I.
I.
27. SOPRON A XVII. SZÁZADBAN.
Az 1622-ik évi sopronyi országgyülés. Pázmány összeütközése Thurzó Szaniszló nádorral. Bethlen Gábor házassági és szövetségi ajánlatai. Bethlen második támadása. Pázmány álláspontja. A bécsi békealkudozások Bethlen biztosaival. Békekötés. Az 1625-ik évi sopronyi országgyűlés. A nádor-választás, királyválasztás és koronázás. Pázmány spanyol évdíja. Bethlen harmadik támadása. Pázmány tevékenysége a béke helyreállítása érdekében. A pozsonyi békekötés. Bethlen végső évei és halála.
A NIKOLSBURGI egyesség véget vetett a polgárháborúnak, mely Magyarországon harmadfél esztendeig dúlt. II. Ferdinánd, miután a hatalmas erdélyi fejedelmet kielégíté, a nemzet megnyugtatására irányozta figyelmét. Igéretét, hogy hat hónap lefolyása alatt országgyűlést tart, beváltandó, 1622 ápril 3-dik napjára a rendeket Sopronba egybe hívta. De Bethlen és átalán a magyarok irányában még bizalmatlanságot táplált, s ezért az országgyűlésen jelentékeny haderő élén szándékozott megjelenni.
Készűletei a felsőmagyarországi rendek közt aggodalmat keltettek, s ezek követeket küldve Bécsbe, arra kérték a királyt, hogy ne fenyegesse fegyveres erő összpontosításával az országgyűlés szabadságát.
Bethlen kétszínü magatartást követett. Pázmányhoz intézett levelei egyikében a rendek kívánságát támogatta, a másikban azt a tanácsot adta, hogy a király ne menjen személyesen az országgyűlésre, vagy pedig ha megy, jól fölfegyverezve jelenjék meg ott.* Egyidejűleg hírek érkeztek olyan nyilatkozatairól, melyekből az tűnt ki, hogy a nikolsburgi egyességet csak fegyverszünetnek tartja, nem állandó békének. Pázmánynak volt bátorsága őt a hírek felől tudósítni. De habár a fejedelem azokat rágalmaknak bélyegezte is,* senkit sem nyugtatott meg.
Bethlennek 1622 márczius 22-ikén PÁZMÁNY-hoz írt levele MILLER-nél 1. 42. Másik leveléről a velenczei követ 1622 márczius 12-iki, a flórenczi ápril 2-iki jelentésében szól.
Bethlennek ápril 2-ikén PÁZMÁNY-hoz írt levele. Hazai Okmánytár. 1. 434
Pázmány ugyanakkor a király megbízásából, Magyarország egy részét bejárta, hogy a rendek hangulatára befolyást gyakoroljon. A tudósítások, melyeket észleletei és igyekezetei eredménye felől az udvarhoz küldött, megnyugtatók voltak. De ő a közvélemény igényei elől sem zárkózott el, és azokat a trón lépcsőinél tolmácsolta; többi közt arra is figyelmeztette a királyt, hogy lehetőleg csekély számú hadat vonjon össze Sopron vidékén, és mutasson a rendek iránt bizalmat.*
A velenczei követ márczius 12, 30 és május 7, a flórenczi követ ápril 2, 9, 16, 23, 30-iki jelentései.
Azon eredmények között, melyeket Pázmány az országgyűlés békés lefolyásának biztosítása tekintetében fölmutathatott, legjelentékenyebb volt az, hogy Thurzó Szaniszlót mind szorosabb kötelékekkel csatolta a király szolgálatához.
Miután a nádori méltóság elnyerését, hihetőleg már Nikolsburgban, kilátásba helyezte volt neki, most kézzelfogható előnyben részesíté őt közbenjárása által. Bethlen ugyanis Thurzónak, szolgálatai és áldozatai fejében, a túróczi prépostság birtokait tizenötezer tallér erejéig beírta. A nikolsburgi egyesség megállapította, hogy a legközelebbi országgyűlés a Bethlen által beírt vagy elzálogosított jószágoknak törvényes birtokosaik részére visszaadása és azoknak kik pénzt adtak, kárpótlása iránt intézkedni fog. Minthogy Thurzó a jószágokért pénzt nem adott, az ő igényei kétségesek valának, és mindenekfölött érdekében állott, ügyét az országgyűlés megnyitása előtt hozni tisztába. Pázmány, a császári gyóntató útján, kivitte m. Ferdinándnál, hogy ez magánpénztárából az egész tizenötezer tallért kifizette, mire Thurzó a jószágokat visszabocsátotta. A főpapok, amint erről értesűltek, zúgolódni kezdettek Pázmány ellen, mivel attól tartottak, hogy a többi elidegenített egyházi javak visszaváltásánál is a teljes beirási-összeget kénytelenek lesznek azonnal kifizetni. De utóbb meggyőződtek arról, hogy Pázmány jól számított.*
Az országgyűlésre küldött pápai uditore június 4-iki és július 15-iki jelentései.
Az országgyűlés május közepén nyilt meg. A rendek mindjárt a nádori méltóság betöltését sürgették. És 150 szavazatból Thurzó Szaniszlóra 80 esett, míg a katholikus párt jelöltje, Esterházi Miklós, 65-öt kapott.
De Thurzó megválasztatása csak látszólag képezett a protestánsokra nézve diadalt. Igényeiket, melyekkel az országgyűlésen fölléptek, nem bírták érvényesíteni, és mikor a hosszú vitának szavazás vetett véget, a protestáns rendek közül is többen járultak azon határozathoz, hogy vallási tekintetben a korábbi állapotok tartassanak fönn. Az elidegenített egyházi javakra vonatkozólag pedig olyan végzés alkottatott, mely a katholikusoknak kedvezett.
Az új nádor, míg fontos elvi kérdésekben engedékenységet tanusított, egy jelentéktelen formai kérdés miatt összeütközésbe jött Pázmánynyal.
Az országgyűlés alatt a király második nejét, Eleonorát, Pázmány és a veszprémi püspök, ünnepélyesen megkoronázták. Az egyházi szertartást követő lakomán, régi szokás szerint, a prímás a nádor előtt fogalt helyet. Thurzó úgy volt meggyőződve, hogy ezzel a nádori méltóság sérelmet szenvedett, és az ebéd végeztével szemrehányásokat tett Pázmánynak. Majd a királyhoz fordúlt; elégtételt kérvén a sérelemért. A király igyekezett őt megnyugtatni, és kérelmére leiratot állitott ki, melyben kimondja, hogy a mi a koronázási lakománál történt, «nem lehet hátrányára sem a nádornak, sem a nádori méltóság kitünősége-, tekintélye- és elsőbbségének, és ő az elsőbbséget, mely megilleti, minden előforduló esetben birni fogja.»*
Az 1623 augusztus 4-ikén kelt királyi leirat az Országos Levéltárban.
Thurzó ezen okiratot diadalmasan bemutatá az országgyűlésen. De ezzel megsértette Pázmányt, ki szintén féltékenyen őrködött magas állásának előjogal fölött, s ezeket most megtámadva látta. Bántotta őt az is, hogy a király a nádor javára döntvén el e vitás kérdést, úgy tüntette föl, mintha saját jogait a nádor rovására terjeszteni igyekeznék. Elégületlenségét még fokozhaták kárörvendő ellenségei, kik bizonyára nem mulasztották el ezen alkalmat kizsákmányolni.
Ily hangulatban kért a királynál kihallgatást. S kijelenté, hogy újabb surlódásoknak elejét veendő, a nádorral ezentúl nem akar találkozni, s a királyi tanácsból kilép.* A prímás jól tudta, hogy lemondása nem fog elfogadtatni, s hogy a király mindent megtesz kibékítésére. És csakugyan fenyegetése annyira hatott a királyra, hogy az a nádor részére kiállított leirat tárgyában, elég különös módon mentegette magát. Azt jelentette ki, hogy a leirat többet foglal magában, mint szóbeli nyilatkozata, a minek oka « talán a titkár gondatlansága» .
A velenczei követ augusztus 13-iki jelentése.
S most parancsára, a magyar cancellár újabb királyi leiratot állított ki, melynek föladata volt az előbbit magyarázni és kiigazitani. « Miután a királyi felségnek – így szól – szándéka az esztergomi érsekség előjogait és kiváltságait sértetlenűl föntartani: kívánja, hogy előbbi iratának szavaiból az érseki előjogokra semmiféle sérelem ne származzék.»* Ekként Pázmány lett a győztes fél. A nádor kénytelen volt megnyugodni. De nem szűnt meg neheztelni a prímásra, és a szivélyes viszony; mely imént jött létre közöttök, fölbomlott. A nádor évek multával is, egyéb bajok közepett és betegség által elnyomva, élénk fájdalommal emlékezett meg ezen eseményről, mely hiuságát mélyen sértette.*
MILLER-nél I. 44.
1624 augusztus 24-én Czobor Imre részére adott utasításában. Az Országos Levéltárban.
