IV.
IV.
Bethlen Gábor a csehországi fölkelést élénk örömmel üdvözölte. A Habsburg-ház szorongatott helyzete azt a reményt kelté föl lelkében, hogy török segélylyel, Magyarország trónjára emelkedhetik.* De az ép oly óvatos, mint nagyratörő fejedelem, egy egész éven át, az események tétlen szemlélője maradt, míg a fölkelés által kivívott sikerek őt is a cselekvés terére vezették.
Úgy a portánál, mint a bécsi udvarnál és Bethlen hívei körében is, Bethlen hadjárata kezdetén, tisztában voltak az iránt, hogy czélja: a magyar trón elfoglalása. MIKÓ. Erdélyi Történelmi Adatok. II. 178. És a flórenczi udvar bécsi követének szeptember 21 s 28-iki jelentése, Rákóczi György nyilatkozata szeptember 3-ikán Kassa város jegyzőkönyvében.
Az 1619-ik év tavaszán követet küldött Konstantinápolyba; azzal a megbízással, hogy a m. Ferdinánd ellen indítandó háborúra a porta engedélyét hozza meg. Terve kedvező fogadtatásra talált. A nagyvezér kérkedve mondá, hogy «ő teszi meg Bethlent magyar királylyá».*
Borsos Tamás portai követ naplója gróf Mikónál, i. h.
Ezalatt szándékai és készületei iránt a királyi udvart tökéletesen tévútra vezette. Julius elején, meleg hangon irt levélben szerencsekívánatait fejezi ki azon győzelem alkalmából, melyet a király «árulói» fölött kivívott, és tanácscsal szolgált, miképen kelljen a béke helyreállítását eszközölni. Sőt segítségét is fölajánlotta Csehország visszahódítására. De a mint a portáról a választ megkapta, azonnal (augusztus 26-án) hadai élén megindult Debreczen felé. Magyarországi hiveit fölszólítá a csatlakozásra. Ezek között a leghatalmasabb és legmerészebb RÁKÓCZY GYÖRGY volt, ki hajdú-csapat élén Kassa alá vonúlt és a várost megadásra szólította föl. A tanács, miután biztosítást nyert, hogy « a polgárok közől senkit, a pápistákat sem » éri bántás, megnyitotta a kaput.*
Bethlennek 1619 július 9-ikén a nádorhoz írt levele, a Forgách-levéltár irományai között a Nemzeti Muzeum könyvtárában. – Dóczi Endrének Bethlen ajánlatára írt válasza, 1619 augusztus 7-éről SZILÁGYI Sándornál: Erdélyi Országgyűlési Emlékek. VII. 532.
Azonban a szabadság új korszaka az erőszak véres tényével avattatott föl. Ez időben két jezsuita tartózkodott Kassán: Grodecz Menyhért és Pongrácz István, kik lelkipásztori buzgóságukkal és hittérítői sikereikkel régóta magokra vonták a protestánsok ellenséges érzületét. Rákóczy, mindjárt bevonulása után, őrizet alá helyeztette őket, és velök Kőrösi Márk esztergomi kanonokot is, káptalana abaujmegyei birtokainak felügyelőjét.
21. JÁSZÓ VÁRA A XVII. SZÁZÁDBAN.
Mindhárman, az éhség és szomjúság sanyargatásai mellett, különféle kisértéseknek voltak kitéve. Majd fenyegetésekkel, majd nagy igéretekkel akarták őket rábirni, hogy a protestantismusra térjenek át. «Életünket és javainkat – így hangzott válaszuk – ám vegyétek el; csak Krisztustól és vallásunktól ne foszszatok meg. » Végre szeptember 7-ikén hajnalban a hajduk vad csoportja hatolt börtönükbe és halálra kínozta őket, kik ekként a vértanúk dicsőségének részeseivé lettek.*
PÁZMÁNY 1628-ban folyamodott Rómába szentté avattatásukért. Legújabban Scitovszky prímás is tett ez iránt lépéseket. Vizsgálat rendeltetett el, melynek irományait 1859-ben Rómában kinyomatták.
Ugyanakkor Szécsi György Jászót, az egri káptalan székhelyét, kerítette hatalmába, mely alkalommal fegyveresei több kanonokot és egyházi férfiút bántalmaztak és megsebesítettek.
Amint ezen események híre Nagyszombatba eljutott, Pázmány meghagyta a jezsuitáknak, hogy növendékeiket szétbocsátva, biztos helyre vonúljanak el; maga pedig Bécsbe menekült; tudva, hogy ha az országban marad, és a mozgalomhoz nem csatlakozik, halál várakozik rá; már pedig, fölfogása szerint, sem kötelessége, sem az eszélyesség nem kívánta, hogy magát föláldozza, a vallás és a közügy haszna nélkül.*
PÁZMÁNY így indokolja elhatározását «Vindicić Ecclesiasticć» czímű 1620-diki röpiratában.
Bethlen, a protestáns rendek által lelkesedéssel fogadva, akadálytalanúl haladt előre. Szeptember 20-dikán tartottá bevonulását Kassára, hol egybegyűlt hívei «előttök-járónak és főgondviselőnek» választottál. Október 9-dikén Nagyszombatba érkezett, és az érseki palotába szállott.
22. A JEZSUITÁK KIVONULÁSA MAGYARORSZÁGBÓL.
Nyilt leveleket bocsátott ki, melyekben az ország rendeit csatlakozásra szólítja föl. Támadásának indító okai között a vallási sérelmekre különös súlyt helyez. «A magyarországi clerus – úgymond – sok helyeken mind szóval, mind irással, nyilvánvaló sok fenyegetésekkel éltenek, hogy nemcsak a religiónak szokott libertását akarnák turbálni, sőt fő-főpátrónusokkal ki tudja mit akarnának cselekedni».*
A nyiltlevél 1619 szeptember 10-ikén kelt. L. Esterházi Miklós élete. I. 60.
Thurzó Imre különösen a lutheránusokat buzdította, hogy « a végveszélylyel fenyegetett három evangelikus rendnek a babiloniai fogságból kiszabadítása » érdekében a fejedelem zászlaja alá gyülekezzenek.
23. ALVINCZI RÖPIRATA.
Bethlen, a hivatalos nyilatkozatok mellett ügyének publicistai támogatásáról is gondoskodott. Alvinczi Péter, a nagy befolyású kassai predicator által, támadása indokolására magyar és latin nyelven röpiratot készíttetett: « Magyarország Panasza » czím alatt. Azt hirdeté ebben, hogy a sátán pokoli gyűlöletét Magyarországgal éreztetni akarván, eszközül a katholikus papságot használta föl. Ez a török ellen küldött hadakat a haza polgárai ellen indította, hallatlan nyomort hozott az országra. A protestáns vallást gyökeresen kiirtandó, lefoglalta templomait, száműzte prédikátorait. Ezáltal Bocskay fölkelését idézte elő.
Ekkor a protestánsok a kath. clerust kiirthatták volna, de azon reményben, hogy megjavúl, kimélték. Azonban a papság csakhamar újra a viszály magvait hintette el, támadást hozott létre az erdélyi fejedelem ellen, megsértette a protestánsok javára alkotott törvényeket, meghiusította az 1618-ik évi országgyűlést, kierőszakolta Ferdinánd megválasztását, a ki hittel fogadott igérete ellenére az ország sérelmeit orvosolni elmulasztotta. Névszerint Pázmány Péter, Homonnai György, Esterházi Miklós , Dóczi Endre és Lónyái Endre ellen a vallási béke megzavarásának vádját emeli.
24. PÁZMÁNY FELELETE.
Pázmány ellen különösen fölhozza, hogy több protestáns templomot elfoglalt, a prédikátorokat üldözte, erőszakos eszközöket használt a kath. vallás terjesztésére; az országgyűlésen megakadályozta a protestánsok sérelmeinek orvoslását; a király szándékainak, bár az ország szabadságaival ellenkeztek, buzgó pártolója volt, és csak kisebb jelentőségü ügyekben, hogy álnokságát elpalástolja, tartott a rendekkel. Azzal zárja be terjedelmes fejtegetéseit, hogy a protestánsok az egyenjogúságot követelik: azt, hogy vallását mindenki, bárhol szabadon gyakorolhassa; a hivatalok betöltésénél a vallásra ne legyen tekintet; a kath. clerus pedig a közügyekre gyakorolt kivételes befolyásától fosztassék meg. Ha ekként egyik vallásnak a másik fölött nem lesz elsőbbsége, béke és egyetértés fog az országban uralkodni.*
A röpirat magyar és német nyelven névtelenűl és a nyomtatási hely megnevezése nélkül jelent meg és negyedrétű 24 levélből áll. Csak két példánya ismeretes. SZALÁRDI egész terjedelmében fölvette krónikájába. Újabb Nemzeti Könyvtár. II.
A kath. papság oltalmára, maga Pázmány vette kezébe a tolla; de névtelenül bocsátotta közre feleletét, mely ezen czímet viseli: « Az magyarországi támadásoknak hamisan költött eredetinek rövid velős hamisítása.»
Azzal kezdi, hogy közel két évszázad óta soha olyam tartós nyugalom az országban nem uralkodott, mint a legutolsó három esztendő alatt. A törökkel és az erdélyi fejedelemmel kötött béke sértetlenül fönnállott. És Bethlen, a szövetség értelmében, ismételve ajánlkozott, hogy tízezer ember élén, a csehek ellen, a király segítségére jő. Ekkor «némely zenebonás és fúrt agyú emberek, rész szerint az ifjúságnak buzgóságától mondjam-e avagy dühösségétől indíttatván, rész szerint az híres neves német nemzetség ellen való meggyökerezett gyűlölségtől ösztönöztetvén, részszerint uralkodásnak és kóborlásnak kívánságátul gerjesztetvén», rábirták az erdélyi fejedelmet, hogy a király ellen támadjon. És «az hitet fogták pajzsul».
Részletesen czáfolja azon állítást, hogy II. Ferdinánd megválasztása ármány és erőszak műve vala. Igazolta; hogy az rendesen és törvényesen ment véghez. Azon vád ellenében, hogy a király megszegte koronázási hitlevelében elvállalt kötelezettségeit, utal a néhány hónap előtt tartott országgyűlésre, melynek törvénykönyvében a rendek hálásan ismerik el az ország iránt tanúsított jóakaratát. Egyébkint ha valamit elmulasztott volna, ezért nem őt terhelné a felelősség, de a nádort, kit mikor a német birodalomba távozott, teljhatalmú helytartójává rendelt.
Azután visszautasítja a személyét illető vádakat. Egyebek között a következő nyilatkozatot adták szájába: « Jobb, hogy az egész országot vadak lakják, hogy sem mint az eretnekeknek benne való maradást engedjenek». «Esküszik – úgymond – hogy soha az se szájába se elméjébe nem jött.»*
A röpirat hasábosan, latin és magyar szöveggel jelent meg. Név és hely nélkül. Kis negyedrétű 10 lapon.
