XII. A MOHÁCSI HADJÁRAT. A KIRÁLY HALÁLA. AZ ORSZÁG ROMLÁSA.
XII.
A MOHÁCSI HADJÁRAT. A KIRÁLY HALÁLA. AZ ORSZÁG ROMLÁSA.
A MOHÁCSI HADJÁRAT. A KIRÁLY HALÁLA. AZ ORSZÁG ROMLÁSA.
EZERÖTSZÁZHUSZONHATBAN Mária Magdolna napja előtt való pénteken, július 20-ikán* kelt Lajos király mintegy 3000 emberrel:* a király, a királyné az esztergomi érsek feleszámban kiállított banderiumai lovasaival és gyalogosaival, kevés számú naszádossal* s kísérve nehány udvari predikátorától* s személyi szolgálatára kiválasztott udvarnokaitól* és testi biztonságára felügyelő vitézeitől* a végzetes útra Mohács felé. El akarta őt kisérni ez úton Mária királyné is, de ezt a király nem engedte meg.* Július 22-ikén búcsúzott el tőle végleg és mindenkorra a Csepel-szigetén* és aztán folytatta útját lassan, naponta átlag csak 8 kilométernyi meneteléssel Ercsin, Pentelén, Dunaföldváron, Pakson, Tolnán, Szekszárdon, Bátán át Mohácsra,* hová augusztus 20-ikán érkezett meg.* Útja csupa gond és aggodalom közt történt. Kedvencz lovának útközben hirtelen támadt nyavalyában történt kimúlása őt nagy bánattal, környezetét gyötrő sejtelmekkel tölté el.* A királynéhoz való vágyakodása is bilincsekben tartá lelkét s szintén megható azon figyelmes gondoskodása, melylyel annak személyes biztonságáról és jólétéről gondoskodni igyekezett. Thurzó Eleket és Szalaházy Tamás veszprémi püspököt a királyné oltalmára Budán maradni parancsolta.* Majd Oláh Miklóst küldi el táborából Budára azon meghagyással, hogy Mária mellett tartózkodva, az ő biztonságáról gondoskodjék.* De nem voltak csekélyek az ő hazafias aggodalmai sem. Útközben Dunaföldváron érte el őt Pétervárad, az ország kulcsa elvesztének rémhíre, mely rettegéssel tölté el az egész országot. Futárokat küld szerteszét segítségért: az erdélyi vajdához, az erdélyi püspökhöz, a horvát bánhoz, Ferdinánd osztrák főherczeghez s annak kormányához, Mária királynéhoz, ostromolva ez utóbbit ágyúkért, osztrák és cseh segítségért.* De szaporították aggodalmait tábori tapasztalatai is. Ezek nem voltak olyanok, melyek lelkét a győzelem reményével felderíthették volna.
A megindulás napjára vonatkozó eltérő adatok kritikájára nézve l. A mohácsi csata, elvesztésének okai és következményei cz. 1910-ben megjelent akadémiai értekezésünket 66. l., 148. jegyz.
Habuit tunc rex cum Buda egrederetur cum iis, qui Marie regine, et archiepiscopi Strigoniensis erant, quitum et peditum ad tria milia, mondja Brodarics. (De conflictu in Actis Tomic. VIII., 238. és Bonfinnél: Clades ad Mohacz 762. l.) Valamivel többre, 3700-ra teszi báró Burgio pápai követ. Szerinte: Il Re hebbe in compagnia sua circa dua milia et cincocento fanti, dui cento homini darmi et circa mille cavalli ligieri. (Budai 1526 júl. 26-iki jelentése: Relationes Orat. Pontif .CXV db. közzétéve a Mon. Vatic. II., I. 424–25. Latinul Pray-nál: Epist. Proc. I, 264.)
Et octo nazandos habebat pauper Rex super fluuium Danubii, et illi erant insicientes, mondja Szerémi. (Epist. de perd. cap. XXXV. p. 118.)
et cum eo doctor Anthonius predicator mondja ugyanő. (Cap. XXXV., p. 118.) Mint a király tábori praedicatorát ismerjük azonkívül Szegedi Antal sz. Ferencz-rendi szerzetest, kire a király holmijának őrzésére is bízva volt. (Istvánffy: Hist. Lib. VIII. p. 81.) A mohácsi halottak közt voltak Nagy Máté és Gyöngyösi Tamás királyi káplánok. (Szerémi: Epist. cap. XXXV., 121.)
Ezek a sziléziai Czettricz János udvarnok, Majláth István étekfogó, Horváth Gáspár kir. istállómester voltak. (Istvánffy: Hist. Lib. VIII. p. 80.)
Fuerunt deputati ex primoribus, qui nihil aliud curarunt nisi servare regem, mondja Brodarics Pozsonyban 1526 szept. 6-ikán kelt, Tomicki Péter és Krzicki András lengyel püspökökhöz intézett levelében. (Acta Tomic. VIII., 221.) A mohácsi csatáról írott emlékiratában névszerint is megnevezi őket: Demandata fuit haec cura Gasparo Raskaii, Valentino Torok et Joanni Kalmaai, tribus praestantissimis viris, et rege sine vlla controversia, fidissimis. (De confl. in Actis Tomic. VIII., 246. l. Bonfinnél: Clades 769. l.) Az itt megnevezettek a szabolcsmegyei ősrégi Kállay-családból való kiskállói Vitéz János, továbbá Enyingi Török Bálint és Ráskay Gáspár voltak.
Regina Marie Buda remansit (azaz Regina Maria Budae); et ipsa volebat cum Rege ad bellum equitare, sed noluit Rex, mondja Szerémi. (Epist. de perd. XXXV., p. 118.)
Et hier l’altro, írja Burgio báró júl. 22-ikén, la Regina č andata a Chepel, in una ville luntano di lo allogiamento di Sua Maestŕ uno miglio italiano. Il Re č andato illŕ, ove si estima che si farrŕ il dipartimento, et pigliran licentia lun da l’altro. (Relationes i. h. XCV. db. in Mon. Vatic. II., I,. 424. Praynál: Epist. Proc. I., 263.)
A király és a sereg menetelését pontosan állapíthatni meg Brodarics és Burgio báró közlései alapján. L. A mohácsi csata cz. értekezésünket 18–20. ll. és az idézeteket a 66–67. ll.
Egy okirat, melyet a király Várdai egri püspök számára állított ki, bizonyítja, hogy Lajos aug. 19-ikén még Báttán volt (Knauz: Magy. Sion IV., 203–206.) s a jegyz.) s így nem áll, mit Jászay és Ráth állítanak, hogy a király aug. 19-ikén érkezett legyen Mohácsra.
Ex quo incredibili dolore est affectus, mondja Brodarics (de confictu in Actis Tomic. VIII., 251. Bonfinnél: Clades 773. l.) Ugyanő: Multi id pro infausto omine habuere. (U. o.) A közelkorú Istvánffy is azonkép mondja quam rem complures ut male ominatum in pejus interpretati fuere. (Hist. Lib. VIII., p. 74.)
Lásd mindezekre vonatkozólag: A mohácsi csata cz. értekezésünket 20. és 67–68. ll.
Brodarics szerint ipse (Alexius Thurzo) cum domino Vesprimiensi Bude relictus erat apud reginam. Hi duo ad ejus custodiam et obsequia deputati fuerant. (Acta Tomic. VIII., 246. Bonfinnél: Clades 768. l.) A veszprémi püspököt Oláh is említi olyanul, kit Lajos király neje mellé rendelt volt. (Cod. Epist. 208. l.)
Ladislaus Macedo Budam ad reginam celeri cursu ire jubetur. Petitur regina, ut fratrem suum Ferdinandum et in ejus absentia presides Austrie pro subsidiis antea peticis, regi quam primum submittendis urgeat et maxime pro tormentis bellicis, quibus hostem instructissimum audiebamus, nos non valde abundamus, deinde ut regina urgeat Bohemos quoque et copias bohemicas. (Brodarics i. h.)
78. II. LAJOS ÉS MÁRIA ARCZKÉPE.*
(Eredetije a herczeg Eszterházy-hitbizományi levéltárban.)
A fényképhez dr. Merényi Lajos hgi kormánytanácsos úr szívességéből jutottunk.
A fényképhez dr. Merényi Lajos hgi kormánytanácsos úr szívességéből jutottunk.
Az ország hadainak még július 2-ikán kellett volna Tolnán a király megérkezését bevárniok. Ám a hadbaszállás oly lassan és oly hiányosan ment végbe, hogy a sereg még augusztus végén sem volt együtt. Úgyszólván az utolsó pillanatban, augusztus végnapjaiban érkeztek csapataikkal Batthyány Ferencz bán, Tahy János vránai perjel, Bánffi János, Pogány Simon, Erdődy Simon zágrábi püspök és testvére Péter, Aczél István, Bornemissza János pozsonyi várgrófnak a kapitánya, Szerecsen János és More Fülöp pécsi püspök és testvére, László.* Mindössze a külföldieket is beleértve, csak valami 25–30.000 emberre tehetni azon harczosok számát, kik augusztus 29-ikén Mohácsnál a százezernél erősebb had elé kerültek.*
Brodarics in Act. Tomic. VIII., 246. Bonfinnél i. h. 768. l.
A magyar és a török sereg nagyságára vonatkozó adatokat tüzetesen állítottuk össze a A mohácsi csata cz. értekezésünkben 10–11., 59–61. ll. Azokhoz még hozzáadjuk, hogy I. Ferdinánd 1526 szept. 18-iki, Linzben keltezett s Margit főherczegasszonyhoz, Németalföld kormányzónőjéhez intézett levele szerint a török 200 ezer fegyveressel támadta meg a magyar királyt, kinek csak 40 ezer (!) vitéze volt. (Az ered. levél megvan a brüsszeli kir. ltárban s közli onnan Hatvani. Brüsseli Okmtár I., 41–43. és Bauer: Die Korrespondenz Ferd. I. I., 450. Wien 1912. Negyvenezer harczosról értesíti Ferdinánd Linzből szeptember 22-ikén V. Károlyt. (A bécsi áll. ltárban levő oklevelet közli Gévay i. 13–21. és Bauer: Korresp. I., 457. s kk. ll.) Egy egykorú, 1526-ban nyomatott jelentésben (Diss buechlin saget stb.) jelentésében olvassuk: Est it ein gemeyn sag, das d. Türch zweymal hundert tausent stark sey. Glavics Simon egykorú horvát annalista horvát nyelven glagol betűkkel, 1520–1549 közt írott Évkönyvében (I. Évk.) 600 ezer emberrel mondja a törököt Magyarországba betörtnek. (Megj. az Arkiv za poujestnicu jugoslavensku IV., 36.) Az összes adatokból kitetszik, hogy a 600–200 ezer török és a 40–30 ezer magyar közt változó számok értékelése csak a 100 ezer török és a 25–30 ezer magyar harczosban állapítható meg.
79. II. LAJOS KIRÁLY.*
(Eredetije I. Hasenburgk «Icones» cz. kéziratban a bécsi cs. udv. könyvtárban.)
Másolata megvan a Tört. Képcsarnokban.
Másolata megvan a Tört. Képcsarnokban.
Huszonöt-harminczezer ember, ha lelkesedés és hazafiság fokozza vitézségüket, veszedelmessé válhatik százezer ellenségnek is. Sajnos, a mohácsi gyásztéren nem ily magyarság állott szemben a törökkel. A magyar sereg emberanyaga, eltekintve egyes főurak banderiumaitól és a külföldi, kivált pápai segélycsapatoktól, silány volt. Nemességünkről a császári követek azt jelentik, hogy «szánalmas volt vitézeit nézni, mikor a királyi szóra táborba szállottak. Lerítt róluk a szegénység. Lovaik elkényszeredett gebék, fegyverzetük szedett-vedett, ruházatuk lerongyolódott. Imbolygó járásuk, sápadt arczuk, a nyomor kiáltó jelei szánalomra gerjesztették a szemlélőt».* A parasztság is, a mi volt, csupa koldus. A sereg felszerelése, élelmezése és harczázati tudása is nagyon fogyatékos.* A dunai naszádosok a vízi manövrirozásban járatlanok.* A tüzérség gyakorlatlan s elégtelen.* Az ágyúk száma mindössze 80 s ennek is nagyrésze kicsiny és rossz volt.* A fegyelem pedig, a mi főbaj volt, teljesen hiányzott. Ezt egy egykorú német újságlap nyíltan hirdeti,* de maga a király is keservesen felpanaszolta. «Seregemben nyoma sincs a hadi fegyelemnek, kiált fel parázs haragban egy ízben kitörő indulata, minden veszedelmünkre és pusztulásunkra szolgál.»* Viszont annál gyakoriabban voltak viszályok, melyek rendszerint azzal végződtek, hogy egymást verték agyon és lőtték le.* Maguk az egykorú magyarok is kénytelenek ezt bevallani. Szerémi szerint sok volt köztük a viszály és veszekedés.* Oláh Miklós azt írja 1530 február 15-ikén VII. Kelemen pápának, hogy a magyarok napjaikat vetélkedő perlekedésben töltötték.* A pápai követ és Brodarics jelentései szerint a magyarok sem a király, sem a vezérek parancsainak nem engedelmeskednek.* A hadi tanácskozásokat is veszekedés és erőszakoskodás jellemzik. A döntés nem a vezető egyéneknél, hanem a tömeg felfuvalkodott és megátalkodott vezetőinél volt, kik «kelleténél hetykébben és bolondabbul» akaratoskodtak.* Igen hiányos volt a katonai adminisztráczió, a hadiszer és hadipodgyász szállítása is. Nagy része késve késett, még a királyé is.* Már nem is volt annyi idő, hogy a későn érkezett hadiszert mind felhasználhatták volna. Az ágyúk egy része a hajókon és a táborban rekedt volt.* Mindezekhez hozzájárult az is, hogy a magyar seregnek nem volt rátermett vezére. Tomori önzetlen hazafi, önfeláldozó, hadi tapasztalatokban gazdag, bátor, vitéz, a mellett jámbor és talpig becsületes katona volt,* ki mint alvezér nagy sikerekre tekinthetett,* s kit a törökök is nagybavettek,* de ki azért még nem volt oly fővezér, ki vezető egyéniségét, hadvezéri talentumát önállósítani s a haditanácsban érvényesíteni tudta volna. Döntésnél rendszerint kisebbségben maradt s így inkább végrehajtó hadiközeg, semmint vezér volt. Szerénysége és engedékenysége háttérbe szorulást vont maga után, a legdurvább pokróczposztóba öltözött barátnak nem volt kellő tekintélye,* másrészt illuzióktól és vérmes reményektől sem volt ment. Mint csapatvezér nagyon helyén volt erős ellenséggel szemben is s az alvidéken küzdött harczaiban nem egy török foglyot küldött volt fel Budára a királyi párnak, de nagyban való organizáló stratégikusnak be nem bizonyulhatott.* A magyar seregben a tábori hírszolgálat is oly hiányos volt, hogy a seregvezénylet teljesen tájékozatlan maradt az ellenség hadiállásáról s a mohácsi magyar sereg ellen tett hadimozdulatairól.* Így aztán érthető, hogy a magyar sereget Balibeg és Khosrovbeg különítményei Nagy-Nyárád felől oldalba, illetve hátba támadhatták.*
A Magyar Nemzet Tört. (Szilágyi Sándor-féle millenniumi kiad.)
L. tüzetesebben A mohácsi csata cz. akad. értekezésünket 13–14. ll.
U. o.
Hogy a távolság becslésében és a lövegek irányításában a magyar tüzérek mennyire gyarlók voltak, kitetszik a török írók azon tudósításaiból, hogy a magyar ágyúgolyók a török csatasorokat el sem érték. (L. a török írók erre vonatkozó közléseit Thurynál: Török történetírók I., 314., 239., II., 162.) A magyar tüzérek elégtelenségét kiemeli Szerémi is Emlékiratában. Szerinte Budáról hajókon (tutajokon) szállítottak ágyúkat Mohácsra, de ágyúmesterek nélkül. Et ad rates ( = hajók, tutajok) ingemia (= hadigépek, ágyúk) ordinauerant Regie Majestatis sine magistris. (Epist. de perd. cap. XXXV., p. 118.)
Brodarics (Acta. Tomic. VIII., 246.) és Istvánffy (Hist. Lit. VIII., p. 80.) szerint a magyar ágyúk száma 80 volt. Brodarics azon levélben, melyet 1526 szept. 6-ikán Pozsonyból Tomicki Péter lengyel alkanczellárhoz és Krzicki András przemysli püspökhöz intézett, jellemzőleg azt mondja: Nos tormenta bellica et pauca et ea quoque male parata. (Acta Tomic. VIII., 220.) Egyébként a magyar és a török ágyuk számáról l. tüzetesebben A mohácsi csata cz. akad. értekezésünket 14. és 63. ll.
Egy egykorú német újságlap szerint «a seregben semmi fegyelem nem uralkodott». (Newe Zeyttung a M. Nemz. Múzeum könyvtárában. L. Magy. Könyvszemle I., 10.)
Video equidem in meo exercitu nulla disciplinae militaris vestigia superesse, nihil quieti esse, omnia, quod ominari nollem, ad perniciem et ruinam composita. (Istvánffynál: Hist. Lib. VIII., p. 76.)
Newe Zeyttung i. h.
Inter sa habebant rixas et argumenta multa, mondja Szerémi: Epist. de perd. cap. XXIX., p. 99.)
Multos dies res fuit in disceptatione. (Cod. Epist. 36. l.)
L. Burgio 1526 jún. 30-iki levelét Budáról Sadolet Jakab pápai titkárhoz. Relationes Orat. Pontiff. CVII db. in Mon. Vatic. II., I., 407. Latinul Praynál: Epist. Proc. I., 256. Brodarics adatát in Actis Tomic. VIII., 237–38. és Bonfinnél: Clades 761–62. ll.
Arrogantius, quam par erat, et stolidus agitantur, mondja Istvánffy. (Hist. Lib. VIII., p. 77.)
Brodarics: De confictu in Actis Tomic. VIII., 244. Bonfinnél i. h. 767. l.)
Tormenta bellica omnia, et illa, quae in acie fuerunt, et on quae partim in castris, partim in nauibus ramanserunt, elfoglalta az ellenség. (Brodarics in Actis Tom. VIII. 251. Bonfinnél i. h. 773. l. Istvánffynál: Hist. Lib. VIII., p. 82.)
Dicséretét olvashatni VII. Kelemen pápának 1524 febr. 8-ikán kelt brevejében a vatikáni Regestákban. Kiadta Katona: Hist. Crit. XIX. 330. Azonkívül l. Fraknói a Mon. at. Hung. II., I. kötetének Bevezetésében XIII–CIV. ll. és ugyanő: Tomori Pál élete és levelei. Budapest, 1882. Burgio jelentései alapján feltünteti őt Óvári: Hazai állapotaink a mohácsi vész előtt. Századok 1885. évf. XIX., 484. s köv. ll.
Brodarics: De conflictu i. h.
Kemálpasazáde szerint «a gonoszoknak legravaszabbika és legderekabbja volt.» «Híres vezér s a csatatéren egy második Iszfendiár (híres perzsa hős) volt». «Olyan volt az, mint a kemény vas: mennél több csapást kapott, annál keményebbé lett. Ha mint egy veszett kutyát, agyonütötték volna, talán még akkor is föléledt volna. Mikor rohanni kezdett, mint az özönlő Nilus, és bömbölt, mint a dühös elefánt, még a tigrisek és oroszlánok is kitértek volna előle». (Mohács-Náme Thurynál: Török történetírók I., 217. és 248.) Egy másik török történetíró, Ferdi említi «a bátorságáról és vitézségéről ismeretes Papasz (pap, érsek) nevű híres gyaurt». (Szulejman szultán tört. Thurynál i. h. II., 62.) Dseálzáde «a barata néven ismeretes és vitézségéről híres nyomorult papot» említi. (Az orsz. oszt. i. h. II., 163.)
Burgio pápai nuncius szerint Tomori kalocsai érsek jó ember, de nem bír elég tekintélylyel arra, hogy bíbornokká lehessen. «Eddig arra sem bírhattuk – írja a nuncius – hogy tisztességes posztóból készíttessen öltönyt, a legutolsó barát sem visel durvábbat, mint ő». Fraknói: MO. a moh. vész előtt. 193. l.
L. A mohácsi csata cz. értekezésünket 28–29. ll.
Az egykorú Newe Zeyttung (a M. N. Múz. ktárában) szerint a király semmit sem tudott az ellenség felől. Nem volt pénze, hogy kémeket tartson. (M. Könyvszemle I., 10.)
L. A mohácsi csata cz. akad. értekezésünket 36–37. és 78–79. ll.
80. MÁRIA KIRÁLYNÉ.*
(Eredetije az ambrasi gyűjteményben.)
Ism. l. e mű 83. l. jegyzet A) 4. sz. a.
Ism. l. e mű 83. l. jegyzet A) 4. sz. a.
Ilyképpen minden magával hozta, hogy a mohácsi ütközet a magyarság veszteségével végződött. A szembenálló török sereg nagy száma, fegyelmezettsége, hadi gyakorlottsága, kitűnő felszerelése és bőséges élelmezése, tüzérségének kiválósága, vezéreinek kitűnősége s hírszolgálatának jólszervezettsége és életrevalósága könnyen felülkerekedett az ellenségen.* A magyar részről az utolsó pillanatban felülkerekedett s elbizakodottságon alapuló szerencsétlen felbuzdulásban elhamarkodott összecsapás eredménye ezért borzalmas volt a magyarságra nézve. Egy másfél óráig tartott ütközet után* illetve magyar részen harczoló külföldi holtteste borította a vérrel ázott csatamezőt.* Menekülnie csak kevésnek sikerült.* Oda veszett a nemzet szine-java, a nemesség,* a világi és egyházi főrend,* a vitélő szerzetesség* s a külföldi urak s vitézek nagy része.* Oda az urak nagyértékű arany-, ezüst- s dárgakőkincse s arany készpénze.* Oda az állam temérdek java: az összes hadi felszerelés, tábori készlet, minden ágyú, csatamén, igásló, társzekér, mindennemü málha és szállítóhajó.* És odaveszett, a mi az ország sorsára legvégzetesebb volt* s a nemzeti egység megszakadásának okául tekintethetett, maga a király is. 1526 augusztus 29-ikén, Keresztelő Sz. János fővétele napján Mária királyné gyászos özvegygyé lett.*
Ha nem is vonjuk kétségbe Massaro velenczei követ állításait, hogy a 100 ezer főnyi török seregnek csak egyharmada állott rendes katonaságból, a többi csak bunkókkal felfegyverezett félmeztelen csőcseléknépből (A turini Francesconi-gyűjteményben. Ismertetve b. Nyáry Antal által a Századok 1869. évf. III. 236–37.), mégis a török seregnek fölénye a magyar sereg felett így is nyilvánvaló, ha tekintetbe vesszük, hogy az a harmadrész török, a janicsárság, állandó hadseregi test, melynek kézi fegyverzete kisebb súlyú és könnyebben kezelhető puskákkal volt felszerelve, mint a nehéz vértekkel, pánczélokkal, sisakokkal, súlyos bontónyársakkal, buzogányokkal, pajzsokkal, kardokkal felszerelt magyarság). A janicsárok az akkor a spanyol seregben használt lövőfegyvereknél könnyebb puskákkal bírtak, míg a magyarok gyalogsága részben íjas puskával részben csak közönséges íjjal bírt. Puskákkal csak a királyi s egyes földesúri bandériumok s némely felsőmagyarországi megyék és városok csapatai bírtak.
Duravit justum certamen per unam fere et mediam horam. (Brodarics: Acta Tomic. VIII., 250. Bonfinnél: Clades 72. l.) Istvánffy szerint certatumque est summis utrinque viribus amplius horae spatio. (Hist. Lib. VIII., p. 80.) Később már azt mondja, quum tribus horis continue pugnatum esset. (U. o. p. 81.) Dselálzáde Musztafa két-három óráig tartottnak mondja. (Az országok osztályai Thurynál: Török történetírók II., 167.) Újabb történetírók alig két órai küzdésről szólanak. (Kupelwieser: Die Kämpfe Ungarns mit d. Osmanen 248. l. Hammer-Purgstall: Gesch. d. Osm. Reiches II., 53.) A csata idejét illetőleg egy egykorú, 1526-ban nyomatott jelentésben (kis negyedrétű 4 lap) azt olvassuk, hogy a csata reggel 3–4 óra közt kezdődött, frü zwischen drey vnd vier vren hub sich die schlacht an beyt d. statt Moach genant, vff ainen plon bey dem bach Crascho genannt. (A könyv czíme: Diss buechlin saget von d. grausamen vnd erschrockenlichen handlung vnd gethaten des Bluthunds, d. sich nennet ein Türckischen Keyser, so er vnd die seinen nach eroblerung der Schlacht, vff den XXIX. tag Augusti nechstuargangen geschehen, an vnseren mithbrüdern d. Hungarischen Landd schafften, gantz unmenschlich triben hat, vnd noch teglichen thut. Egyes részleteit közli a gr. Harrach magánkönyvtára példányából Oberleitner K. az Archiv f. Kunde österr. Geschichts-Quellen XXII., 124–126.) Hogy az itt szóban levő adat hibás, erre vonatkozólag l. A mohácsi csata cz. értekezésünket 81. l. 328. jegyzet.
Egy egykorú író túlozva írja: Dieser turck hat in ainer schlacht ob 40 M cristen erlegt, daz ganntz Vngerland eingenomen. (Jorg Kirchmair: Denkwürdigkeiten seiner Zeit 1519–1553. In Fontes rer. Austr. Script. I., 447.) A hadrendek felállítását, támadását, küzdelmét az összes egykorú tudósítások alapján feltüntetve l. már többször idézett értekezésünkben: A mohácsi csata 32–37. ll.
Ilyenekül ismertek Báthori István nádor, Bánffi János, Telekessy Imre, Erdődi Péter, ki később, I. Ferd. alatt Vasmegye főispánja, főkamarás és főlovászmester volt, Erdődi Simon, az előbbi testvére, a későbbi zágrábi püspök, Majthényi Bertalan, a király udvarmestere, később I. Ferdinánd híve és szegedi kapitány, Batthyány és Tahy, valamint Brodarics István, a külföldiekből Hardegg gróf a mohácsi csata tüzérségi parancsnoka, Cyprusi Hannibal, a pápai segélyhadak vezére, Schlick Albin, Röder cseh kapitány, Wurzscherett János s mások. Nyilván ezek közé számítandók a lengyel Pileczki János és Maczieowski János is, kik Mária királynéhoz jövén, több új részletet beszéltek el a csatáról. (Acta Tomic. VIII., 251.)
Ezek közt voltak Balassa Ferencz, Tharczay Miklós, Pekry János, Allaghi Gáspár, Korogyi Péter, Aczél István és Zsigmond, Majthényi János, Szirmai Dénes, Orlovcsics György, Pekri Mikós, Istvánffy János, Várday Imre, Podmaniczky Mihály, Pogány Zsigmond, Tornallyai János, Kálnay János és István, Forgách Miklós, Palóczi Antal, Csejthényi Mátyás és mások.
Az egyházi főurak közül: Szalkai László esztergomi és Tomori Pál kalocsai érsek, Perényi Ferencz váradi, More Fülöp pécsi, Pekry Balázs győri, Csaholy Ferencz csanádi, Palinai György boszniai püspök. A világi főurak közül: Drágffy János országbíró, Ország Ferencz főkamarás, Korláthkövi Péter és Trepka András főajtónállók, Horváth Simon főpinczemester, Széchi Tamás, Perényi Gábor, Sárkány Ambrus főispán, gr. Frangepán Mátyás, Bánffi Zsigmond és Lőrincz, Hampó Ferencz, Batthyány János, Ernst Ferencz és mások.
Egy, a mohácsi csatáról szóló egykorú levélből tudjuk, hogy a csatában sok különféle rendből és klastromból való szerzetes saját lobogójuk alatt harczolt, a töröknek sok kárt okozott s végül valamennyi elesett. (Hadtörténelmi Közl. 1889. évf. II., 506.)
Gr. Schlick István, Kolowrati Bustahradsky János, Gutsteini Burián Kristóf, Kutnowi Kutnauer Henrik, Kiszersky Jakab alkamarás, Urzisowich Jakab és János, Henrik dohnai várgróf s más morva és cseh urak.
More Fülöp pécsi püspökről tudjuk, hogy erszényében ezer arany volt, melyet a halottól borbélya titkon elvett. (Istvánffy: Hist. Lib. VIII., p. 82.)
Az Acta Tomiciana VIII. köt. 229. l. közölt jegyzék szerint a török kezébe került valami 5 ezer szekér, mintegy 15 ezer igásló, 85 nagyobb ágyú, 500 (?) ú. n. szakállas prágai kis ágyú, 200 teherhajó. Ha e számok netán nem a legpontosabbak, mindenesetre a vallott kár nagyságát nagyon megközelítőleg tüntetik fel. Feltűnik, hogy Ferdinánd főherczeg 1526 szept. 18-ikán Linczben kelt levele, melyet Margit főherczegnőhöz, a németalföldi kormányzónőhöz intézett, csak a tüzérség elvesztését tartá megemlítésre méltónak. (Hatvani: Brüsseli Okmtár I., 41.) Ezt hangsúlyozza a király halála mellett Ferdinánd 1526 szeptember 22-ikén Linzből V. Károlyhoz intézett levelében is. (Közlik a bécsi áll. ltárból Gévay I., 13–21. és Bauer: Die Korrespondenz Ferd. I., 460.)
Jorg Kirchmair találóan mondja: Daraus (a király halálából) ervolgt gross Mue. (Dankwürtigkeiten s. Zeit 1519–1553. Közzétéve Font. Rer. Austr. Script. I., 477.)
Hogy aug. 29-ikén volt a mohácsi csata s nem aug. 28-ikán, mint ahogyan azt egyes helyeken olvassuk (Apponyi Sándor: Hungarica 150. l., 188–189. sz. Geizan: Hist. Tagebuch des Erzhauses Österr. 176. l.), sem nem aug. 30-ikán, mint a hogyan azt Cuspinianus mondja, sem nem szept. 8-ikán, mint a hogyan azt egy a csatában jelen volt német mondja (Newe Zeyttung a Magy. Nemz. Múz. könyvtárában), azt feles adattal igazolva l. A mohácsi csata cz. akad. értekezésünkben 49–50. ll.
81. BALASSA FERENCZ HORVÁT BÁN ARCZKÉPE († 1526.)*
(A Tört. Képcsarnokban lévő festmény után.)
(Elesett a mohácsi csatában.)
(Elesett a mohácsi csatában.)
)
Kupelweiser Ferencz összeállítása után.
A szerencsétlen király nem a nyílt csatasíkon esett el. Tanuk bizonyítják, hogy Lajos az összecsapásban vitézül viselte magát.* Bátorsággal vetette magát az ellenség legtömöttebb harczi soraira.* Visszavettetve újból támadott, de aztán az ágyúk füstjében s az embertömeg kavarodásában szem elől tűnve a még élőkkel együtt a Cselepatak irányában menekült. A keskeny hídnál, mely a nevezett patakon átvezetett, a menekülők sokasága az átjárást teljesen eltorlaszolta.* A király ezért a patakot átugratta, csakhogy fáradt és sebzett lova a meredek s az esőtől sikamlóssá vált parton felkapaszkodni nem tudott, hátrahanyatlott és szerencsétlen lovasát maga alá temette. Lajos az esőtől megdagadt patak vizébe és sárába fulladt.* Még csak napok mulva került holtteteme az őt keresők kezeibe.* Fölismerték őt ujján levő pecsétgyűrűjéről és a nyakán levő medaillonról.*
Thurzó Elek, Pozsonyból 1526 szept. 29-ikén Zsigmond lengyel királyhoz intézett levelében, nyilván szemtanuk elbeszélése után mondja: quod Mtas sua strenue et insigniter cum hoste pugnando, elveszett. (Acta Tomic. VIII., 224.) Egészen fedi ez állítását Oláh Miklós közlése, ki mint személyesen szereplő koronatanunak tekinthető. Abban a levelében, melyet 1532 márcz. 10-ikén Brüsselből Ursinus Veliushoz intézett, elmondja, hogy a királyné őt a királyhoz küldötte azon izenettel, halaszsza el az egyenetlen harczot, melyben 25 ezer ember kerülne 300 ezer törökkel szembe, s várja be a külföldről s az erdélyi vajdától jövő segélyt. Erre a király hősi elszántsággal válaszolt. Ille me nuncio, írja Oláh, significauit reginae se fortunam experturum, et non subiturum infamiae hanc notam apud posteritatem, ut hosti iam iam instanti terga dedisset, confisurum in Dei auxilio, cuius clementia parua olim Hungarorum manus magnum fudisset hostium numerum. (Levelezése 208–209. ll.) Verzelius János 1526 szeptember 6-ikán Bécsből Sadolethoz írott jelentésében tehát helytelenül mondja Come alli 29 d’ Agosto Re é stato rotto et morti molti Prelati, Baroni et Signori, et fugiti gli Ungari vituperozamente, et morto Re non da turchi, et molte altre cose, a longo ho scripto a Vostre Reverendissime Signorie. (Relationes Orat. Pontif. CXXXI. db in Mon. Vatic. Hung. II., I. 453.) E jelentés nyilván alkalmas a hazáért elesettek emlékét elhomályosítani, de méltánytalanul. Mert ha el is ismerjük, hogy a magyarság petyhüdtsége és könnyelműsége, gondtalansága vezette az elesetteket a mohácsi vérmezőre, de az igazság megkívánja azt is, hogy azok bűneit, a hősiség expiálja. «Bűnüket enyhíti, hogy meg tudtak halni. Pulyák voltak míg éltek, de nem estek el gyáván», mondja egyik jeles írónk. (Thallóczy: Zay Ferencz élete. 14. l.) Hogy vesztett csata után, óriási ellenséggel szemben, a még életben maradottak, köztük a király is, menekültek, nyilván természetes ösztönszerűséggel igazolható. De a visszavonulást szégyenletesnek becsületes és igazságos történetírás nem mondhatja.
Ezt maguk a törökök is elismerik. Szulejman Naplója szerint «a gonoszszívű király pedig több nyomorúlt katonaságával (t. i. a második magyar csatavonallal) a felséges uralkodóra és az anatoli seregre (t. i. a szultánra és a második török csatavonalra) rohant». (Thurynál i. h. I., 315.) Lutfi pasa éppenséggel úgy adja elő a dolgot, mintha maga Lajos király «egyenesen a középpontra, Szulejmán szultán állására rohant» volna, melyet 12 ezer puskás, nyilas és alabárdos több sorban védelmezett. (Az Oszmán-ház tört. Thurynál i. h. II., 16–17.) Katil Mohammed Záim szerint is «a hitetlen király személyesen intézett támadást a szultánok szultánja ellen». (Tört. gyűjt. Thurynál i. h. II., 374.)
Pecsevi, a ki a mohácsi csatában részt vett, dédőse, Kodsa alajbég és Seikh Ali Dede, a szigetvári sírbolt őrzőjének elbeszélése után közli adatait, Lajos király haláláról azt mondja: «a megszalasztott király, a mező végén lévő Kral köprüszü királyhíd) névvel jelölt híres mocsár partjához ért. Itt a rémülés üldözte pogányok tolakodva oly sűrű tömegekben csoportosultak, hogy azokon keresztülhatni nem embernek, hanem ebnek is, lehetetlen vala. Az utána érkező futók a zürzavart csak öregbíték s az elűlállókat a mocsárba fullasztották. Köztük volt a király is, ki a többivel együtt a mocsáron keresztül a pokol fenekére talált utat». (Tört. kéziratából Vámbéry fordításában az Új. M. Múz. X. évf. I., 35.)
Így adják elő a szomorú történetet Brodarics, Burgio pápai követ, Oláh Mikós, Szerémi György, Istvánffy, Zapka és Erasmus, Thurzó Elek, a török írók közül Kemálpasazáde, Ferdi, Katib Mohammed Záim is. Ez utóbbiak egyes oly körülményeket is említenek, melyek a valóságnak nem felelnek meg, mint a milyenek, hogy Lajos testén puskagolyós seb lett volna, hogy fejét levágták volna. (Mindezekre nézve l. A mohácsi csata cz. értekezésünket 51–52. ll.) A XVI. századi Jorg Kirchmair írja, a mohácsi csatáról beszélvén: In diser schlacht ist der Kunig von Vngern elendlich in Ainem Moss ertrungkhen vnd verdorben. (Denkwürdigkeiten seiner Zeit 1519–1553. Közzétéve a Fontes. rer. Austriac. VIII., Scriptores I., 477.) A régi zágrábi krónikák szerint Corpus eius (II. Lajos) in luto Inuentum est. (Közli Knauz: Századok 1874. IX., 698.) Az osztrák sz.-kereszti kolostor egyik könyvének eredeti bejegyzése szerint is a király (II. Lajos) mocsárba fult. (L. M. Könyvszemle 1883. VIII., 210.)
Egy török író, Katib Mohammed Zaim szerint «egy hét mulva megtalálták a tévelygő király holttestét egy tóban megfulladva és levágott fejjel». (Történetek gyűjt. Thurynál i. h. II., 374.)
Rym Károly de Estebalo (1571.), ki leírja a mohácsi török várat s Lajos elestét, mondja, hogy testét pecsétgyűrűjéről ismerték fel. (Margalitsnál: Horvát reporatorium II., 91.) Megemlítjük, hogy az árvízkárosultak javára Budapesten, a gróf Károlyi-palotában rendezett emlékműkiállítás tárgyai közt volt II. Lajos király pecsétgyűrűje, aranyba foglalva a magyar czímerrel és Ludovici II. regis felirattal. (l. A Századok, 1876. X., 497.) A Lajos nyakán talált medaillonról alább lesz szó.
83. II. LAJOS MAGYAR KIRÁLY.*
(Az eredeti metszet Ernst Lajos gyűjteményében.)
E szerencsétlen csata vesztesége nem volt közönséges csatavesztés. Akkora vereség volt az, milyen kevés van a nemzetek történetében, a miénkben éppenséggel nincsen. Mert Mohácsnál nemcsak csata, de ország és nemzet is veszett. A török írók örömittasan hirdetik, hogy a mohácsi győzelem «az izlám életében a legdicsőségesebbek egyike volt»,* nem átalják kimondani, hogy a csata után «a rémület korszaka köszöntött be Magyarországra».* A vad győzők egyes csapatokban elözönlötték a vidéket, Tolna, Fejér, Pilis, Esztergom, Győr, Komárom, Vas és Sopron vármegyéket. «Magyarország fele része, mondja Szerémi, pusztasággá változott át.«* «Hihetetlen csapás sujtja ezt a szegény országot, mondja Verancsics. Mintha ama szerencsétlen ütközet óta a bajok oczeánja árasztotta volna azt el, annyira, hogy régi erejének, rendének avagy díszének még csak látszatával sem bír többé.»* Általánosan úgy tetszett, hogy a nemzetnek és Magyarországnak vége van. «Egész Magyarország annyira összetört és megrémült, írja 1526 szeptember 29-ikén Thurzó Elek a lengyel királynak, hogy hacsak Isten, Felséged és a keresztény fejedelmek nem segítik, nekünk s az egész hazának vége van… Nincs is valamilyen remény, hogy az ország továbbra fennállhasson.»*
Pecsevi szerint «ily teljes győzedelemnek az eddigi Padisahok közül még egy sem örvendezhetett». (Vámbéry ford. az Új. M. Múz. X. évf. I., 36.) Azonkívül l. Kemálpasazáde: Mohács-Náme, Thurynál: Török Történetírók I., 253. és Katib Mohammed Zaim: Történetek gyűjt. ugyancsak Thurynál i. h. II., 373.
Thurynál: Századok 1892. évf. XXVI., 566. és Vámbérynál: Új Magy. Múz. X. évf. I., 36.
Regnum Hungarie media pars jacebat in desolacione. (Epist. de perd. cap. XXXVII., p. 125.)
Összes munkái I., 37.
Quo casu infelicissimo regis optimi et hostis truculentissimi metu adeo tota fere Ungaria concussa et consternata est, ut si Dei benignitate et Maiestatis vestre S. ac christianorum principum ope adjuti non fuerimus, actum sit de nobis et de tota ista patria … Non est aliqua spes posse hoc regnum stare diutius. (E levél ki van adva in Actis Tomic. VIII., 224. és 225.
84. MOHÁCS.*
(Cserna Károly rajza.)
De a csata rettenetes következményei nemcsak magára Magyarországra szorítkoztak, hanem Európa nyugati államaira is kiterjeszkedtek. A töröknek bevallot szándéka volt Magyarországot kiindulási alapul megszerezni hódító európai politikájának végrehajtására. A Rómában, Velenczében, Párisban, Londonban, Bécsben, Krakóban megnyilatkozó európai közérzet a mohácsi vészt és az abból előállott magyarországi trónviszályt tényleg nem is vette másul, mint a kereszténység közcsapásául. «Szoliman azon győzedelmek egyikét aratta, mondja egy hírneves német tudós, melyek hosszú időre a nemzetek sorsát döntik el. A világhatalmat, melynek ő élén állott, s mly az izlám elveket, a mint ezek tatár befolyás alatt Ázsiában meggyökeresedtek, a többi földrészekre átvitte, Kelet-Európában teljes túlsúlyra emelte. Ki lett volna akkor képes a hatalmat kezeiből kiragadni?»*
Soliman hatte einen jener Siege ertochten, welche die Schicksale der Nationen auf lange Epoche bestimmen. Die Weltmacht, an deren Spitze er stand, welche die islamitischen Principien, wie sie unter den tartarischen Einwirungen sich in Asien festgesetzt, nach den andern Erdtheilen übertrug, hatte er zu vollem Uebergewicht in dem östlichen Europa erhoben. Wer wäre fähig gewesen es ihr wider zu entreissen. (Ranke Deutsche Gesch. im Zeitalter d. Reform. II., 333.)
85. SZULEJMÁN SZULTÁN.
(De Bry metszete után.)
86. MÁRIA KIRÁLYNÉ.*
(Az eredeti metszet Ő Felsége hitbizományi könyvtárában.)
