XXIV. MÁRIA LEMONDÁSA. ELHAGYJA NÉMETALFÖLDET. SPANYOLORSZÁGBA KÖLTÖZIK. HALÁLA.
XXIV.
MÁRIA LEMONDÁSA. ELHAGYJA NÉMETALFÖLDET. SPANYOLORSZÁGBA KÖLTÖZIK. HALÁLA.
MÁRIA LEMONDÁSA. ELHAGYJA NÉMETALFÖLDET. SPANYOLORSZÁGBA KÖLTÖZIK. HALÁLA.
ÉVEK HOSSZÚ során át folytatott ezen nagy, mondhatni önmaga iránt kíméletlen testi és lelki fáradozásai, éjjel-nappal való izgalmas gondjai s egyre visszatérő lázai* Mária egészségét minden orvosi gondoskodás daczára* végre is felette megviselték. Bajaihoz hozzájárultak azon lelki kínjai, melyeket anyja miatt kellett elviselnie. Anyja szomorú sorsa valamint testvéreinek, úgy neki magának is egész életükön át a mély szomorúság, az állandó gyötrelem okozója volt. E szerencsétlen nő férje iránt érzett minden szerelme daczára nem lehetett vele boldog. Házasságukat csakhamar megzavarta az a megférhetetlenség, mely Fülöp és ipja Ferdinánd és anyósa, Izabella közt már az első évben megnyilatkozott. Bár Szép Fülöp barátságos, jószivű, nemes gondolkodású férfiú volt, mégis jellemerősség tekintetében fogyatékosnak bizonyult. Hiányzott benne a komolyság és a munkaszeretet, annál jobban vágyakozott élvezetes élet után. Mikor első ízben, 1501-ben Spanyolországba jött, Toledóban víg udvart tartott s ezzel is alkalmat adott nejének, hogy benne féltékenységet ébreszszen, annál is inkább, mert Johanna nem volt szép, hiányozván arczában a kellő harmonia.* Amellett csendes és magába zárkózott természet volt. Nélkülözte anyja elevenségét. Nyilvános mulatságokban nem vett szivesen részt. Hitvesi szenvedélye vészesen fokozódott benne, mikor Fülöp idő előtt, fiatalsága teljében,* könnyelműen szerzett meghűlés következtében váratlanul meghalt. E csapás annyira megzavarta idegzetét, hogy természetes búskomorsága őrülésbe s aztán hosszú évek során elmebeli tompaságba ment át. Még csak 1555-ben, áprilsi 12-ikén váltotta őt meg 76 éves korában Tordesillasban a halál.* Máriát, bár sohasem részesült, amint testvérei sem részesültek részéről az anyai szeretetben s az anyai gondoskodásban,* nagyon meghatotta boldogtalan anyja kimulása és siettette az ő halálát is, épp úgy, a hogy ez V. Károlynál is történt, ki elhalt anyja hivó szózatát többször hallani vélte.*
Kitetszik ez Oláh Miklósnak Scepper Kornélhoz 1533 május 1-én Brüsszelből írott leveléből, melyben mondja: Maiestatis reginalis a mense iam fere uno aegrotare coeperat, et nescio, qua cordiana passione et febre statis temporibus urgebatur, quae tamen conulauerat diebus aliquot, sed rursus postea recidiuauerat, et hoc triduo meliuscule se habere coepit, ut eam speramus, Deo volente, pristinam propediem reparaturam sanitatem. (Levelezése 355. l.) Ugyanaz Tamás egri püspökhöz s cancellárhoz intézett 1533 május 2-iki brüsszeli levelében tudatja vele, hogy a királyné egy hónapon át betegeskedik. Ea illa est – írja – qua ipsam Posonii statim post regis Ludouici interitum, occuparat; quae subinde cum febribus redire conseueuit ita, ut timendum sit, ne ad ultimum aliquid maximi mali, quod auertat Deus, maiestati suae sit allaturum; huic malo non param ipsa quoque praestare a medicis dicitur ocasionem, propter intemperatas inordinatasque equitationes, alique id generis exercitia imbecillitati sui corporis dura et minus conuenientia. (Cod. Epist. 361. l.) Ugyanaz 1533 november 19-ikén Brüsszelből ugyancsak Scepperhez irott levelében mondja: Regina aegrotat; nos bene valemus, sed vellem, ut et ipsa bene valeret. (Levelezése 427. l.) Ugyancsak János lundi érsekhez 1533 deczember 7-ikén intézett levelében olvassuk: Serenissima regina mea iam a multo tempore non satis valuit; speramus tamen eam conualituram. (Levelezése 434. l.) Ugyanaz 1533 deczember 28-ikán a lundi érseket a királyné egésségének jobbra fordulásáról értesíti: Nunc Maiestas sua ab aliquot diebus meliuscule ex gratia Dei coepit habere. (Levelezése 436. l.) Ugyanő 1534 február 1-sején írja Sceppernek: Regina cum maximo meo dolore nunc peius, nunc meliuscule se habet. Ad Maium speramus eam conualituram. De medico Lotharingo res non procedit. Si videtur, meo nomine hunc reginae statum referre poteris regi. (Levelezése 451. l.) Egy másik 1534 márczius havában kelt levelében értesíti Thurzó Elek magyarországi helytartót, hogy a királyné annyira betegeskedik, ut non modo non scriberet et rebus aliquibus aut priuatis aut publicis se immisceret, sed etiam ne domo agrederetur; verum speramus eam vernis amenisque his temporibus aduenientibus conualituram. (Levelezése 463. l.) Ugyanő 1534 márczius 4-ikén írja Pempflinger Sebestyénnek: Regina iam melius valet, sed saepius solet in eundem morbum reincidere. (Levelezése 466. l.) Ugyanő 1534 márczius 22-ikén írja a lundi érseknek: Regina adueniente iam uerno tempore melius se habere cepit et speramus pristinam sanitatem, sed chronicam habet valetudinem, quae mutatur nunc in melius, nunc in deterius; spem habemus tamen, quod nostrum omnium votis sua maiestatis sanabitur. (Levelezése 483. l.) Ex Dei gratia regina nostra serenissima iam melius valet, írja ugyanő 1534 május 1-én Pempflinger Sebestyénnek, sed fere ab uno mense, diebus interpositis illa infirmitate Poonisensi et Altenburgensi sua pristina mixtis febribus adeo aegrotabat, ut timorem non paruum nobis incusserit vitae suae finiendae. Sed Deo ago gratias, qui eam sanam fecerit. (Levelezése 496. l.)
Oláh Miklósnak egy igen érdekes leveléből tudjuk, hogy Mária királyné gyógykezeltetése az orvosok részéről gondos volt ugyan, de azt ki nem záró, hogy a beteg asszonyi kuruzsló kezére ne került volna. Medicos licet habeat satis diligentes et utcunque doctos et expertos – írja ő – utpote qui adsiscant sibi etiam aliorum collegia, tamen nunc oblata est nobis queadam vetula ciuis huius oppidi (Brüsszel), quae potionibus ex ordeo et aliis simplicibus leguminibus confectis in eam reginae valetudinem adduxit, ut melius iam valeat. (A levél kelt Brüsszelben 1533 deczember 28-ikán János lundi érsekhez s a császár követhez. Levelezése 436. l.) Egy későbbi, 134 január 11-iki, Pempflinger Sebestyénhez intézett levelében szintén tesz erről említést: Regina, írja ő, post diuturnam aegrotationem iam Deo volente melius valet. Multi confluunt medici ad eius curam, una tamen vetula mulier, non parum cateruam medicorum illi prefuit; speramus ipsam in dies melius habituram. (U. o. 441. l.) A milanói fejedelem részéről küldendő Candianus orvosi gyógykezelés is Mária egészségére előnyösnek mondatik. Gilinus Camillus, a fejedelem titkárának 1535 január 21-ikén Milanóból Oláhhoz intézett levele szerint: Laetamur reginam bene valere, et ad istius bonae valetudinis praesidia Candianum medicum, maxime urbis usui fore, vir certe probus est, et in medendi ratione experiens et fortunatus. (Levelezése 541. l.) Ugyanennek egy későbbi 1535 február 9-ikén Oláhhoz irott levelében olvassuk: Ex hiis (Oláhnak január 24-iki leveleiből) facile cognoui, quo in statu serenissimae reginae nostrae valetudo sit; utinam Candianum audiat, cuius praeceptis si obtemperabit, non est quod vereamur. (Levelezése 545. l.) Ezt a Candianust mint teljesen jártas és megbízható embert ajánlja levelében 1535 április 2-ikán is: Reginae, valetudinem in dies fieri meliorem laetamur, írja Gilinus Oláhnak; utinam per aliquot saltem dies medici dicto audiens esset, non enim vererr, quod pristinas vires brevi recuperatura esset. In Candiano fidem aut diligentiam non desiderabitis; vir certe probus est, et in re medica experientissimus. (Levelezése 551. l.)
E harmoniátlanságot az orr és a felsőajak közt mutatkozó tágas bőr okozta. Életnagyságú márványalakja a granadai székesegyházban látható. A pompás márványsíremléken atyja s anyja közt fekve látható. Festett arczképeivel nem ritkán találkozhatni a németalföldi képtárakban. Igy a brüsszeli királyiban a X. teremben 557. sz. a.
Még csak 1478 június 23-ikán született. (Gans: Oesterr. Frawen-Zimmer 102. l.)
Reimer: Königin Johanna die Wahusinnige u. ihre Nachkommen. Im neuen Reich 1878. I, 561–578. Egelhaat: Deutsche Gesch. I, 193.
Prescott: Gesch. Philipps des Zweiten I, 6.
Geiszan: Hist. Tagebuch 77. l. In das 50 Jahr in ihrem Wittibistand das ist biss auff 1555. in der Statt Tordesylla ihr leben erstrecket, írja Gans: Österr. Frawen-Zimer 107. l.
186. MÁRIA KIRÁLYNÉ.
(Sichen egykorú metszete után.)
Mária fáradtnak és betegnek érezvén magát s állapota egyre rosszabbodván, sürgősen kérte a császárt, mentse fel őt hivatalos állása alól.* Károly még akkor hallani sem akart Mária felmentéséről. Azt válaszolta neki, hogy inkább és megfordítva minden koronáinak gondjait ő reá óhajtaná ruházni, miről komolyan gondolkozik is.* A császár akkor egyre fokozódó köszvénybaja és lelki vidorsága egyre nagyobbodó lehangoltságának, a világgal való meghasonlásának hatása alatt már azon tervvel foglalkozot, hogy lelép a történeti szereplés szinpadáról, melyen annyi dicsőséget szerzett volt magának és hazájának. Lehengeríti vállairól kormányzása gondjait és terheit s teljesen visszavonul a világtól. Már 1555-ben október 21-ikén bejelentette az aranygyapjasok gyülekezetében, hogy le akar mondani fia, Fülöp javára.* Mária ezért annál is inkább kérelmezte a maga felmentését. Most már a császár sem tagadhatta meg továbbad szenvedő nővére kérésének teljesítését s felmentette őt kormányzói állásától.
Emlékirata Granvelle bíbornok állampapírjai közt közölve van. Tom. IV. 469–480.
Knauznál: M. Sion II, 27.
Reiffenberg: Histoire de l’ordre de la toison d’or p. 441. Ranke: Gesch. d. D. im Zeitalter d. Ref. V, 316–17.
187. ALBA HERCZEG AZ ARANYGYAPJASREND JELVÉNYÉVEL.
(Hogenberg Ferencz egykorú rézmetszete után.)
Világesemény volt, mikor V. Károly 1555 október 25-ikén délutáni 3 órakor* a brüsszeli királyi palotában, ugyanabban a teremben, melyben 40 év előtt nagykorúnak nyilváníttatott és országai kormányát átvette,* abdicált fia II. Fülöp javára összes országainak koronáiról.* Lemondva egy akkora birodalomról, «melynek határai felett a nap le nem áldozott», egyszerű polgáremberré lenni kívánkozott. Vele együtt Mária is elbúcsúzott az egybegyült rendektől.* Előbb a császártól kért elnézést, a miért hivatalának eleget nem tehetett, de mit a császár el nem fogadott, kézzel és arczczal tudatta vele, hogy nagyon is eleget tett hivatalának. Majd a rendekhez fordult s tőlük is elnézést kért. Búcsuzása, épp úgy mint a császáré, megható volt. Máriának saját fogalmazatú bucsúbeszéde szívhez szólt s nem egy könnyet facsart ki a hallgatók szemeiből.*
Conscience: Gesch v. Belgien. 312. l.
Ranke: Deutsche Gesch. im Zeitalter d. Reform. V, 317.
Már Remer helmstedti tanár, Robertson nmet fordítója (Gesch. d. Regierung Kaiser Carls des Fünften V, 265.) és később Prescott különösnek mondják, hogy egy akkora világnevezetes esemény pontos datumában nincs megegyezés a történetírók között. (Gesch. Philipps d. Zweiten I, 8.) Tényleg az állítások eltérőek. A régibb írók közül némelyek 1555 október 28-ikára, illetve 1556 január 17-ikére teszik. Geiszan: Hist. Tagebuch d. Erzh. Österr. 13., 60. és 127. ll.) Sandoval, ki a lemondáson jelen volt, szintén október 28-ikán mondja azt megtörténtnek. (Vol. II, p. 592.) Barre atya 1555 november 24-ikére. (Hist. d’Allemagne VIII, 976.) Ugyanígy Herrera (Tom. I. p. 155.) és Pallavicini. (Hist. Lib. XVI. p. 186.) Mások 1555 deczember 25-ikére teszik, den 25 Wintermonats An. 1555. (Meteranus Emmanuel: Historia oder eigentliche vnd warhaffte Beschreibung aller fürnehmen Kriegshändel u. Thaten vnter der Regierung Kaysers Caroli V. vnnd Philippi II. König in Hispanien. 1593. 17. l.) Robertson, Ranke és Prescott 1555 október 25-ikére határozzák a napot, mint olyant, melyet egy a lemondásnál jelenvolt szemtanunak Simancasban levő kézirata hitelesít. Godleveus is e napra teszi a lemondási okirat datumát. (Relatio obdicationis Caroli V. Goldastnál: Politic-Imperial 377. l.) Mindezekhez megjegyezzük, hogy a történetírók datumbeli eltérései nyilván abból is származhatnak, hogy a császár több ünnepélyes lemondással tette le világhatalmi jellegét. 1555 október 22-ikén adta át fiának mint Flandria urának a toison d’or nagymesteri hivatalát s a burgundi aranygyapjas rendet. (Prescott i. m.), 1556 január 16-ikán Spanyolországot (Sandoval II, 603. Antonio di Vera: Epitome del Vida del Carl V. p. 110. s ezek alapján Remer Robertsonnál i. h. V, 266. Január 15-ikére teszi ezt Ranke: Gesch. d. D. im Zeitalt. d. Ref. V, 320.) S még csak 1556 szeptemberben juttatta a német választófejedelmek kezeibe formai lemondási okmányát.
Ranke: D. G. im Zeit. d. Reform. V, 318. Conscience: Gesch. v. Belgien 312.
A fogalmazat megvan a brüsszeli kir. ltárban. Közli Juste i. m. 181–83. ll.
Hogy a maga nemében e nagy esemény, melyhez hasonlók csak vajmi ritkán fordulnak elő a világtörténelem lapjain, a maga drámaiságával a költészetet és a történetírást, a képírást és a plastikai művészetet műalkotásokra inspirálta, természetes. Minket e művek azonban csupán történeti vonatkozásuknál fogva foglalkoztatatnak s e szempontból nem is hagyhatjuk azokat szó nélkül. A brüsszeli városházban, az ú. n. tanácsteremben (a Salle du Conseil Communalban), melyet ott tévesen azon teremmel azonosítanak, melyben maga a kettős lemondás jelenete lejátszódott,* egyéb Sapata-képek mellett feltűnik V. Károly császár lemondásának képe is. E kép szintúgy mint a terem többi képe, Leyniers Orbán és Reydams Hendrik Brüsszelben készített műve.* A császár kétfejű sasczímerrel díszített mennyezetes trónra ül, mellette széken Mária. A császár fekete ruhában, Mária fehér atlaszöltönyben van, vállán hermelines brokát palást van agraffal, fejét gyöngy hajék és korona ékesíti. Arcza feltünően szép és fiatalos s ezért nem vehetjük azt hű arczmásul, mert Mária a lemondáskor már réges-régen túl volt a kései fiatalságon is, benne az ötvenes években. De amúgy is a képen feltüntetett jelenet sem felel meg a császár és nővére lemondása történeti hűségének, mert az ülő császár, a fehérruhás királyné, a császártól távolálló Oraniai Vilmos nem hű történeti alakítások. * Annűl hűebbnek mondhatjuk Mária arczképét azon a nagy olajfestményen, mely a brüsszeli királyi modern képtárban (Musée Moderne) látható s Louis Gallait, Belgium e hírneves festőművészének remeke. E kép Mária egy a gondoktól, kiállott fáradalmaktól és lelki gyötrelmektől elcsigázott, lelkileg megtört, előhaladott korú szenvedő nőt tüntet elénk. Mária a császár jobbján ül karosszéken, fehér brokát ruha van rajta, fején a hosszú stólában végződő bonnet, vállán hermelines köpeny, kezeujjain 5 szép gyűrű. Bár e képen sem felel meg sem a császár, sem Mária jelmeze a történeti traditiónak, annyi mégis kétségtelen, hogy a hatalmas vásznon az arczok egykorú hű arczképek avagy arczvésetek után készültek. Csak az esthetikai érzés hagyta a mű képírásában cserben a festőművészt. Mert ha meg is engedjük, hogy Mária arczmásában hű képet festett, ezt a realismust mégsem kellett volna ennyire kijózanítólag, ne mondjuk visszataszítóan kifejezni. A lelki szépség, mely Máriát mindvégiglen uralta, a művész felfogásában okvetlenűl több idelismussal kellett volna idő és gond által megtört külső megjelenését elfogadhatóbbá, tetszetősebbé tenni.
A jelenet a királyi palota nagy csarnokában ment végbe. (L. Prescott: Gesch. Philipps des Zweiten I, 7.)
Das Rathhaus zu Brüssel 7. l.
A lemondás nagy jelenetéről tudjuk, hogy V. Károly anyja halála feletti gyásza miatt fekete ruhában jelent meg, melyet egyedül az aranygyapjas rend szalagja tett élénkké. Gallait képén a császár nehéz aranyos császárpalástban van feltüntetve. Mária a képen fehér ruhában van feltüntetve, holott ő is családi gyásza és elhalt férje utáni gyásza miatt szintén fekete öltönyben jelent meg, mely egyáltalán jellemző ruhája volt. Amúgy is azokhoz az érzelmekhez, melyek e mozgalmas lemondási jelenetben a királyi nő kedélyében viharkeltett hullámokként dúltak, legjobban illett a gyászos fekete szín. Búcsubeszédében a császár jobbkarjával és nem a ballal támaszkodott Oraniai Vilmos vállaira, míg balkezében írást tartott. A császár előtt térdelő II. Fülöp feketeruhás, holott tudjuk, hogy ő ez alkalommal teljes díszben volt.
188. V. KÁROLY LEMONDÁSA BRÜSSZELBEN.
(Hogenberg F. metszete után.)
A rendek, bár nem kedvelték Máriát költséges kormányzása miatt,* mégis fájdalmasan érezték távozását és elismerték az összes államok nevében nagy érdemeit.* Nagyon is alázatosan köszönve meg fáradozásait, hangsúlyozva említették, hogy «ő a legnagyobb elméjű és jellemű asszony volt, ki valaha csak létezett, a legmunkásabb és a legügyismerőbb, a kibe volt vetve legfőbb reménységünk háborús zavaraink között».* Mária aztán turnhouti kastélyába vonult vissza, hová mechelmi gazdag könyvtárát is magával vitte.*
Navagero velenczei követ 1546. évi tudósításában mondja, hogy Mária gyűlöletessé tette magát Németalföldön azon nagy adók miatt, melyekre Németalföld népét szorította. (Justenél 183.)
Meteranus: Historia 17. l.
«Femme du plus grand esprit et du meilleur qui fut oncques, la plus diligente et mieux cognoissant les affaires de par Lechá que nul autre, et sur laquell avions grand espoir en nos tribulations.» (Justenél i. m. 184. l. Botkánál: M. Sion II, 27.) Nagyon meglepő, hogy ez az író, ki oly közel élt Mária idejéhez, Meteranus Emmanuel Máriáról alig néhány szót mond, németalföldi helytartóságáról pedig éppen semmit, holott 1593. évi könyvének (Historia) czímlapján olvassuk: Mit aller Gubernatoren Bildnisse.
Károly császár és Mária búcsúzásának emlékét örökíti meg Louis Gallaitnek a brüsszeli kir. képtárban levő nagy és remek képe, az újabb belga festészeti iskola egyik korszakalkotó műterméke. E képen Mária királyné az álló V. Károly jobbján karosszéken ül. (Baedeker: Belgien 70. l.) Trenkwaldnak egyik ugyane tárgyra vonatkozó rajzát l. Held és Corvin: Weltgeschichte-je V, 319.) Prescott szerint Mária az abdikáláskor a császár balján ült, jobbján pedig Fülöp. (Gesch. Philips II. I, 9.)
Az életíró meleg érdeklődésével és pietásával kerestem fel a lüttich-antwerpeni fővonaltól félreeső Turnhoutot, Antwerpen tartománynak ezt az arrondismális, a Campire közepén fekvő s fagyapot, vászon, csinvat, csipke, papir, kártya, téglagyártás, késművesség, timárság, kelmefestő és fehérítő ipar által híres főhelyét.
A Gelderni Mária által még a XIV-ik században épített elég szűkös kastélyt nagyon elhanyagolt állapotban találtam. Egyik része jelenleg, mint mondottam, a királyi törvényszék, másik része az állami fogház helyiségéül szolgál. Körülötte az egykori várárok és befogó védsánczok még felismerhetők, az árkon átvivő, falazott boltíveken fekvő híd ma is bejáróul szolgál s a híd elején őrként álló két termetes hársfa, ha talán nem is Mária-korabeli, de ehhez közeleső időből származhatik. Egészben az épület belseje s zömök szögletei fent ifjodó felépítményben végződő donjonja még régi állapotában van meg, de egyik része a fogház elhelyezése miatt nyilván nagyon át lett alakítva. Különben örömmel láttam, hogy egész épület ez idő szerint gyökeres restauratio alatt áll s hátsó része immár ékesen el is készült. Ha a restauratio be lesz fejezve, a kastély mint Belgium egyik legnevezetesebb történeti műemléke díszére, leend az országnak.
A város maga, mely a XVI-ik században V. Károly adományából a várkastélylyal együtt Mária személyes szolgálatára volt kötelezve s melyben Mária korlátlan souverain jogokat gyakorolt, sokban változtatta meg immár külső physiognomiáját, a nagy tér elrendezése azonban, melynek szépségében gyönyörködni lehet, alighanem régi eredetiségében van meg. A tér közepén álló városház mi ódonságot sem mutat, de a tanácskozási termében nagy örömömre Mária királyné szép barna keretbe foglalt, nagy olajfestményű arczképére találtam. Mária csipkés kézelőkben végződő fekete ruhában, prémes gallérú, hosszú fekete köpenyben, fején fehér bonnettel van feltüntetve, melynek nyak köré csavart végei hosszant lelógnak mellén. Kezei ölbe helyezvék. Balkezén szép gyűrű ragyog. A vászon felső balszögletén levő egykorú ötsoros felirat kétségtelenné teszi, hogy a festmény csakugyan Máriát, Magyarország volt királynéját, Turnhout és Binche tulajdonosát tünteti fel.* A festmény kiváló mester műve, Mária legsikerültebb hű arczmása, mely jellemző charaktevonásaival hűen tünteti fel a fejedelmi nő egyéniségét. Mondhatni, hogy habsburgi szájalakulása daczára is szép. Arczán komolysággal párosult jóság és okosság tükröződik igazi uralkodónő arczmása.
D. Maria Caroli V. | imp. soror, regina | Hungariae, domina | Binchaei et Turnhoeti | Gubernatrix Belgii.
189. V. KÁROLY CSÁSZÁR.
(Egykorú metszet után.)
190. II. FÜLÖP SPANYOL KIRÁLY EMLÉKÉRME.
A következő évben, 1556 szeptember 13-ikán* hagyta el Mária Turnhoutot, hogy Vlissingenben hajóra szálljon, melyen bátyját Spanyolországba kísérje. A császár agusztus 17-ikén hagyta el Gentet s útját a sasi kikötő felé vette, melyből könnyen Seelanpba kelhetni át.* Idáig kísérte őt fia Fülöp. Majd szeptember 17-ikén szállott Vlissingenben a don Carvajal vezérlete alatt álló 55 hajóból álló flotta egyik hajójára, a spanyol Espiritu Santora, míg Mária és nővére, Eleonora, egy németalföldi hajóra. Hogy Mária csak kedvetlenül követte volna bátyját, mint akkoriban rebesgették,* csak mende-monda, már csak azon oknál fogva sem vehető igazul, mivel ő a császárhoz mint magasabb lényhez határtalan szeretetel és tisztelettel ragaszkodott. Értékesebb holmijainak is csak kis részét vitte magával.* Könyvei Turnhoutban maradtak, mlyek aztán II. Fülöp rendeletére a brüsszeli királyi könyvtárba jutottak. Ritkaságának két főkincse, a Meteranus 1593. évi Codex Evangeliorum és az Attavante-féle Missale szintén Fülöpre maradt. Ennek rendeletére az első Spanyolországba jutott, hol az Escorialban üveg alatt ma is őriztetik. A második pedig a brüsszeli burgundi könyvtárba került, hol lelki örömmel szemlélhettem ezt a piros maroquinba kötött, művészi kemény ezüst csatokkal zárható, belülről szentképekkel, képzeletdús initialékkal, magyar czímerrel, gyűrűs hollóval s mindenféle illustratiókkal gazdagon díszített s 1487-ben befejezett utánozhatatlan műremeket.
Prescott: Gesch. Philipps des Zweiten I, 14. Gans szerint még 155-ben: hat sie ihr Ambt in beysein dess Bruders Caroli V. resigniret, vnnd mit diesem in Hispanien anno 1555 gezogen. (Österr. Frawen Zimer 123. l.)
Von Gendt ist der Kayser verreyst gen Sas einen Haffen, daruon man leicht in Seelandt fahren kan. (Meteranus 1593-ban. Historia oder eigentliche vnd warhaffte Beschreibung aller fürnehmen Kriegshändel u. Thaten in Niederteutschland der Regierung Kaysers Caroli dess V. vnnd Philippi II. Könige in Hispaniem. 18. l.
von welcher wol die rede gieng, dass sie wnwillig mit reyste. (Meteranus 1593. évi könyvében: Historia 18. l.)
Sacher-Masoch szerint (i. h. 159–160. ll.) Mária magával vitte képeit, flandriai tapetát s műkincseit, melyektől elválni nem akart s nem tudott.
191. II. FÜLÖP NEJE, TUDOR MÁRIA EMLÉKÉRME.*
Körirata: PHILIPPVS * REX * PRINC[eps] *HISP[aniarum] * AET[atis] * S[uae] * AN[no] * XXVIII * A másiké: MARIA * REG[ina] * ANGL[iae] * FRANC[iae] * ET * HIB[erniae] FIDEI * DEFENSATRIX.
Nyugtalan tengeri út után szeptember 28-ikán léptek partra Laredóban Biscayában. Az érkezőket lelkesedés fogadta. Burgosban a város illuminált és zúgtak harangjai. Majd Torqemadán át október 22-ikén Valladolidba érkeztek, hol akkor a császár leánya Johanna castiliai kormányzónő tartotta udvarát. E városban a császár a neki tervezett ünnepségekről lemondott, de megengedte azok megtartását özvegy nővérei, Eleonora és Mária ünneplésére, kik is nagy pompával, harangzúgás és ágyúdörgés között vonultak be a papság, nemesség, hivatalnokok s egyetem kíséretében a városba. Mária lakásában, kívánsága szerint mindent rendben talált, mi nagy megelégedésére szolgált, mert szerette kívánságainak figyelembe vételét. A tiszteletökre adott banketten Mária kijelenté, nyilván a németalföldi népszerűtlenségére vonatkozólag: «Minden nap újabb okot találok a felett örvendeni, hogy Spanyolországba jöttem.» Tizennégynapi itt mulatás után, november 4-ikén folytatta a császár útját végczélja felé. A császár a Placentiától csak néhány mérföldre eső, gesztenye- és tölgyerdőkkel ellepett, meredek hegyek által körülzárt St. Justba, Estremadura tartományba vonult s itt szállott meg végleg 1557 február 3-ikán a jeromosok kolostorában.* Nővérei ide is el akarták őt kísérni, sőt közelében állandóan letelepedni is készek voltak, de a császár, ki tökéletessé akarta tenni önkényes elzárkózottságát, azt nem fogadta el. Mária Cigalesba ment s a Xarandilla kastélyba szállott. Itt tartózkodása alatt mindössze csak néhányszor látogathatta meg császári bátyját elhagyott magányában.* Mária lóháton, nővére Eleonora asthmája miatt gyaloghintón jöttek testvérök látogatására.
Gachard: Retraite et mrot de Cahrles-Quint au monastčre de Juste. Brüsszel 1885. Mignet: Charles-Quint, son abadication, son séjour et sa mort au monastčre de Yuste. Paris 1882. Stiring: Das Klosterleben Karls V. Leipzig 1852.
Prescott i. m. I, 214. Sacher-Masoch szerint Mária többször lovagolt Xarandillából St. Justbe, hol vele politikáról és családi ügyekről beszélgetett. Eleonora mindössze háromszor járt St. Justbe.
Xarandillából Mária és Eleonora egy ízben Badajosba mentek portugali donna Máriának, Eleonora leányának, Nagy Emanuel király nejének látogatására.* Visszatérő útjuk azonban szerencsétlen volt, mert Eleonora hirtelen meghalt Talanarában.* Ez a csapás nagyon megviselte Máriát. A császár főudvarmestere, Quixada, vígasztalhatatlannak találta Máriát. Valahányszor beszélni óhajtott, mindannyiszor heves zokogás fojtotta el szavát. Quixada St. Justba hozta Máriát, hol számára a császár lakást rendezett be. Mikor Károly Máriát egymagát belépni látta, Eleonora nélkül, elérzékenyülésén nem tudott uralkodni. A testvérek igaz gyöngédséggel szerették egymást.
Sacher-Masoch i. m. 161. l. Gans szerint nővérök, Katalinnak látogatására. (Österr. Frawen Zimer 107. l.)
Gans: Österr. Frawen Zimer 107. l.
Mária Spanyolországban való tartózkodásának rövid ideje alatt a császár azt az óhaját fejezte ki, menne vissza Mária Németalföldre s vállaljon újból részt ott a kormányzásban. «Hogy ha sikerülne rábirni az özvegy magyar királynét, írja ő II. Fülöp számára adott egyik utasításában, hogy az általa már annyi idő óta viselt kormányzóságot tovább is megtartsa, ez szembetünő előny volna, azon ritka képesség miatt, melynek annyi tanuságát adta úgy béke mint háború idején.»* II. Fülöp, Károly utódja fel is kérte Máriát levélben arra. Ez ügyben meglátogatta őt a toledói érsek is. Mária, ki 15-ikén hagyta el St. Justot, határozottan vonakodott bátyja és unokaöcscse kérését teljesíteni s egy emlékiratban felsorolta mindazokat az okokat, melyek miatt egy újabb missióra nem vállalkozhat, de végre is a császár s Fülöp újabb kérelmének ellent nem állhatván, elhatározta magát, hogy visszatér Németalföldre azon feltételek alatt, hogy nem fog beavatkozni a közigazgatásba s hogy csak addig fog maradni, míg Fülöp ott marad s aztán vele Spanyolországba visszatér. Azon összegek kifizetését is kérte akkor, melyekre szüksége volt, hogy 2 éven át a németalföldi hadat viselhette.*
Ki van adva a Papiers d’État de Cardinal de Granvella Tom. III. 293–316. Justenél i. m. 134. l. Ebből egyszersmind kitetszik, hogy Gans jezsuita tévesen tulajdonítja Máriának visszatérési készségét Németalföld iránt érzett szeretetének: die lieb gegen Niederland allzeit behalten, also dasa sie wiederumb das Ander Jahr dahin sicht begeben wollen. (Österr. Frawen Zimer 123. l.)
Sacher-Masoch i. m. 162. l.
Mária ezen készségével a császár életalkonyát felderítette. Ez a legnagyobb örömmel értesült nővére elhatározásáról, mert meg volt győződve arról, hogy Mária vezetése alatt Németalföld továbbra is birtokában lesz házának.*
U. o. 162. l.
A császárnak nemsokára, 1558 szeptember 21-ikén* bekövetkezett halála annyira megrendítette Máriát, hogy ő még ugyanazon évben, 1558-ban október 17-ikén* esteli félkilencz órakor meghalt Cigalesben 57 éves korában. Halála példás áhitattal történt. «Hiszem, hogy a királyné az égben van, írja donna Johanna, a császárleány, II. Fülöpnek, mert igen keresztényileg halt meg.»*
Lohmeier Georg (i. m.) 18-ikára, Gans (Österr. Frawen Zimer 123. l.) szeptember 22-ikére teszi. Helyesen írja a datumot Meteranus (Historia 18. l.) és Geiszan (Hist. Tagebuch 198. l.) szeptember 21-ikére.
Lohmeier szerint 1558 október 18-ikán. Ez utóbbi napra teszi azt Geiszan (Hist. Tagebuch 219. l.) és Tordai Zsigmond is. XVIII. Octobris Regina Maria obiit. (Ephemerides Kováchichnál: Script. Minores I. 112.) Az újabbak közül Domanig Károly (Porträtmedaillen des Erzhauses Österreich stb. Wien 1896. 3. l.) és a Jahrbuch d. kunsthistorischen Sammlungen d. allerh. Kaiserhauses. Wien, 1893. XIV. Bd. 157. l.) szintén. Sacher-Masoch szerint Mária † 1558 október 28-ikán (I. m. 162. l.) Gans szerint drey Wochen zu Cicales V. Károly halála után. (Österr. Frawen Zimer 123. l.) Forgách (Comment. Lib. VIII. p. 177.) éppenséggel 1562-re teszi Mária elhalálozásának évét!
Juste i. m. 230. l.
Végrendeletileg Mária azon óhajtását fejezte ki, hogy Szent Benedek templomában tétessék örök nyugalomra, nővére Eleonora mellé. Egyszerű temetést rendelt magának, kegyes hagyományokat tett tisztjei, szolgái és szolgáló asszonyai számára. Az egykor férje tulajdonául szolgált arany szivet, melyet folyvást magánál hordott, elolvasztatni s értékét alamizsnául szétosztatni rendelte. «A király, férjem halála óta – modja végrendeletében – arany szivet hordtam magamon, melyet ő is élte végéig viselt volt. Parancsolom, hogy a szív a lánczocskával együtt, melyen függ, beolvasztassék s a szegények közt szétosztassék. Két ember társa volt azok haláláig, kik az életben, szeretetben és hajlamban soha elválasztva nem voltak, azért semmisüljön az meg és változtassa meg alakját épp úgy, amint az egymást szeretők testei.* Kívánságához képest Eleonora nővére mellett temették el, de 1574 óta II. Fülöp rendeletére V. Károlylyal, Eleonorával s háza más tagjaival együtt ünnepélyesen az Escorialba vitetett át, hol most is nyugszik.*
Sacher-Masoch i. m. 162. l. Juste i. m. 230. l.
Sacher-Masoch i. m. 162. l. És Jahrbuch d. kunsthist. Sammlungen des allerh. Kaiserhauses. Wien, 1893. XIV. Bd. 157. l.
