek nem szólt róla s ha valakivel, leginkább Fáncsyval tudatta volna, de előtte is elhallgatta, mert ezt a titkot leginkább szerette volna eltemetni.
E közben emlegették, hogy Skender basával mi történt, talán nem is él; azonban néhány napra rá Balassa elküldte Rimaynak Skender basától egy azóta kapott levelét, melyben újra biztatja a fejedelemségre. Ezt a levelet Rimay visszaküldte, izente, hogy közölje Fáncsyval is. November 29-én Palánkra menvén lakodalomra, deczember 2-ikán újra beszólt a közeli Kékkő várába s ekkor már úgy találta Balassát, mint a ki Lengyelországba készül, félvén, hogy a német császár és magyar király perbe idézi. Mondta; hogy csak akkor jő haza, ha biztosítékot kap, különben ott telepszik meg állandóan.
Ezóta nem látta Balassát; mert «baráti (barátai) szorgalmaztatásából a házasságáról való állapotát igyekezvén promoveálni, Mátyus-földébe ment föl», honnét aznap estve érkezett haza, mely estvén a császáriak Kékkőt megszállották.
Ezekből megállapítható, hogy Rimay az 1615 deczember havát és 1616 első napjait töltötte Mátyus-földén; mert Kékkő várát II. Mátyás parancsára 1616 január 8-án szállotta meg Teuffenbach Rudolf újvári kapitány s vitte Balassát fogságba. A megindult vizsgálat folyamán az esztergomi főkáptalan küldötte és Csepregi Jakab homo regius (eskü alatt vallató) április 26-án kihallgatta Rimayt is, kinek vallomását idéztük a föntebbiekben.*
Kiadta dr. Komáromy András: Rimay J. életéhez. Irodalomt. Közl. 1894. (IV.) 169. l. Eredetijét az Orsz. levéltárból e sorokban szintén használtuk. Czíme: Attestatorum seu testium inguisitio pro parte Fisci Regij in quodam negotio contra Magn. D. Sigismumdum Balassy, Collecta etc. Jvr. 96. l. Rimay vallomása a 26-ik, a 43–54. l.
Természetesen Rimaynak semmi bántódása nem lett. A mint látjuk, minden tartalék nélküli vallomást tett, a melyből egyszersmind kiviláglott, hogy ő nemcsak nem akart a felkelésben részt venni, hanem minden erővel le akarta Balassát is beszélni róla. Őszinte vallomása mindenesetre használt Balassának is, úgy hogy ő is csak rövidebb fogságot szenvedett. Rimay pedig ekkor csakugyan megnősült. Élete 43-ik évében nőül vette Ághy Orsikát (Orsolyát) és így ez volt az a nő, a kit az Alsó-Sztregován épített új házba vitt, kiről azonban közelebbi adataink szintén nincsenek. Ehhez a nőhöz írta utolsó négy szerelmi költeményét Maga lelke vígasztalásának négy énekecske czím alatt, melyekből azonban csak az első és negyedik maradt ránk, amaz végén, emez elején töredékesen. Tudjuk, hogy házassága boldog volt, egy évre rá leánya született, ki egyedül maradt életben, tudunk még két fiáról, kik közül egyiknek a neve János volt, de mindkettőt hamar eltemette.
56. KÉKKŐ.*
Kékkő várát (115. l.) Cserna Károly rajzolta.
