VI.
VI.
Bethlen a beszterczebányai országgyűlést július 3-ikán harczias szellemű beszéddel nyitotta meg. Kijelenté, hogy a béke létrejöttére csekély a remény. Fölhívta a rendeket, hogy a véghelyek ellátásáról és a háború szükségleteiről gondoskodjanak. Ezek ragaszkodásukat személyéhez és vállalatához bebizonyítandók, szoros szövetségre léptek vele, erről oklevelet állítottak ki, melyet egyenként aláirásukkal láttak el.
Ilyen előzmények után Pázmány szükségesnek látta, hogy a király is határozottan lépjen föl. Tanácsára, II. Ferdinánd megbízta Beszterczebányán levő biztosait, hogy a csehekkel fönnálló szövetség és a fejedelemmel kötött egyesség fölbontását kívánják, és amennyiben czélt nem érnek, a tárgyalásokat szakítsák meg.*
Az 1620 július 24-ikén kelt királyi iratnak PÁZMÁNY által javított és több lényeges ponttal megtoldott fogalmazata az Országos Levéltárban.
És csakugyan, mikor fölhívásukra a rendek kijelentették, hogy szövetségeseiktől el nem szakadhatnak, a királyi biztosok augusztus 15-ikén az országgyűlést a király nevében feloszlatottnak, végzéseit eleve érvényteleneknek nyilatkoztatták, és visszatértek Bécsbe.
Az országgyűlésnek az volt a válasza, hogy Bethlent Magyarország királyává kiáltotta ki. Számosan hívei közől kéréseikkel ostromolták, hogy követve a pfalzi választófejedelem példáját, kit tizenkét református pap Csehország királyává koronázott, ő is koronáztassa meg magát. Alvinczi Péter, a kassai lelkész, ki mint udvari pap kísérte, késznek nyilatkozott, hogy fejére helyezi szent István koronáját: « Úgy ám – ellenveté Bethlen nevetve – de te nem vagy esztergomi érsek. » « Felségedtől függ – felelé a prédikátor, – esztergomi érsekké nevezni ki. » « De csak koronás király nevezhet esztergomi érseket!» volt a fejedelem válasza, melylyel a párbeszédnek véget vetett.*
Révai Péter elbeszélése « De Sacra Corona» czímű munkájában. SCHWANDTNER: Scriptores Rerum Hung. 11. 478.
Évek multával, épen Alvinczihez írva levelet, megelégedéssel gondolt vissza azon elhatározására, hogy a koronázástól tartózkodott. Éles tekintete előre látta a fordulatot, mely a rendek érzelmeiben és az események alakulásában be fog következni.*
1627 ápril 3-ikán kelt levele. Századok. 1868. folyam. 232.
Mindazáltal azon mozgalomnak, mely a kath. egyház hatszázados szervezetének fölforgatását tűzte ki czélúl, nem állott útjába. Pázmánynak a nádor által előterjesztett emlékirata, melyben az országgyűlést az elhamarkodott intézkedésektől óvta, hatástalan maradt.*
Pázmány maga emliti ezt. Vindicić» czímű röpiratában. 25.
Az ország rendei « a kölcsönös egyenlőség szempontjából» elhatározták, hogy miként a protestánsoknak három superintendensök van, a katholikusoknak szintén három püspökük legyen: Egerben, Nyitrán és Győrött, kétezer forint fizetéssel, és hat káptalannal, melyeknek kanonokjai kétszáz forint fizetést kapnak. Az egyházi javak az ország közszükségeire; különösen a véghelyek fönntartására, fordíttatnak.
A kimenekült főpapok és főuraknak újabb határnapot tűztek ki, a meddig visszatérhetnek az országba. Pázmányra és Balásfira nézve kivételt tettek, őket mint a haza ellenségeit örökre száműzték.
Pázmány most sem késett a személyére és az egyházra vonatkozó végzések ellen fölszólalni. Védiratot szerkesztett, melyet nyomtatásban közrebocsátott. Az országgyűlés ítéletétől a közvéleményhez föllebbezett. Mindenekelőtt kimutatta, hogy a beszterczebányai gyűlés, a főpapi rend távolléte és a törvényes király feloszlató rendelete következtében; a törvényszerűség föltételeit nélkülözi. Továbbá a kath. egyházra vonatkozó rendelkezések már azért is érvénytelenek, mert azokkal a kath. clerust, törvényes eljárást mellőzve, idézés, kihallgatás és vizsgálat nélkül, fosztották meg birtokaiktól. Azután bonczolja az okokat, melyekkel az országgyűlés a végzést támogatta. Az első ok az, hogy a clerus nem az isteni tisztelet emelésére használta föl javait. Különös – úgy mond – hogy Bethlen és követői buzgólkodni látszanak az isteni tiszteletért, míg végzéseik kiirtására czéloznak. Annak megítélésére, vajjon a clerus az isteni tiszteletről miként gondoskodott, nem illetékesek.
A második ok az, hogy a clerus gőgjének táplálására és fényűzésre használta föl javait. Voltak idők, a mikor ilyen vád az igazságnak legalább külszínét mutatta volna föl. De annyira megfogytak az egyházi javak, hogy szegénység és nélkülözés a főpapok osztályrésze. A magyarországi érsekek és püspökök összes jövedelme alig haladja meg a hatvanezer forintot. « Magamról – úgy mond – állíthahatom, hogy két éven át, jövedelmem egy harmadát sem fordítottam saját személyemre; kétharmadnál sokkal többet papnöveldék, collégiumok, szegény-házak alapítására, tanulók, koldusok, utasok segítségére, templomok építésére és diszítésére fordítottam.» De ha némelyek másként jártak volna el, sőt talán feslett életet is folytattak volna, az nem elég ok arra, hogy az egész clerust javaitól és becsületétől megfoszszák. Egyébiránt a clerus erkölcsiségére nézve is áll az, a mit szent Ágoston mond, hogy valamint a jó barátok dicsőítésének, úgy az ellenség ócsárlásának nem kell hitelt adni.
Azt a vádat, hogy clérus a haza nyugalmát felzavarta, a zsidók is emelték Krisztus és az apostolok ellen. Folytonosan ismétlődik a farkas és a bárány esete. A fölkelők az alattvalói hűség kötelékeit széttépik, az országot pusztítják és elfoglalják, a királyi tisztviselőket elfogják, a főpapokat bántalmazzák, a törvényeket és jogokat felforgatják; és mégis a clerus felelős minden bajért. Pedig a clerus soha senkinek sem tört vesztére, cselszövényeket nem szőtt, lázadásokat, zavarokat nem támasztott.
Saját személyére térve át, rágalomnak bélyegzi azon állítást, hogy ármányokkal szerezte meg az esztergomi érsekséget. Ráfogás az, hogy a régi családok hősi sarjait megvetette; rosz hazafinak mutatta magát, és az országban támadott zavaroknak ő az okozója. Általános kifejezéseket használnak, mert a vádat indokolni nem tudják. De föltéve, hogy szóval vagy tettel csakugyan megsértett valakit, ezért nem tekinthető az országos zavarok okozójának. « Mily én következtetés! Az érsek megsért valakit tehát profanáljuk a templomokat, forgassuk föl a püspöki székeket, nyomjuk el a clerust, öljük a papokat, mondjuk föl a hűséget a királynak, válaszszunk más királyt, semmisítsük meg az ország jogait! Ha ez a következtetés észszérű, úgy, nem tudom, mi az elmebetegek őrjöngése!»
Híresztelik, hogy Homonnai Györgyhöz írt leveleit, melyekben vészteljes ármányok és kegyetlen tervek nyomára jöttek, fogták él, s igérték, hogy az országgyűlésen bemutatják. De nem tették; e helyett aláírásokat és pecséteket hamisítva, leveleket koholtak, melyekkel hiszékeny embereket tévútra vezettek. « Lelkiismeretemre mondom, soha, sem tollal, sem tettel az ország romlására nem törekedtem. Ha mindazáltal ellenállani a lázadóknak, felszabadítani szeretett hazámat Bethlen igája alól, védelmezni a törvényes király tekintélyét, visszahelyezni a kath. egyházat és papságot hajdani állapotába, törvényes önvédelemmel elhárítani a törvénytelen erőszakot; ha mindez Bethlen szemeiben annyit tesz, mint a haza romlására törni, úgy elismerem, hogy ezt teljes erőmből cselekedtem. Homonnai grófot leveleimmel intettem és buzdítottam, igyekezzék törvényes eszközökkel a haza elrablott szabadságát visszaállítani, Bethlen kárhozatos törekvéseit meghiusítani, az ország erőszakos földúlását megakadályozni. Ezt nem tagadom. De ezzel a haza elnyomott szabadságának visszaállítására, nem vesztére és romlására törtem. Ezt tiszta lélekkel állíthatom!*
A röpirat czíme: «Vindicić Ecclesiastice quibus edita a Principe Bethlen in Clerum Hungarić decreta divinis hismanique legibus contraria ipso iure nulla esse demonstrantur», Bécsben, 1620 nyomatott.
25. A VINDICIAE CZIMLAPJA.
