III.
III.
A király ápril első napjaiban a békekötés tárgyában bizalmas hívei tanácsát kérte ki. A fölterjesztés, melyet ez alkalommal Pázmány dolgozott ki, az ő egyik legfontosabb államirata. Szokott rövidségét is föláldozza, a megoldandó kérdés horderejével szemben. Elismeri, hogy Bethlennel szakítani nem szabad, ha becsületes és biztos békét lehet létrehozni; mert el kell hárítani a csapásokat, melyek minden háború természetes következményei, és lehetővé kell tenni, hogy a kimerűlt népek új erőhöz jussanak. Az okosság is tiltja, hogy a biztos és becsületes békét a háború bizonytalan esélyeiért föláldozzuk; kivált, ha tekintetbe veszszük a kincstár szegénységét és a királyi hadak fegyelmetlenségét, a török háború veszélyeit és a német birodalom viszonyait. Azonban a béke, melyet Bethlen ajánl, nem mondható becsületesnek és biztosnak; mert nem igér más biztosítékot, mint aláírásával és pecsétjével ellátott okiratot. Ezen békekötésnek sem lesz tehát nagyobb biztossága, mint az előbbieknek volt. Már pedig a bizonytalan béke elfogadása megfosztaná a királyt tekintélyétől, alattvalói és a külhatalmak előtt. Amazok soraiban mindig fognak találkozni, kiket Bethlen példája vakmerő kísérletekre fog buzdítani. A külhatalmak pedig kevéssé lesznek hajlandók a királyt támogatni, ha látják, hogy nagyszámú seregével tisztességes békét sem tud kivívni. Továbbá a király köteles alattvalói nyugalmáról és biztosságáról gondoskodni. De ha a nikolsburgi egyesség megujíttatik, s azt ezentúl is csak egyszerű igéret és aláírás erősíti, szüntelenül félniök kell, hogy mikor legkevésbbé gondolják, váratlan támadás zavarja föl nyugalmukat, pusztulást hoz lakaikra és szorgalmuk gyümölcseire; vagy pedig a király, hogy védelmökre kelhessen, kénytelen lesz folytonosan nagyszámú sereget tartani, mi által elviselhetetlen terhet ró a népekre.
A békekötés becsületesnek és biztosnak csak úgy lesz mondható, ha Bethlen a Tiszán innen bírt megyékről lemond. A többieket is csak azon föltétel alatt lehet kezei között hagyni, ha az országgyűlés megegyezését adja. Azután szükséges, hogy a fejedelem a királyi czím végleges elhagyására nézve is biztosítékokat nyújtson, mert megtartásából komoly veszélyek származhatnának a király halála után.
Ezen biztosítékok nélkül a béke megkötését nem lehet ajánlani; tanácsosabb fegyvert fogni. A háború nem veszélyesebb, mint a bizonytalan béke. Azonban szerencsés eredménynyel hadakozni csak úgy lehet, ha a hadsereg rendet és fegyelmet tart fönn. Gondoskodni kell tehát a zsold pontos fizetéséről. Ha a háború megkezdetik, a seregnek gyorsan kell előnyomulni, mielőtt Bethlen öszszegyűjtheti szétszórt csapatait. A tábort Esterházi néhány királyi biztossal kísérhetné, kik fölhatalmazva lennének a megszakadt alku folytatására, mihelyt a fejedelem hajlandó teljesíteni a királyi kívánatokat. Háború esetében a portát föl kell világosítani, hogy Bethlen a szerencse kedvezései által elragadtatva, nem tud nyugodni, Erdélyt elnyomja és a két császár között viszályokat idéz elő, minélfogva a béke biztosítása érdekében szükséges őt fejedelemségétől megfosztani; a basákat pénzadományokkal meg kell nyerni.*
Az 1624 ápril 7-én kelt fölterjesztés az Országos Levéltárban.
Pázmány fejtegetései szemeink elé állítják az ország kétségbeesett helyzetét. A békétől és háborútól egyaránt kellett félni; amaz ép oly kevéssé bírta az állandóság, mint ez a siker garantiáit. A prímás jól látja mindkettőnek veszélyeit; kimutatja, hogyan háríthatja el azokat legbiztosabban az emberi számítás. De a jövő esélyek titkaiba a lángész tekintete sem hat be. A döntő szót nem merészeli kimondani. Béke és háború között a királyra bízza a választást. A szolgalelkűség nem tartozott hibái közé; de azon meggyőződéstől látszik áthatva lenni, hogy válságos pillanatokban Isten közvetlenül ad irányt, örök végzései szellemében, a fejedelmek elhatározásainak.
Pázmány fölterjesztése nagy hatást idézett elő Bécs kormányköreiben. A diplomaták kezei között is számos másolatokban forgott; s többen – így a pápai nuntius, a spanyol és florenczi követek* – siettek ezen államiratot kormányaiknak megküldeni, jelezve fontosságát és azt, hogy a király elhatározásaira kétségkívül irányadó befolyást fog gyakorolni.*
Az ezek által küldött példányok Róma, Flórencz és Simancas levéltáraiban kezeim között megfordultak.
Flórenczi követ márcz. 16.
A király ezen emlékiratot – melylyel lényeges pontjaiban a többi magyar tanácsosok fölterjesztései találkoztak – a császári titkos tanács elé terjeszté. Azonban itt sem mondották ki az eldöntő szót; s úgy látszik a portáról érkező híreket szándékoztak bevárni. E miatt az alkudozások több napon át szüneteltek.
Márczius közepe táján végre futár érkezett a portáról. A szultán biztosította a királyt jó akaratáról, békés érzületeiről, s fölhatalmazta a budai basát, hogy az 1615-ik évi nagyszombati béke megujítása iránt tárgyalásokat kezdhessen. A budai basa is megnyugtató értesítéseket küldött; erősíté, hogy Bethlen nem számíthat többé a porta támogatására. Ezen hírek fölbátoríták a királyt és tanácsosait.
Mikor tehát márczius 15-én a két fél biztosai ismét összeültek, Thurzó nádor előadta, hogy a király a nikolsburgi egyességet felbontottnak tekinti, s csak oly föltétel alatt lép békére, ha Bethlen mindent visszabocsát, mit Magyarországban bír; egyedűl Tokaj és Szathmár maradhat kezeiben.
Az erdélyiek fejedelmök utasításait kérték ki. Ez alatt kísérletet tettek a k. biztosokat meggyőzni a felől, hogy a fejedelem a nikolsburgi egyességtől nem állhat el, mert azokért, miket akkor nyert, maga nagy viszonszolgálatokat tett, jelentékeny áldozatokat hozott. Utaltak a háború szomorú következményeire.
A nádor kijelenté, hogy ezen nyilatkozatokat nem hozhatja a király tudomására. Később mégis ajánlkozott, hogy ha a fejedelem lemond Oppelnről és Ratiborról, visszaadja Abaujt Kassával és Borsodot Szendrővel: igyekezni fog a királyt rábírni, hogy a nikolsburgi egyesség többi engedményeit megerősítse. De az erdélyi biztosok erről hallani sem akartak.*
A márczius 20-iki értekezlet jegyzőkönyve az Országos Levéltárban.
A király ekkor azon kérdést intézte magyar tanácsosaihoz: vajjon ragaszkodjék-e tovább is előbbi követeléseihez, vagy engedjen? Bár előterjesztéséből kitünt, hogy a béke és engedékenység felé hajlik, élénk discussiók fejlődtek ki. Pázmány nyitotta meg ezeket. Utalt előbbi javaslataira, s most is egyedül abban látta a béke biztosítékát, ha Bethlen lemond a Tiszán inneni megyékről. Ha mindazáltal a király engedékenységre határozná magát: tekintélyének megóvása végett, ne biztosai által jelentse ki, hogy előbbi követeléseitől eláll, de a nádorra bízza az alkudozások további folytatását. Négy tanácsos a prímással egy értelemben volt; a Tiszát kívánták határvonalul megállapíttatni.
Ellenökben szintén öten, élükön a nádorral, nem riadtak vissza az engedményektől. Úgy vélekedtek, hogy miután a megyék visszabocsátását nem lehet remélleni: azokat Bethlen kezei között lehet hagyni; csak azt kell követelni, hogy mondjon le Oppeln és Ratibor herczegségekről, valamint Szendrőről, és adja megegyezését a nikolsburgi egyesség némely pontjainak megváltoztatásához.*
A márczius 21-iki tanácskozmányra vonatkozó jegyzetek s a királyhoz márczius 22-én intézett az Országos Levéltárban.
A király az utóbbiak javaslatait fogadta el. Bethlen biztosai időközben szintén új utasításokat vettek, melyek a török viszonyok kedvezőtlen alakulása folytán, az engedékenység szellemében voltak szerkesztve. Így elhagyva eddigi merev magatartásukat, ők is közeledtek a király kívánataihoz, megnyugodtak a két sziléziai herczegség viszszabocsátásában.
Ezzel a békealku oly útra tereltetett, mely az óhajtott czélhoz látszott vezetni. A márczius 26-iki összejövetelen a k. biztosok előterjesztették a békeokmány javaslatát, melynek fogalmazásában Pázmány is jelentékeny részt vett.* Eszerint Bethlen lemond a királyi czím és pecsét használatáról, úgyszintén a két sziléziai herczegség birtokáról; az elfoglalt részeket és jószágokat visszabocsátja, a foglyokat szabad lábra helyezi. Viszont megtartja a hét megyét, és megkapja Ecsedet, Nagy- és Felső-Bányát.
A békeokmány fogalm. PÁZMÁNY javításaival az Országos Levéltárban.
A béke föltételei távolról sem nyújtották azon biztosítékokat, melyeket Pázmány és más magyar tanácsosok a tárgyalások kezdetén követeltek. A király, német minisztereinek és a spanyol diplomatia hatása alatt, határozott és erőteljes magatartásával, melyet főleg Pázmány buzdításaira foglalt el, csakhamar fölhagyott. De Bethlen mégis tett engedményeket, és hozott némi áldozatokat. Pázmány megelégedett ezen vívmánynyal, és a béke föltételeit türhetőknek tekintette.*
Bécsi nuntius május 11 iki jelentése.
