XIV. MÁRIA KIRÁLYNÉ POZSONYI UDVARA. AZ ORSZÁGOS PÁRTÁLLÁSOK. A TRÓNKÖVETELŐK.
XIV.
MÁRIA KIRÁLYNÉ POZSONYI UDVARA.
AZ ORSZÁGOS PÁRTÁLLÁSOK.
A TRÓNKÖVETELŐK.
MÁRIA KIRÁLYNÉ POZSONYI UDVARA.
AZ ORSZÁGOS PÁRTÁLLÁSOK.
A TRÓNKÖVETELŐK.
AMINT a királyné Pozsonyban megtelepedett, azonnal hozzáfogott udvarának berendezéséhez s mindazon intézkedések megtételére, melyek czélja volt Magyarország elárvult trónját fivérének, Ferdinándnak biztosítani. Udvara és környezete azon egyénekből állott, kik vele Budáról jöttek, mint láttuk, a pápai legátusból, a királyi kanczellárból, a kincstárnokból* s másokból, valamint azokból kik később érkeztek. Ezek közt nem egy volt, ki szintén csak a legnagyobb veszedelmek között menekülhetett, mint névszerint Brodarics István szerémi püspök, ki a mohácsi ütközetben a csatarend negyedik hadsorában küzdő Lajos király jobbján, a püspökök között ötödik helyen állott. Hosszas fáradalmak és sok baj után szeptember 5-ikén este érkezett meg gyalog s mindent nélkülözve, egy szál köpenyben s egy pár topánkában Pozsonyba.* Innen írta ő szeptember 10-ikén Rómába a mohácsi csatáról szóló kimerítő jelentését.* Egy másik, az ütközetből menekült Gerendi Miklós székesfejérvári őrkanonok* és Zay Ferencz, Máriának már előbb kedvelt udvari embere, szintén Mária királynéhoz jöttek Pozsonyba.* Ide jöttek a mohácsi csata után nehány nappal Schlick Albin és kapitánya Farkas, a csata után 11-es napra Schlick Albert s társai. Róluk a menekülő úton ruhájuk teljesen lerongyolódott, úgy hogy csak kölcsönzött öltönynyel jelenhettek meg a királyné szine előtt.* A két Schlick testvér, kik egymást elveszetteknek tartották, a viszontlátáskor oly meghatottak voltak, ogy örömtől és sirástól szót sem mondhattak.* Nyilván még többen is érkeztek, bár futásukat és szerencsés megmenekülésüket kimutatni nem tudjuk. Többen már Pozsonyban vártak a futó királynét. Igy György brandenburgi őrgróf,* ki Lajos király segítségére volt menendő, de ehelyett a határszéli vidéken vesztegelt.* Hogy itt volt Eyczingi Ulrik, azt Oláh Miklós egyik későbbi, Scepper Kornélhoz intézett brüsszeli levele bizonyítja.* A mohácsi vészből nagy nehezen megmenekült Puckhaim Farkas szintén Pozsonyba jött, hol Ferdinándnak, itt levő helyőrségében nyert alkalmazást.* A német őrhad ezredese Läuser Lénárt ugyancsak Mária pozsonyi híve volt,* valamint egy magyar nemes Pozsoni Márton is, ki gyermekkora óta néhai Lajos király udvarában nevekedett s mind neki, mind Máriának többrendbeli kedves szolgálatot tett.* Továbbá az alsó-osztrák kormánytanács által sietve küldött gr. Alm Miklós és társai nehány gyalog fegyveressel.* Hogy Báthori István nádor, a királynénak a Szapolyai-párttól is respektált főpárthíve* is ott volt, azt az azonkori írók,* de a pozsonyi városi számadókönyvek is bizonyítják.* De ott volt továbbá Varjassi Nagy Imre alnádor, Batthyány Ferencz horvát-szlavon bán,* Ferdinánd és Mária bizalmasa Révay Ferencz királyi ítélőmester, Nádasdy Tamás királyi titkár, valamint egy másik Miklós nevű titkár is, ki II. Lajos megbízásából már előbb, 1526 július 25-ikén és 29-ikén is járt Pozsonyban s nyilván Oláh Miklóssal azonosítandó. Egy harmadik titkárról is tudunk, ki szintén már Budán szolgálta ki őt s aztán vele Pozsonyba jött, Reichersdorffer György t. i.* György titkár a következő 1527-ik év június 2-ikáig volt a királyné oldala mellett. E napon őt Ferdinánd, Mária meleg ajánlatára,* a maga kabinettitkárának nevezte ki,* mint ilyent kevéssel rá Péter moldvai vajda udvarába küldött.* Június 27-ikén kezdette meg Bécsből Pozsonyon, Olmüczön, Krakón, Lembergen át útját Bakauba Moldvában.* A királyné mellett voltak továbbá Pock János királyi udvarmester,* Losonczy Antal, a híres temesvári hősnek, Losonczy Istvánnak testvére* s az egyháziak közül még Országh János váczi püspök,* Maczedoniay László pécsi prépost s Tahy János vránai pejel, Borsódy (Piso) Jakab, a pécsi Sz. János egyház prépostja, apostoli protonotarius, II. Lajos volt tanítója. Ő is szegényesen jött Pozsonyba, mint ki a mohácsi csata következtében mindenét elveszítve, ura özvegyénél kívánt lenni, de ki már rövid idő mulva, még 1527-ben mult ki Pozsonyban.* Itt voltakul említhetjük még a Bazini és Szentgyörgyi grófokat,* kiknek egyikét – Farkast – névleg is ismerjük. Mária őt tanácsosai által, tanácskozás czímén Pozsonyba hivatta.* Ferdinánd küldetésében sausteini Lamberg János.* Ugyancsak Ferdinánd küldött a levert, csüggedő királyné* vigasztalására és biztonságára háznépet és gyalogosokat.* A Ferdinándnál levő velenczei követ Contarini Károly tudósítása szerint (1526 november 24-ről) Mária királyné mellé állandó biztosokul Rauber Kristóf laibachi herczeg-püspök és sekkaui kormányzó vezérlete alatt Zolking Vilmos, Lamberg János, Herberstein György, Dornberg Rézmán és Pempflinger István neveztettek ki.*
A pozsonyvárosi számadókönyvek szerint a város 1526 szeptember 5-ikén Thurzó Eleknek néhány potykát, csukát és márnát ajándékozott: szeptember 7-ikén Szalaházy Tamásnak szintén ajándékot juttatott: Geschenckt dem Bischof von vesperin 8 csukát, 2 potykát, néhány márnát, 90 zsemlyét s 18 itcze bort, összesen 2 tallér 7 font és 18 dénár értékben. 1526 szeptember 28-ikán geschenckt dem Cantzler többrendbeli halat. Ugyanezen számadókönyvek szerint 1526 szeptember 5-ikén geschenkt Allexy Turzo etlich karpffen, hecten vnd Bärbl dafur I. t. v. ß VI. <s> Brodaricsnak 1526 szeptember 6-iki, Tomiczkihoz intézett pozsonyi levelében említve van mind jelenlevő dominus Turzo. (Acta Tomic. VIII., 221.) De Thurzó maga is írja Pozsonyból 1526 szeptember 29-ikén a lengyel királynak: Sum hic et ego cum Mte sua. (Acta Tomic. VIII., 225.) Mint Pozsonyban levőt említi azonkívül Verancsics is: Összes munkái i. h.
Krizicki András przemysli püspök írja Tomicki püspök alkanczellárnak, hogy «Brodarics lovát elvesztvén a (mohácsi) csatában, gyalog és sak egy hadi köpenyegbe burkolózdva érkezett Pozsonyba», qui equo in prelio amisso vix pedes evasit, pedesque et sago indutus Posonium venit». (Acta Tomic. VIII., 222.) Maga Brodarics azt írja Tomickinek: «Elvesztém minden holmimat, ami részint a táborban, részint Budán vala. Egy köpenyben és egy pár topánkában menekültem». Amissis preterea rebus omnibus, que partim in castris, partim Bude fuerunt. Evasi in una diploide et caligis. (Acta Tomic. VIII., 221. és v. ö. Székely Samu: Brodarics István élete és működése. Közzétéve a Tört. Tár 1888. évf. I. füz. 33. l.) Hogy az nem 6-ikán történt, mint többen mondják, hanem 5-ikén, azt maga Brodarics mondja. Abban a levelében, melyet 1526 szeptember 6-ikán Pozsonyból a lengyel alkanczellárhoz, Tomicki Péterhez és a przemysli püspökhöz, Krizicki Andráshoz intézett, írja: Ego heri vesperi huc applicui, multa pericula in itinere passus et captus quoque a nostris – de Bohemis dico – et pretio redemptus… (Acta Tomic. VIII., 221.) Hogy deczember 4-ikén még Pozsnyban volt, kitetszik Krizicki Andrásnak és Sprowai Szaniszlónak 1526 deczember 4-ikén Esztergomból Zsigmond lengyel királyhoz intézett leveléből, melyben mondják: Quod ad principem Ferdinandum attinet, scripsi ego episcopo Brodarics Posonium. (Acta Tomic. VIII., 271.) Maga ez a levél, melyben Szapolyainak királylyá történt megválasztása és koronázása alkalmából részükről történt üdvözlését tisztán udvariassági ténynek mondják, közzé van téve in Actis Tomic. VIII., 274–76.
Eredetije megvan Rómában a vaticani levéltárban.
dominus Nicolaus Gerendi, cum post infelicem et infaustam pugnam apud Mohacz commissam superesset … existimavit, commodissime se facere, si se ad reginalem Mtatem, tunc Posoni agentem, conferret. (L. Zsigmond lengyel király levelét Szapolyai Jánoshoz. Actu. Tom. IX. 207–208.)
Thallóczy: Csömöri Zay Ferencz élete. 17. l.
A királyné előtt való megjelenésöket s Máriának velök való társalgását meghatóan írja le Mária német életírója, Sacher-Masoch. Szerinte Maria halványan, de nyugodtan kérdezősködött neveik s családjuk után. És midőn Albin úr elmondta, hogy ő egy fiatal Schlick, a királyné azt mondta, «és ha ebecske jönne eléje e néven, szeretettel fogadnók királyunk kedveért» s kezét nyujtá neki. Aztán erőt vett rajta a fájdalom: «Ó, elhagytátok királyomat», s elájultan rogyott a földre. Szolgáló asszonyai jajveszékelve siettek hozzá, fűszereket hoztak s mindent megkíséreltek, hogy őt feléleszszék. Mikor szemeit felnyitotta, első kérdése volt férje után. Aztán egy óránál tovább beszélt Schlickkel és kapitányával. Mindent apróra kellett elmondaniok. Hogyan végződött a csata, hogyan folyt az le, hogyan voltak a hadsorok felállítva, hogyan támadták meg azokat a törökök, hogyan küzdött a király stb. Végül némán kezet nyujtott nekik, melyet ők térdenállva csókoltak meg s intett nekik, hogy távozzanak. (Sacher-Masoch: Ung. Unterg. 70–71. ll.) Nincs az elbeszélésben semmi, a mi nem viselné magán a valószínűséget. Mégis ki kell emelnünk, hogy az író semmi forrást nem idéz. Úgy látszik, ő két különféle egykorú forrásból merített, mert egyik helyt csak Albint és kapitányát fogadhatja a királyné által, máshelyt Albint és Albertet együttesen. Közlésének nyilván az a tendentiája, mintha a király mellé rendelt magyar urak megbízhatatlanok lettek volna, míg ellenben ők, ha a király személye rájuk lett volna bízva, a királyt a csatából bizonyosan kiszabadították volna, vagy vele haltak volna meg.
Sacher-Masoch: Ung. Untergang 70–71. ll.
Nos sumus hic Posonii – írja Brodarics 1526 szeptember 6-ikán Tomickinek és Krizickinek, sed paucissimi, dominus marchio stb. (Acta Tomic. VIII., 221.)
Verancsics mondja ugyan, hogy «Markaláb ígin kíszíti az cseh országi erőt, az morvai erőt, siet Mohács mezeire Lajos. király után». (Memoria rer. ad an. 1526 Szalay kiadásában: Verancsics-Antal Összes munkái II., 21.) És Brodarics szerint ugyan Georgius marchio brandenburgensis et cancellarius Bohemie Adam de Noua domo Fejérvár és Győr vidékén járt. (De conflictu in Actis Tomic. VIII., 252. Clades Bonfinnél 773. l.) De hogy ő tényleg csak Pozsonyig jutott, ezt Brodarics fentidézett szavain kívül Verancsicsnak alább következő szavai is bizonyítják: «Gyergy markaláb nem érkezik az csehekkel Mohácscsá az viadalra». (I. h. II., 22.) Hogy Pozsonyban volt, ezt Brodaricson kívül a pozsonyvárosi számadókönyvek is hirdetik, mint melyek szerint geschenckt Margaf Jorgen 1526 szeptember 1-sején (Sambstag nach Egid˙, ez szószerint szeptember 8-ika volna, de nyilván szeptember 1-seje értetik, mely Egyed napjával összeesett) 4 potykát, 6 csukát, 1 sülőt, néhány menyhalat, sigért, márnát, keszeget, 8 kanna községi bort és 90 zsemlyét. Utóbb a város által küldött boroskannákat 15 pintig újra megtöltötték.
A levél kelt Brüsszelben 1533 márczius 9-ikén. Ebben mondja írója: In rebus reginae cum Ubrico de Eynczing, qui Brugis apud te mecum una coenauerat, consiliario reginali tunc (1526) Posonii constituto communicare et tractare poteris. (Cod. Epist. 320. l.)
Ezt ő maga mondja el azon későbbi – 1550-ik évi – folyamodványában, melyben Véglesvára adományozását kéri. «Ich hab – írja ebben – mich an kunig Ludwig zu Hungern hof begeben vnd ir. M. von Zeiten derselben Crönungen bis auf Ir. M. Niderlag bei Mohatsch getrew gedient, hab damals grossen schaden empfanngen vnnd bin mit dem leben khaum vnd schwerlich entkhommen. Nach ermelter Niderlage hab ich mich in E. M. als angeund khunigs Erben vnd Herrn der Cron Hungern diensten zu Einnemung vnd eroberung derselben vnndergeben, bey den knechten so E. M. zu Presburg in besaczung gehabt, elhallten.» (Ered. a cs. k. pénzügyminiszt. ltár családi okmányai között, közli Oberleitner: Archiv f. Kunde österr. Gesch.-Quellen XXII., 87.)
Jelenlétét említik a városi számadáskönyvek. 1526 deczember 7-ikére olvassuk: Item geschenckt dem Leonhart Läuser Obristen Haubtman, etlich Hechtell p. IIII ß. vnd X. t. Hausen ain t. p. XVI d. thuet I. t. I. ß X. d.
L. Mária 1526 november 20-ikán kelt s Ferdinándhoz intézett levelét a bécsi csász. titk. államlevéltárban.
L. a kormánytanácsnak Ferdinándhoz irott szeptember 3-iki levelét Jászaynál: A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után I., 38. Azonkívül Gévay: Urk. u. Actenstücke zum Verhält. I., 16. A városi számadókönyvek is említik, 1526 szeptember 6-ikán: Item Pfintztag nach Egidy mer geschenckt dem graffen von Salm vnd den Regenten von Wien VI hechten, vnd ain grossen karpffen, ain schiel, mer etlich Zindl vnd pärbll pro II t. III ß. vnd 18 halb Wein ains pro IIII d. thuet II tl. V ß. XII d.
Magnus ad eum a Joanne rege et ipsius sequacibus habebatur respectus, írja Oláh Miklós 1530 május 27-ikén. (Cod. Epist. 67. l.) Palatinus … cum esset magnae auctoritatis, írja Zermegh János, nihil praetermittebat eorum, quas ad augendam factionem reginae, et promouendas res Ferdinandi spectare videbantur. (Comment. i. h. 386. l.)
Thurzó Elek 1526 szeptember 29-ikén értesíti Pozsonyból Zsigmond lengyel királyt, hogy Mtas reginalis est nunc hic Posonii cum his dominis: palatino … (Acta Tom. VIII., 225.) Verancsics szerint «Maria királné asszon Posonban lakozik az magyari urakkal: sánta nadrispánnal, Báthory Andrással (azaz Istvánnal), Turzó Elekkel, Tamás pispekkel és nehán egyéb wrakkal, kik magyarok valának». (Összes munkái II., 27.) Egy XVI-ik századi névtelen, ki Szapolyai koronázásán jelen volt, a palatinust olyanul említi, ki a királyné mellett volt Pozsonyban. (Praynál: Epist. Proc. I., 289–290.) Girolamo Aleandro pápai legatus is említi őt Naplójában (1539 február 11.) Eszerint Maria regina, quae erat Posonii, et cum ea Palatinus regni. (Nuntiahurberichte IV., 291.) A nádornak a királynéhoz való ragaszkodását kiemeli Brutus Mihály, qui cum aliis nonnullis Reginae viduae adhaerent. (Vngaricar. rer. lib. VII., p. 258.)
Montag vor Michelis – vagyis 1526 szeptember 24-ikén – von obgemelten vischen geschenckt dem Grossgrafen ain teil, vnd hundert semel III. ß<s>.
Mint Pozsonyban jelenlevő, említtetetik Brodaricsnál Pozsonyban 1526 szeptember 6-ikán kelt levelében dominus banus Croatie, ex bello reversus. (Acta Tomic. VIII., 221.) Az említett XVI. századi Névtelennél is említve van Franciscus Batthyan. (Praynál: Epist. Proc. I., 289–90.) A városi számadókönyvekben pedig olvassuk 1526 október 27-ikén: Item Sambstag darnoch (t. i. péntek után) geschenckt dem Wottigano ferentzen, ain essen Zindl vnd Rutten dafur I t. II bß. XV <s>.
Hogy Mária titkára 1525-ben Reicherstorffer György volt, az kitetszik a királynénak egyik ez évi október 12-ikén Nagyszeben város tanácsához intézett leveléből. (Szász nemzeti ltár 297. sz. Schuller: Georg Reicherstorffer u. seine Zeit. Közzétéve az Archiv. f. Kunde österr. Geschichts-Quellen XXI., 232.)
Non vulgari commendatione S. M. D. Mariae Hungariae et Bohemiae reginae, et sororis nostrae carissimae, pro parte fidelis nostri dilecti G. Reichersdörfer Transilvani Secretarii eiusdem urbis facta inducti etc.
in aulicorum Secretariorum numerum.
Schuller i. h. XXI., 232.
Progressus itineris mei ex urbe Viennensi Austriae per varias regiones in Transilvaniam subanno domini MDXXVII.
A pozsonyvárosi adókönyvek egyike október 10-ikére írják: Item Mitwoch nach Francisci geschenckt dem Pock, der konnigin Hofmeister, etlich Zindt, Hechten vnd rutten pro I t. IIII ß<s>. Ferdinándnak egy, Mária királynéhoz intézett 1537 márczius 16-ikán írott levelében már néhainak mondatik a quondam Joanne Pook, tunc Magistro Curiae Sertis Vrac. (Hatvani: Brüsseli m. Okmtár I., 380. Ered. levél a brüsszeli levéltárban.)
Ezt Batthyány Ferencznek egy később, 1552 szeptember 2-iki, Bécsből Mária királynéhoz küldött leveléből tudjuk, melyben mondja, hogy Ferdinánd király a temesvári várba praefecerat in ipso conuentu Posoniensi ini Comitem, Spectabilem et Magnificum quondam Dominum Stephanum de Losoncz Vestrae S. Maiestati neforte bene notum. Nam frater suus quondam Anthonius Lossonczy in curia Vestrae S. Maiestatis seruiuit. (Brüss. Okmtár II., 352.)
Thurzó Elek Pozsonyban 1526 szeptember 29-ikén kelt s a lengyel királyhoz intézett levelében előszámlálva a Máriánál Pozsonyban levő püspököket, ezek közt a váczit is említi, cum episcopo vaciensi. (Acta Tomic. VIII., 225.)
L. Budapesti Szemle 1858. 153. l. Trausch: Schriftsteller-Lexicon III., 54. Allg. deutsche Biographie XXVI, 184. Ábel Jenő: Magyarországi humanisták 1880. 83. l. Pozsony és környéke 191. l. Transilvania 1833. 93. l. Pallas Lexicon XIV. 22.
A Szapolyai koronázásán jelen volt XVI. századi Névtelen szerint a királyné mellett pozsonyban voltak Comites de S. Georgio. (Praynál: Epist. Proc. I., 289–90.)
1526 deczember 14-ikén Ferdinánd cseh királynak, osztrák főherczegnek Mária királynénál levő oratorai: Christophorus Ep. Labacensis seccaui administrator, Wilhelm de Zolking Baro, Joannes de Lamberg Baro in Saunstein, Georgius de Herberstein Eques, Erasmus de Dornberg. Stephanus de Pemflingen felszólítják Bazini Farkast, hogy die crastina hic Posonii, in negotis quibusdam, regio nomine tractandis, esse dignetur: In quo Magnificentia rem et serenissimo Domino regi, reginali Majestati, ac nobis admodum gratam faciet. Datum Posonii feria 6. post festum Divae Luciae Virginis et Martyris 1526. (Praynál: Epist. Proc. I., 291–92.)
Ferdinánd 15226 szeptember 17-ikén Linzben kelt levele szerint soll Er sich zu Irer lieb gen Pressburg oder wo sich dieselbig yetz malen ennthalt, verfuegen. (A levelet közli Gévay: Urk. u. Actenstücke I, 11. l., X. db.)
Ferdinánd írja Linzből 1526 szeptember 18-ikán a Margit főherczegasszonynak: Et quant la Royne ma seur, elle est enuiron dix lieues pres de Vienne bien desolee et desconfortee, comme assez pouez considerer. (Közli Hatvani: Brüsseli Okmtár I., 43.)
Je luy ay enuoie pour la consoler et sa seurté aucuns bons parsonnages e quelques pietons. (U. o. i. h.)
Sanudo után Jászay I., 193.
93. GERENDI MIKLÓS NÉVALÁIRÁSA.*
1538 május 10-ikén kelt levelén. Olv. Nicolaus de Gerend Tr[ansilvaniensis] manu p[ro]p[ri]a. Eredetije az Orsz. Levéltárban.
94. BRANDENBURGI GYÖRGY.*
(Egykorú festmény a porosz kir. ház birtokában.)
Felirata: ETATIS SVE ANNO 39 [15]22.
Felirata: ETATIS SVE ANNO 39 [15]22.
A Mária királyné körül gyülekezettek közt voltak ugyan egyesek, kiknek állandó hűségében bízni nem igen lehetett. E gyanuban voltak Brodarics István, Batthyány Ferencz, Tahy János, Horváth Gáspár s maga az öreg Bornemsisza János is,* bár ez utóbbi csak annyiban, a mennyiben ő szigorú alkotmányos érzületénél fogva csakis a törvényesen megválasztott s a megkoronázott király híve kívánt lenni. Olyanok sem hiányoztak, kik hűségének próbáját nem az elvi meggyőződésben kellett keresni, mintsem inkább a szerencse hajhászatában. Olyan politikai velleitások, kik oda s ahhoz szegődnek el, hol s kinél a siker kecsegtetett. A többség mégis őszinte híve volt Máriának és politikájának s bizalommal viseltetett azon nő iránt, kinek a sors most kezeibe szolgáltatta az ügyek vezetését. E nő gondviselésszerű hivatottsága egyre félreismerhetetlenebbé vált. Lelke és éltető eleme volt a pozsonyi udvarnak és Ferdinánd politiki pártjának, melyet a mohácsi országos csapás hatása alatt az akkori reménytelenségben és zavarban a tanácstalanság jellegzett.*
L. Jászay: A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után I., 260.
Sum hic et ego cum Mtate sua, írja 1526 szeptember 29-ikén Thurzó Elek Zsigmond lengyel királynak, ob amissum dominum meum clementissimum obque cladem nostrorum de devastatione patrie hujus mee acerbitate et dolore confectus, nescimus quid consilü sit nobis tam subito capiendum. (Acta tomic. VIII., 225.)
95. I. FERDINÁND IFJÚKORÁBAN.*
(A Tört. Képcsarnok olajfestménye után.)
A mohácsi vészszel a komoly cselekvés ideje bekövetkezvén, Mária mint szívós, határozott, tetterős, vállalkozó, számító, okos és áldozatkész nő jelent meg a politikai küzdtéren. Ilyenül tüntetik őt fel a testvéreivel, Károlylyal és Ferdinánddal váltott levelei. Ferdinánd őt «józan ítéletű asszonynak» mondotta, kinek a tanácsára és jóindulatára elkerülhetetlenül szüksége lesz.* V. Károly császár őt teljes bizalmával tüntette ki s birodalmi tervei egynémelyikének végrehajtására őt szemelte ki. Lelkére kötötte Ferdinándnak, hogy mint szemefényére ügyeljen reá, mert a mi jót e nővel tesz, azt úgy tekintse, mintha ezt őneki magának (Károlynak) tette volna.* Testvérein kívül mások is dicsérettel említik. «Eszességét és férfiasságát», a francziaországi nuncius, kinek alkalma volt őt a compičgnei vadászaton látni, hol egész nap sógora, Ferencz király oldala mellett versenyt vágtatott.* «Nagy elmésségét, mindenre készszivűségét, elevenségét, ügyességét, rendkívüli mozgékonyságát» a velenczei követ mint jellemző tulajdonságait.* Karnkovsky lengyel követ 1525 július 23-ikán Budáról azt írja Zsigmond lengyel királynak, hogy Szalkay, az udvari párt feje, a királynénak «elmebeli ékességét, elevenségét, derék voltát, hatalmas lelkületét és igazi hősiességét» nagyban dicséri.* Tényleg Mária tanácsai s az ő, sokszor aprólékos ügyekre is kiterjedő közlései, Károly és Ferdinándra nézve irányadók voltak. Kivált Ferdinándra nézve, ki az ő támogatása nélkül el sem lehetett. Egyre kéri az ő véleményét és nézetét. 1526 szeptember 17-én sausteini Lamberg Jánost küldi hozzá Pozsonyba külön hitelesítő oklevéllel,* tudakolva tőle, mely eszközökkel lehetne az ő – Ferdinánd – számára Magyarországot biztosítani? Kiknek lehetne a megürült püspökségeket adományozni?* Tanácsolja-e, hogy Nádasdy Tamást, II. Lajos volt titkárát, befogadhatja-e a maga – Ferdinánd – tanácsosának?* Egyúttal felszólítja, küldene neki két-három, az ország ügyeiben járatos embert. Mindezekben és hasonlókban Mária készséggel és buzgósággal szolgálta testvérét, kihez különös szeretettel ragaszkodott, még a legaprólékosabb ügyeket is közölte vele a maga éleslátása és megfigyelése szerint, egészen közvetetlenül, a titkárok igénybevétele nélkül.*
Gévaynál: Urk. u. Actenstücke I., 8. 9–10.
Je ne fais doubte que faictes et terez ce que en vous sera pour la royne de Hungrie nostre seur et pour le recouurement de son douaire et bon traictement, et neautmoings vous prye lauoir en vostre especial recommandation. Car en ce faisant me sera austant de plesir que si cestobit fait a moymesmes. (Lanz: Correspondenz d. Kaisers Karl V. I., 224. Hatvani: Brüss. Okmtár I., 49. Másolat a brüssz. kir. ltárban.)
certo la Regine si demonstra non meno uirile nell’ action sue che la sia prudente. (Compiégnei 1538. évi október 17-iki jelentésében Óvárinál: III. Pál pápa levelezései XV. l.)
Guidotto Vincze 1525. évi szeptember 3-iki tudósításában. Közli Gévay: Urkunden u. Actenstücke. Wien 1845. 6. l.
Geben zu Lyndz am XVIIden tag Septembris Anno etc. im XXVI. Közölve Gévaynál: Urk. u. Actenstücke. Wien 1840. 13. l. X db.
Ugyanott.
Ugyanott 11–12. ll. X. db.
Ugyanott i. h.
Aleander bíbornok-legatusnak Ferdinánd közlése alapján készült jelentése szerint reginam Mariam esse tam magni animi et tam amantem Suae Majestatis, ut nunquam fuerit tacitura, si Caesar item vocasset, quum scripserit ad se ipsum regem etiam alias multas minutias. Quod ipse et ipsa scribant inter se gallice manu propria absque scitu secretariorum aliquorum. (Aleander Naplója. Florenczi töredékek. 1539. július 22. Nuntiaturberichte IV., 365)
96. ZSIGMOND LENGYEL KIRÁLY ÜVEGFESTÉSŰ ARCZKÉPE.*
(Az Alsófehérmegyei Rég. Múzeumban.)
Körirata: S[igismu[NDVS REX POLONIE.
Körirata: S[igismu[NDVS REX POLONIE.
Mária első gondja volt pártját, Ferdinánd híveit szaporítani s hűségre kötelezni. Két párt állott akkor egymással szemben: a Ferdinánd- és a Szapolyai-párt. Amaz udvari vagy német, emez nemzeti párt czímén szerepelt.* Az udvari párt jelöltje Mária királyné fivére, Ferdinánd osztrák főherczeg volt. Ellenese, a nemzeti párt jelöltje Szapolyai János, Szapolyai István nádornak és Hedwig tescheni herczegnének fia, szepesi örökös gróf és erdélyi vajda. Kívülök volt még Kázmér lengyel királynak is pártja,* nem is szólva azokról az egyes főurakról, kiknek becsvágyuk szintén az elárvult magyar trónra tekintett. Mindezen trónkeresők közt azonban csakis Ferdinánd főherczeg és János vajda voltak az egyedül komolyak.
Ferdinánd pártját «német pártnak» nevezi Szapolyai János egyik 1530 május 10-ikén kelt oklevelében, melyből megtudjuk, hogy iwgovezi Fekethe János és Volowlyáni Farkas a német párthoz (Factioni germanicae) állott. (Századok 1876, X. 858.)
E párt nyilván jelentéktelennek mondható. Egy névtelen, ki jelen volt Szapolyainak székesfejérvári koronázásán, azt írja – tekintve azt, hogy Szapolyai nem volt idegen – egy másik névtelennek: Secure Dominationes vestrae a Polonis esse poterunt. Praynál: epist. Procerum I., 296.)
A 24 éves, becsvágyó, önérzetes s «meleg agygyal és hideg szívvel»* nagy czélokra törekvő főherczeg a maga jogczímét a vérségi összeköttetésre, a családi szerződésekre és a politikai számításra alapította. Ő, mint az özvegy Mária királyné testvére és mint II. Lajos nővérének, Annának férje, jogot formált a II. Lajos elhalálozásánál fogva Mária kezére került ország birtoklására. E természetes jogczímhez kötötte a kötött szerződéseken alapuló jogczímet. Abban a levélben, melyet az alsó-ausztriai kormánytanácshoz intézett, nyiltan kijelenti, hogy ő és neje a korábbi egyezkedések erejénél fogva természetes örökösei II. Lajos országának.* Ezt nővérének, Mária özvegy királynénak is tudtára adja.* Abban az utasításban, melyet Ferdinánd Bécsben 1526 deczember 5-ikén a pozsonyi országgyűlésre kinevezett biztosainak adott, hangsúlyozza, hogy «mi a néhai fenséges Ulászó magyar és csehországi király veje, azon szerződések erejével, melyek egykori szépatyánk, felséges Fridrik római császár és a boldogult Mátyás király, – majd ugyanazon Fridrik, meg ennek fia Miksa, a mi tisztelt nagyatyánk és az említett Ulászló között köttettek, … mindezek felett pedig fenséges kedves hitvesünk, a már nevezett Ulászló királynak természetes leánya s azon Lajos királynak testvérnénje, mind isteni és emberi, mind a származási jognál fogva is, mely őt, mint született királyasszonyt és természetes örököst illeti.* Ferdinándnak Pozsonyban 1526 deczembe 16-ikán szónokló orátora a kapott utasításhoz képest tényleg «a rokonság és a szerződések alapján» hívta fel az országgyűlés rendeit Ferdinánd megválasztására.* S ez alkalommal a két szerződéses, a Fridrik és Mátyás és a Miksa és Ulászló között kötött szerződés okleveleit fel is mutatta. Továbbá azon levélben, melyet Ferdinánd 1527 január 15-ikén Perényi Péterhez intézett, ugyancsak az ősei által kötött szerződésekre és nejének jogaira hivatkozik.* Abban a nyilt levélben is, melyet Bécsben 1527 január 19-ikén adott ki a magyar nemzet szabadságaikban való megtartása ügyében, azonkép szerzett jogaira hivatozik.* Abban a beszédben, melyet Ferdinánd 1527 október 6-ikán a budai országgyűlésen a főrendekhez intézett, mondja, hogy őt a Pozsonyba hívott országgyűlésen a Frigyes és Miksa császárok által Ulászló magyar királylyal kötött és megerősített szerződés értelmében nevezték ki királylyá.* És abban az irányban, melyet Ferdinánd 1527 június 29-ikén az ország rendeihez intézett, ugyancsak a maga, szerződéseken nyugvó örökösödési jogára hivatkozik.*
I. Ferdinándról Soriano velenczei államférfiu a többi közt írja: «Dei membri principali hŕ il cervello caldo, et il cuor freddo». (Relazione Michele Soriano Ambasciadore par le Republica di Venezia presso Ferdinando d’Austria Re dei Romani. 1554. évi hivatalos jelentése. Századok 1869. III. 297.)
Jászaynál: A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után. I., 38.
A hozzá 1526 szeptember 9-iki, Innsbruckból írott levelében Gévaynál: Urk. u. Actenstücke I., 8.
Jászaynál i. h. 279.
A beszéd megvan a cs. tit. ltban. Magyarul közli Jászay i. h. I., 321.
Ered. fogalm. a cs. titk. ltban, magyarul Jászaynál i. h. I., 442.
Kovachichnál: Suppl. ad Vest. Com. III., 97–102. Horvát Istvánnál: Verbőczy emlékezete II., 253–57. Jászaynál i. h. I., 448–51.
Ursinus Velius 28., 30.
Praynál: Epist. Prot. I., 297. s kk. ll.
97. ANNA, FERDINÁND NEJE.*
(Scriwen E. metszete a Sir Montague Cholmeley birtokában levő festmény után.)
98. POZSONY LÁTKÉPE.
(Régi metszet után.)
De ezt érteti meg magával a törökkel is. Így abban az utasításban, melyet ő 1527 február 14-ikén Belibeg nándorfehérvári basához küldendő egyén magatartása végett b. Polheim Cyriacus alsóausztriai helytartóhoz intézett,* valamint az 1530-ban magához a szultánhoz küldött követei, Lamberg József és Jurisits Miklós által is.* Mikor 1531 november 5-ikén Ferdinánd konstantinápolyi követsége, Nogarola gróf és Lamberg számára kiállította az utasítást, meghagyta nekik abban, hogy trónigényei támogatására hivatkozzanak ősei szerződéseire,* és mikor a törökök Ferdinánd követétől báró Sprinzenstein Ferencztől, Konstantinápolyba tett 1537. évi követjárásakor tudakolták, hogy mely jogon is véli ura Magyarországot a magáénak tarthatni, Sprinzenstein azt válaszolta, hogy Ferdinándnak neje lévén II. Lajos nővére, annak halála után neki kell az országban következnie.* Ám nemcsak Ferdinánd, hanem testvére V. Károly császár is, Granadából 1526 november 26-án a magyar rendekhez intézett levelében azt mondja öcscséről, hogy ő «azon országokat, mind természeti örökösödési jogon, mind a korább kelt szerződések s egyezkedések erejénél fogva öröklötte».*
Instructio and Bassam Belibeck Gévaynál: Urk. u. Actenstücke. Wien 1841. 37. l.
L. Ferdinándnak 1530 május 27-ikén Innsbruckban kelt utasításában. Instruction König Ferdinands I. für Joseph von Lamberg und Nikolaus Jurischitsch. Német és latin szövegben kiadva Gévaynál: Urk. u. Actenstücke zur Gesch. d. Verhältnisse zwischen Österreich, Ungarn u. der Pforte im XVI. u. XVII. Jahrb. Wien 1838. 5–6. és 17–18. ll.
A követi jelentést kiadta Gévay: Urk. u. Actenstücke. Wien 1838. 6. l.
A követi jelentést kiadta Gévay: Urk. u. Actenstücke. Wien 1842. 13. l.
Egykori másolata a cs. titk. ltárban, kiadva Kovachichnál: Suppl. ad Vest. Com. III., 105. és Jászaynál i. . I., 246.
E felfogásában még inkább megerősítette Ferdinándot, házát és pártját az a körülmény, hogy általános hit szerint Magyarország ezentúl csak úgy tarthatja fenn magát a törökkel szemben, illetve csak úgy remélheti a törökséget ismét visszaűzhetni, ha a nyugati hatalmasságok pártfogására és tényleges segélyezésére számíthat. Az nyugaton is el volt ismerve, hogy mindeddig Magyarország volt a nyugati tartományok védpajzsa a keleti veszély, a mohamedánság ellenében.* A nyugat önérédeke kívánta tehát, hogy a megtört Magyarország ezentúl a török támadással ne maradjon hathatósabb segélyezés nlkül. Az osztrák házra nézve főjelentőséggel birt az, hogy a Magyarországgal tőszomszédos tartományok az osztrák ház birtokait tették: Alsó- és Felső-Ausztria, Stiria, Karinthia, Görz, Krajna, Tirol, Trident, odább nyugatra Burgund, északnyugaton Németalföld, délnyugaton Spanyolország és gyarmatai és a Balearok, Európa déli részén Nápoly, Sziczilia, Szardinia, ugyanazon hatalmas dynastia, V. Károly világbirodalmának tartozékai voltak. Ennek az országvédelemre fektetett felfogásnak kifejezést is adtak nemcsak az osztrák, de a nemzeti párton is. Várday Pál, esztergomi érsek csak 1527. évi október 6-ikán a budai orszggyűlésen mondott beszédében kiemelte, hogy az ország védelme tekintetéből, nagy hatalommal és számos oszágokkal biró uralkodóra van szükségük s azért óhajtották királyukul Ferdinándot.* Maga Szapolyai is elismerte a regensburgi birodalmi gyűlésre küldött követének adott, 1527. évi márczius 5-iki utasításában, hogy egymaga Magyarország sem elegendő akkora ellenségnek, milyen a török, sikeresen ellentállani.* Ez összeköttetésre való utalással tüntette fel Haberdanecz János portai követ is Ibrahim nagyvezér előtt, urának, Ferdinándnak a hatalmát, mert mikor a nagyvezér tudakolta, hogy hát miben is áll Ferdinánd nagy hatalma, a válasz az volt, hogy a leghatalmasabb uralkodó, V. Károly császár a testvére.*
«Regnum hoc Hungariae, quod Turcis tamquam scutum totius christianitatis oppositum est», írja I. Zsigmond lengyel király 1527 január 4-ikén titkárának és követének, Danticky Jánosnak. (Acta Tom. IX., 32.) Ugyanily értelemben nyilatkozik Magyarországról Tomicki Péter lengyel alkanczellár és krakói püspök is, «propugnaculum quondam egregium christianitatis». (Acta Tomic. XI., 280.)
Ursinus Velius 30. s kk. ll. És Magyar Országgyűlési Emlékek I., 138.
Tört. Tár. 1883. évf. 289. s kk. ll. Huber Alfonz: Gesch. Österr. IV., 8.
«praeest regnis et prouintiis permultis ducibusque Marchionibus et principibus compluribus imperat, et quod habet plures amicos et vicinos et omnibus ijs potentiorem fratrem eius Germanum Serenissmum et invictissimum in toto orbe Cesarem Carolum Regem Hispaniarum et Imperatorem Romanorum. (Követi jelentés a cs. k. titk. ltárban. Közölve Gévaynál: Urk. u. Actenstücke. Wien 1840. 10. l.)
99. V. KÁROLY CSÁSZÁR.*
(Jean Gossart olajfestménye a Szépművészeti Múzeumban.)
V. Károly tényleg akkor a continens leghatalmasabb ura volt, kinek hatalmát valósággal csak egy körülmény bénította, az, hogy folytonosan háborúban állott a franczia királylyal s a pápával. Háza hatalmának gyarapodását mohón igyekezett azzal tetézni, hogy II. Lajos halála után Magyarországot Ausztriához csatolni vágyódott. Bár sógorsági kötelékek fűzték őt nővére férjéhez, Lajoshoz, mégis ennek a halála sem volt túlfájdalmas rája. Hatalmasul előbbre segítette ez háza terjeszkedési politikáját. Nagyon jellemzi Zsigmond lengyel király spanyolorsági követének, Danticzki Jánosnak abbeli jelentése, hogy a február 10-ikén Valladolidban II. Lajosért tartott gyászistentiszteletre sem ő, sem más követ meghíva nem volt. Inkább is öröm, mint gyászünnepnek tetszett. Mindenfelé beszélték, hogy a császár és testvére két új országhoz jutott.*
Danticky levele kelt Valladolidban 1527 május 6-ikán. Közlik az Acta Tomc. IX., 155. S. l. Ortvay: A mohácsi csata 55. l. 24. jegyz.
E segély tehát, mely innen várható volt, sokkal biztatóbb volt, semhogy a másik trónkövetelő, a nemzetséges nagy urak, a nagybirtokosok, a tömeges nép vagyis a nemezti párt jelöltje, minden vagyona, népszerüsége és egyes megnyerő személyes tulajdonságai daczára is, csupa szláv szomszédságtól környezve, Magyarország fenntartását a maga erejéből remélhette volna. Ezért maga a lengyel király is, még mielőtt II. Lajos tragikus haláláról biztos híre volt, Magyarországba küldött követei által arra intette a magyar urakat, hogy Lajos király halála esetére oly királyt válaszszanak utódjául, ki képes lesz bölcsességével, kormányzási ügyességével és mások segítségével Magyarországot megvédeni és a szerencsétlenségből kiszabadítani.* Mikor pedig szükségessé lett, akkor ugyanezen király felszólítja Bornemissza János pozsonyi várnagyot, hogy minden erejéből törekedjék egy oly királyi választásra, ki okosságával és tapasztalattal, nemkülönben a szomszéd tartományokkal való kapcsolattal képes legyen a támadt vihart ártalmatlanná tenni.* Még világosabban fejezi ki magát abban az utasításban, melyet 1527 február 24-ikén Ferdinándhoz küldött követének, Schridlowiecki Kristófnak adott, melyben kijelenti, hogy nincs kétség benne, miszerint Magyarországot és a kereszténységet a császári ház sikeresebben védheti meg, mint bármely más fejedelem.* Még a németbirodalmi gyűlés színe előtt is kijelenti orátora által, hogy Ferdinándnál senki biztosabban és könnyebben Magyarországot meg nem védheti.* Természetes, hogy Ferdinánd szájában is ez az érvelés nyert kifejezést. Abban az utasításban, melyet a Zsigmond királyhoz küldött követének 1526 deczember 17-ikén adott, Szapolyai tehetetlenségével szemben a maga, nemzetközi összeköttetésein alapuló hatalmára hivatkozik.*
qui sufficiens esset, prudentia et peritia sua nec non auxiliis aliorum regnum ipsum Ungarie tueri et ab hac calamitate liberare. (Legatio Nicolai Nipszicz. Acta Tomic. VIII., 212.)
ut pro virili sua curet et agat, quo rebus adeo collapsis mature et opportune provideatur rexque talis eligatur, qui prudentia et experientia sua unitisque aliis vicinis regnis et dominiis sciret possetque tantam tempestatem propulsare. (Kelet nélkül közölve in Actis Tomic. VIII., 254.)
neque ambigere nos, quin et regnum Ungariae et tota respublica christiana commodius a domo caesarea, quam ab ullo alio principe defendi et salvari posset. (Acta Tomic. IX., 48.)
maluisse … ut ser. rex Ferdinandus ilo regno pacifice potitus fuisset, quod et necessarius sit Mtatis suae et tantae generis et fortunae amplitudinis cum caesarea Mte et Germanis principibus suisque aliam vicinis regnis et dominiis, ut nemo ipsum regnum Ungariae videatur certius et facilius, quam ilius Mtas defendere posse. (Legatio Sigismundi ad conventum Germaniae principum. Acta Tomic. IX., 117.)
pro stua parte (Szapolyai) adeo parve potentie est, ut ipsi Turco… neutiquam ita resistere possit, ut nos cum regno nostro Bohemie et aliis ad nos spectantibus, ducatibus et provincii simul et cesarea Mtis, domini ac fratris nostri, nec non imperii statibus auxilio, quod nobis dubio procul non contemnendum persuademus. (Acta Tomic. VIII., 279.)
100. SZAPOLYAI JÁNOS.*
(Eredetije a Délmagyarorsz. Tört. és Rég. Múzeum-társ. képgyűjteményében.)
Dr. Gálos Rezső szíves közvetítésével. Aláírása: JOANNES, de ZAPOLYA REX XXXVII. Hungaror[um] Coronatur A[nn]o 1526. privatur 1527. Restituitur 1530 obiit 1533 (!)(Eredetije a Délmagyarorsz. Tört. és Rég. Múzeum-társ. képgyűjteményében.)
Dr. Gálos Rezső szíves közvetítésével. Aláírása: JOANNES, de ZAPOLYA REX XXXVII. Hungaror[um] Coronatur A[nn]o 1526. privatur 1527. Restituitur 1530 obiit 1533 (!)
Dr. Gálos Rezső szíves közvetítésével. Aláírása: JOANNES, de ZAPOLYA REX XXXVII. Hungaror[um] Coronatur A[nn]o 1526. privatur 1527. Restituitur 1530 obiit 1533 (!)(Eredetije a Délmagyarorsz. Tört. és Rég. Múzeum-társ. képgyűjteményében.)
Dr. Gálos Rezső szíves közvetítésével. Aláírása: JOANNES, de ZAPOLYA REX XXXVII. Hungaror[um] Coronatur A[nn]o 1526. privatur 1527. Restituitur 1530 obiit 1533 (!)
A másik trónkövetelő, János vajda, kit féktelen egyéni* és családi becsvágy,* szertelen gazdagságának híre* és a Habsburgok ellen irányult állásfoglalása tolt előtérbe mint olyat, ki mindazokat a szerződéseket, melyekre ellenfele a maga joga igazolása okából hivatkozik, hiábavalóknak és hiuságosoknak mondotta,* jogigényeit az 1505. évi országgyűlés azon határozataira alapította, hogy «ezentúl a királyságból minden idegen fejedelem kizárassék és csak született magyar emeltessék a királyi székre».* Csakhogy ez az alap az ő igényeinek támogatására mindenkép inogó volt. Mert először is az idézett czikkely nem nyert volna szentesítést,* tehát kötelező erővel sem birhatott. Másodszor pedig minden magyar előbb hivatkozhatott volna rá, semmint éppen Szapolyai, ki családjának előkelőségével ugyan hivalkodhatott,* de melynek szláv eredetisége mégis nyilvánvaló s közismeretű dolog volt.* A főrangú urak, kik törzsökös családfájuk tudatában dölyfösen s lenézően tekintették rá, Szapolyait csufondárosan «tót király» néven emlegették maguk között.* Szapolyai maga is érezhette trónigénye alapjának inogását, mert törvényes jogalapot keresve, II. Ulászló leányát Annát nőül akarta venni, de e terve nem sikerült, mert Ulászló, ragaszkodva az 1491-ik évi szerződéshez s a Habsburg-ház örökösödési igénye megsemmisítésére nem akraván eszközül szolgálni, megtagadta leánya kezét Szapolyaitól.* Ám ennek daczára hívei mégis készségesen hivatkoztak az 1505. évi törvényczikkre akkor, mikor Ferdinánd jelöltségének megbuktatására egyesülniök kellett. Eljárásukat Szapolyait illetőleg azzal látták igazoltnak, hogy az, bár szláv származású, mégis mint ilyen a magyar nemzeti eszmék szolgálatában állott. Ő és pártja ezen alapon tudni sem akartak Ferdinándról, mint idegen fejedelemről és legkevésbbé mint olyanról, ki származására német.* A mérsékeltebbek nem Ferdinánd egyéniségétől idegenkedtek, mert hiszen ők is kegyes, bölcs, igazságos, szelid és vallásos fejedelemnek ismerték, hanem idegenkedtek német nemzetségétől. Valamennyijét a német nemzet ellen való gyűlölet vezette.* Az akkor Magyarországon járó lengyel követeknek is módjukban volt tapasztalatokat szerezni a németség gyűlöltségéről. A némettel szemben készebbek voltak a magyarok magát a törököt is inkább testvérökül és barátjokul tekinteni.* Minden, a mi külföldi, kivált német volt, számüzetett. «Sehol kereskedő, műiparos, orvos, gyógyszerész nem volt látható, mondják a lengyel követek jelentéseikben, külföldi, főleg német szokások és ruhák száműzettek, számüzetett a cultus és a műveltség, minden scytha szokássá változott át.»* Nagy baj volt Ferdinándra nézve, hogy a magyar nyelvet nem ismerte. Ezt Soriano Mihály velenczei követ különösen ki is emeli egyik hivatalos jelentésében.* Tetézte Ferdinánd baját azonkivül az a körülmény, hogy ő királyi hatalmát az örökösödési jogra fektette: holott ők – a magyarok – a szabad királyválasztást sarkalatos alaptörvényül tekintik. Királyi méltóságának hátratételéből származik aztán ő felségének bizalmatlansága a magyarok iránt, melyet a német tanácsos urak saját előnyeikre felhasználván, a kormányban, az előbbiek kirekesztésével, minden hatalmat és befolyást magukhoz ragadnak.*
Guidotto Vincze velenczei követ 1525 szeptember 3-ikán írt tudósításában mondja, hogy Szapolyai minden törekvése már a hatvani gyűlésen oda volt irányozva, miszerint lelke egész erejével táplált vágyát elérhesse és magát királylyá tétethesse. «Per poter mandar ad executione lo obiecto suo de farsi R de hungaria, al che aspira cum tutti li sui spiriti.» (Gévaynál: Urk. u. Actenstücke 2. l.) A Mária királyné oldala mellett álló tanácsurak azon levelökben, melyet 1526 deczember 8-ikán az Esslingenben gyűlésező német rendekhez intéztek, azt mondják, hogy: «János vajda a királyi polczon magát felküzdeni gyermekkora óta törekedett.» (Elegantissima epistola contra Joannem Scepusiensem a csász. titk. ltban. Magyarul közli Jászai i. m. I, 300.) Ferdinánd abban az utasításában, melyet Bécsben 1526 deczember 17-ikén a lengyel királyhoz küldött követének adott, olyanul említi Szapolyait, qui viventibus S. Vladislao et Ludovico, regibus, ad culmen regni Ungarie aspirare conatus est, ut non ignotum est. (Acta Tomic. VIII, 278.) Ferdinánd király azon nyilt levelében, melyet 1527 január 19-ikén Bécsből Magyarország jogainak és nyugalmának biztosítására kibocsátott, szintén mondja Szapolyairól, hogy ő a koronára, «miként mondják, ifju kora óta, minden mesterségekkel törekedett s vágyott». (Schötgen és Kreissig: Diplom. medii aevi 1755. II., I., Horváth István: Verbőczy emlékezete II, 253–57., Kovachich: Suppl. ad Vest. Com. III, 97–102., Jászai I, 449.) Istvánffy azt írja róla: Fuit Joannes per omnem vitam placido liberalique ingenio, moribusque inculpatis, nisi quod ante adeptum regis nominis fastigium, et etiam dum regnaret, nimiae ambitionis dammaretur (Hist. Lib. XIII, 140.) Hasonló értelemben jellemzi őt Ranzán Péter könyvének kiegészítője, Zsámboki is. (Epist. rer. Hung. Ind. XXXIX. Schwandtnernél: Scriptores I, 693.) Ily nagy egyéni és családi becsvágy ellenében nem csoda, hogy maga a nemesség benne látta a nemzet jövőjét. Kortársa, Brodarics írja: Tanta apud nobilitatem gratia et favore, ut iam inde a puero omnes eum, ueluti regni successorem, si illud heredete legitimo uacuum remansisset, obseruarent, et in eum unum omnium oculi essent coniecti. (Clades in campo Mohacz i. h. 757. l.)
Atyjáról mondják, hogy fiát 1490-ben férfimagasságra emelve, azt mondá: «Volnál fiam ekkora, most magyar királylyá tennélek», anyjáról pedig azt, hogy napi imáját mindig azzal végzé, «vajha láthatá fiát a magyar trónon ülni». (Kerékgyártó: MO tört. III, 2.) Ezért mondhatni, hogy Szapolyai nevelésénél és a szülői házban kapott befolyásnál fogva gyenge gyermekkorától fogva trónrahivatottnak érezte magát. Ferdinánd a magyar nemzethez 1527 június 29-ikén intézett szózatában mondja róla, coronam ab adolescentia per omnes artes ambivisse et affectasse dicitur. (Acta Tomic. IX, 223.) Az egykorú Brutus Mihály azonkép írja: Sacrosanctam coronam a prima usque adolescentia, per omnes artes ambiisset. (Vngaric. rer. Lib. VII, p. 283.) Brodarics szerint iam inde a puero ones eum veluti regni successorem, si illud herede legitimo vacuum remansisset, observarent, in eum unum oculi essent conjecti. (Acta Tomic. VIII. 232. Bonfinnél i. h. 757. l.)
Apai örökségében 72 vár szerepel. (Révay Péter: De monarchia et S. Corona Regni Hungariae. Schwandtnernél Scriptores II, 711.) Kortársa, Brodarics István szerint a patre Stephano in amplissimis opibus cum fratre Georgio est relictus. (De confl. Ung. in Actis Tomic. VIII, 232. Bonfinnél: Clades in campo Mohacz i. h. 757. l.) Az üdvözlésére jött lengyel követek szerint Patrimonium habet amplissimum, opes non vulgares dudum repositas et aia id genus. (Esztergomból 1526 deczember 4-ikén Zsigmond királyhoz küldött jelentésükben. Acta Tomic. VIII, 270.)
frivoles et inans contractus. (Tomickihez Budán 1527 július 12-ikén írott levelében. Acta Tomic. IX, 229.)
Egri táborából, Ferdinánd ellen 1527 augusztus 24-ikén kibocsátott iratában mondja: «Scitis quod strictissimo juramento firmatum habetur, quod exterae nationis homo in regem hujus regni numquam eligatur.» (Pray: Epist. Proc. I, 307.) Ismétli ezt kevés nappal később Váradról irott levelében: «Jurati estis, et Majores vestri fuerunt, nunquam peregrinum, aut alienigenam quemquam in regem velle creare.» (U. o. I, 312.) Abban a levelében is, melyet 1528 április 8-ikán Tarnowból a német birodalmi rendekhez intézett, szintén említi, hogy: «Jure jurando a Natione Hungarica dudum erat cautum et sancitum, ne quis regem alienigenam in Hungariam induceret.» (Praynál: Epist. Proc. I, 335–36.) Az 1505. évi rákosi országgyűlés két eredeti példánya a bécsi állami levéltárban van. Kiadták Batthyány, Katona, Pray s más történetírók. Kezdősorait facsimilében kiadta Fraknói: A Hunyadiak és a Jagellók tört. 379. l.
Pray: Annales Reg. Hung. IV, 313.
Mikor magát Magyarország királyául Szulejmannak felkínálta, kiemelte, hogy «nem vagyok alacsony származású». (Lutfi pasa története. Thurynál: Török történetírók II, 21.)
Aleander bíbornok a pápai legatus azt írja Naplójában: Quod hic Joannes non sit oriundus ex ipsa vera Hungaria, sed … a Poseca prope Sagrabiam. (Ad an. 1538 november 12. Közölve a Nuntiaturberichte IV. 240.) Családi irományok alapján pozsegamegyeinek mondja Wagner Károly is: Analecta Scepussi czímű művében. (L. azonkívül Turul XXVII, 137.) Szlávságát bizonyítja az is, hogy ő Petrovics Pétert vérrokonának valja, qui nobis sanguine junctus est. (1530 október 6-iki Budáról Gritti Lajoshoz intézett levelébe. Praynál: Epist. Proc. I, 360. és ugyanott Pray megjegyzése. Ha Szeréminek hihetünk, Várady Pál prímás Szapolyainak egyik «disznóhúsos» ebédjén szemébe mondta neki: «Királyi felségeden észre lehet venni a szláv vért, hogy felségednek csak a disznóhús ízlik». (Epistola cap XLVI, 151.) Szláv eredetét hirdeti Entel is: Gesch. d. Ungr. Reichs IV, 1–2.) Szmolka Szaniszló Szapolyai «víg, jóindulatú arczában is a szláv typust» véli constalálhatni. (Századok 1883. évf. XVII, 9.)
Szmolka Szaniszló czikke a Századok 1883. évf. XVII, 9.
V. ö. Fraknói: A Hunyadiak és a Jagellók kora. 376. l.
Szerémi: Epist. de perdicione Reg. Hung. cap. XLI. p. 136.
Révay Tibor: Centuria de Monarchia et S. Corona Regni Hung. 1659. évi kiad. 68. l. Bethlen Farkas: Hist. de rebus Transylvanicis. 1785. évi kiad. 68. l.
1526 november 18-ikán Kriziczki András és Sprowai Szaniszló azt írják Zsigmond lengyel királynak, hogy Szapolyai megválasztása bizonyosra vehető, «adeo pertesi sunt externi regiminis». (Acta Tomic. VIII, 263.) 1526 deczember 4-ikén pedig azt írják Esztergomból uralkodójuknak: «Contractum est hic tantum odium, nescimus quo fato, adversus Germanos, ut pre illis urci fratres et amici reputantur.» (Acta Tomic. VIII, 268. Ezt ismétli Tomiczki Péter krakoi püspök 1527 január 3-ikán Danticzki János királyi oratornak irott levelében. Acta Tomic. IX, 31.). Az említett követek egyik tagja, Kriziczki püspök ugyanekkor azt írja Brodaricsnak: «Hec gens vestra adeo fremti in Germaniam, nescimus, quo malo tato, ut netas sit nisi cum contumelia nominare.» (Acta Tomic. VIII, 275.)
Mira res est, nullus nunc mercator, nullus artifex, nullus medicus aut apothecarius visitur, exulant mores et vestitus exotici, maxime germanici, exulat cultus, humanitas et discretio, omnia in scithicum quendam morem versa sunt. (Kriziczki András és Sprowai Szaniszló lengyel követek 1526 deczember 4-iki jelentése Zsigmond királyhoz. Acta Tom. VIII, 268. Ugyanígy szóról szóra Tomiczky Péter krakói püspök és alkanczellár Danticzky János királyi oratornak 1527 január 3-ikán. Acta Tom. IX, 31.)
La prima č la diversitá della nation, et della Lingua, perche pare cosa Strana ŕ quelli Popoli non intender il Suo Re, ne esser intesi da Lui.
Relazione mss. Michele Soriano Ambrasciadore per la Republica di Venezia presso Ferdinando d’Austria Re dei Romani. 1554. (Ismerteti b. Nyáry Albert: A turini kir. államlevéltár magyar tört. szempontból. Századok 1869. III, 297.)
101. SZAPOLYAI JÁNOS NÉVALÁÍRÁSA.*
1519 márczius 8-ikán kelt oklevelen, az Orsz. Levéltárban. Olv. Johannes comes [e]t waywoda manu p[ro]p[ri]a.
Az idegentől való irtózat tehát akkor, mikor a mohácsi vész véget vetett a Jagellók Magyarországban trónra jogosított fiágának, a nemzet jelentékeny részét elidegenítette Ferdinándtól a Szapolyai János pártjára terelte azt.* E résznek politikai ösztöne és érzése vakká tette azt választott jelöltjük gyarlóbb egyéni tulajdonságai iránt. Mert Szapolyai semmi tekintetben nem mérkőzhetett meg akár egyéni, akár uralkodói erényekre nézve Ferdinánddal, kinek buzgóságát és kötelességérzését, vallásosságát és lovagiasságát, szívósságát, munkabírását és józan észjárását senki, ki ismerte, tagadásba nem vette s kinek főfőhibája csak szegénysége volt. Háza, családja gazdagságát bátyja, a császár költséges harczi vállalatai emésztették fel. Szapolyai vele szemben, ha az 1514-iki országgyűlés még úgy dicséri s a jobbágy-lázadás leverése miatt mindjárt az ország szabadítójának mondotta,* kicsinyes, hiú, félénk, tétovázó, kevély, kétszínű, alattomos és bosszúálló.* Hadi ügyekhez való értése csak költött volt, mert egész hadviselési modora mutatta, hogy se hadvezetési, se polgári kormányzati ügyekhez nem értett. Szerencsétlen elbizakodó, szerencsétlenségben kishitű egyén volt, a félrendszabályok barátja.* Ehhez járult nagy fösvénysége, pénzszeretete s pénzszerzésének erőszakossága.* Sem igazságot osztani, sem királyi fényt kifejteni nem tudó egyén volt.* Amellett nem ugyan előhaladott koránál, mint inkább betegeskedésénél fogva, hosszú élettel s utóddal sem igen biztatott.* Legrégibb barátjainak bizalmas körében sem húnyhattak szemet az ő elmebeli és erkölcsi nagy fogyatkozásai előtt. Mondogatták maguk közt, hogy az Uristen a koronázás napján elvette erélyét s esze éleslátását. Igéreteit nem tudta beváltani s biztatásai foganat nélkül maradtak. Minél többet vártak tőle, annál nagyobb volt a csalódás. A tőle elpártolt barátok s párthívek festett királynak mondták.* Ferdinánd oly emberül tüntette őt fel a lengyel követ előtt, ki «bőrét folyton változtatja».* A legsúlyosabb ítéletet Szapolyai felett kétségtelenül Wese János lundi érsek, V. Károly császár oratora mondta azon jelentésében, melyet Károly császárhoz 1536 szeptember 6. és 7-ikén Nagyváradról intézett. A Szapolyaival való hosszas tárgyalásai alatt az érsek meggyőződött arról, «hogy a vajda ámításokat keres és csalárdul tárgyal. Nem tudja, mi az igazság, melytől messze áll, mert semmit sem teljesít mindazokból, melyeket nekem úgy a köz- mint a magánügyekben igért. Nem is szégyenkezik azon, ha olykor szemébe mondom, hogy előbbi napon vagy máskor nekem másokat igért. A kötött fegyverszüneteket sem tartja meg, sőt azok tartama alatt nagyobb csalfasággal, erőszakkal avagy ezer rászedéssel biztatja a római király alattvalóit elpártolásra. Szóval semmi hit, semmi igazság, semmi szégyenérzet és semmi állhatatosság nincs e vajdában és amennyiben megítélhetem, hozzája hasonlóak az ő tanácsosai is. Lelkemből fájlalom, hogy ilyeneket kell keresztény emberről mondanom, de kötelességem és lelkiismeretem nem engedte, hogy hallgatással mellőzzem ezeket. Mást mint egyszerű, tiszta igazságot nem írtam».* Szapolyait egyébiránt maguk a törökök sem becsülték sokra, kicsinylőleg nyilatkoztak róla, őt erélytelennek, félénknek, tudatlannak és gyávának mondták.* Eltelve uralkodási vágytól, minden igyekezetét ennek kielégítésére fordította, míg a hazának súlyos bajaival nem törődött. Nem gondolt a török ellen való fellépésre, hagyta azt a rablott vagyonnal és a rabszíjra fűzött foglyokkal visszavonulni, Szegedről Fegyvernekre vezetve seregét, nem harczot keresett, hanem trónigényeinek megvalósítását. S így nyilván igaza van annak a történetírónak, kinek állítása szerint «az 1505. évi rákosi végzést ugyan ő érte iktatták törvénybe, de ezt csak azért tették, mert jövőjében bíztak, nem azért mintha a nagy kitüntetést megérdemelte volna».*
Intelligimus … Ungaros universos ita esse animatos et obfirmatos, írja I. Zsigmond lengyel király 1527 január 4-ikén követének Danticky Jánosnak, ut potius Turcis se dedent et cum illis pariter alia regna et dominia christiana adoriantur, quam ut sese contra animi sui sententiam ab ipso serenissimo principe Ferdinando occupari patiantur. (Acta Tomic. IX, 32.)
Vien chiamato liberator regni. (Marino Sanuto: I diarii XIX, 40.)
Held Mátyás császári orator közlése alapján írja róla Morone: di natura astuto et timido et di eta di circa sessenta anni, et negotia vaframente, partendosi sempre con molti diverticoli et molti lubricitá dal scopo principale, et il medesimo fanno gli consiglari. (Morone feljegyzései 1539 aug. 12–15. Nuntiaturberichte IV, 407–408.)
Aleander bibornok s pápai legatus Naplójában azt mondja róla: Est vafer, sed ineptus ad regnandum, quia timidus. (Ad an. 1538 november 12. Nuntiaturberichte IV, 240.) A Naplónak egy másik helyén (Ad an. 1539 január 20.) azt írja felőle: essendo homo astutissimo. (U. o. III, 372.) Egy harmadik helyen (Ad an. 1539 február 4.) Shardellatus András közlése alapján közli: Dixit Joannem esse astutissimum hominem et duplicem imprimis, qui semper suis dolis et versutiis fecerit facta sua. (U. o. IV, 289.) A koronázása alkalmából üdvözlésére jött lengyel követek 1526 deczember 4-iki jelentésükben írják róla, hogy bár sokat tervezett, de semmit sem végzett, ut duna solus omnia agere et expedire vult, ita distrahatur, ut quid potissimum agat nesciat omniaque procrastinare cogitur multique pertesi expectationis et inedie absque responso discedere coguntur cum maledicentia ipeseque, ut intimi ejus referunt, sepe testatur, se penitere suscepti hujus regiminis. Külsőleg ugyan reménytelt arczot mutatott, videtur tamen in maximis angustiis constitutus esse. Mindent remélt nunc demum cogitatur magno ex omni parte timore et anxietate, quo pacto regnum instaurari et defendi possit, nec tamen etiam nunc modus ullus invenitur preter spem successus alicujus aut res omnino desperatas. Csak egy tulajdonsága nyújt reményt, hogy az országot fenntartja, videmus eum cautissimum et ipsa vulpe astutiorem és nagyon alkalmazkodó személyekhez és viszonyokhoz. (Acta Tomic. VIII., 269.)
Fösvénységét említi, Held Mátyás császári orator közlése alapján Morone: che č avarissimo. Majd pénzgyűjtőnek, rablásból élőnek mondja, ki alattvalóit nyúzza. (Morone feljegyzései 1539 augusztus 12–15. Nuntiaturberichte IV, 407–408.) Fösvénységét megéreztette vele a tőle elpártolt Iván czár is. (Habardanczy május 26-iki és junius 4-iki jelentése a bécsi áll. ltárban. Szmolka Szaniszló czikke: Századok 1883. évf. XVII, 20.) Erőszakosságát kiemelik a lengyel követek, kik koronázására jöttek volt. Mondják róla: Occupavit bona regine, privat majoribus officiis et bonis absentes sibi non consentientes, episcopatus vacantes mulgebit fortasse ad annum usque, licet ad illos jam personas aliquas designaverit. (Acta Tomic. VIII, 270.) Hogy erőszakossága ellen Zsigmond lengyel király közbenjárásához folyamodtak, ezt Horváth Mihály özvegyének, Katalinnak esete mutatja. (L. Zsigmond király levelét Szapolyaihoz. Acta Tomic. IX, 208.) Újabb íróink közül jól jellemzi őt Engel. (Gesch. d. Ungr. Reichs IV, 1–2.)
Ezt ugyancsak Morone veti szemére. (i. h.)
Ugyancsak Morone szerint ch’al iuditio suo non havra longa vita, perché patisse di milza et ha coniniui rutti et vergit ad hydropesim, et pensa non havre prole. (i. h.)
Szmolka Szaniszló czikke a Századok 1883. évf. XVII, 14.
Ipse sibi non constat, sed id quoque ut ubique semper pellem mutat. (Opalinski Péter lengyel követ jelentése. Prága, 1528 június 30. Acta Tomiciana C, 289.) Ezen tulajdonságát Wese János lundi érsek is hangsúlyozza. Ille verspielli sua natura mille modos exquisiuit, promisit multa, seruat nichil, nec pudet illum pormissa non seruare. (V. Károly császárhoz 1535 augusztus 20-ikán Váradról intézett első jelentésében. Hatvaninál: Brüsseli Okmtár I, 357. l.)
Querit Waywoda iste subterfugia multa et sub dole omnia tractat, vellet Mati Vestrae persuadere, se pacem desiderare, licet nichil minus in pectore habeat. Ipse nescit, quid sit veritas, quae ab illo longe distat, quis nichil praestat de hys omnibus, quae tum in publicis tum in priuatis negocys mecum egit et promisit; nec pudet illum, si quando illi in faciem dico, michi aliter pollicitum fuisse precedenti vel alio die. Inducias factas sjmiliter non observat, immo ijs durantibus majore fraude per vim atque mille dolos Sermi regis Romanorum subditos ab eorum deuotione et ad deficiendum stimulare (conatur). In summa, nulla fides, nulla veritas, nullus pudor, nullaque constantia est in isto wayuoda, et quantam dijudicare possum, sibi similes consiliarios habet. … Ex animo doleo, similia de christiano homine, vel qui saltem partem christiani regni occupat, scribere; sed officium mihi injunctum, preterea mea erga Caesaream vestram Matem fides me impulerunt, vt ea silentio praetermittere non potuerim, et nihil praeter simplicem et meram veritatem scripsi.» (Ered. levél a brüsszeli kir. ltárban. Kiadta Hatvani: Brüsseli Okmánytár I, 371–72. Már előbb kiadta, némely szövegezési, de nem értelmi eltérésekkel Lanz is: Correspondenz K. Karls V. II, 252.)
Dselálzáde Musztafa XVI. századi török történetíró így jellemzi Szapolyait: «A magas udvar által … budai királylyá lett János bátorságának nyelve erélytelensége miatt néma, maga pedig a félénkség lyukában lappangó egér volt. A hitetlen csehekkel (t. i.: Ferdinánd hadaival) folytatott harczban nem állta meg helyét, az ellenséggel való megmérkőzés dolgában tudatlannak mutatkozott. Mivel a hadi tudományban ostoba és tudatlan volt, ő tágas országának valamely részébe rejtőzött előtte.» (Az országok osztályai és az utak felsorolása. Közli: Thury: Török történetírók II, 188.)
Szabó Dezső: A magy. országgyűlések története II. Lajos korában. 1–2. ll.
102. WESE LUNDI ÉRSEK LEVELÉNEK TÖREDÉKE.*
(Eredetije a bécsi állami levéltárban.)
103. SZAPOLYAI JÁNOS PECSÉTJE.*
Először Fraknói V. Werbőczi életrajzában a 47. lapon jelent meg.
