II.
II.
Épen ekkor Erdélyben a válság bekövetkezett. Bethlen István nem vélte többé halasztandónak Brandenburgi Katalin megbuktatását. És mivel attól tartott, hogy nem lesz képes magát választatni meg, gyűlöletének föláldozta nagyravágyását, és RÁKÓCZI GYÖRGYnek, Zsigmond fejedelem fiának, Sárospatak urának, ajánlotta a fejedelemséget, ki azonnal fegyveresei élén Erdély felé indúlt.
Szeptember második felében Kolosvártt országgyülés tartatott. Katalin a közelégületlenség fenyegető nyilatkozatainak nyomása alatt, lemondott. De ekkor a rendek túlnyomó többsége BETHLEN ISTVÁNt kiáltotta ki fejedelemmé. Ez a választást elfogadta, és most Rákóczit követei által arra igyekezett rábírni, hogy igényeiről mondjon le. A két vetélytárs abban állapodott meg, hogy a fejedelmi szék betöltését a rendek újabb választására bízzák. Időközben mindketten azon fáradoztak, hogy párthíveik számát szaporítsák, és a király támogatását megnyerjék.
A magyar tanácsosok november 21-én a prímás sellyei kastélyában gyűltek egybe, hogy a teendők iránt megállapodásra jussanak. Mindnyájan egyetértettek az iránt, hogy a két jelölt közől Bethlen Istvánnak kell előnyt adni, mert a békét és a kath. egyházat kevésbbé fogná fenyegetni mint Rákóczi.* De ezen határozatukkal elkéstek.
A magyar tanácsosok 1630 november 21-iki fölterjesztése, és PÁZMÁNYnak ugyanazon napon a királyhoz írt levele a bécsi állami levéltárban.
Néhány nappal utóbb, deczember elsején, a segesvári országgyűlés Rákóczit választotta meg fejedelemmé, és ez ellenszegülésre nem találva, azonnal átvette Erdély kormányát.
Ezen esemény híre a magyar politikusokat mélyen megdöbbentette. Élénk aggodalmakkal néztek a jövendőbe. De habár a bizalmatlanságban és ellenszenvben, melyet Rákóczi személye iránt tápláltak, mindnyájan találkoztak: azon kérdés, hogy minő magatartást kelljen elfoglalni, a király tanácsosait két részre osztotta.
Esterházi nádor, a fejedelem engesztelhetetlen ellensége, az ország és a dynastia érdekében mellőzhetetlenül szükségesnek hirdette, hogy a király Rákóczit ne ismerje el, és fegyver hatalmával foszsza meg a fejedelemségtől. Sennyei cancellár buzgón támogatta. A többi tanácsosok közől kevesen állottak részökön.
A magyar és német tanácsosok túlnyomó többsége Pázmány körül csoportosúlt. A prímás nem feledte ugyan el az üldözés tényeit, melyekkel Rákóczi 1619-ben a katholikusok ellenséges érzületét vonta magára; de nagyobb veszélyek elhárítása végett, az ország és a dynastia érdekében, ellenezte azt, hogy a király támadólag lépjen föl ellene; mert ezzel kényszerítené, hogy a törökök karjaiba vesse magát, és az ausztriai ház külső ellenségeivel szövetkezzék. Ő úgy okoskodott, hogy Rákóczi, ha magára van hagyatva, jelentéktelen állást foglal el; de mihelyt a portával, a protestáns államokkal és a magyarországi elégületlenekkel szövetkezik, félelmessé válik, és Magyarországot a fölkelés lángjával bármikor elboríthatja. Ha a háborít Rákóczira nézve kedvezően dől el, nem volt kizárva azon lehetőség, hogy Magyarország egészen elszakad a Habsburg-háztól, vagy legalább jelentékeny része Erdélyhez csatoltatik.
Ellenben ha a király Rákóczit legyőzi, Pázmány attól félt, hogy Erdély elveszti önállóságát. Már pedig ő is azon államférfiakhoz tartozott, kik Erdély külön állásában Magyarország alkotmányos szabadságainak és a magyar államférfiak tekintélyének egyik biztosítékát látták, a német befolyás uralomra törekvő igényei ellen.
E tekintetben nem egyszer föltárta legtitkosabb gondolatait Kemény János, a későbbi szerencsétlen erdélyi fejedelem előtt, ki mint Brandenburgi Katalin és Rákóczi György követe többször megfordult a prímási udvarnál. «Im látod édes öcsém, – mondá néki egy alkalommal – nékünk elégséges hitelünk, tekintetünk vagyon most a mi kegyelmes keresztyén császárunk előtt; de csak addig durál az, míglen Erdélyben magyar fejedelem hallatik floreálni; azontúl mindjárt contemptusban jutván, gallérunk alá pökik a német.»*
Önéletrajz. 1. 144.
Pázmány tehát az javasolta a királynak, hogy Rákóczit, ha az a béke föntartására nézve megnyugtató biztosítékokat ád, ismerje el. És mikor ez ügyben Rákóczi az ő közbenjárását kérte ki, előtte sem titkolta el álláspontját. «A mi meglett – irja neki – arról tanácskozni, vagy azt feddeni, úgy látszik alkalmatlan. Azért arról én sem szólok. Hanem a jövendőről bizony igen méltó gondolkodni kegyelmednek. Mert ha Erdélyre és e darab földre vonzza Nagyságod császár ő felsége hadát, másfelől a török segítségét veszi, annak a vége mi lészen, csak Isten tudja. Az bizonyos, hogy ez a szegény maradék haza mind elpusztul... Azért Uram kegyelmed okosan cselekszi, ha császár ő felségének kedvet keres, és magát megalázván békességes mediumot követ. Ez pedig ugy lehet meg, ha kegyelmed megismervén, hol és miben vádoltatik, azt úgy complanálja, hogy semmi ok fönn ne maradjon a gyűlölségre. » Ezen vádak arra vonatkoztak, hogy Rákóczi a hajdúkat magához vonta, a töröknek várak átengedését igérte, a felső magyarországi megyékre vágyódik, és a katholikusokat üldözni készül. Szükséges, hogy magát igazolja, és mindenekelőtt a hajdúkat a király hűségére bocsássa vissza. «Ha ez meglészen, és a többi punktumokban is kegyelmed ő felségét assecurálja, bizony uram én is igen jó szívvel fáradozom abban, hogy csendességre fordúljon a dolog… Én uram, egyházi ember vagyok, minden tehetségemmel a békességet promoveálom, csak kegyelmed meg ne fogyatkozzék.»*
Az 1630 deczember 31-ikén irt levél az Országos Levéltárban.
I. RÁKÓCZY GYÖRGY FEJEDELEM.
(Egykorú metszet után, mely a Történelmi Képcsarnok tulajdona.)
Rákóczi szívesen fogadta a prímás nyilt őszinteségét, melylyel a békés kiegyenlítés alapját és módját kijelölte. Ezt annál készségesebben karolta föl, mert a portáról kedvezőtlen hírek érkeztek, és a szultán a megerősítő oklevelet oly alakban mint az erdélyi rendek kívánták, vonakodott kiállítani. Sietett tehát Pázmányt biztosítani, hogy a hajdúkat visszabocsátja, a töröknek várakat nem igért, a felsőmagyarországi vármegyékre nem vágyódik, és a katholikusok iránt méltányosságot fog tanúsítani. Ezek után fölkérte, hogy a királytól segítséget eszközöljön ki részére; mert ha ezt meg nem nyeri, kénytelen a szultán minden kívánatát teljesiteni, mi romlást hozna a kereszténységre, melytől ő elválni nem akar.*
Rákóczinak 1631 január 24-dikén PÁZMÁNYhoz írt levele az Országos Levéltárban, és követe által hozzá intézett kelet nélküli emlékirata a prímási levéltárban.
Pázmány azon törekvését, hogy a királyt Rákóczi elismerésére és támogatására birja, meghiúsította Esterházi nádor, ki II. Ferdinándtól a fejedelemmel való tárgyalások vezetésével bízatott meg, de égett a vágytól, hogy hadai élén ellene indúljon. «Nem hagyom – szokta volt mondani – megtollasodni egész repülésig; hanem míglen csak pihes, addig előzöm meg».
Rákóczi tudta ezt; azért óhajtotta, hogy a tárgyalások Bécsben folyjanak, a mely esetben Pázmány gyakorolt volna azokra irányadó befolyást. Pázmány elé terjesztette tehát ajánlatait; kinyilatkoztatva, hogy ha azokat visszautasítják, kénytelen lesz oda fordulni, honnan segítséget várhat, mert a fejedelemségtől csak halál vagy fegyver foszthatja meg.*
Rákóczinak 1631 február 9-dikén PÁZMÁNYhoz írt levele és követének emlékirata az Országos Levéltárban.
Pázmány ismét szószóló gyanánt lépett föl mellette.* És a király megengedte, hogy Rákóczi Bécsbe küldhesse követeit. De Esterházi időközben már megkezdette Kassán az alkudozásokat, sőt február végén előleges egyességet kötött; ő tehát a király elhatározása által compromittálva látta magát, és Pázmány ellen heves kifakadásokban és sértő gyanusításokban tört ki neheztelése. A cancellár közbevetésére, a király az alkudozásoknak Kassán való befejezését rendelte el; de a nádort utasította, hogy az egyesség létrejötte elé akadályokat ne gördítsen.
PÁZMÁNYnak február közepe táján a cancellárhoz írt levele ugyanott.
Pázmány ebben is megnyugodott; sőt befolyását Rákóczi követeinél arra használta föl, hogy őket a nádor irányában engedékenységre hajlítsa. Kovacsóczi István cancellárhoz intézett levelében így szól: « Kegyelmedet, mint régi jóakaró fiamat akarám e levél által tudósítani, hogy ha kegyelmed hazáját és fejedelmét szereti, nemcsak a fejedelmet informálja, de maga is legyen azon, hogy concludáljanak Palatinus urammal».*
Az 1631 márczius 25-iki levél a gyulafehérvári Batthyány–könyvtárban.
Kevéssel azután , hogy e levél rendeltetése helyére érkezett, ápril 2-dikán, (1631.) létrejött a kassai egyesség. A király Rákóczit Erdély és a kapcsolt részek fejedelméül elismerte; a mozgalmak részeseinek amnestiát biztosított. A fejedelem viszont kötelezi magát, hogy ünnepélyes követséggel megengeszteli a királyt, a hajdúkat szolgálatába nem fogadja; sőt titkos iratban azt is igéri, hogy területéből semmit sem idegenít el, és a törökök terveit a királylyal közölni fogja.
Ezen egyesség Pázmány békés politikájának diadala, melynek értéke és jelentősége kezdetben nem volt egész kiterjedésében fölfogható, de csakhamar kitünt, mikor Gusztáv-Adolf a svédek hős királya a Habsburg-házra és a németországi katholicismusra halálos csapást készült mérni, és csatlakozásra szólította az erdélyi fejedelmet is, ki azonban ajánlatait visszautasította.
Azon válságos helyzetben, melybe a császári ház az 1632-ik év folyamán jutott, a végveszélytől csak az mentette meg, hogy a szultán és az erdélyi fejedelem semleges maradt. Ha Esterházi harczias politikája emelkedik érvényre Pázmány bölcs mérsékletével szemben, mindkettő nyilt támadása következik be. És ha a török most olyan erőt fejt ki, mint egy század előtt I. Ferdinánd, vagy félszázad múlva I. Lipót ellen: a nyugat és kelet felől jövő támadásoknak II. Ferdinánd nem lett volna képes ellenállani.
