III.
III.
Míg akként a magyarországi rendek, a politikai irányok és a vallásfelekezeti törekvések ellentéteit, a teljesületlen igényeket és az orvosolatlan sérelmeket felejtve, nemes loyalitással hódoltak jövendő királyuknak; épen azon napokban a csehországi protestáns rendek körében az elégületlenség üszkeiből magasan föllobogott a vallás-háború lángja, mely gyorsan tovább harapódzva, Európa nagy részét harmincz éven át pusztította.
A csehországi fölkelők a helytartóság tagjait és a jezsuitákat elűzvén, készületeket tettek az ellenállásra. Egyszersmind azon voltak, hogy a szomszéd országokban hitsorsosaikat csatlakozásra, közös actióra bírják. És Ausztriában czélt értek.
Magyarország magatartása ily körülmények között döntő fontosságú volt. Ha uralkodója részére áll, talán diadalra segítheti ügyét; a fölkeléshez csatlakozva, ennek biztosítja a győzelmet.
Pázmány ezért szükségesnek látta, hogy a magyarországi rendek hűségének megszilárdítása, áldozatkészségök fölébresztése végett, a király mielőbb országgyűlést tartson.* Erre a sír szélén álló II. Mátyás királyt nem bírhatta rá. De a mint csakhamar (1619 márczius 20-án) bekövetkezett halála után, m. Ferdinánd a kormányt kezeibe ragadta, ez Pázmányt azonnal Bécsbe hívta,* és tanácsára haladék nélkül összehívta az országgyűlést. Mindazáltal ezen rendszabály nem termette meg a várt gyümölcsöket.
Kitűnik ez II. Mátyásnak 1618 deczember 19-ikén PÁZMÁNYhoz írt leveléből. PÁZMÁNY Levelezése. 199.
II. Ferdinándnak 1619 márczius 20-ikán PÁZMÁNYhoz írt levele. Ugyanott.
Az: ország mindén részében nagy volt az izgatottság. Több megye utasította követeit: ne engedjék, hogy magyar országi hadak a csehek és osztrákok ellen küldessenek, s gyekezzenek a vallás ügyében új engedményeket nyerni.
És a mint az országgyűlés kezdetén a nádor, – kit a német birodalmi gyűlésre távozott király teljhatalommal ruházott föl, – közfölkelés hirdetését ajánlotta, a többség nem járult az indítványhoz. Ellenben határoztatott, hogy küldöttség menjen az udvarhoz és a fölkelők táborába, a kibékités megkisértése végett. A küldöttség eljárt a megbizatásban, de igyekezetei eredménytelenek maradtak.
Ezalatt a protestáns rendek sérelmeik orvoslását, főképen a katholikus földesurak által elfoglalt templomok viszszaadását, az elűzött prédikátorok visszahelyezését és a jezsuiták eltávolítását sürgették. A Pázmány által vezérelt katholikus rendek a vallás ügyében újabb engedményeket nem voltak hajlandók tenni. Egy hónapig tartó vitatkozások után, a nádor kivitte, hogy a sérelmek orvoslása a jövő országgyűlésre halasztatott.
Habár a törvénykönyv az új király iránti hűség és hódolat nyilatkozataiban bővelködött, a protestáns rendek elkeseredve tértek haza, mindinkább megbarátkozva a gondolattal, hogy a csehek s ausztriaiak példájára, fegyverrel küzdik ki a vallás-egyenlőség előnyeit. Csak vezérre volt szükség. És e szerepre az erdélyi fejedelem vállalkozott.
