X. Lajos Erdélyben 1344.
X. Lajos Erdélyben 1344.
AZ ERDÉLYI szászok szomszédaikkal, a magyar és székely urakkal, folyton zsörtölődtek, surlódtak, villongtak és háborúskodtak.* Legtöbbet kellett azonban lelkipásztoraiknak, az erdélyi püspököknek és káptalanbelieknek szenvedniök tőlük,* elannyira, hogy midőn Péter erdélyi püspök 1307-ben meghalt, már akkor azon tanakodának a püspökválasztó káptalan tagjai, nem volna-e hasznos valamely hatalmas főurat választani meg püspöknek, ki őket karhatalommal is megoltalmazná? Akkor ugyan még nem vihették ki e szándékokat, hanem fráter Benedek halála után (1318) siettek egy nagy úrnak fiát, úgy tetszik, a Balog nembeli Dénes bánét, András prépostot megválasztani.
«Theotonici de partibus (transilvanis) destruxerunt turres et fortellicia de quorundam nobilium de partibus illis… Inter siculos et saxones… guerra noviter exorta.»
L. ily czímű értekezésemet: László erd. vajda az erd. muzeum-egylet 1891. évi Kiadványaiban.
19. A KERCZI APÁTSÁG.
A szent-szék sokáig nem akarta e választást megerősíteni, minthogy a megválasztottban hiányzott a kellő tudomány és a kellő kor. De a káptalaniak nagy szabódására, kik váltig azt hajtogatták, hogy Andrásnak és szüleinek hatalma által sok sanyargatástól menekűl meg az egyház, és mert Károly király és nem egy magyar főúr volt szószóllójok, végre (1320 julius 1.) ráállott a pápa, hogy legyen meg a káptalannak az ő akarata szerint.*
THEINER, Monum. hung. I, 465.
András úr aztán 1356-ig volt erdélyi püspök, mely hosszú idő alatt bő alkalma nyílt az erdélyi kanonokoknak tapasztalniok, hogy a csöbörből a vödörbe jutottak, minthogy András püspöknek tudománya és belátása ugyan nem épen, de hatalma a hatalmaskodásig fejlődött. – Nem lehet ugyan hallgatással mellőznünk, sőt dicséretére szívesen megemlítjük, hogy a hitélet, az egyházi fegyelem gondos és igazságos őre volt, mint ezt a szent-mihályi papnak föllebbezése is, melyet az ősrégi cistercita rendű kerczi apátságnál letett, tanusítja.* Hanem másrészt kikötött mindenkivel a világon: az egri püspökkel, hatalmasúl betörvén Máramarosba, mely miatt az egri és erdélyi püspökök közt rég folyt a viszály;* a királylyal, kit Gyula-Fehérvárba bocsájtani nem akart, amiért ez őt megfogatni és jószágát lefoglaltatni rendelte;* – a pápával, ki őt káptalanával együtt kiközösítette, hivatalától felfüggesztette, egyházi megyéjét tilalom alá rekesztette;* – végre saját hűséges káptalanától is elvette annak szentmihálykői várát.*
FEJÉR, CD. IX/I, 797
BATTHYÁNY, Leges, III, 179.
Magyar Sion, 1867, 362. – A királysértés keserű levét aztán János őrkanonok itta meg, kit nyilvánvaló hűtlensége miatt örökös fogságra ítéltek. (Anjouk. Okmt. V. 343.)
THEINER, Monum. Hung. I, 714.
BEKE, Az erd. kápt. levéltára 142. és köv. számok.
20. A KERCZI APÁTSÁG.
Képzelhető, mennyit szenvedhettek ezen nyugtalan és erőszakos embertől a kisebbek, de a rend őrei, a vajda és tisztjei is! Pedig bőségesen részesítették mindennemű kedvezésben.* – Legtöbbet mégis Szécsényi Tamás vajdának, e «szerény, mindenkor hűséges és békeszerető férfiúnak», miként őt királyaink jellemzik, kellett eltűrnie, míg végre hosszú-tűrésének nyaka szakadt, és hadi népét Rimai Miklós kecskekői várnagy vezérlete alatt Gyula-Fehérvár ellen küldé a püspök és káptalana megfenyítésére. Rimai keményen járt el föladatában, annyira, hogy az általa okozott kárt húszezer márkára becsülte a püspök. És Tamás vajda, kit nem személyes sérelem, hanem a közjó vezetett, igyekezett a kárt megtéríteni; hanem e jószándéka kivitele közben a püspök ismét fölingerelte, mire Tamás a püspök jószágait újra kifosztatta, felgyújtatta, tizedét lefoglaltatta; a püspököt s a vele tartókat fölségsértőknek nyilvánította; az egyház szolgáit, kik a tilalom miatt misézni nem akartak, elűzte és helyöket más papokkal töltötte be.
L. BEKÉt, 76–140. szám.
András püspök erre egyházi átokkal felelt: Tamás vajdát, Péter alvajdát, ki azzal fenyegetődzött, hogy a székesegyházat és a káptalan minden birtokát úgy fogja feldúlni, mint ez Alárdfia János idejében (1277 febr. 21.) történt, és a vajda minden tisztjét névszerint kiközösítette, és kérte a pápát, hogy ez itéletét helyben hagyni méltóztassék.
A pápa a pécsi, váradi és egri püspököket küldötte ki vizsgáló bírákúl azzal, hogy ha az ügyet akként találnák, amint azt András püspök előadá, közösítsék ki a bűnösöket.*
THEINER. Monum. Hung. I, 644. V. ö. BEKE i. műve 121. 125. számaival.
XII. Benedek pápa e levele 1341. évi október 31-én kelt. Következményeűl tekinthetjük, hogy Szécsényi Tamás a királyi udvarba vonúlt vissza. Viselte ugyan még az erdélyi vajda és szolnoki ispán méltóságát, de a tárnokmesteri teendőket gondozta; utóbb pedig lemondott a vajdaságról és királyi főtárnokká lett.*
Lásd ily czímű értékezésemet: A kir. tárnokmesterek a XIV. században. (Századok, 1891, 227.) – Tamás mint erd. vajda 1342 szeptember 27-én még előfordul. (Anjouk. Okmt. IV, 257.)
Utódjául Lajos király Sirokai Miklós királyi főajtónállót, az Aba nemzetbeli Petőcz (Péter) fiát nevezte ki,* és nagy sereggel maga is ellátott Erdélybe, hol mint János főesperes mondja, a szászok egy része zavargott, és a szokott adót megtagadta.
Előkerül már 1342 november 18-án (BEKE, 108. sz.); utódja mint az ajtónállók mestere Becsei Imre fia Tőtős barsi főispán, lévai és óbudai várnagy lett. (Anjouk. Okmt. IV, 320.)
Lajos király megfékezte azt és engedelmességre visszavezette a zendülőket.
Van okunk azonban azt hinni, hogy Lajos erdélyi útjának főczélja az erdélyi püspök által a magyarok (nemesek), székelyek és szászok közt előidézett «veszekedések, egyenetlenségek és szétágazó jogi nézetek» kiegyenlítése, s a béke helyreállítása volt. Ehhez képest Lajos elsőben meghatárolta az egyházmegyei szent-székek illetékességi körét, melyen az erdélyi püspök többször átlépett. Ehhez képest megtiltotta a püspöknek, hogy birtok-czímen pörlekedvén, míg a pör eldöntve nincs, ellenfelét kiközösítenie nem szabad; a püspök által eddig jogtalanúl vagy jogosan is elfoglalt birtokok fölött pedig a vajda fog törvényt látni és itéletet hozni; ezentúl semmi szín alatt se foglalja el a nemesek javait, szereznie is csak a király engedelmével lehet. Tartsa tiszteletben a nemesek egyházvédő (patronatusi) jogait és templomaikba ellenkezésökkel papokat ne küldjön. A papi tizedet meg lehet váltani pénzen is; jár pedig minden kepe után egy dénár. Ha azonban a püspök a dénárt váltságképen elfogadni nem akarja, künn kell hagyni a kepét a mezőn. Viszont tartsa mindenki tiszteletben a püspök jogait, és ellenök véteni senki se merészeljen: így határozta ezt el Gyula-Fehérvárt, a főpapok és főurak tanácsában, 1344. évi julius hava 27. napján Nagy Lajos király.*
KATONA, Hist. Crit. IX, 340.
Ez alkalommal, midőn az erdélyrészi határ szélében tartózkodék,* megjelent előtte az igen hatalmas fejedelem, vagyis csak főúr, Sándor havasalföldi vajda, ki hűbérese volt az országnak, de néhai Károly király idejében (1330) a hűség útjáról eltévelyedett és sok ideig maradt lázadásban. Megértvén azonban, Lajos király kegyességének és hatalmának hírét, önként, személyesen jött hozzá, és földre borúlván a királyi fölség előtt, visszatért előbbi engedelmességére és hűségére. Nagy kincseket hozván ajándékba, a magyar királyt és koronát urának megismerte; aztán örvendezve tért vissza hazájába, s ez időtől fogva hűséget tartott.*
Erdélyi itinerariuma következő:1344 junius 11. Visegrád. (Zichy Oklt. II, 134.)
Junius 15. Brassó mellett. (Anjouk. Okmt. V, 550.) Valószínűleg ekkor volt találkozása Bazarábfia Sándor, havas-alföldi vajdával.
Julius 4. 17. Berethalom közelében (RÁTH KÁR.: A magyar királyok tartózkodási helyei, 49. l. – SCHMAUCK, Suppl. Analector. Scepus. 94. l.)
Jnlius 24. Gyula-Fehérvár. (KATONA, Hist. Crit. IX, 343.)
Augusztus 9. Zólyom. (RÁTH, i. h.)
Junius 15. Brassó mellett. (Anjouk. Okmt. V, 550.) Valószínűleg ekkor volt találkozása Bazarábfia Sándor, havas-alföldi vajdával.
Julius 4. 17. Berethalom közelében (RÁTH KÁR.: A magyar királyok tartózkodási helyei, 49. l. – SCHMAUCK, Suppl. Analector. Scepus. 94. l.)
Jnlius 24. Gyula-Fehérvár. (KATONA, Hist. Crit. IX, 343.)
Augusztus 9. Zólyom. (RÁTH, i. h.)
Budai Krónika, 268. – János küküllei főesperes ez eseményt «interea accidit»-féle laza kötéssel fűzi a koronázáshoz, a miért történetíróink Lajos király erdélyi útját mindjárt koronázása utánra teszik – azt vélem – nem helyesen. KATONÁnak is kellett ezt már gyanítania, a miért ő meg 1343-ba helyezi azt. De okleveleinkben nincs nyoma, hogy Lajos 1344 nyara előtt Erdélyt meglátogatta. Aztán, Lajos érdemeűl tudja be Demeter váradi püspöknek, hogy «ad Alexandrum Bazarabi, wayvodam nostrum transalpinum occasione pacis et concordie inter nos tractande, disponende et firmande» többször járt követségben; továbbá emlékezik oly időről, midőn «Alexander Bazarabi, vajvoda transalpinus nos pro domino naturali recognoscere renuebat». (FEJÉR, CD. IX/II, 399. IX/III, 33. 254.) Tehát a meghódolás – hisz ez természetes! – hosszasb alkudozás eredménye, mihez idő kellett. Hogy a főesperes nem tolja előtérbe főpapja, a bakafántos András püspök ügyét, szintén érthető.
Ezen becses, mert diplomatiai békés eredményt, Lajos király Demeternek, akkor ó-budai prépostnak, röviddel utóbb (1345 julius 15.) váradi püspöknek, tudta be érdeműl.
