VII.
VII.
Az országgyűlési tárgyalásokat csakhamar a csaták zaja váltotta föl. Bethlen szeptember havában újra támadólag kezdett működni. Fegyvereit szerencse kísérte. A Dunán túli országrészt egész a Dráváig meghódította.
De a hadjárat sorsa Magyarország határain kívül dőlt el. Miksa bajor fejedelem, a katholikus liga vezére, Ausztriát engedelmességre szorította; majd Bouquoi császári tábornokkal egyesűlvén, Csehországba nyomúlt és Prága közelében, a fehérhegy tövénél, megsemmisíté a fölkelők haderejét. Frigyes ellenkirály Németországba menekült; a csehországi rendek meghódoltak.
Bethlen azon veszélylyel szemben, hogy a császár most már ellene öszpontosithatja egész erejét, ismét föl akarta venni a békealkudozások fonalát. XIII. Lajos franczia király, ki attól tartott, hogy a németországi vallási mozgalmak a franczia hugenottákat is vallásszabadságuk kiküzdésére késztethetik, már korábban közbenjáróúl ajánlkozott. Most, Bethlen megkeresésére, bécsi követei rábírták Ferdinándot, hogy a tárgyalások megindításához beleegyezését adja.
A franczia követek és a két fél biztosai, az 1621-ik év elején Hainburgban jöttek össze. De Bethlen azon kívánatait, melyek a királyi czím megtartására és tizenhárom felsőmagyarországi megye átengedésére vonatkoztak, a királyi udvarnál – főleg Pázmány befolyása következtében – visszatuasították.* A tárgyalások ápril második felében eredménytelenűl felbomlottak.
Bécsben egybegyűlt tanácsosok conferentiájának több jegyzőkönyve meg van az Országos Levéltárban. Azokból Pázmány nyilatkozataival is megismerkedünk.
Bethlen ismét folytatta a háborút. De habár Zólyom és Érsekujvár közelében, valamint a Dunán túl is jelentékeny győzelmeket vívott ki, környezetében mindinkább tért foglalt az elégületlenség, melyet a hosszantartó válság következményei és a fejedelem magatartása előidéztek. Pázmány kizsákmányolta ezt a helyzetet, és oda törekedett, hogy a katholikus főurakat a király hűségére visszavezesse.* Ez többeknél sikerűlt. Legnagyobb jelentőségű volt a nádor visszatérése. Forgách Zsigmond a franczia közbenjárók előtt megjelenvén, kinyilatkoztatta, hogy «mivel Bethlen makacssága és önzése az alkudozások sikerét meghiusítja, nádori tisztének közbenjárói hivatása által késztetve, Bécsbe megy, hogy a királylyal az ország nyugalmának helyreállításáról tanácskozzék.»
Bethlen 1621 márczius 20-ikán írja, hogy leveleket fogott el, melyekből kitűnt, hogy többen hívei közől «ki immediate császárral, ki Pázmánynyal, s ki egyébbel tractáltanak». Erdélyi Történeti Adatok. 11. 387.
Majd gróf Thurzó Imre is érintkezésbe lépett Pázmánynyal, és felajánlotta szolgálatait a béke létrehozása érdekében.* A prímás örömmel fogadta közeledését, és leveleiben meleg szavakkal buzdította igyekezetei folytatására. «Adta volna az Úristen – írja neki – hogy ennekelőtte is mindnyájan a szép, csendes és békességes állapotot megbecsűlvén, ezt a nagy tűzet ne gerjesztik vala, mely immár is sok ezer hazánkfiait megemésztette, és ha idején elejét nem veszik azok a kiken áll, félő, hogy utolsó veszedelemre ne hozza édes hazánkat, kit az Úristen kegyelmesen eltávoztasson. Azt kegyelmednek magam felől ajánlhatom, hogy az szent békességnek véghezvitelében örömest minden értékemet és tehetségemet buzgó szívvel foglalom. »*
A flórenczi udvar bécsi követének július 31-iki jelentése.
PÁZMÁNYnak 1621 augusztus 23-ikán Thurzóhoz írt levele az Országos Levéltárban.
Pázmány személyesen óhajtott vele találkozni, hogy bizalmasan értekezzenek.* Ezen szándék valósítását a kölcsönös bizalmatlanság meghiusította ugyan; de a békealkudozások útjában álló akadályokat sikerűlt elhárítaniok.
PÁZMÁNYnak 1621 augusztus 30-ikán Thurzóhoz írt levele ugyanott.
A király öt biztost nevezett ki. Névleg Ditrichstein olmützi bíbornok-érsek állott élükön; tényleg Pázmány volt vezetőjök. Bethlen biztosai között Thurzó Imre foglalta el a főhelyet; de alig kezdődtek meg (16214 október 11-ikén) az alkudozások, a nagyreményű ifjút; fényes pályája küszöbén, a halál elragadta. Helyére a fejedelem gróf Thurzó Szaniszlót küldötte.
A tárgyalások kezdetben nem igértek kedvező eredményt. A fejedelem megbízó-levelében magát «választott királynak» nevezte, Pázmánytól pedig megvonta az érseki czímet. Mire Ditrichstein óvást emelt a királyi czím használata ellen; Pázmány pedig kijelentette, hogy a beszterczebányai végzések érvénytelenek lévén, az érseki czímet magától elvitatni nem engedi.
A föltételek tárgyában is a két fél álláspontja nem látszott áthidalhatónak. Bethlen ragaszkodott a tizenhárom megyéhez, a király legfölebb négyet volt hajlandó átengedni. Nyolcz napi meddő tanácskozás után, a királyi biztosok már meg akarták szakítani az alkut.
De időközben Pázmánynak sikerűlt megnyerni Thurzó Szaniszlót. Valószínüleg kilátást nyitott neki arra, hogy a gróf Forgách Zsigmond halála által imént megüresedett nádori méltóságra fogja segíteni.
Thurzó egy részről a királyi biztosokat felszólította, hogy a négy megyén fölűl még legalább kettőt-hármat – ajánljanak meg; másrészről Bethlennek hathatósan ajánlott engedékenységet. A fejedelem e miatt megneheztelt. «Az legnehezebb – írja – hogy magoknak nincsen kegyelmeteknek semmi kedve az én igazságomhoz, kicsiny becsületemnek oltalmazásához, hanem minden rátiókkal, valamelyiket elméjében feltalálhat, csak engemet ostromol irásuk által, hogy ut et qualitercumque a békességet vigyem véghez. » De mivel ugyanakkor hadainak kapitányaitól azt a jelentést kapta, hogy «az vitézlő nép nagyon megunatkozott volna az hadakozástól, kívánják igen a békességet és félő volna, hogy sokan közülök a télen haza oszolnának»; kényszerítve látta magát arra, hogy engedjen.
Új év napján (1622) írták alá a két fél biztosai a békekötés okmányait. Bethlen a királyi czímet leteszi, az országnak általa elfoglalva tartott részeit visszaadja, igéretet tesz, hogy jövőben a király és alattvalói ellen nem fog ellenséges támadást intézni. Viszont a király hét megyét élethossziglani birtoklásra, két sziléziai herczegséget örökös birtokul enged át, és igéri, hogy ha Bethlen a török által megtámadtatnék, segítséget fog néki küldeni.
Ugyanakkor a király külön oklevélben az ország rendeit biztosította, hogy az ország szabadságait és törvényeit, különösen a bécsi békekötést, az 1608-ik évi törvényeket és saját választási föltételeit tiszteletben tartja, általános amnestiát enged, hat hónap alatt országgyűlést hív össze, a sérelmeket orvosolja, és a törökkel a békességet föntartja.
Így végződött a harmadfél esztendeig tartó küzdelem. Eredménye az volt, hogy Bethlen hatalma, területek szerzése és tekintélyének növekedése által, jelentékenyen gyarapodott, a nemzet szabadságait biztosító okiratok száma egygyel szaporodott. De a nikolsburgi békekötés a nemzetnek a királyi hatalom irányában, a protestantismusnak a kath. egyházzal szemben új jogot nem szerzett, jogainak új biztosítékot nem nyújtott.
Nevezetes tény, hogy a mozgalom folyamán a győztes fél szenvedélyeinek a kiküzdött sikerek nem adtak táplálékot. A kassai és jászai véres események nem ismétlődtek. Még a nagyszombati jezsuiták is visszatérhettek rendházukba, anélkűl, hogy bántalmaknak lettek volna kitéve; maga Bethlen tisztelettel járt el irányukban, sőt diplomacziai megbízásokkal küldi őket Bécsbe. A protestánsok elfoglalják ugyan a kath. templomokat, hol szerét tehetik; de a kath. egyház emlékei s szent tárgyai meg voltak kimélve rombolástól, melyre a forradalmak másutt elragadtattak.
Figyelemreméltó a készség is, melylyel a fölkelés vezérei s részesei a fegyvert leteszik. Türelmetlenebbül sovárogtak a béke létrejöttére, mint előbb a harcz megnyitására.
Amint Bethlen az 1622-ik esztendő elején az országból kivonul, minden azon állapotba tér vissza, melyben a fölkelés találta. A rendek, kik imént Bethlent királylyá kiáltották ki, és úgy nyilatkoztak, hogy « készebbek magukat halomba rakatni fejenként, hogy sem mint attól elálljanak»; meghódolnak II. Ferdinánd előtt, kit esküszegéssel vádoltak volt. A főpapok elfoglalják székhelyeiket, a szerzetesek házaikat. A pozsonyi és beszterczebányai országgyűlés végzései feledésbe mennek.
Másrészről Pázmány is fátyolt vet a történtekre. És a fejedelemnek, ki a haza ellensége gyanánt bánt el vele, baráti jobbját nyújtja azon levélben, melyet a békekötés után intéz hozzá.
« Hogy az Úristen, írá, mind azt mi kegyelmes Úrunk szívét s mind az felséged elméjét arra vezérlették, hogy az szegény községnek számlálhatatlan ínségének és az keresztyén vérontásnak véget vetvén, az szent békesség végben mene, méltán hálákat adhatunk ő szent felségének, kiért én is örvendezni akarok felségednek ez kis irásommal.
« E mellett minthogy az visszavonó üdőnek állapottya magával hordozza az gyűlölködésre való okokat, felségedet kérem, hogy az elmúlt dolgokat feledékenységben hagyván, tartson engemet jó akarójának, bizonyos lévén abban felséged, hogy valameddig az én kegyelmes uram és koronás királyom megnyugszik az felséged jó forgódásában, én is igyekezem azon, hogy az én vékony értékem és tehetségem szerént kedveskedgyem mindenben felségednek. Viszontag felségednek hasonló jó akarattyát várván. Tartsa és álgya meg Isten felségedet sok jókkal.»*
PÁZMÁNYnak Nikolsburgból 1622 január 10-kén Bethlenhez egészen sajátkezüleg írt levele a gyulafehérvári Batthyányi-könyvtárban.
26. II. FERDINÁND ÉRME.
