VI.
VI.
Rimayék hazatérte 1609-ben. – Budán maradnak szeptemberig. – Rimay feladatai Budán s a hódolt falvak ügye. – Az 50 ezer arany ügye. – Rimay levele a késedelemről s ennek rossz hatásáról s más hírei. – Második levele és hírei. – Illésházy a hódolt falvakról. – Követeink búja s Rimay panasza. – Rimay és Tribel Gáspár. – Tót-Lipcse ügye. – Tribel leánya a Rimay jegyese. – A hódolt falvak miatt a bizottság sürgetése. – Halogatás. – A törökök eljárása. – A szölgyéni tárgyalások. – Herberstein és Rimay tárgyalásai Alival. – A tárgyalás megszakad. – Herberstein és Rimay működése Budán. – Különböző bajok. – Az 50 ezer arany forint kifizetése. – Rimayék kiszabadulása.
Herberstein és Rimay 1608. november 16-án számtalan búcsulátogatás után Konstantinápolyból haza indultak, de a rossz idő miatt csak 1609. január 3-án értek Budára, hol mindaddig kellett idözniök Ali basánál, míg a hátralékos 50 ezer arany forint meg nem érkezett.* Ez pedig oly lassan ment, hogy Herberstein és Rimay szeptemberig Budán, illetve Esztergomban maradtak. Itt értesültek csak II. Mátyás királylyá választatásáról. Rimay január 4-én üdvözölte a királyt, kívánva, hogy akkora legyen a béke műveiben, mint Korvin Mátyás a hadi dicsőségben. Utjokra nézve utal Herberstein jelentésére s kéri a pénz megküldését, hogy megszabaduljanak.
Rimay Konstantinápolyból egy török mént hozott és ismerőseinek különböző ajándékot, pl. Dóczy Istvánnak (Vácz) egy szablyát, melyet Budán ő diszíttetett ki s hozzá török formára ezüst markolatot és hüvelyt csináltatott.
Január 11-én vette aztán Rimay Bécsből az Illésházy levelét is, ki értesíti arról, a mit már tudott, hogy II. Mátyás lett király, ő nádor s a békét meg akarják tartani. Megbízza, hogy mivel az 50 ezer forint nincs meg, próbáljon alkudozni, hogy a török nem fogadna-e el ebbe az öszegbe posztót és ezüstnemüt? A kanizsai hódolandó falvak jegyzékét kétoldalú küldöttség fogja eligazítani s megbízza Rimayt, hogy eszközölje ki Alinál a Battyáni szolgái kibocsátását, mert emez akkor szintén kiadja török foglyait, kik a béketárgyalások alatt estek fogságba és végre azt, hogy a Dunától Erdélyig s az Esztergom körüli határokat többé ne feszegessék.
Volt tehát Rimaynak ujra tennivalója, de ezért nem kellett volna Budán oly soká időznie, hiszen úgysem bírta eligazítani. Azonban, a mi hihetetlen, a bécsi udvar nem bírta s részben nem is akarta az 50 ezer forintot elküldeni. A nemakarás oka az volt, hogy olasz és spanyol intrigánsok saját érdekökben, hogy a zavarosban halászhassanak, szerették volna, ha a béke felhomlik, tehát gátolták a pénz elküldését. De volt ennek diplomácziai oka is, t. i. ezzel nyomást akart az udvar gyakorolni arra, hogy az esztergomi és nagykanizsai meghódolandó falvak jegyzéke hazánkra nézve kedvezőbben állapíttassék meg. Ez különösen Illésházynak feküdt szívén.*
Államiratai. 56., 57. l.
Minderről ma már tiszta értesülésünk van Rimaynak újabban előkerült, Illésházyhoz 1609. február 14-éről és 19-ikéről Budáról írt két leveléből, melyekben minél előbb való kiszabadításukat kéri a hiányzó 50 ezer aranyforint beküldése által.
Azt mondja első levelében, hogy Illésházy leveléből, melyet nem ismerünk, szerette volna megtudni a késedelem okát, mert ő ezt a törökök ítélete miatt inkább károsnak, mint hasznosnak véli. Már Konstantinápolyban is mondták neki a vezérek, hogy a németeknek és magyaroknak nem kell a béke, világos ez az ajándék késedelmes elküldéséből. Most Budán újra ezt hányják-vetik s azt mondják, hogy a német császár és a magyarok háborun törik a fejöket. Ne higyje Illésházy, hogy a hódoltság ügye kedvezően elintézhető a pénz beküldése előtt, mert a szultán megparancsolta ugyan Ali budai basának, hogy igazítsa ezt el a zsitvatoroki béke szerint, de ez a parancs csak azutánra szól és akkor Ali kedvezéssel is volna a magyarok iránt. De ő kivált az Esztergom táji hódoltság ügyét nem is tartja sürgősnek. Előbb az ország nevében levélileg kellene a szultánt magát megkeresni, hogy Váczig adja át hódolatlan a területet, a mint ők Konstantinápolyban létök alatt kérték, de Murát basa nagyvezér távollétében nem akartak róla tárgyalni. Azóta Murat haza érkezett Konstantinápolyba s követet küldött a budai basához, kitől izente, hogy a békét még erősebbé kell tenni. Kérdi, hogy a török követek még ott vannak-e s inti, hogy bánjék velök becsülettel stb. A basa most a dolgok ily függő állapotában nem tudja, mit izenjen a nagyvezérnek, mert tart tőle, hogy a béke fölbomlik.
47. II. MÁTYÁS MAGYAR KIRÁLY.*
II. Mátyás magyar király arczképét (93. l. ) a bécsi udvari műtörténelmi múzeum ambrasi arczképgyüjteményében levő eredetiről Thury Gyula rajzolta.
Ezután híreket ír. A szultán Málta és más szigetek ellen hét évi hadjáratot hirdetett. Ez is alkalmassá teszi az időt, hogy a dunántúli hódoltság dolgában írjanak a szultánnak, mert ez a nagy gondja engedékenynyé fogja tenni. A tengeri készületeket ő már Konstantinápolyban létekor látta s az angol lövet is figyelmeztette rá, okául a velenczeiek ármányait mondta. A török a lengyelek ellen is készül, mire a tatár kán ingerli a szultánt s egy Budára érkezett moldvai követ beszéli is, hogy a tatárok máris két ízben törtek rá a lengyelekre.
Egy kiszabadult Ali basa nevű török fogoly is érkezett Budára, Ez is állandón beszéli, hogy a béke rövid időn felbomlik. A budai basa nem akarja haza ereszteni, mert ott is álhíreket fogna terjeszteni. Ez is azt mutatja, hogy kiszabadulásuk egyenesen államérdek és az egyetlen, mely a törököt megnyugtatná, mert Konstantinápolyban is a kétség volt, mint Rimay hiszi, a főbaj, hogy a zsitvatoroki békén túl elérni semmit nem tudtak.
Széchy Tamás írt ugyan Alinak, hogy ő van több másokkal megbízva a Kanizsa vidéki hódoltság ügyével, de Rimay nem hiszi, hogy ehhez hozzákezdjenek az esztergomi ügy előtt.
Mindezt a sürgetés végett írja. De ha Illésházy azt hiszi, hogy a hódoltság ügye előbbre való, akkor tüzessen ki napot s írja meg okait a basának, hogy mért kell ennek előbb meglenni, mert a török kezdi az ők eltartásukat megsokalni már csak a kételkedés és a magyarok részéről némi fegyveres hírek miatt is, milyenekről három tudósítás is érkezett már Budára Alihoz.
A második levél február 19-ikéről, melyet Rimay saját szolgájától küldött el s újra mellékelte hozzá előbbi levelét, már rövidebb és kevésbbé érdekes. Levelét különösen azért írja s szolgáját azért küldi, mert biztosat kíván tudni, hogy ő is helyesen járjon el s főképp tudni akarja, hogy megmarad-e a béke? A mindenféle hírekkel szemben maga Ali basa is meghagyta neki, hogy határozott híreket szerezzen, ő bizonyosságot kíván. Úgy hallják, hogy a pápa és spanyol király hada «Karinthiára és Ausztriára szállong», hogy Máltáról elfordítsák a török szándékát s ha ez igaz, akkor ezek a mi nyakunkra hozzák a törököt. Erre figyelmeztette őt az angol követ is Konstantinápolyban. Herberstein nézete azonban az, hogy ez a had és a német császár hadszedése nem a török, hanem az eretnekek ellen irányul abból az elvből, hogy «haereticis non est fides servanda». Trauzen volt Bécsben az egyetlen tanácsos, ki e felfogást elutasította, mint méltatlant a német császárhoz. Mindezeket tájékozásul írja meg, kérve, hogy szolgáját hamar bocsássa vissza és mentse ki őket.*
Mindkét levelet l. Függelékben. Az előbbi levél másolat, mely az utóbbihoz volt mellékelve Eredetijök Bécs. Kriegs-Arch. Schriften-Abth. H. K. R. Akten. Fasc. 135. U. ott megvan az első levél latin fordítása is. Mindkettőre Veress Endre úr volt szíves fölhívni figyelmemet.
Most már Rimay biztosat tudott meg Illésházy válaszából, a mely különben nem maradt ránk. Egyrészről pénz sem volt s ezért kellett az ügyet halogatni, másfelől azt hitte Illésházy annyi csalódás után, hogy a török kapzsisága miatt a pénz megküldése előtt könnyebben fog menni az esztergomi hódoltság ügye. Mindenesetre elő fognak még adatok kerülni, melyek e titkosabb okokat még jobban fölfedik. Azonban Herberstein és Rimay sehogy sem akarták megérteni e két kérdés kapcsolatát, mert ők Budán másként látták a dolgot. Lehet, hogy kiszabadulásuk érdekében beszéltek így, mert a hódoltság kérdésének megoldásában nem hittek, lehet az is, hogy legalább Rimay, a maga naivságában Ali nyájassága miatt elaltatva többet hitt a török jóakaratában a kellőnél.
48. SZÉCHY TAMÁS NÉVALÁIRÁSA.*
Széchy Tamás névaláívása (95. l. ) Náprádi Demeterhez Szombathelyről 160 április 23-án küldött leveléből való. Olv. Zech˙ Tamas mp.
Elég az, hogy Rimay az Illésházytól kapott hírek után panaszkodott s mindketten szomorúan vették a hírt Budán, mint ezt Rimaynak február 24-én Illésházyhoz és márczius 11-én Tribel Gáspárhoz írt leveléből látjuk. Utóbbiban azt írja, hogy a király is tudatta velök, hogy kiváltásukat meg kell a hódoltság ügyének előznie.*
Államiratai. 55–57. l. A Tribelhez írt levél 56. l. A nádorhoz írt levél kétszer is megvan az 58. lapon fogalmazásban, a 179. l. teljes szövegben. Azt is olvassuk erről az 50 ezer forintról, hogy ebben az időben a bécsi kereskedőkre vetették ki.
Így ültek tehát Rimayék szégyenszemre Budán s gúnyos megjegyzéseket kellett lenyelniök. Midőn aztán arról értesültek, hogy Illésházy is Bazinba jött, mert Forgách Zsigmond nőül vette br. Pálffy Miklós leányát, Katát s ő ennek lakodalmára jött haza; ekkor február 24-én esdeklő levélben fejtették ki helyzetöket és azt, hogy Budán ülésök a keresztyénségnek mekkora gyalázatja, hogy a török nem is hisz a békében és csakis Illésházy levele Alihoz a kanizsai küldöttség dolgában adott ismét nagyobb bizalmat a békére nézve.*
Államiratai. 179. l. U. e. levelet megismételte Rimay márcz. 2.án. U. o. 58. l.
Pedig Rimaynak lett volna ugyancsak fontos ügye Tót-Lipcse vára miatt, melyet, fájdalom, a rendelkezésünkre álló adatokból pontosan meg nem határozhatunk. E szerint Tót-Lipcse (Zólyom-m.) közelről érdekelte Rimayt, mert leendő apósa, Tribel Gáspár, zálogban bírta, kinek leányát Rimay még követsége előtt eljegyezte. Éppen ebben az időben felszólították Tribelt, hogy a várat kezéből adja ki. Tribel most nemcsak maga írt Rimaynak, hogy írjon a királynak s a nádornak, hanem megkérte Kollonits Szigfridet is,* hogy próbálja kieszközölni bármi módon, pl. Herberstein útján is Rimay hazajövetelét, mert ő nem elég erős Tót-Lipcse megtartására. E tárgyban 1609. január 19-én Kollonits csakugyan bőven ír Rimaynak Tribel és leánya nevében, említve itt Herbersteinhoz írt levelét is, hogy vagy zálogra, vagy akár helyettes állításával eszközöljön ki szabadságot és ha ez nem lehetne, akkor eszközöljön ki szabadságot sógorának, Oktaviónak, a ki tárgyaljon az ő nevében, vagy ha mindez sem lehetne, akkor írjon Illésházynak, hogy fogadására emlékezve, tartsa függőben Tót-Lipcse dolgát, a míg ő kiszabadul Budáról.
Kollonits életét l. Vasárnapi Ujság. 1911. 16 sz. Takáts Sándortól.
ILLÉSHÁZY ISTVÁN.*
Illésházy István arczképe (97. l.) a Történelmi Képcsarnokban őrzött eredeti olajfestményről Weinwurm Antal eredeti fényképfelvétele.
Ezt az utóbbit Rimay természetesen megtette; sőt írt érdemeire hivatkozva magának a királynak is a halasztás ügyében s megkérte ő maga is Herbersteint a közbelépésre. Képzelhető, mint esett Rimaynak Kollonits leveléből azt olvasni, hogy ú. n. jóakarói nem érdeklődnek ügye iránt.* Tudjuk aztán, hogy Tót-Lipcse ügyében tárgyalt is Tribel Beszterczebányán, még pedig sikerrel, úgylátszik, a nádor közbelépése következtében. Ugyancsak egy másik tárgyalásról is tudunk, melyen Tribel, betegsége miatt, csak helyettessel vett részt. Mindezek eredménye az lett, hogy a nádor közbenjárására az ügy bővebb tárgyalása június 24-ikére halasztatott. Reméli, írja Rimay, hogy most már jól fognak menni a dolgok. Tribel megnyughatik s ha ő kiszabadul, maga is közbenjár a nádornál és sikert annál inkább remél, mert folyton módjában áll nagy állami szolgálatokat tenni.*
Államiratai. 176. l. Kollonits levele. Neki is ismeretes két levele Tribel Gáspárhoz, egy 1609. febr. 9-ről, egy kelet nélkül ugyane hónapból. U. o. 50., 54.1. Rimay levele II. Mátyáshoz. U. o. 53. l. A nádornak az elhalasztás tárgyában írt a febr. 14-én kelt hosszú levele végén. L. Függelékben.
U. o. 56., 62. l.
Így egyelőre nem maradt hátra egyéb, mint a húsvéti ünnepekre egy papot kérni istentisztelet végett és megkérni egy másik evangelikus papot, hogy kiszabadulásáig jegyesét vígasztalja s adja át neki «szerelme egész mélységéből fakadó százszoros üdvözletét».*
U. o. 57. l.
Közben az volt ily körülmények közt Rimayék czélja, hogy mentül hamarább összeüljön az a bizottság, mely végre megállapodjék az esztergomi hódolt falvak jegyzékében. Rimay ez időbeli leveleiben erről 1609. márczius-április havából különböző sürgetéseket és reménykedéseket találunk. Az értekezlet helyéül az esztergommegyei Szögyén (Szölgyén) volt kitűzve. Török részről Ali küldöttei, esetleg maga Ali, magyar részről Forgách Zsigmond és pár más voltak megbízva az alkudozással. Azonban az először márczius 20-ikára, majd április elejére és harmadszor április 8-ikára tett határidőt sem bírták a magyar biztosok elmaradása miatt megtartani. Erről Rimay elég méltán panaszolkodik s méltán emlegeti Ali boszúságát is azzal együtt, hogy a mint hallja, Zulfikár bég, a török követ, Pozsonyban rosszabb ellátásban részesül, mint azelőtt Bécsben s most attól tart, hogy velök is ez fog Budán kölcsönben történni.*
Államiratai. 57. l. Levele Illésházyhoz. 49., 61. l.
Mialatt ezek folytak, Ali basa küldött egy jegyzéket Illésházynak a meghódolandó városokról és falukról, mely azonban teljesen más volt, mint a mit a zsitvatoroki béke 16-ik pontja és minden megegyezés megállapított. Ugyanis több mint 300 még nem hódolt falut sorol fel most, azaz mindazokat a helyeket, melyek egykor Esztergom török kézre jutásakor török kézre jutottak. Illésházy menten elküldte ezt Rimayéknak, hogy vele tárgyaljanak, fejtsék ki, hogy ez békeszegés. De ezek nem beszélhettek vele, mert Ali lova leesvén, ő maga is arczán megsebesült. Pár nap mulva beszéltek ugyan vele, de aztán Ali Egerbe ment egy hónapra, színleg azonban meghagyta Amhát ügyvivőjének, hogy ha a király megbizottai megérkeznek Szögyénbe, ők is jelenjenek meg. Eltávozásának czélja egyébként az volt, hogy a megegyezést húzza s minden maradjon meg úgy, a hogy van. E mellett, mint mindig, ekkor is Rimayéknak szintén azt erősítgette, hogy ránézve is a békeokmány irányadó.* Azonban mindez csak szóbeszéd és szócsavarás volt.
U. o. 48., 69. l.
Rendkívül megnehezítette a helyzetet, hogy Illésházy 1609. május 5-én Bécsben, még a szögyéni tárgyalások megkezdése előtt meghalt. Most Ali még makacsabb lett s midőn június elején végre összeültek a megbizottak Forgách Zsigmonddal, török részről Amháttal, egy igen körmönfont eszű ügyvivővel, hogy a meghódolandó falvakról tárgyaljanak, akkor, noha Ali a biztosoknak írt levele szerint beleegyezett, hogy kikutassák a falvak hovátartozását, most mégis a török biztosok éppen Ali nevében meggátolták a kérdésnek a béke 16-ik pontja szerinti eldöntését. Ennélfogva a magyar biztosok 1609. június 10-én Alinak levelet írtak, mellékelték hozzá az 1608. június 18-iki komáromi megállapodást, melyben egyrészről Ali, másrészről Illésházy és Kollonits megegyeztek s aztán Érsekújvárra vonultak vissza, várván Ali válaszát.
)
Buda és Pest a XVII. században (99. l.) egykorú metszet Ortelius Krónikájában. Aláírása: WAHRE CONTERFACTVR DER STADT OFEN VND PEST WIE ES VON DEN CHRISTEN BELEGERT WORDEN ANNO 1602.
Minderről Rimay és Herberstein ugyane napon értesíttetvén, június 13-án kihallgatást kértek Alitól. Rimay volt ez alkalommal a szóvivő, a ki újra előadta a zsitvatoroki béke 16-ik pontjának s az Ali és Illésházy régibb és ismételt megállapodásainak tartalmát. Ezután egy egész párbeszéd folyt le, melyet hosszú volna itt teljesen előadni. Ebben az a jellemző, hogy Ali a fődolog elől állandóan kitért s általában nem ismerte el a békepont igazi értelmét és azt feszegette, hogy a kéznél levő iratok szövege nem hiteles, neki a szultántól az eredeti szerződést kell elhozatnia. Ezzel újra az volt a czélja, hogy mivel ez hónapokat vesz igénybe, tehát addig halasztassék az ügy, mert hiszen a követelt helyek amúgy is török kézben levén; nekik éppen a sürgetett megállapodás volt káros. Majd teljesen eltért a tárgytól s azokkal az erőszakokkal állott elő, melyeket magyar-német részről a béke alatt elkövettek a törökök ellen. Például minő nehéz neki a magyarokhoz még megbizottakat is küldeni, mikor most, a szögyéni tárgyaláson is, saját ügyvivőjének egy ifja kétszáz tallérral eltűnt, egy másik agának egy ifjú szolgáját majdnem meggyilkolták s csak társai mentették meg. Előadott sok más egyebet is, miket itt mellőznünk kell.*
Ezek voltak okai, hogy Rimay Közönséges inségek ez a 26 pontban, melyhez egy más kéz egy 27-iket csatolt, összeírta a törökök zaklatásait és kegyetlenségeit. Ezek a pontok utóbbi tárgyalásokban is szerepelnek. Államiratai. 405. l.
Végre mintegy kimerült és szünet állt be. Azután arra nézve, hogy mit kellene tenni, a basa egyszerűen azt felelte, hogy egy év is lejárt, a tárgyalás mindig sikertelen volt, ő nem remél semmit tőle s részéről a kezében levő falvak bíráit egyszerűen kényszeríteni fogja, hogy a töröknek szolgáljanak. Az ő spahiai úgy sem fognának belenyugodni, hogy a követelt falvakból kitiltassanak. A mieink ekkor újra a békepontra hivatkozva, kérdezték, hogy erőszakkal vagy a béke szerint kíván eljárni?
Végre azt felelte, hogy mindkét részről csak egy-egy embert kellene a dolog tisztázásával megbízni s módot fog lelni, hogy e miatt és az eredeti szerződés megküldése végett a szultánnak írjon.
Ekkor egyelőre semmit sem lehetett tenni. A magyar biztosok, élükön Forgách Zsigmonddal, június 16-án Érsekújvárról egy újabb levelet intéztek Alihoz, melyben újra kérik a béke pontos megtartását s szintén fölemlítve a törökök számos erőszakát, melyek a béke megszilárdulásával mindkét részről meg fognának szűnni, ráhárítják a felelősséget. Ezzel a tárgyalások egyelőre megint megszakadtak s komolyan utóbb sem folytatták.*
U. o. 68–73., 63. l.
A mint látható, követeinknek Budán akadt elég tennivalójuk; de mindez e tennivalóknak csak része volt. Még az adott nehéz viszonyok közt is majdnem legkellemetlenebb volt, hogy örökké el kellett nekik valamit egyengetni, foglyokat kiszabadítni, kicserélni, egy-egy kölcsönös erőszakot kimagyarázni, elsímítni. Rimay leveleiben olvassuk pl., hogy 1609 augusztus 12-én Werebély János váczi alkapitányt ajánlja II. Mátyás kegyeibe, a ki a török kicsapongások megtorlása miatt magát gyűlöltté tette, holott kiváló érdemű ember. Ír a horvát bánnak s a szőnyi kapitánynak, hogy ha a békét megerősítve látni akarják, szüntessék meg a határokon a kegyetlenségeket és megátalkodottságot. Ugyanerről jelentést tett II. Mátyásnak is, mert a panaszok már egész a szultánig eljutottak. Máskor Ali basa fogta el Preiner követét, Földesy Istvánt, a ki Rimay hívására jött Budára, a mire őt éppen maga Ali kérte fel, most tehát siet bő előterjesztést tenni Alihoz a követ kibocsátása végett. Majd egy morva nőt szabadít ki török rabságból s meleg ajánlólevéllel látja el az útra. Máskor a kecskemétiek és nagykőrösiek ügyében jár közre, hogy a Bocskaytól adott szabadságaik biztosíttassanak. Majd enyingi Török István kéri meg, hogy egy Ferencz deák nevű ifju legényt szabadítson ki vagy váltson meg, máskor a hodolini papné megszabadítását bízzák rá. Dóczy István váczi kapitány meg éppen egy szerelmes verset kér tőle, mely Magdolna névre szóljon, máskor különböző megbízásokkal látja el; majd megint a komáromiak fordulnak hozzá, hogy két komáromi embert szabadítson ki Belgrádból, más alkalommal, hogy valami török rablók megbüntetését eszközölje ki, a kik Győrből visszatérő komáromiakat megöltek és tíz ökröt elraboltak, melyeket Budán találtak meg. Közben Forgách Zsigmond egy portai kézíj vásárlására kéri és így tovább.*
Államiratai. 45., 46., 48., 63. l.
50 FORGÁCH ZSIGMOND CZIMERE.*
Forgách Zsigmond. czímerét (101. l.) Balassa Campianus-fordítása (Bécs, 1607) czímlapjának belső oldaláról vettük.
Végre augusztus 9-én (1609.) értesíthette Forgáchot, hogy a szultántól az eredeti békeszerződés és egyéb eredeti levelek augusztus 6-án megérkeztek s Ali utasítást kapott, hogy pár száz faluért a békét ne veszélyeztesse.* Értesítette arról is, hogy Ali ki akarja valami módon Zulfikárt, ki ekkor már Komáromban volt, szabadítani s ezért folyvást üzeneteket váltanak. Állandóan híresztelik, hogy Zulfikárrál ott rosszul bánnak. Továbbá Ali fegyvereseket küld Esztergomba s maga is oda készül, midőn őt és Herbersteint is magával viszi. Ugyanekkor történt, hogy Földvárnál a Báthory Gábor követét, Keresztesy Pált, ki több ajándék mellett Alitól egy fakó lovat is vitt a fejedelemnek, magyar katonák kirabolták. Előbb az volt a hír, hogy ezek hajduk voltak, majd hogy Batthyáni Ferencz vagy Nádasdy Tamás katonái. Ez más rablásokkal együtt folyton bonyolította a helyzetet. Ekkor végre azonban már az 50.000 frt Rimay és Herberstein kiváltása végett Komáromban volt s megérkezett a menedéklevél is II. Mátyástól a török küldöttek részére, kik a pénzt átvegyék. Most Forgách újra azt akarta, hogy a hódolt faluk jegyzékét előbb állapítsák meg. Ali megint biztosította őt, hogy a békeponthoz fog ragaszkodni; Forgách pedig az 50.000 frtot most is erre mintegy csalétkül kívánta felhasználni.*
Rimay ugyanez idő alatt kivonatban összeírta, hogy mikben térnek el a magyar, illetve latin békepontok a török nyelven írt pontoktól. Államiratai. 403. l. Memoriale vel signatura defectuum articulorum, qvi defectus turcicis litteris sunt insinuati. E pontosnak tartott kivonat szintén állandón szerepelt utóbb a tárgyalásokban.
Államiratai. 392. l.
Mindez azonban semmi megoldásra nem vezetett és így szeptember elején sok huza-vona után a budai timár-defterdár (kincstárnok, könyvvivő) átvette a pénzt Komáromban és Rimay s Herberstein Esztergomból, a hová közben Alival átmentek, Zulfikár pedig Komáromból kiszabadultak s a török nagykövet végre elmehetett Bécsbe Mátyáshoz a béke értelmében. A hódolt falvak ügyében utóbb még nagyon sok tárgyalást tartottak, de sem ezek, sem pedig még későbbi békék sem bírták végleges megoldásra juttatni. A hallgatólagos állapot mindig a status quo maradt, azonban ennek a kérdésnek további tárgyalása nem tartozik Rimay életrajzához s ezért e műben mellőzzük.
