I.
I.
40. A SÁROSPATAKI VÁR.
Erdély Bethlen halála után. Pázmány állása Brandenburgi Katalin fejedelemsége irányában. Bethlen István és Rákóczi György versengése a fejedelemségért. Pázmány állása Rákóczi György fejedelem irányában. Tevékenysége a béke fönntartása érdekében. Az eperjesi alkudozások Rákóczi biztosaival. Bethlen István föllépése Rákóczi ellen. Pázmány jóakarata Rákóczi iránt. Levelezésök.
BETHLEN halála után az erdélyi fejedelemség özvegyére Brandenburgi Katalinra, a kormányzói tiszt testvérére Bethlen Istvánra szállott. Mindketten hatalmuk biztositása érdekében szükségesnek látták, hogy a királyi udvar jóakaratát s Pázmány támogatását kieszközöljék. Ezért Kemény Jánost Bécsbe és Pozsonyba kűldötték, hogy békés szándékaikat tolmácsolja, és készségöket nyilvánítsa: visszabocsátani a hét vármegyét, melyet a nikolsburgi békekötés Bethlen Gábornak élethossziglan engedett át. A prímás örömmel értesült az erdélyi politika ezen irányáról, melyet készséggel fölkarolt. «Méltóztassék felséged – irja a királynak – a fejedelemasszony levelére kegyesen válaszolni, és a hét megye visszavétele iránt intézkedni. A mit többször ajánlottam, ismételem: óvakodjék felséged fegyverrel foglalni vissza, mit békés uton szerezhetünk meg.
A király csakugyan előzékenyen fogadta Keményt, és Ferenczfi udvari titkár kíséretében kétszer küldötte Pozsonyba Pázmányhoz, kit a hét megye visszavétele végett küldendő biztosok kijelölésével megbízott, és e czélból nyolcz betöltetlen királyi levelet küldött néki. « Főtisztelendőségedben – irja – úgy bízom, mint a saját lelkemben. »*
A királynak 1629 november 26-ikán kelt levele a prímási levéltárban.
A királyi biztosok már deczember közepetáján a hét megyét, Kassával együtt, visszacsatolták Magyarországhoz. Néhány héttel utóbb Katalin az erdélyi rendek hódolatát fogadta, és hogy a protestánsok bizalmát megnyerje, új vallását megtagadva, protestáns prédikátor kezeiből) fogadta az úr-vacsorát. De annak daczára feje fölött vészjósló fellegek tornyosúltak.
Az erdélyi rendek több pártra oszoltak. Bethlen leghívebb emberei aggódva látták a fejedelemséget tehetetlen asszony kezében, kit mint idegent és katholikát kétszeresen gyűlöltek. Élökön maga a kormányzó állott, ki a fejedelmi széket maga, vagy ha az nem sikerülhet a népszerü Rákóczi György számára óhajtotta megszerezni.
A katholikus urak egyházukra nézve veszélyesnek tartották mindkét jelöltet; de hét részre oszoltak, az egyik a fejedelemasszony körül csoportosult, a másik kath. urat szeretett volna helyére emelni: Esterházi Miklós nádorra és Prépostvári Zsigmondra gondoltak.
Pázmány a bonyolult helyzetet higgadtan ítélte meg; ábrándozók és kalandorok által nem hagyta magát elragadtatni. Előtte a jogtisztelet, az egyház fölvirágzásának és a béke föntartásának érdeke volt a mérvadó tekintet. Katalin Erdély törvényes uralkodója volt; kormányzása a béke és a kath. egyház érdekeire előnyösnek látszott; míg ezeket a két protestáns jelölt veszélylyel fenyegette; a kath. jelölteknek, visszaemlékezve azon kudarczra, melyet a bécsi udvar Homonnai Györgygyel szenvedett volt, nem jósolhatott sikert. Eszerint kárhoztatta azon törekvéseket, melyek Katalin megbuktatására czéloznak.
Mindazáltal másfelől nem tartotta czélszerűnek, hogy a király fegyveres hatalommal támogassa Katalint, és miatta akár a törökökkel, akár az erdélyi rendekkel háborúba bonyolódjék. Nem volt titok előtte, hogy a fejedelemasszony uralma ingatag alapon áll. Ő tehát a jog és opportunitás szempontjából egyaránt a be nem avatkozás politikáját ajánlotta.*
PÁZMÁNY 1630 január 2-iki fölterjesztése a bécsi állami levéltárban.
A király osztozott a prímás fölfogásában. Esterházi, ki mintegy hétezer embert gyüjtött össze, és azzal Prépostvári érdekében támadólag készült föllépni, utasítást kapott, hogy figyelő állást foglaljon el. Katalin pedig kénytelen volt a királyi jóakarat irott nyilatkozataival megelégedni.
A fejedelemasszony, vetélytársai készületeivel szemben, mind sürgetőbb kérésekkel fordult Bécsbe és Pázmányhoz is. « Uraságodat – irja az utóbbinak – mint szeretett atyánkat kérjük, a veszélyek közepett, ne. hagyjon el minket.»*
1630 július 22-én kelt levele a prímási levéltárban.
Az esdeklések Pázmányra hatástalanok maradtak. De mikor nyár végén Bethlen István fia és veje váratlanul a király területére törtek, és a csapatokat, melyekkel találkoztak, szétverték, a béke megsértésének tényével szemben, első pillanatban megbarátkozott azon gondolattal, hogy a merényletért boszút kell állni, és a fejedelemasszonynak segítséget kell nyujtani.*
PÁZMÁNYnak 1630 szeptember 22-dikén a nádorhoz írt levele az Országos Levéltárban.
A nádor örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy harczias szellemü politikáját érvényre emelje; és hadsereg élén készült Prépostvárit Erdély fejedelemségébe bevezetni. De Pázmány csakhamar ismét visszatért korábbi állásához, és keresztül vitte, hogy egyelőre követ küldetett Erdélybe, annak tisztába hozása végett, vajjon a támadás a kormányzó és az országtanács tudtával történt-e?
