IX. Erzsébet anyakirályné zarándokolása Rómába.
IX. Erzsébet anyakirályné zarándokolása Rómába.
MIALATT az alkudozások Avignonban folytak, Erzsébet magyar királyné személyes nagy kíséretével, a nápolyi érsekkel és több apuliai nemessel szeptember 14-én Rómába indúlt, az apostolfejedelmek sírját látogatni. Az útjába eső városok népe őszinte hódolattal fogadta, mert nagy híre vala jámborságának és kegyességének. Rómában megérkezvén, az egész város ünnepi díszt öltött. A két leghatalmasabb család: a Colonnák a Tiberis egyik partján, az Orsinik a másikon fogadták. A szent Péter templomának küszöbén a bíborosok tisztelkedének, míg a nép «Éljen a magyar királyné!» riogatással üdvözlé. A római úri hölgyek is nagy tiszteletet tanúsítottak a királyné iránt, ki hatlovas hintóban űlt és vele szemben nyolcz udvari hölgye (comitissae). A következő hintóban egyéb nemes asszonyok foglaltak helyet; ezek magyar fátyolt (pártákat?) és tiszta arany boglárokat viselének. Ötven aranysarkantyús vitéz környezte a hintókat; azután a többi cselédség következett.
Erzsébet királyné három napig maradt a szent városban; a szent helyeket mind meglátogatta és valamennyi templomot fejedelmileg megajándékozott.* A Krisztus képét, a Veronikát (vera icon) kétszer mutatták meg neki. Jótékonyságának pedig akkora híre terjedt, hogy a szegények számának szaporodása a világvárosban is feltűnt. Fráter Acutus, assisi minorita, ki Rómában egy vendégházat (Hospitale Crucis ad S. Mariam Rotundam) épített, volt az első, ki alamizsnát kért a királynétól, kapott is eleget. Erre a tolakodó kéregetők úgy ellepték a fejedelmi aszszonyt, hogy bőkezűsége elégtelennek bizonyúlt; mert (teszi hozzá okoskodva a szemtanú koríró) a szegényeknek holló természetök van, a hegyi parasztok pedig ragadozó farkasok. Hogy tehát a koldusok arczátlansága elől menekűljön, kénytelen volt a királyné a városból távozni. Október negyedike után érkezett vissza Nápolyba.
Négy ezer arany forintot költött a magyar királyné ajándékokra. Gyöngyökkel kirakott arany kelyhet és sz. Péternek ezüstből vert domborműves képét ajánlotta föl, melyet a bíboros atyák annyira becsültek, hogy a királyné látogatásának évfordulóját megünnepelni rendelték el. (Raynoldus in notis Baronianis ad a. 1343. FEJÉRnél; CD. IX/I, 114.)
Nem jó kedve lehetett a királyasszonynak. Avignonból, követeitől nem jó hírek érkeztek. A szentszék huzakodott. Nem akart beleegyezni Endre koronázásába. Az alkudozások lassan haladtak, ha ugyan helylyel-közzel el nem akadának, jóllehet Lajos király udvari káplánját, Dénes barátot, ügyes embert, kiről föntebb azon véleményünket fejeztük ki, hogy Kerékegyházi Laczk fia, küldte segítségökre.
A siciliai ügyekben a szent-széknek keserű tapasztalatai voltak. VI. Kelemen pápa e tapasztalatok alapján inkább hajlott azok nézetéhez, kik attól tartának, hogy a szent-szék érdekeinek nem lesz előnyére, ha az Anjouk ugyanazon ága uralkodik Siciliában, mely Magyarországon. A félelem, hogy Endre herczeg mint Sicilia királya inkább hajlik majd szerető bátyjához, mint akárkihez máshoz, amily természetes, éppoly alapos volt. És még ha a siciliaiak összesége óhajtotta volna a kalábriai herczeget királyának, a szent-szék kénytelen lett volna engedni e nyomásnak. Ámde a gyámoltalan ifjú herczegnek (gondoskodtak erről szerető rokonai) több volt az ellensége, mint a barátja. A siciliai Anjouk csaknem mind ellene voltak; s ezek közt leginkább saját felesége.
18. RÓMA BENOZZO GOZZOLI FRESCOJA UTÁN.
Szemével látta Erzsébet királyné menyét, amint kevélységtől nem tudta, hogyan viselkedjék. Férjét megvetette, nem engedte, hogy megadják neki a királyi czímet, sőt megfosztotta volna mindenétől. Elkeseredett tehát a jó anya, vissza készült indúlni Magyarországba és magával vinni fiát, Endrét is. Vajha tette volna! Hanem ekkora botránytól mégis megszeppentek a nápolyi udvarban, és Johanna hízelgéssel vette körűl napáját, szentűl ígérvén, hogy a kormányt igazságosan felközli, megosztja férjével, és mindenben mint hű feleség fogja magát viselni irányában. De-Beaux (Baucius) Bertrand is, az ország főbírája s a királyi család tagja,* igen igazságos és jellemes férfiú, ki nagy kedvezéssel volt a magyar Anjou-ág iránt, szintén ellenezte Erzsébet anyakirályné tervét. Miután tehát Erzsébet királyné kivitte, hogy e nagy tekintélyű férfiú fia udvarában mint tanácsos és benső udvari ember tisztet vállalt, letett szándékáról.
Beatrixnek, II. Károly és Árpád-házi Mária leányának volt férje.
Az avignoni udvarra pedig más eszközök hatottak, mint azt a küküllei főesperes előadja. Lajos király és Erzsébet királyné követei a nyilvános consistoriumban úgy, mint külön e czélra kiküldött bizottságban a kánoni és római jogból egyaránt bebizonyították, hogy Sicilia örökösödési jogon Lajos magyar királyt (s utána öcscsét, Endre herczeget) illeti. De eszök munkájával semmire se mentek. Mivel még sem akartak eredménytelenűl visszatérni, a jog útján pedig keveset végezhettek; tudván, hogy az ajándékok a bölcsek szívét is meghódítják, Lajos király és az anyakirályné tudtán kívűl, a pápai kamara számára negyvennégyezer márkát adni eskünél is erősebben ígértek, ha Endre királyfi Sicilia trónjára jut.
Ez 1344 elején történt, mert Johanna férjét február 23-án már király-nak czímezi. Február 22-éről pedig van keltezve VI. Kelemen pápa levele Lajoshoz, Erzsébethez, Johannához, Sanciához és Endréhez, mely szerint tekintetbe vevén a pápa Endre ősei érdemeit; föltéve, hogy Endre Aimericus bíborosnak; mint Sicilia ideiglenes kormányzójának engedelmeskedni fog; tanácsot űlvén 1344. évi január 19-én testvéreivel, a bíborosokkal, bizonyos föltételek és óvások mellett, melyek egy más levélben foglaltatnak: Endrét, mint Johanna férjét királyi czímmel* felruházza és elrendeli, hogy ha ama föltételeket és óvásokat teljesíti és eltűri, nejével ő is, mint annak férje (velut vir suus) a pápához vezető út fáradalmaitól és költségeitől is megkíméltetvén, a nevezett bíboros által fölkenessék és megkoronáztassék.
«Qui prefatus rex (Andreas) eiusdem Johanne regine, ad quam regnum Sicilie predictum a successione clare memorie Roberti regis Sicilie aui sui pervenisse noscitur, vir existit.»
Jóllehet ezen össze-vissza klauzulált levél még sok kibúvót és annál több halogatást engedett,* minthogy a nagy befolyású Talleyrand bíboros, Ágnes durazzói herczegnő fivére,* a nápolyi Anjouk érdekében hatalmas befolyását latba vetette; Erzsébet királyné mindazonáltal e fél eredménynyel is – kénytelen volt vele – beérte, és nem maradt tovább Nápolyban. – Johanna királynő már február 25-én rendelkezik, hogy három gályája a magyar királynő visszatérő útjára készen legyen. Mégis midőn ez, szent Miklós sírját Bariban is útba ejtvén, márczius 10-én Manfredoniába érkezék, útját nem folytathatta, mert a kirendelt nápolyi hajók még nem érkeztek volt meg. Írt tehát a velenczei tanácsnak, mely vevén a magyar királyné levelét, április 7-én elrendelé, hogy két gályát gyoran fölszereljenek, egy hónapra mindennel ellássanak, s e két gálya siessen az apuliai partokra; ott a magyar királynét vegye föl s a szlavoniai révek valamelyikébe szállítsa át. A föltámadás ünnepét Manfredoniában ünneplé még a magyar királyné. Husvét másod napján (1344 április 5.) aztán megérkeztek a nápolyi gályák, szám szerint négy, melyeket Endre küldött édes anyja szolgálatára, és melyeken, valamint több más hajón a magyar királyné és kísérete az Adrián átvitorlázott és elutazásának évfordulóján* érkezett fiai: Lajos király és István herczeg örvendezésére haza.
Johannát Aimericus bíboros csakugyan magát koronázta meg, mely alkalommal, midőn a hűbéri esküt a nápolyi szent Klára templomban 1344 augusztus 31-én letette, «férje, András herczeg» mint tanú szerepelt. Ugyanily minőségben volt jelen Tamás «comes Lupconiensis de Ungaria», aki nem más, hanem Péterfia Csór Tamás, liptói vármegye-ispán. (Ex regestis Aymerici a. 1344 lit. G. fol. 44. ap. CAMERA, Giovanna I, Regina di Napoli. p. 32.)
Talleyrand a franczia Perigordok nemzetségéből való volt, mint e kis stemma mutatja:
HELIAS † 1315. 1. neje: Lomagne Filippa, 2. neje: Foix Brunizenda. ÁGNES, Durazzói János † 1341. felesége. KÁROLY, durazzói herczeg, kit Lajos 1348-ban kivégeztetett. Neje: MÁRIA, Johanna királynő huga. RÓBERT, LAJOS, foglyok Visegrádon. TALLEYRAND, auxerrei püspök, bíboros albanoi püspök, † 1364. Avignonban.
Helyesebben: 1344 május 21-én. (Anjoukori Okmt. IV, 430. V. ö. Zichy Okmt. II, 122. – FEJÉR, CD. IX/I, 256.)
Megértvén pedig a király és királyné az útat és módot, melyen Endre jogának a követség érvényt szerzett, igen megütköztek, hogy Siciliához való jogukat, mely Isten és igazság szerint őket megillette, pénzen kellett megvenniök. De nem volt más menekvés. Nehogy alkalmat nyújtsanak a gonosz nyelvek rágalmára, hogy a király fösvény; nehogy szószegéssel vádolják a magyar követeket: megengedték a fölségek a kikötött összeg megfizetését. Minthogy azonban a királyi kincstárban pénz nem volt, az adószedők hamarosan bejárták az ország megyéit, a király és királyné városait, a mondott összeget beszerezték és pontosan elküldötték a pápai kamrának abban a reményben, hogy Endre király koronázása haladék nélkűl, mint ígérték vala, meg fog történni.*
A VIII. és IX. fejezetekben elmondottak igazolását 1. Csór Tamás czímű értekezésemben.
Lajos király pedig Erdélybe készűlt, hol jelenléte igen kívánatos vala.
