II.
II.
Az országgyűlés után II. Ferdinánd a német birodalomba utazott. Távollétének tartamára kormányzóságot állított össze, melynek tagjai: Thurzó nádor, Pázmány, Esterházi Miklós, Zrínyi György és Bánffi Kristóf voltak. Pázmány nemcsak ezen testületben, de önállón is nagy tevékenységet fejtett ki, s Bethlen joggal czímezheté őt «Magyarország helytartójának».* Pozsonyi és nagyszombati palotái ismételve találkozási helyűl szolgáltak a kormányzóság tagjainak.* Sürű levelezésben állott a felső részek kapitányai- és főuraival, s pontosan értesült minden figyelemreméltó mozzanatról.* Szakadatlan összeköttetésben állott a királylyal, kit fölkeresett jelentéseivel és tanácsaival. Buzdította, hogy Németországon és örökös tartományaiban igyekezzék visszaállítani a békét; ezt Magyarország szempontjából is sürgetően szükségesnek ítélvén, mert meg volt győződve, hogy ha az ország határain kívül békeség uralkodik, Bethlen is nyugton marad. Kérte, hogy felső Magyarországba fő- és alkapitányt nevezzen; Pozsonyt, Óvárt, Füleket, Szendrőt és Újvárt erősítesse meg; a katonákat rendesen és jó pénzzel fizettesse. Kötelességének tekinté leplezetlenűl föltárni az ország szomorú állapotát, s nem titkolta el a király előtt, hogy «ha Bethlen most találna megindúlni, ellenállás nélkül foglalhatná el az országot»* Pázmány ugyanis és vele a király többi tanácsosai, azon meggyőződésben éltek, hogy most mikor Németországon a háború újból lángot vetett, Bethlen a protestáns hatalmak fölhivásának engedve, támadólag föl fog lépni.
Hazai Okmánytár. II. 465.
«Ma vettem levelet fölső Magyarországból – irja PÁZMÁNY 1623 márczius 16. – s ma érkezett onnan megbizott emberem.» ESTERHÁZI 11. 17. És 1623 ápril 17-én Széchi György főkapitány fordul PÁZMÁNY-hoz tanácsért. MILLER 1. 46.
Igy pl. 1623 febr. 7-én a kormánytanács egy fölterjesztését Nagyszombatból intézi a királyhoz. ESTERHÁZI I. 12.
ESTERHÁZI 1I. 18.
Ellentétben ezzel, a fejedelem folytonosan békés szándékait hangsúlyozta, sőt szoros szövetségi ajánlatokkal és egy olyan tervvel lépett föl, mely, ha sikerűl, nemcsak hazánk viszonyaira, de az egész europai politikára lényeges befolyást gyakorolhat.
Első nejének, Károlyi Zsuzsannának halála után azon tervet karolta föl, hogy a császári családban fog új hitvest keresni. Ő is, miként két évszázaddal utóbb egy még hatalmasabb uralkodó, diadalainak dicsősége, diplomatiájának sikerei által nem látta sem nagyravágyó lelkét kielégítve, sem lángelméjének és szerencséjének vívmányait biztositva.* Eddig ugyanis következtesen a Habsburg-ház gyengítésén munkálkodott. Magyar-országot az ausztriai ház kezeiből kiragadni, Erdélylyel egyesítve kormánya alá helyezni: ez volt törekvéseinek czélja, melynek elérését már-már biztosnak tekinté. De 1621 óta kiábrándúlni kezdett. A nehézségek nagyobbak voltak saját és szövetségeseinek hatalmánál. A protestans államok támogatása keveset használt neki; a török pártfogás inkább hátrányára volt. A jelszavak, melyek 1619-ben zászlainak csáberőt kölcsönöztek, elvesztették hitelöket és értéköket.
Kemény János is így fogja föl lépését. Autobiographia. Rumy-féle kiadás. 1. 75.
Miután a török segítségével nem sikerűlt leküzdeni az ausztriai házat, könnyebbnek vélhette az ausztriai házzal szövetkezve a török ellen, szerezni koronát és birodalmat. És lelkét, melyet a hétköznapi ambitió nem volt képes betölteni, hatalmasan vonzhatá a szerep magasztossága, mely a keresztény civilisátió bajnokává fogná avatni, s nevét halhatatlan dicsőséggel környezni.
A tervezett szövetség őszinteségéről azonban magát is és az ausztriai dynastiát csak házasság által biztosíthatá. Ezért 1623 tavaszán megállapodott az iránt, hogy II. Ferdinánd ifjabb leányát, Czeczilia Renata főherczegnőt nőül kéri. Sógora Károlyi Mihály által Esterházi Miklóssal közlötte azon engedményeket és szolgálatokat, melyeket ajánl, ha kérése meghallgattatik. Tokaj-, Szathmár- és Váradba német őrséget fogad, és unokaöccsét kezesűl a császári udvarba küldi. Kiviszi, hogy a király első szülöttje mielőbb magyar királylyá választassék, és Erdély a maga halála után a magyar koronához kapcsoltassék. «Ajánlja mindennemű szolgálatra magát, minden ellensége ellen ő felségének, ha kívánja szintén az imperiumban is, ha maga személyében kívánja is. Ha az alkalmatosság hozza, tudván a töröknek minden dolgait, és ha ő felségének az leszen kegyelmes jóakarata, kész lenne a törökre is arczúl támadni és a keresztyénség mellett szolgálni; interim állandó békességet szerezni, ha úgy tetszik ő felségének.» A katholikusokat « nem háborgatná religiójában, sőt azokhoz minden jóakaratját ajánlja, collegiumokat enged, templomokat ád és épít; s ha Istennek úgy fog tetszeni, látván igazságát a kath. religiónak, talán maga is követője leszen, most is sokat szeret abban, és minden jóakarattal is van hozzájuk. » Ily ajánlatok után följogosítva hitte magát azon reményre, hogy a király, a főherczegnő kezével együtt, a királyi czímmel is megtiszteli.*
Károlyi által Esterházinak tollába mondott pontok. Esterházi M. Élete II. 33. l. Ezekkel megegyező KHEVENHILLER, a spanyol udvarnál levő császári követnek előadása. Annales Ferdinandaei, X. 167. l. És a madridi államtanács 1625 január 4-iki fölterjesztésére.
Bethlen kérelme és ajánlatai úgy a császári család, mint Pázmány és a kormányférfiak részéről bizalmatlansággal fogadtattak.* Belátták ugyan, hogy ha Bethlen a főherczegnő kezéhez kötött igéreteit teljesítené, a király csakhamar képessé válnék háza és a katholiczizmus uralmát Magyarországban és a német birodalomban biztositani, a porta és a protestantismus hatalmát megtörni.
A bécsi nuntiu 1623 deczember 9-iki jelentése.
De ekkor fölmerűlt a kérdés, vajjon komolynak és őszintének tartható-e Bethlen lépése? És ha igen, vajjon számíthatni-e arra, hogy ajánlatait teljesíti? Erre a legtöbben tagadó választ adtak. És csakugyan megfeledkezhettek-e arról, hányszor maradtak igéretei teljesítetlenek? Nem kellett-e visszaemlékezniök 1619-ik évi eljárására, mikor a királynak segítségét ajánlá a lázadó csehek ellen, s néhány hét múlva ezeket részesíté segítségben? Kétségeiket még inkább megerősíté ajánlatainak természete. Azok a legmerevebb ellentétben állottak múltjával és jellemével.
Eddig a protestantismus lelkesűlt bajnokának, buzgó hívének hirdeté és bizonyítá magát: most a katholikus érdekek és intézmények pártfogójává készűl válni, sőt kilátásba helyezi, hogy talán maga is az egyház kebelébe lép. Eddig szoros szövetségek kötötték a portához s a prot. hatalmakhoz: most fölajánlja fegyverét megsemmisítésökre. Eddig minden áron megakadályozni igyekezett a német hadak bevezetését Magyarországba: most kész ezeknek megnyitni saját erősségeit. Eddig czélja volt Magyarországot az ausztriai háztól elszakítani, most hajlandó kivinni, hogy II. Ferdinánd elsőszülötte mielőbb magyar királylyá megválasztassék; sőt azt is, hogy Erdély a maga halála után az ausztriai házra szálljon. És mi idézte elő ezen meglepő nagy fordulatot? Mit kíván elérni ily nagy áldozatok árán? Semmi egyebet, mint a főherczegnő kezét, « mert ő igen szereti e személyt, képét is leiratta»* De a királylyal az atyai szeretet elfogúltsága sem hitethette el, hogy leányának Czeczilia Renatának bájai – melyek egyébiránt az ifjú Kemény Jánost nem voltak képesek elragadni* – gyakorolták a meglepő hatást.
Károlyi szavai. ESTERHÁZI 11. 33.
Ugy jellemzi, hogy «nem igen szép». Autobiographia 1. 65.
A királynak méltán lehettek komoly aggodalmai aziránt, vajjon a fejedelem házassági ajánlata nem tartozik-e diplomatiai cselfogásaihoz? Mindazáltal nem vélte tanácsosnak az ajánlatot egyenesen visszautasítani; nehogy a fejedelmet végleg elidegenítse. Kétségei között eszélyes határozatot fogadott el. Kijelenté, hogy a rokon spanyol udvar tanácsát kell kikérnie. Ezáltal időt nyert, s bevárhatá a viszonyok alakulását, mely biztos világot fogna deríteni a fejedelem czélzataira.
És csakhamar kitűnt, hogy a király aggodalmai alaposak voltak. Bethlen a hírt, hogy ajánlatai nem utasíttattak el, meglepő közönynyel fogadta, s most már a tervezett házasságra kevés súlyt helyezett. Ugyanis időközben a protestans szövetség hadai megindúltak Csehország felé és ezek vezérei fölhívták őt, hogy egyesüljön velök. Még egyszer fölvillan lelkében a remény, protestáns és török segélylyel megalázni Ausztriát; vagy talán arra gondol, hogy biztosabban elnyerheti a főherczegnő kezét, ha diadalmas hadaival Bécs kapui előtt üti föl táborát. Anélkül, hogy bevárná a spanyol udvar válaszát, augusztus végén, tízezer ember élén a király területére lép. Támadása tökéletesen készületlenül találta az országot.
Ekkor a magyar kormányférfiak szeptember közepe táján Pázmány nagyszombati palotájában gyűltek össze, és a teendőkről tanácskoztak. Egyhangulag kifejezést adtak elhatározásuknak, hogy minden erővel ellenállanak. A veszély nagyságára utalva, kijelentették, hogy a király föl van jogosítva idegen hadakat küldeni az ország védelmére, és fölkérték őt, hogy ilyeneket küldjön. Magok igérték, hogy tizenötezer lovast fognak zászlai alá vezetni, és buzgalommal láttak a hadfogadáshoz.
Bethlen akadálytalan előnyomulása daczára, nem szakította meg a diplomatiai alkudozásokat, melyeknek folytatását a németországi fejlemények javasolták. Ugyanis a kath. liga vezére döntő győzelmet aratott a protestáns szövetség egyik hadserege fölött. Ezen esemény hírének hatása alatt, Bethlen megbízta Károlyit, hogy Esterházival újabban találkozzék, és a házassági ügyben nyilatkozatot kérjen. Mosta király tanácsosai közől többen javasolták, hogy kilátásba kell helyezni a fejedelem kívánata teljesítését. Pázmány ezt határozottan ellenzé. Lealázónak tekintetté azon eljárást, hogy a király a fejedelemnek kedvét keresse, mikor ez minden ok nélkül fegyvert fogott ellene. Ellenkezőleg azt tanácsolta a királynak, nyilatkoztassa ki, hogy a hásassági ügyről hallani sem akar, míg Bethlen hadaival ki nem vonul. A király meghallgatta, tanácsát, s a házassági ügy jó ideig nem jött többé szőnyegre.*
Az Esterházihoz intézett k. leirat, mely a Károlyinak adandó választ foglalta magában, PÁZMÁNY tollából folyt. A prímási levéltárban.
Mindazáltal Pázmány ugyanakkor nem mulasztotta el Bethlent fölkeresni leveleivel, és ajánlkozott, hogy fegyverszünetet fog a királynál kieszközölni, melynek tartama alatt a béketárgyalások folyhatnának. « Tudom – írja – felséged mind historiákból tudja s mind maga bölcs okosságával átlátja, mely veszedelmes dolog a török erejével a keresztyénséget rontani, pusztítani és mely bátortalan felségednek is azokra bízni magát, kik bizony más keblében eperjét nem szednek, csakhogy bizony időt és alkalmatosságot várnak… Viselje felséged szeme előtt, mivel ad számot az Istennek itélőszéke előtt annyi sok ezer keresztyénségnek testébe lelkébe való rabságáért. Látja az Úristen, hogy ha tehetem, életemmel is megváltanám annyi sok ártatlannak utolsó veszedelmét. Nem kétlem, hogy felséged lelkiismerete gyakran nyughatatlankodik ezekért. Nem tudom azt is, ha felségednek hasznos mindenkor beretva élén hordozni szerencséjét. Én elégséges nem vagyok, hogy ily nagy tüzet megolthassak, de ha lehetne, tudja Isten, véremmel is eloltanám!»*
Bécsből nov. 14. Hazai Okmánytár. III. 457.
Bethlen nem utasitotta el e fölhivást; több körűlmény hajlandóvá tette megszívlelésére. A császári hadak németországi diadalai megfosztották a támogatástól, melyet szövetségesei részéről reméllett. A török csapatok a tél közeledtével fölhagyni készültek a táborozással, és vezéröknek, a bosniai basának, elbizakodott magaviselete mélyen sértette a fejedelem magyar híveinek önérzetét. Saját hadai is békétlenkedni kezdettek, és midőn a fegyelmet soraikban föntartani nem tudta, ismételve mondá boszúságában: «Csak az egy úttal engedné Isten boldog végét dolgának, soha többé az ilyen s ilyen nemzetivel delig dologhoz nem kezdene». A Nagyszombatban összegyülekezett rendek is határozottan békés szellemben nyilatkoztak. *
A velenczei követ okt. 28-iki jelentése. KEMÉNY Autobiographia l. 55. És a nádor decz. 10-én a királyhoz intézett levele az Országos Levéltárban.
Bethlen ennek következtében Thurzó nádort november második felében meghívta gödingi táborába, hol vele a béke létrehozása iránt kívánt értekezni. S a király fölhatalmazta őt, hogy négy hétre terjedő fegyverszünetet kössön.
De mivel Thurzó tíz hónapra terjedő fegyverszünetet kötött, Pázmány oda hatott, hogy a király ne erősítse meg a hosszú fegyverszünetet; szükségesnek látta, hogy ha rövid idő alatt állandó és biztos békesség nem jöhet létre, ez esetben a király egész erővel folytassa a háborút, s ennek színhelyét Erdélybe igyekezzék átvinni. Ha a szerencse a királyi fegyvereknek kedvez, lehetségesnek vélte, a portánál a fejedelem letételét kieszközölhetni.*
Bécsi nuntius nov. 23-án fejtegeti PÁZMÁNY álláspontját, kiemelvén, hogy azt a magyar tanácsosok helyeslik.
A király, Pázmány és a magyar tanácsosok előterjesztésére, értesíté Thurzót, hogy legfölebb két hónapra enged fegyverszünetet. Bethlen kísérletet tett, hogy a határidő legalább májusig kiterjesztessék. A diplomatia rendes közegei mellett másnemű közbenjárókat is használt. Midőn gödingi táborából Nagyszombatba visszaérkezett, többfélekép kitüntetni igyekezett jóakaratát a jezsuiták irányában. Ezek közől néhányat, többi között Káldi György atyát, 1624 január elején Bécsbe bocsátá, kik itt meggyőzni iparkodtak a kormányférfiakat, hogy a fejedelem őszintén óhajt kibékülni és szoros egyességre lépni a királylyal.* Pázmány nem hitt a külszínnek, s ellensúlyozta a hatást, melyet a jezsuiták értesitései gyakoroltak. És sikerűlt kivinnie, hogy a fegyverszünet csak február végeig jött létre. Mire Bethlen, a béke tárgyalása végett, követeit Bécsbe küldötte.
Bécsi nuntius és velenczei követ jan. 13. Flórenczi követ jan. 6. A jezsuita atyák néhány nap mulva visszaküldettek Bethlenhez azon meghagyással, hogy őt szerény föltételek előterjesztésére buzdítsák. A részökre Bécsben adott utasítás a prímási levéltárban.
A király környezetében két ellentétes nézet állott egymással szemközt. A német államférfiak, kiket a spanyol udvar bécsi követe hathatósan támogatott, az európai politika szempontjaiból itélvén meg a helyzetet, mindenekfölött szükségesnek tartották, hogy a király Bethlentől, még megalázó, vagy veszélyes engedmények árán is, szabaduljon.
Ellenben a magyar tanácsosok, – élükön Pázmány és Esterházi – elérkezettnek látták végre az időt, mikor az udvarnak szakítani kell eddig követett erélytelen polikájával. Négy év óta a tizedik békeértekezlet előtt állottak. Kétszer sikerült az alkudozásokat eredményre vezetni; és a béke e létrehozott egyességekben nem nyert biztosítékokat. Bethlen nem habozott a fejedelmi szava és aláirása által megerősített szerződéseket fölbontani, mihelyt érdeke kívánta. Ha a király most – így szólottak ők – annyi sérelem daczára a szószegő fejedelemmel újabban békére lép, ezt a külhatalmak és saját alattvalói nem kegyelmességének, hanem tehetetlenségének fogják tulajdonítani; barát és ellenség előtt elveszti tekintélyét. És ily áldozat árán vajjon biztosítva lesz-e a béke? A bizonytalan béke kínos helyzetbe hozza a királyt. Vagy folytonosan hadilábon fogja tartani seregét, s ekkor tönkre teszi kimerült népeit; vagy elbocsátja hadait, és ekkor minden pillanatban tartania kell a meglepetéstől. A kétes, veszélyes állapotnak véget kell vetni. Ezt egyaránt követeli a trón tekintélye s a népek érdeke. Nem marad más hátra, mint fegyver hatalmával biztosítni a népek jövő nyugalmát. És habár a háború nagy veszélyekkel jár, kimenetele kétes: bízni kell Istenben, ki támogatni szokta az igaz ügyet.*
PÁZMÁNY és ESTERHÁZI 1624 ápril 7-iki fölterjesztései és a nuntius január 6-iki jelentése.
A király nehéz küzdelem után a békepárt javaslatait fogadta el. S miután az alkudozások megujítására határozta magát, azok vezetésére a nádort, a prímást, Dallos győri püspököt, Esterházi Miklóst, Collalto grófot és Teufel bárót nevezte biztosaivá. Pázmány és Esterházi vonakodtak résztvenni a tárgyalásokban, melyeknek imént határozott ellenzői voltak s nem jósoltak sikert.
Azonban Pázmány, bár a bécsi békealkudozások létrejöttét nem tudta meggátolni, s azokban közvetlenül nem vett részt; közvetve lényeges befolyást gyakorolt menetökre. Bethlen előre látta ezt, s követeit utasítá, hogy főleg az ő támogatását vegyék igénybe.*
Bethlen levele PÁZMÁNY-hoz november 29. Hazai Okmánytár II. 468.
Az erdélyi biztosok február 6-án érkeztek a császári székvárosba. Másnap magánkihallgatást kértek a királynál, hogy titkos közléseket tegyenek. Kérelmök elutasíttatott. Ekkor megjelentek Pázmánynál, s készeknek nyilatkoztak a király által kijelölendő bizalmi férfiak előtt előadni a titkos üzenetet. A király engedett; kijelölte a bizalmi férfiakat, kik előtt az erdélyiek általános kifejezésekben kiemelték uruk hódolatát a király iránt, s hő óhajtását ezt tettleg is bebizonyíthatni; e miatt kész, ha a király kivánja, háborút kezdeni a török ellen; vagy ha ily vállalatra nem érkezett még az alkalmas időpont, színleléssel békében tartani a portát; viszont kéri, tanusítson a király is bizalmat irányában s tegye lehetővé, hogy legszorosabb kötelékek fűzzék a császári házhoz.
Ezen, régibb ajánlatokat ismétlő előterjesztés megitélésében a német és magyar államférfiak között alig mutatkozott véleménykülönbség. Pázmánynak nem nagy fáradságába kerűlt a királyt és környezetét meggyőzni, hogy Bethlennek czélja: időt nyerni és az érdemleges tárgyalások megnyitását késleltetni. A király válasza erőteljes és határozott volt. Figyelmeztette az erdélyi biztosokat, hogy mindaz, mit előadtak, nem vonatkozik a békekötés ügyére, s mivel a fegyverszünet már-már lejár, adják elő haladék nélkül nézetöket a békekötés módozatai iránt; ha pedig erre fölhatalmazásuk nincs, visszatérhetnek küldőjükhöz.
A fejedelem biztosait méltán meglephette ezen majdnem sértő hang, milyenhez nem voltak szokva. Utasítást kértek uruktól, ki fölhatalmazta őket, hogy titkos ajánlatait mellőzve, áttérhessenek a békekötés föltételeinek tárgyalására. Mire előadták, hogy a békét legczélszerűbben biztosíthatni: ha a király a Nikolsburgban átengedett hét magyar megyéhez még négyet csatol; a nemzet politikai jogait s a protestánsok vallási szabadságait új okmány által biztosítja; magát kötelezi, hogy idegen hadat nem vezet többé az országba; végre általános amnestiát enged.
A magyar tanácsosok ezek hallatára nagy mértékben fölháborodtak. Ime – mondák – a fejedelem az eddigi engedményekkel sem elégszik meg, újakat kiván; mi annak jele, hogy az egész ország kormányára vágyódik. Ha tehát a király békére lép, a korona tekintélye és a népek java követeli, hogy Bethlen a béke állandóságáról kellő biztosítékokat nyújtson: a Nikolsburgban nyert hét megyét bocsássa vissza, és mondjon le a királyi czím használatáról.* A király elfogadta e javaslatot. De az erdélyi biztosok határozottan kijelentették, hogy a fejedelem nem mondhat le arról, mit a nikolsburgi béke alapján bír, s ezen békét a jelen alku alapjáúl kell tekinteni.
Február 23-án a királynál s a nádornál tartott tanácskozmányokról jegyzetek az Országos Levéltárban. – Bécsi nuntius február 24, márczius 2.
