II.
II.
Az 1618-ik évi márczius közepe táján, a főrendek, megyei és városi követek nagy számban gyülekeztek Pozsonyba. II. Mátyás gyengélkedése miatt nem jelenhetett meg személyesen, Ferdinándot küldötte helyetteséül, három királyi biztost rendelvén melléje: Khlesh bíbornokot, Molard bárót, a hadi tanács elnökét és Ulm birodalmi alcancellárt. A főherczeg márczius 19-ikén tartotta ünnepélyes bevonulását. A Duna partjánál Pázmány üdvözölte, és a főrendek élén, lóháton kisérte a várlakba. Négy nap múlva ment végbe az országgyűlés megnyitása. Ferdinánd latin nyelven rövid beszédet intézett a gyülekezethez, és átadta a királyi propositiót, mely magyar fordításban is fölolvastatott. Mire Pázmány szólalt meg. A rendek sajnálatát fejezte ki a fölött, hogy a király kénytelen volt távol maradni; és reménységöket, hogy az ország bajai orvosoltatni fognak; igérvén, hogy az előterjesztést megfogják fontolni, és rajta lesznek, hogy ő felsége kivánatát teljesítsék.*
A pápai nuntius titkárának márczius 27-ikén Pozsonyból írt jelentése.
A propositióban a király fölszólítja a rendeket, hogy unoköcscsét és fogadott fiát Ferdinándot «ismerjék el, kiáltsák ki és koronázzák meg királyukká».
Azon körülmény, hogy az előterjesztés a «választás» kifejezést óvatosan kerülte és a két főherczeg «lemondásáról» beszélt, a király-választási jog ellen intézett támadásnak tűnt föl. Ez nagy elégületlenséget szült, annál inkább, mert a nádor-választásról nem történt említés.* Úgy az alsó táblánál, hol a protestáns követek többségben voltak, mint a főrendek körében, hol Batthyányi Ferencz, Révai éter és az ifjú Thurzó György állottak az ellenzék élén,* heves beszédek tartattak. A szabad király-választási jog világos elismerését és a nádorválasztást sürgették.
PÁZMÁNY a királyi biztosoknál ápril 17-ikén tartott értekezleten előadja a rendek kifogásait.
A pápai nuntius titkárának június 7-iki jelentése Pozsonyból.
Pázmány közvetitő állást foglalt el. A király-választás tárgyában azt a nézetet vallotta, hogy Magyarország mindig örökös monarchia volt, és a nemzet a király-választás jogát csak azon korlátozott formájában gyakorolta, hogy az uralkodóház tagjai közől választotta szabadon királyát. A régibb történelemből vont példák mellett, utalt az 1547-ik évi országgyűlésnek Ferdinánd királyhoz szóló nyilatkozatára, hogy « a karok és rendek nemcsak ő felségének, hanem utódai uralmának is örök időkre alávetették magokat». Ezért ellenezte a király-választási jog olyatén definitióját, mely a trón-utódnak az ausztriai ház körén kívül való keresését engedné. Másrészről olyan formulát igyekezett találni, mely ezen korlátozott választási szabadság biztosításával a rendeket megnyugtassa.
A nádori hivatal betöltését, a törvény követelése értelmében, mellőzhetetlennek itélte, de a választás időpontja és módozata megállapításánál kerülni óhajtott mindent, mi a királyt sérthetné.
Az ellenzék mindjárt az országgyűlés kezdetén, a királyi propositió tárgyalásánál, azon követeléssel lépett föl, hogy a nádor-választás és a sérelmek orvoslása a királyválasztást előzze meg; sikerült is ezt végzéssé emelnie. De a király arra utalva, hogy az 1608-ik évi országgyűlésen a király-választás megelőzte a nádor-választást, ezen gyakorlat fönntartásához ragaszkodott.*
A királyi leirat KATONA-nál. Historia Critica XXIX. 693.
Az alsó-tábla megnyugodott ebben, de a király-választást több feltétel elfogadásától tette függővé; úgymint a király ismerje el, hogy a királyi trón betöltése «tisztán a rendek szabad választása» által történik; továbbá a nádori méltóságra kijelölendő urak neveit tartalmazó iratot a király-választás előtt kézbesíttesse az országbirónak, és azonnal a király-választás után, még ugyanazon ülésben választassék meg a nádor is; végre a két választást nyomban kövesse a sérelmek orvoslása, úgy, hogy ha ez elmulasztatnék, a király-választás is érvénytelenné váljék.*
Kassa város követeinek zárjelentése, a város levéltárában.
Ezen föltételekben Pázmány a király iránti bizalmatlanság sértő nyilatkozatát látta, és a főrendi táblánál erélyesen küzdött elfogadásuk ellen. Sikerült is kivinnie, hogy a harmadik föltételhez csatolt záradék elhagyatott, és a királyi biztosokhoz küldöttség bocsáttatott, mely élőszóval azt a jelentőségteljes nyilatkozatot tette, hogy «a rendeknek nem volt és nincs szándékukban, a választásnál a felséges ausztriai háztól elszakadni, tőle az illető tiszteletet, a Magyarország irányában szerzett érdemeiért és áldozataiért tartozó hálát megtagadni»*
PÁZMÁNY erőfeszítéséről szól az egyik királyi biztos, Molard, ápril 3-ik és 4-ikén Miksa főherczeghez írt jelentéseiben. A bécsi belügyminiszterium levéltárában. – Az országgyűlés fölirata KATONA-nál. 695. A küldöttség által élő szóval tett nyilatkozatot a király bevette leiratába.
A király ekkor a három föltételt elfogadta,* és biztosait utasította, hogy a király-választási jog biztosításáról kiállítandó nyilatkozatot formulázzák. Ez iránt újabb nehézségek merültek föl. Az ellenzék ingerűltsége oly fokot ért el, hogy Pázmányt, mikor közvetitő javaslatait előadta és védelmezte, többé meghallgatni sem akarta, és beszédeit zajongva szakította félbe. Mire Pázmány az országgyűlés föloszlásának meggátlása végett, a királyi biztosokat bírta engedékenységre.*
Az 1618 ápril 9-én kelt királyi leirat a bécsi állami levéltárban.
A pápai nuntius titkárának jelentése Pozsonyból 1618 ápril 24-ikén. – A k. biztosok ápril 17-ikén II. Mátyáshoz intézett jelentésében tüzetesen előadják PÁZMÁNYnak előttök tett fejtegetéseit.
Ezzel azonban az akadályok nem voltak még elhárítva. Ugyanis a Ferdinánd által kiállítandó választási hitlevél megállapításánál a protestáns rendek vallási szabadságuk kiterjesztésére czélzó igényekkel léptek föl. A bécsi békekötés a főurak, nemesek és királyi városok részére biztosította a protestáns vallás szabad gyakorlatát. Az 1608-ik évi országgyűlés kiterjesztette azt a jobbágyokra, kik e szerint katholikus földesurak birtokain is, ép úgy mint a három rend tagjai, szabadon csatlakozhattak a protestáns felekezetekhez, és akadály nélkül végezhették isteni tiszteletöket; a különbség csak abban állott, hogy a rendek birtokaikon, a városok területükön, a templomokkal is rendelkezhettek, a jobbágyoknak ellenben a templomokra joguk nem volt. Ezt a jogot óhajtották a rendek a jobbágyokra kiterjeszteni, vagyis lehetővé tenni, hogy a katholikus világi és egyházi földesurak birtokain létező templomokat a protestáns jobbágyok, saját isteni tiszteletök czéljaira, igénybe vehessék.
Pázmány – miként láttuk – megnyugodott az 1606 és 1608-ik évi vallásügyi engedményekben; de az ezekben foglalt jogok újabb kiterjesztésének határozottan ellene szegűlt. Álláspontját egyik későbbi röpiratában szabatosan fejezte ki. «Noha – úgymond – az egyházi rend eleitől fogva ennek az szabadság engedelmének nyilván ellene mondott és nem javallotta; mindazonáltal midőn eszébe venné, hogy nem okos emberhez illendő heába való ellenkedéssel csak gyűlölséget keresni, azt az bécsi articulust nem igyekezett ostromolni, hanem az ellenkezők új igyekezetének ereje és lelkiesmérete szerint ellene állott. »
Miként az 1608-ik évi országgyűlésen a jezsuiták ügyében, most is a legerősebb érvét épen a bécsi békekötés szövegéből vonta le. Ez ugyanis a rendeknek a szabad vallásgyakorlatot biztosította; már pedig ha egy újabb törvény a jobbágyoknak megengedné, hogy a rendek által birt templomokat elfoglalhassák, ezzel a rendek szabad vallás gyakorlatát csorbítaná. Igy okoskodott: a templomokkal való rendelkezés vagy kiegészítő részét képezi a szabad vallásgyakorlatnak, vagy nem; az utóbbi esetben nincs joguk azt az 1608-ik évi törvényre hivatkozva a jobbágyoknak követelni; az előbbi esetben a bécsi békekötés végzése alapján nem lehet attól a rendeket megfosztani.
Egyszersmind, a régi magyar jog elveire támaszkodva, kimutatta, hogy a templomokkal való rendelkezés a kegyúri és földesúri jogokhoz tartozik, melyeket úgy a bécsi békekötés mint az 1608-ik évi országgyűlés érintetlenül hagyott; és a melyeknek megcsonkításához ő soha sem adhatja megegyezését. «Inkább pusztuljanak el, és legyenek néptelenek birtokaim; – mondá egy ízben – de azt soha sem engedhetem, hogy kegyuri jogaim sérelmével, a protestáns jobbágyok foglalják el templomaimat!»*.
PÁZMÁNY az 1618-ik évi országgyűlés vallásügyi tárgyalásaiban elfoglalt állásáról és tevékenységéről részletesen szól 1620-ban közrebocsátott röpiratában, melynek czíme: «Az magyarországi támadásoknak hamisan költött eredetinek rövid velős hamisítása».
A világi urak sorából főleg gróf Frangepán Miklós, horvátországi bán, támogatta őt. Ismételve fölszólalt, és nem hagyta magát a protestánsok közbeszólásai által megfélemlíteni. Egy alkalommal fölhangzott e kiáltás: «Dobjuk ki az ablakon! » A bán nyugodtan válaszolá: « Ám lépjenek elő, kik az ablakon ki akarnak dobni!» És a bátor szót néma csend követte.*
A nagyszombati jezsuita-collégium évkönyveinek följegyzése.
Végre a protestáns rendek belátták, hogy csak kettő között van választásuk: engedni v agy hazamenni. Engedtek. És II. Mátyás hitleveléből a vallás ügyére vonatkozó pont változatlanúl átvétetett.
Végre közel két hónapra terjedő tárgyalások után, május 16-ikán, Ferdinánd köz-értelemmel Magyarország királyává kiáltatott ki. Az ország rendei azonnal a várlakba siettek, és nevökben Pázmány tolmácsolta szerencsekivánataikat. A király válaszában igérte, hogy az országot és szabadságait, ha kell vérének ontásával is, meg fogja oltalmazni. Mire szent Márton egyházába vonúltak, hol a primás hála-istenitiszteletet végezett.
Innen az űlés-terembe tértek vissza, hogy a nádor-választást vigyék véghez. Forgách Zsigmond, ki az első helyen volt kijelölve, úgyszólván egyhangulag választatott meg, csak két szavazat volt ellene. A törvények és szerződések tiszteletétől vezérelt magatartása, melyet Homonnaival szemben követett, meghódította a protestáns rendek jóakaratát, míg Pázmány barátságát és ragaszkodását a politikai nézet-eltérések nem ingatták meg.
20. FORGÁCH ZSIGMOND NÁDOR.
Most következett a sérelmek tárgyalása, mely a vallásfelekezetek újabb mérkőzését idézte föl. A protestáns rendek a panaszok hosszú lajstromát nyújtották be. Mint a korábbi országgyűléseken, most is kisérletet tettek, hogy a jezsuiták eltávolítását az ország területéről keresztülvigyék. A zavarok szerzőinek és a közbéke ellenségeinek tűntették föl őket. «A jezsuiták megtelepedése előtt – mondák – egyetértés és összhangzás uralkodott a rendek között; azóta hatalmasodott el a visszavonás, és egyenetlenség. »
Erre a katholikus szónokok a belbéke és egyetértés fölbomlásáért a protestantismusra háritották a felelősséget. «Tekintsetek – így szóltak – Németországra, Angliára és Erdélyre; az ezen országokban uralkodó zavarok szerzőit a protestáns prédikátorok soraiban fogjátok feltalálni. Ellenben fordítsátok szemeiteket Spanyol- és Olaszországra, a hol zavartalan a békesség, bár nagyszámban vannak ott jezsuiták.» És mikor a protestánsok azt bizonyítgatták, hogy hajdan az országban az iskolák virágzó állapotban voltak jezsuiták nélkül is, ezekre tehát most sincs szükség; a katholikusok arra utaltak, hogy miután a nagyszámú monostorok, egykoron a tudományos művelődés csarnokai, elenyésztek, a jezsuitákat, kik önzetlenül szentelik magokat az ifjúság nevelésének, nem nélkülözhetik.*
A nagyszombati jezsuita-collégium évkönyveinek egykorú följegyzései.
Több napig tartó meddő viták után, abban történt megállapodás, hogy a vallási sérelmek mellőztetvén, tisztán a politikai sérelmek terjesztetnek föl a királyhoz. Ezek tárgyalása, több föl- és leirat váltását tette szükségessé, és egy egész hónapot vett igénybe. Gyorsabban sikerült az országgyűlésnek a kitűzött pénzügyi, katonai és törvénykezési föladatok elintézését keresztűl vinni.
Julius első napján, – Pázmány Péter szent István koronájával megkoronázta Ferdinándot. Mire az országgyűlés berekesztetett.
